Nógrád Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-21 / 195. szám
6 2006. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Mentőállomást avattak Héhalom. A hagyományos Szent István-napi falunap keretében a szentmisét követően mentőállomást avattak Héhalom községben, mely Dél-Nógrád településeinek ellátását hivatott szolgálni. Azünnepi alkalmon részt vett Juhász Gábor országgyűlési képviselő, Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Horváth Ágnes, az egészségügyi minisztérium államtitkára, dr. Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentő- szolgálat főigazgatóhelyettese, Tamási Gyula megyei vezető mentőtiszt, Torna Lajos, az országos mentősszakszervezet elnöke. Az új intézményt Dóra Ottó, dr. Horváth Ágnes és dr. Göndöcs Zsigmond köszöntőszavai után Orbán Sándor héha- lomi plébános áldotta meg. Az avatás ünnepi pillanatait az Akkord fúvósegyüttes és a helyi általános iskolások szavalatai tették még emlékezetesebbé. Amint azt Szilágyi Albert polgármester elmondta: már 2004 novemberében felmerült a mentő- állomás létrehozásának gondolata, Tamási Gyula javaslatára, mivel a dél-nógrádi térségben nem volt biztosított a 15 perces odaéré- si idő. Héhalom önkormányzata az orvosi rendelő épületét bocsátotta a mentőállomás rendelkezésére, melynek kialakításához az Országos Mentőszolgálat hétmillió, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács pedig 16 millió forinttal járult hozzá. Egy Toyota és egy Ford típusú mentőautó szállítja abetegeketa jövőben. Az ünnepi eseményen nemcsak a nógrádi, de a hevesi és borsodi mentősök is képviseltették magukat. Az Orbán Sándor által megszentelt új kenyérből az összes jelenlévő részesült, majd délután folytatódott a színes programsorozat. Nógrády Andor jobbágyi tanár alkotásaiból nyílt kiállítás, a sportpályán pedig a miskolci Forgatag együttes idézett, meg középkori vásári hangulatot. Volt itt patkódobás, hordólovaglás, kiirtőskalácssütés, de még a kartali és hatvani női labdarúgó- csapatok is összemérték tudásukat, s légpuska- és íjászlövész- verseny szintén szórakoztatta a közönséget. A héhalomi, palo- tási, szécsényi néptáncegyüttesek, a gödöllői fúvósok, a hatvani aerobikosok egyaránt felléptek a mintegy másfél ezer résztvevő előtt. Az est sztárvendége Szandi volt, s a hajnalig tartó utcabált megelőzően tűzijátékban is gyönyörködhettek a vendégek. Sz. A. Emléktábla-koszorúzás, díszpolgári cím Egyházasgerge. A községben augusztus 19-én, délelőtt az orvosi rendelő előtt a meghitt, belsőséges ünnepségen nagyon sokan megjelentek, hogy tisztelegjenek falujuk egykori orvosa, dr. Kiss Péter emléke előtt. Az ünnepségen megjelent dr. Kiss Péter özvegye, fia, lánya és azok családjai. Az ünnepség keretében az orvosi rendelő falán felavatták azt az emléktáblát, amelyen ez olvasható: „Ebben a házban élt és dolgozott 1947-2005 között dr. Kiss Péter háziorvos, áldásos gyógyító tevékenységének elismeréséül az önkormányzat. Egyházasgerge posztumusz díszpolgára. 2006. április 19.” Egyed Rezső polgármester méltató szavaiban arról szólt, hogy minden településen vannak kiemelkedő személyiségek, ilyen volt az ő háziorvosuk is, aki tragikus körülmények között hunyt el. Kiss Péter része volt a falu életének, eggyé vált a közösséggel, szerették fiatalok, idősek. Kiváló orvos volt, példás férj és családapa. 1947-ben Ipolytarnócon született. Orvosi diplomája megszerzése után került Egyházasgergére. A jelenlévők nagy tapsa közepette a polgármester átnyújtotta dr. Kiss Péter özvegyének a posztumusz falu díszpolgára címet, amelyet a felség meghatódva, könnyezve vett át. A lánya megköszönte az elismerést azt mondta: „Nem vagyunk egyházasgergeiek, de szívünk ezer szállal kapcsolódik ide.” A község vezetői, a család tagjai, ismerősök, az orvos tisztelői elhelyezték a hála, a megemlékezés virágait, a felavatott emléktáblánál. A megható ünnepség után a falunap a sportpályán folytatódott, ahol a polgármester megemlékezett augusztus 20-ról. Fekete Jánosnak és Szeleczki Ilonának kiemelkedő társadalmi munkájáért átadta az Egyházasgergéért emlékplakettet. Juhász István nyugdíjas rendőr ezredes, a salgótarjáni kistérség közbiztonsági referense, a Salgótarján és környéke bűnmegelőzési bizottság ügyvezető elnöke, a bűnmegelőzés területén végzet kiemelkedő munkájáért „díszkard és fegyver” eUsmerésben részesítette a polgármestert. Csank Csaba, a magyar tartalékosok szövetsége Nógrád megyei elnöke átadta a polgármesternek a szövetség jelvényét, abból az alkalomból, hogy ő is tagja lett a szik vétségnek. Az egész napos látványos, színes falunap este tűzijátékkal zárult. Szenográdi Ferenc Egyházi kórusok találkozója Karancsság. A községben kétnapos ünnepi rendezvénysorozattal emlékeztek meg Szent Istvánról, templomuk védőszentjéről, iskolájuk névadójáról. Augusztus 19-én este 18 órakor a római katolikus templomban második alkalommal került sor az egyházi kórusok találkozójára. Az érdeklődők megtöltötték a templomot, s felejthetetlen, szép zenei élményben volt részük, egy bensőséges zenei áhítatnak voltak a részesei. Gyönyör László, a falu lelki- pásztora, az est házigazdája köszöntőjében azt mondta:- Szent István ünnepének előestéjén a dal Isten dicsőségének szól. Tóth Tihamér polgármester, a kórustalálkozó ötletgazdája és főszervezője, a fellépő kórusok köszöntése után megköszönte a karancsságiaknak a szép számú érdeklődést. Kedves szavakkal üdvözölte az est budapesti vendégeit, a Talentum Művészeti Szakiskola és Szakközép- iskola tanárait. Kiemelte, hogy az iskolának köszönhetően Karancsságon két éve 78 gyermek tanul, hangszeren zenét, táncot. A találkozó „nyitányaként” Horváth Jenő és Lukács Miklós zongorán és hegedűn mély átéléssel, megadva az est érzelmi hangulatát, négy barokk művet adott elő. A kórusok, bevonva a közönséget, zsolozsmával tisztelegtek Szent István emléke előtt. Az est során fellépett a balassagyarmati Szent Felicián kórus Unterweger Zsolt vezényletével, a nagyoroszi Scola kórus Ádám Bernadett dirigálásával és a helyi Jubilatedeó kórus Durmik József vezetésével. Ezen a napon különböző sportrendezvényekre került sor. Augusztus 20-án a millenniumi parkban ünnepélyes zászlófelvonásra került sor, a szentmisén megáldották az új kenyeret. Délután gazdag, színes kultúr- és sportműsor szórakoztatta a lakosságot. Este utcabál és tűzijáték zárta a két nap eseményeit. szeno Felújították a közösségi házat Eíes. Ünnepi körülmények között adták át és szentelték fel a község felújított közösségi házát. A hatmillió forintos beruházás egyhar- madát pályázaton nyerte el a község, ami mellé négymilliós önrészt biztosított. Az épület új burkolattal és berendezési tárgyakkal belülről varázsolódott újjá. Bátonyterenyei kitüntetettek Szent István napján Augusztus 20-a alkalmából Vanya Gáborpolgár- „A város szolgálatáért” díjat dr. Szabó Anna, Gulyás mester a „ Bátonyterenyéért” kitüntetésben része- Jánosáé, illetve Szilágyi Nándorné vette át. Képün- sítette Csontos Jánost, Zahar Bélát, valamint a Kas- kön a kitüntetettek a város vezetői, valamint Juhász télykerti Művelődési Ház és Könyvtár kollektíváját. Gábor országgyűlési képviselő társaságában. Aranylakodalmasokat köszöntöttek Mátraverebély. Nagy Attila polgár- mester Szent István napján a „Mátraverebélyért” kitüntető címben részesítette Oláh Sándornét, aki 1964-től 2002-ig végzett kiváló munkát tanácsi illetve önkormányzati dolgozóként. A község vezetője nyolc olyan házaspárt is köszöntött, akik ötven vagy már több éve élnek együtt szeretetben. Az eseményen részt vett Juhász Gábor országgyűlési képviselő is.