Nógrád Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-21 / 195. szám
2006. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ PANORÁMA Ünnep az államiság eltérő értelmezésével augusztus 20, Demszky Gábor a határon túli magyar fiatalokat invitálta a fővárosba Az összes parlamenti párt saját rendezvényén emlékezett meg az államalapítás évfordulójáról. Szent István üzenetét mindenki másként tolmácsolta. Europress-összeállítás A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött tegnap az augusztus 20-i központi állami ünnepség Budapesten. A zászlófelvonást megelőzően a téren a díszzászlóalj, majd a nemzeti lovas díszegység bevonulása után ünnepélyesen fogadA Városligetben Kenyérfesztivál volt ták a Szent Korona másolatát, és a történelmi zászlókat. Az ünnep keretében a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 144 végzős hallgatóját avatták honvédtisztté. A honvédség történetében először az eskü szövegét egy nő mondta. A Szent Jobb-körmeneten idén részt vett Stanislaw Dziwisz, II. János Pál titkára is A határon túl is az államalapítást ünnepelték tíz repülőgép szórakoztatta a Duna-partra látogatókat Erdély valamennyi templomában istentiszteleteken és szentmiséken emlékeztek államalapító királyunkra. Erdélyben 13 település őrzi a szent király nevét, de egyetlen egy viseli Szent Istvánét, a Maros megyei hármas falu egyik települése, Székely- szentistván. Augusztus 20-án a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Fels&Tisza vidéki Aknaszlatinára hívta meg tagságát. Kőrözsi Viola, a település polgára fogalmazta meg a nap üzenetét: a lélek tisztasága kell, és hogy maradjunk meg magyarnak, mert nagyon sok üldözésen mentünk keresztül. Idén huszadik alkalommal rendezték meg a Mesterségek Ünnepét A rendezvényen Szekeres Imre honvédelmi miniszter Szent István örökségéről szólva idézte az államalapítónak fiához, Imre herceghez írt, a vitézekről szóló intelmeit, valamint hangsúlyozta: ezer év után is beteljesedett az örökség, Magyarország része a nyugati szövetségi rendszernek és az Európai Uniónak. Tegnap a legmeglepőbb bejelentését az SZDSZ részéről Demszky Gábor főpolgármester tette. „Augusztus 20-án arra biztatom tehát a határon túli magyar fiatalokat, hogy jöjjenek minél többen át, dolgozzanak itt, vállalkozzanak Budapesten. Hozzák a feleségüket, a férjüket, a családjukat” - hangoztatta a főpolgármester, majd hozzáfűzte: „Budapesten minden egyes nap háromezer négyzetméternyi lakás épül átlagosan, rájuk várnak ezek a lakások, többek között”. Igencsak meghökkentő volt Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter ünnepi beszéde is, amelyben a központosított államot létrehozó királyról úgy vélekedett: „Szent István ma régiókat hozna létre, régiópárti lenne.” Az MDF budapesti rendezvényén Katona Kálmán kiemelte: Szent István az első ezredforduló korszakváltásának széles látókörű egyénisége volt, aki meggyökereztette a keresztény gondolkodást és a nyugati mintákat a Kárpátokon belül. Áder János (Fidesz) a politikai erkölcsöt kérte számon a miniszterelnökön Hódmezővásárhelyen. „Az ország vezetője politikailag erkölcstelennek bizonyult”- jelentette ki a választási ígéretekre utalva az ellenzéki politikus, aki Szent István király Imre herceghez intézett intelmeiből arra emlékeztetett, hogy a hatalmat a zsarnokságtól csak egyetlen dolog, az erkölcs választja el. Az államalapítási ünnepségek a hagyományos Szent Jobb-kör- menettel és a késő esti tűzijátékkal értek véget. A tisztavatáson részt vett Sólyom László államfő és Szekeres Imre is A nyugdíjasok is megbuktatnák a megszorításokat 4 nyugdíjasok csatlakoznak a Gyurcsány-csomag megbuktatását kezdeményező ló reggelt, Magyarország! című Fidesz- <iáltványhoz - mondta Aszódi Pál, a párt országgyűlési képviselője, az Országos Nyugdíjas 3olgári Egyesület vezetője. Hozzátette: a Fidesz helyi nyugdíjas agozatainak összesen hatezer agja van, vagyis az ellenzéki erő agságának 20 százaléka. Rámu- atott: felmérések szerint a nyug- iíjas-társadalom 18 százaléka íbrándult ki a kormánykoalíció jártjaiból. A képviselő bírálta a cormányközeli nyugdíjas veze- őket, akik szerint a nyugdíjasok s „túlfogyasztottak”. Az MSZP-frakció nevében íorózs Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyesület a íyugdíjasok alig fél százalékát eszik ki, „így nagy bátorság régükről, hogy a nyugdíjas-társa- ialom nevében lépnek fel”. ■ HIRDETÉS Üdülési csekket elfogadunk! A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által 1 kibocsátott Üdülési Csekk közel 5000 belföldi elfogadóhelye közül 120 Nógrád megyében található. Az Alapítvány célja, hogy az emberek pihenjenek, üdüljenek és kikapcsolódjanak. Megyénkben az alábbi öt intézmény segítette legtöbb dolgozója pihenését Üdülési Csekkel: Salgótarján MJV Polgármesteri Hivatala, Bombardier Hungary Kft., Önkormányzati Tűzoltóság, NM-i Önkormányzat Közgyűlés Hív., Delphi Calsonic Magyarország Kft. Reméljük, hogy egyre többen csatlakoznak a támogatókhoz! Részletes listát olvashat az elfogadóhelyekről itt: www.udulesicsekk.hu További információ a területi ügyfélszolgálati irodánál: 06 1 413 0842 Pihenés egy tollvonásra. Üdvözöljük Nógrád megyében! Üdüiési Csekk MAGYAROR SZAG Útvonal az egykori vasfüggöny nyomvonalán turisztikai látnivaló lesz a magyar-osztrák határon az egykori keleti blokkot a Nyugattól 1989-ig elválasztó vasfüggöny nyomvonalából. A túraútvonal első szakaszát szombaton avatták Sopron térségében. Törvénysértő Széchenyi-kép Győrben szabálytalanul került ki Közép-Európa egyik legszebb barokk terére egy Széchenyi Istvánt ábrázoló kerámiakép. Az alkotás csütörtök óta díszíti a győri Széchenyi tér egyik házának falát. A kép elhelyezésére elfelejtettek engedélyt kérni a műemlék épület tulajdonosától és az Országos Műemlékvédelmi Hivataltól is. @ további hírek: WWW.REGCtEL.hu