Nógrád Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-21 / 195. szám
8 PANORÁMA wmmmmmmmmmmmmmm annul i a 2006. AUGUSZTUS 21, HÉTFŐ Németország is célkeresztbe került merényletkísérletek Több vasútállomást lezártak a hét végén terrorfenyegetések miatt 9 A hatóságok kezdetben arra bukkantak, amely merényletkí- bá az arab és angol feliratú ke- gondoltak, hogy a pokolgépeket sérletre utal. A bombák közeié- ményítőenyves csomagok leg- zsarolási célból akarták „bevet- ben talált arab nyelvű feljegyzés, alábbis ezt a gyanút erősítették, ni”, de utóbb több olyan nyomra egy libanoni telefonszám, továb- Joerg Ziercke, az illetékes államÖnálló keresztes háborút vívnának a terroristák ellen a britek Merényletkísérletek miatt Németországban - mindenekelőtt a pályaudvarokon - szigorították a biztonsági intézkedéseket. Csák Elemér Berlinben a biztonsági intézkedések további szigorítását rendelte el a belügyminiszter. Wolfgang Schäuble a ZDF állami televízióban rendkívül súlyosnak nevezte a helyzetet, és elkerülhetetlennek mondta a biztonsági intézkedések fokozását A német politikus úgy fogalmazott: a terrorizmus még sohasem volt olyan közel Németországhoz, mint most A hatóságok pénteken számoltak be arról, hogy július 31-én a dortmundi és a koblenzi pályaudvaron helyeztek el terroristák egy-egy vasúti kocsiban robbanóanyaggal teli bőröndöket, amelyeket távirányítással akartak működésbe hozni. A rendőrség szerint a gyújtószerkezetet be is indították, a pokolgép azonban technológiai hiba miatt nem robbant fel. A merényletkísérlet egyik résztvevőjét szombaton vették őrizetbe Kiéiben. A 21 éves arab fiatalembert (egy libanoni egyetemistát) gyanúsítják a meghiúsult pályaudvari terrorakció-sorozat végrehajtásával. A biztonsági kamera által lefényképezett társát még körözik. A felvételek tanúsága szerint ők ketten helyeztek el robbanószer- kezeteket regionális vonatjáratok kocsijaiban. A BRITEK 80 százaléka szerint a kormánynak agresszívabb külpolitikát kell folytatnia a terrorizmus elleni harcban. „A Nyugat globális háborúban áll az iszlám terroristákkal, akik fenyegetik életmódunkat" - vallja az emberek 73 százaléka. A megkérdezettek többsége azt szorgalmazza: Tony Blair miniszterelnök határolódjon el Bush amerikai elnöktől, s vagy önállóan, vagy az európai államokkal karöltve viseljen „keresztes háborút". A britek 69 százaléka egyetértene a gyanúsítottak előzetes fogva tartásának meghosszabbításával - akár 90 napig. John Reid belügyminiszter, aki figyelmeztette honfitársait, hogy a biztonság kedvéért le kell mondaniuk bizonyos szabadságjogokról, üdvözölte a felmérés eredményét A miniszter a szorosabb európai együttműködést szorgalmazta: „nem kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor a terroristák úgy döntenek- ha nehéz átjutni a londoni biztonsági ellenőrzésen, akkor Párizson, Frankfurton vagy Berlinen át teszik meg". A SZIGETORSZÁG LAKÓI 60 százalékban arra számítanak, hogy a terrorizmus elleni harc legalább tíz évig folytatódik, 44 százalékuk pedig úgy véli, akár két évtizedig is eltarthat ügyész szerint komolyabb, szer1 vezett bűncselekményről, vélhetően terrorista összeesküvésről van szó - a szálak a bizonyítékok szerint Libanonba vezetnek, de nem lehet kizárni, hogy ezeknek az elkövetőknek még nincs közük nagy nemzetközi terrorcsoportokhoz. Wolfgang Schäuble belügyminiszter szerint Németország bekerült a terrorizmus mozgatóinak célkörébe. Szombaton két németországi pályaudvart - a hamburgit és a koblenzit - zárták le bombariadó miatt. Az elrendelt intézkedések keretében valamennyi nagyobb pályaudvaron videokamerákat szereltek fel, és gyakrabban ellenőrzik a poggyászokat is. A többi biztonsági intézkedést a hatóságok titokban tartják. Rakétakísérlet Irán területén Úi Típusú föld-föld rakétát próbált ki Irán egy nagyszabású hadgyakorlat keretében. A taktikai fegyver hatótávolsága 250 kilométer. Dél-Korea szemmel tartja északi szomszédját Szöulban bejelentették, hogy éjjel-nappal figyelik Észak-Korea rakétakísérleti telepét, mert az USA szerint Phenjan föld alatti atomrobbantásra készül. Francia zászlóalj tart Libanon felé ÚJABB ISO francia katona csatlakozik a libanoni ENSZ- békefenntartókhoz. Közben Kofi Annan a tűzszünet megsértésével vádolta meg Izraelt egy libanoni helikopter-támadás miatt. Robbantásos merénylet török gázvezeték ellen FELTEHETŐEN TERRORISTA merénylet következtében hatalmas tűz ütött ki a törökországi Ágra tartományban, ahol az Iránból jövő gázvezeték belép az országba. Kofi Annan ENSZ-főtitkár Rendkívüli forróság Bulgáriában '• if v. t halálát okozta az elmúlt két napban a hőség Bulgáriában, és több százan szorultak sürgősségi ellátásra. Több helyen 42 fokot mértek az országban. @ további hírek: www.reggel.hu Ha augusztus 1-től október 31-ig rendel T-Com vonalat, akkor a bekapcsolást követően három hónapig bármely díjcsomag esetén csak fél havidíjat kell fizetnie. Felező díjcsomag esetén a havidíj 3 210 Ft, amelynek fele teljes egészében lebeszélhető. Kontroll díjcsomag választása esetén a havidíj akció nem vehető igénybe. További részletek és szerződéses feltételek: 1412. www.t-com.hu T- • "Coiri" - HIRDETÉS Egyre több menekült érkezik a Kanári-szigetekre Vasárnap újabb három hajó érkezett a Kanári-szigetekre illegális bevándorlókkal, így három nap alatt több mint ezren kötöttek ki már a szigeteken. A menekültszállások már megteltek. A spanyol kormányfő bejelentette, hogy belügyminiszterét ma Szenegálba küldi, mivel ez a nyugat-afrikai ország vált a bevándorlók legújabb kiinduló pontjává. A fokozott ellenőrzés miatt ugyanis az emberek mostanában elkerülik Mauritániát és Marokkót, ahol korábban tengerre szálltak. Madrid ismételten segítséget fog kérni az Európai Uniótól is. Pénteken hat hajó, szombaton másik három, vasárnap újabb három kötött ki a Kanári-szigeteken, fedélzetükön összesen 1151 bevándorlóval. Az év eleje óta több mint 17 ezren érkeztek oda, de a Vöröskereszt tudomása szerint mintegy százezren várakoznak hajóra egyedül Szenegálban. ■ Több mint félszáz afrikai bevándorló halt meg Lampedusa szigeténél, amikor lélekvesztőjük felborult. A menekülteket befogadó központok megteltek, emiatt a spanyol hatóságok kénytelenek az anyaországba szállítani őket, amíg előkészítik a hazatolonco- lásukat. Spanyolország igyekszik repatriálási megállapodásokat kötni a nyugat-afrikai országokkal, de egyelőre kevés eredménnyel. Az év eleje óta érkezett bevándorlóknak csak mintegy 8 százalékát tudta visszaküldeni. Közben kiderült, mintegy félszáz, Kelet-Afrikából érkező bevándorló halhatott meg, amikor hajójuk elsüllyedt az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigeténél. A Szicíliától 200 kilométerre fekvő sziget közelében hetven Szomáliái és eritreai emigránst mentettek ki. Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta ezt a tragédiát. Egyesek szerint az olasz haditengerészet hajója nekiment az afrikaiakat szállító kis vízi járműnek, míg mások úgy emlékeznek, a hadihajó megjelenésekor az utasok egy irányba rohantak, ezért felborult a lélekvesztő. ■ K. I.