Nógrád Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-18 / 193. szám
2 NOGRAD MEGYE 2006. AUGUSZTUS 18., PENTEK Pásztó, Lassan ismét eltelik egy négyéves önkormányzati ciklus, amelynek végén illik mérleget vonni. Erről kérdeztük Sisák Imrét, Pásztó város polgármesterét K. L Pásztó. - Feladatokban bővelkedő négy esztendő után vagyunk, amelyek közül jó néhány kiemelkedő célt tudtunk teljesíteni. Legfontosabb feladat a képviselőtestület és a polgármester számára az volt, hogy olyan működőképes várost teremtsünk, ahol jól érzik magukat a pásztóiak, hasznosiak és mátrakeresztesiek, s természetesen a szűkebb kistérségből, de az ország bármely részéről ideérkező vendégek. Amit kiemelnék, hogy egyszerre őriztük meg a város és intézményeink működőképességét és folytattuk a fejlesztési célok megvalósítását Soha sem szerettem a kapkodást, az ad-hoc jellegű feladatmegoldást. Az egyes célok megvalósításánál nem az vezérelt, hogy milyen igények merültek fel, hiszen rendszerben gondolkodtam és fontosnak tartottam egy-egy terület rendbetételét. Természetesen mindezt igyekeztem úgy megvalósítani, hogy az emberek többségének és a képviselő-testületnek a véleményével találkozzon. 2002-ben kiemelt feladatként határoztuk meg Pásztó és Hasznos teljes csatornahálózatának a kiépítését 2006. június 3(Lcal elmondhatjuk, hogy a Pásztó és hasznosi I-II-III. ütem során megvalósított beruházással Pásztó és városrészei 100 százalékban csatornázottá váltak. Összességében ez a fejlesztés 1998-tól 2 milliárd 442 millió 824 ezer forintba került Nehézségeket okozott az a tény, hogy míg az első két ütem során 90 és 92 százalékos állami támogatást kaptunk, addig 2004-től csak 72, illetve 66,2 százalékos állami támogatás kapcsolódott a fejlesztéshez. Ez azt eredményezte, hogy több mint 300 millió forint állami támogatással kaptunk kevesebbet a csatornázáshoz. A szennyvízberuházás során figyelemmel voltunk a lakosság terhelhetőségére, s ezért 2001-től kezdődően soha nem haladta meg a 150 ezer forintot az érdekeltségi hozzájárulás. A teljesség igénye nélkül sorolnám fel azon utcákat, amelyek teljes útburkolatot kaptak: Hajós Alfréd, Kör, Fenyő, Major, Attila, Szőlőhegyi, Mátyás király, Kölcsey Ferenc, Kishegy utca és Kishegy sétány , Gábor Áron, Szendétek, Madách, Verseny és Hősök utca, Radnóti, Veres Pálné, Muskátli, Nárcisz, Csillag tér, Galamb út, Deák Ferenc utca, Rezeda utca, Régi vásártér utca, Bánya utca, Vörösmarty utca, Mikszáth Kálmán, Rózsa-Tol- di út csaüakozás, Nagymező-Diófa úti csatlakozás, Csap utca (piaci bejáró előtt), Ifjúság utca. Nem feledkeztünk el az útépítések kapcsán a városrészekről sem. így épülhetett meg Mátrakeresztesen a békástói erdei út, Napfény utca, Mező Imre út, Tóthegyesi út egy szakasza, Körtélyes utca, az Óvár út, a Kékesi út, az erdei iskolához és temetőhöz vezető utak, illetve Hasznoson a Dobó út, a Vár utca alsó szakasza, a Vidróczki utca Ami viszont hátráltatta a nagyobb forgalmú utak megépítését az a tényező volt, hogy több pályázatunkat is elutasította a regionális fejlesztési tanács. Ezek közé tartozott az Irinyi, Baross Gábor, Régi vásártér, Vidróczki, Vár utcák pályázata. A következő ciklus ban a jelenleg kiépítetien utak szerepek nek a feladatok között.- Sok szó esik manapság a parkolási problémákról is. Mi a helyzet ezen a területen?- Pásztón sajnos az elődök olyan sűrű beépítést alkalmaztak, amely minden szabad területet elfoglalt Ennek ellenére az elmúlt években sikerült javítani a kritikus parkolási helyzeten. Rendkívül ügyek ni kellett area, hogy a zöld felületek ne sérüljenek. Új parkolókat alakítottunk ki a Cserhát lakónegyedi munkaügyi központ kirendeltségénél, a Fő utcán a piacbejárótól felfelé eső részen és több mint száz új parkoló létrehozását eredményezte a városközponti kereskedelmi egységek épía gyarapodó varos tése is. Jelentősen javította a parkolási gondokat a Mikszáth Kálmán Gimnázium, a Rákóczi utca, illetve a Dózsa György Általános Iskolánál lévő parkolóhelyek számának növelése. Új parkolót építettünk az idősek átmeneti otthonánál, a Sport utcánál, a Hunyadi úti lakóépületek előtt, a Deák Ferenc udvarban, a Szent Imre és Csillag téren, a városi köztemető melletti területen, a művelődési ház előtt, Mátrakeresztesen az Óvár vendéglőnél, valamint a Kékesi úton.- Pásztó lakóit élénken foglalkoztatja az egészségügyi ellátás, illetve a kórház helyzete. Mi történt ezen a területen az elmúlt években?- Rendkívül fontos terület a város szempontjából az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése. Ezek közül is kiemelkedik a Margit Kórház. 2000. augusztus 25-én átadásra került az új 125 ágyas fekvőbetegellátó intézmény, amely 2 milliárd 5 millió 200 ezer forintba került. 2004. január 13-án pedig a régi Margit Kórház felújított épületét adtuk át a reumatológiával együtt 423 millió 714 ezer forintos összegben. Büszkék lehetünk arra, hogy a Margit Kórház manapság sem küzd pénzügyi gondokkal. A képviselő-testület 2006-ban pályázatot nyújtott be a tüdőgondozó felújítására mintegy hatmillió forintos ösz- szegben. Nyilván van még teendő a beteg- ellátás minőségének a javítása terén mind a fekvő-, mind pedig a járóbeteg-ellátás vonatkozásában. Ugyanakkor az a demagógja még az „új seprű” esetében sem vezet eredményre, amely azt próbálja elhitetni Pásztó lakóival, hogy az egészségbiztosítási pénztár által a kórház részére biztosított forrásoktól utakat lehet építem, vagy éppen a kulturális területet tudja ebből finanszírozni. A kórház részére juttatott állami forrásokat csakis a betegellátás céljaira lehet fordítani. Természetesen mindezt a szülészet és nőgyógyászat veszteségére célozva már két éve emlegetik azért, hogy bezárják az osztályt Én arra tettem hitet polgármesterként, hogy a Margit Kórház változatlan formában működjön tovább a betegek gyógyulása és a mintegy 300 kórházi dolgozó munkahelyének megtartása érdekében. Szinte már szlogenné vált az a jelmondat, hogy Pásztó és a Margit Kórház a pásztóiaké. Nem engedünk azoknak a minden szakmai alapot nélkülöző kezdeményezéseknek, amelyek a kórház szülészeti-nőgyógyászati és sebé szeti osztályának a megszűntetésére irányulnak. Vigyázzunk az ígéretekkel, hiszen régi mondás az, hogy szegény ember az, aki még ígérni sem tud. Mert az igaz lehet, hogy az új seprű jól seper, de ezzel ellentétben a régi tudja, hogy hol a piszok! Nem engedhetjük, hogy az a bizonyos partvis finoman kisöprögessen két osztályt dolgozóival együtt a kórháztól.-Országosan is egyedülálló a szodális területen történt előrelépés. Milyen intézkedések történtek ezen a területen?- Valóban az egyik legkiemelkedőbb eredménynek tartom az idősellátás és a gyermekjóléti ellátás területén megvalé sült fejlesztéseket 2000 és 2004 között több mint 400 millió forintos költségvetéssel valósítottuk meg a pásztói kistérség szociális fejlesztési programját Megépült az 50 férőhelyes átmeneti idősotthon és létrehoztuk a 12 férőhelyes gyermekek átmeneti otthonát is. A program közvetlenül 14 települést, közvetetten az egész kistérséget érinti. Pásztón az előbb említetteken túl a támogatásnak köszönhetően bővítettük a gyermekjóléti szolgálat és az idősek klubja épületét, létrehoz tűk Hasznoson az új, 30 férőhelyes idősek klubját Az előzmények ismeretében természetes volt számunkra, hogy a 2003- ban megjelenő „Küzdelem a munka világától történő kirekesztődés ellen” címet viselő PHARE-programra - amely tartós munkanélküliek szociális ellátórendszerben történő foglalkoztatását célozta - benyújtottuk pályázatunkat A második körben el is nyertük a 820 ezer euró támogatást Ennek eredményeként 18 hónapon keresztül 90 százalékos támogatással 57 fő foglalkoztatását biztosítottuk 16 településen, továbbá valósítottunk meg kisebb volumenű fejlesztéseket A két program végső eredményeként megállapíthatjuk, hogy 630 millió forintos összköltséggel sikerült teljes körűvé tenni a szociális és gyermekjóléti alapellátást és olyan szak- ellátási szolgáltatásokat elindítani, amelyre a kistérségben hosszú évek óta égetően szükség volt Nem elhanyagolható tényező, hogy közel 60 tartós munkanélküli foglalkoztatása valósulhatott meg.- Pásztó már a középkortól iskolaváros volt Mi történt ezen a területen az elmúl négy esztendőben?- Városunk önkormányzata kiemelt figyelmet fordított az óvodai nevelésre, az általános és középfokú oktatásra. Komoly nehézségeket okoz az, hogy az állami finanszírozás a kötelező feladatok esetében sem biztosítja az oktatási kiadások 100 százalékát Erre egy jó példa, hogy egy óvodásgyermek egész évi ellátása az ön- kormányzatnak 530 ezer forintba került amelyhez az állam mindössze 223 ezer forint normatívát biztosít. Büszkék vaSisák Imre polgármester gyünk azokra az eredményekre, amelyeket tanulóink, illetve az alkalmazotti közösségek értek el. Folyamatos feladatunk az intézmények felújítása. 2002-ben fejeződött be a Dózsa György Általános Iskola tornatermének 11 millió forintot meghaladó felújítása. Ugyanebben az évben a kollégium vizesblokkjára hárommillió forintot fordítottunk. A Gárdonyi Géza és Dózsa György Általános Iskola felújítása 2005-ben fejeződött be 13 millió 663 ezer forintba került Ugyanitt a Dózsa iskola térburkolata 3 millió 130 ezer forintért került felújításra. A Mikszáth Kálmán Gimnázium Rákóczi úti épületének a felújítása 36,3 millió forint összköltséggel valósult meg. Most kezdődött a hasznosi általános iskola felújítása 2,5 millió forintért, előkészítés alatt áll a pásztói művelődési központ 30,5 millió forintos felújítása, valamint az új házasságkötő terem kialakítása 11,7 millió forint értékben. Emellett komoly forrásokat fordítottunk a mátra- keresztesi erdei iskolára is, amely a környezet és természetvédelmi oktatás színtere. A legfontosabbnak mégis azt tartom a felújításokon túl, hogy nem kellett bezárnunk oktatási intézményt Hasznoson és Mátrakeresztesen sem.- Említette, hogy rendkívüli események is történtek, amelyek komoly gondot okoztak Pásztónak és a mátrakeresztesi városrésznek.- A 2005. április 18-20-i mátrakeresztesi természeti katasztrófa embert próbáló feladat elé állította Pásztó lakóit Az elmúlt év tavaszán megtapasztalhattuk azt, hogy nem veszett ki a magyar emberekből az együttérzés, az összefogás, a bajban való tenniakarás és segítőkészség. Mára az önkormányzati és lakossági károk elhárítására Mátrakeresztesen, Hasznoson és Pásztón több mint 700 millió forint pénzügyi forrást használtunk fel a helyreállításra. Ma sokkal biztonságosabb a Kövicses-, Csörgő- és a Ravasz-patak és sok-sok belvízelvezetést szolgáló védmű. A veszélyhelyzet azonban csak akkor szűnik meg, ha az állam az általunk kezdeményezett záportározókat megépíti a Kövicses- és Csörgő-patakon.- Sok szó esett az elmúlt négy evben a pásztói strandról is. Hogyan sikerült a strand felújítása?- Az elmúlt másfél évben megépítettük a feszített víztükrű úszó- és tanmedencét, valamint a gyermekmedencét is. Az európai uniós előírásoknak megfelelő vízforgató berendezés, illetve gáz- és vasiszap-üle- pítő is elkészült több mint 70 millió forintos összegben. Ennek következtében a fürdő látogatottsága is ugrásszerűen emelkedett, ami az emberek elégedettségét mutatja. Ugyanakkor az a volumenű fejlesztés, amit ténylegesen terveztünk, kedvezményes állami hitel nélkül nem valósulhatott meg. SjiX azonban nem kockáztathattuk, hogy egv 200 milliós hitel felvételével a strand a/ eredeti tervek szerint megépül, a szennyvízberuházás pedig nem valósul meg,pásztón, vagy éppen Hasznoson. 2006 tjjs 2010 között mindenképpen új burkolatot kap a nagymedence, arra törekszünk, hogy a pályázati lehetőségek függvényében egy mélyfúrású kút melegebb termálvizet biztosítson, ami a közép- és idősebb korosztály részére is megfelelő strandolási lehetőséget biztosít- A civil szervezetekkel és egyházakkal való együttműködés fontos feladat Milyen eredményeket értek el ezeken a területeken?- A történelmi egyházakkal és más felekezetekkel is törekedtünk az alkotmányban megfogalmazott alapelvek szerinti együttműködésre. Szép eredmények mutatkoztak az építmények és más létesítmények vonatkozásában is. Elegendő az új evangélikus templomot, a pásztói Szent Lőrinc-templom orgonáját, a hasznosi templomtorony és fedélszék felújítását, vagy a mátrakeresztesi új templom építését megemlíteni. A civil szervezetekkel korrekt együttműködésre törekedtünk, de sajnos az önkormányzat pénzügyi lehetőségeinek szűkülésével együtt nem tudtuk minden esetben azt a pénzügyi támogatást biztosítani, amely szükséges lett volna a működésükhöz. A közbiztonság szempontjától rendkívül fontos az önkéntes tűzoltóság. Megállapítható, hogy a tűzoltóink rendkívül hatékonyan avatkoznak be tűz- és egyéb káreseményeknél. Köszönet a munkájukért A tűzoltók új védőruházatot és légzőkészülékeket kaptak 2006-ban nyolcmillió forintos összegben, pályázati úton. Augusztus végén pedig egy 95 millió forint értékű vadonatúj félnehéz-kategóriájú gépjárműfecskendő érkezik a köztestülethez, jelentősen javítva ezzel a lakosság közbiztonságérzetét- Négy év hosszú idő, s az elvégzett feladatok felsorolása is terjedelmes. Van-e hiányérzete a célok megvalósítása terén?- Úgy érzem a választási program jelentős részét megvalósítottuk, persze nem hiánytalanul. Bőven van tennivaló az utak, járdák, közterek építése terén, ezt a célt szolgálja a városközponti rehabilitáció, amely egy 5000 fős akcióterületen határozza meg a milliárdos nagyságrendben az elvégzendő feladatokat. Ennek keretében tervezzük a városi piac korszerű, minden igényt kielégítő felújítását kb. 300 millió forintos nagyságrendben. Szükség van továbbá új parkolóhelyek kialakítására, a zöld felületek teljes megújítására, díszburkolatok és új utak építésére, hogy csak a Hunyadi és Baross Gábor utcát említsem. Tervezzük az elöregedett közművek, így a Fő utca ivóvízhálózatának a cseréjét, a közvilágítás korszerűsítését, a műemléki övezet megújítását, a Hajós Alfréd úti sportpálya rekonstrukcióját. Ugyanezen terv keretében megvizsgáljuk a közintézmények - művelődési ház, könyvtár, polgár- mesteri hivatal, zeneiskola, magyar-francia két tannyelvű gimnázium, rendelőintézet - felújításának lehetőségét és akadálymentesítését Ugyancsak komoly figyelmet szentelünk a közlekedési területek akadálymentesítésre, amely a fogyatékkal élő emberek közlekedését segíti. A Fő utca régi hangulatának megteremtése érdekében a rehabilitációs terv készítőinek javaslatára helyreállítjuk a megbontott térfal szerkezetet A Deák Ferenc utat a zeneiskolától a művelődési házig teljes hosszban sétáló-, vagy csökkentett forgalmú utcává fejlesztjük. A több milliárd forintos nagyberuházások befejezését követően a város- központi rehabilitáció megvalósítása teszi befejezetté a városépítő munkát- Sok szó esik mostanában a munkahelyteremtésről és mindenki az önkormányzatot ostromolja ezzel a problémával is.- Nem szeretném elhárítani ezt a felvetést, de szeretném jelezni, hogy a munkahelyteremtés az állam kiemelt feladata. Polgármesterként és országgyűlési képviselőként is sokat küzdöttem azért, hogy a SOLE Hungária Rt-t ne zárják be. Az olasz tulajdonostól a nagyköveten át miniszterek sorát interpelláltam eredménytelenül. Ugyanakkor viszont komoly eredménynek tekinthető, hogy mintegy 600 millió forintos beruházással 150 ember munkahelyét sikerült megőrizni az Agro-Produkt KfL-nél és további 20 új munkahelyet létesíteni. Egymil- liárd forintot meghaladó fejlesztés eredményeként az EGL0 Magyarország KfL- nél új logisztikai bázisraktár épült, amely hosszabb távon biztosítja 340 foglalkoztatott munkahelyét és újabb 30 munkahely létesül. A 21-es út előzési szakaszainak létesítése és a szervizutak új lehetőséget nyitnak Pásztó területén az ipar- telepítésnek és munkahelyteremtésnek. A Pannondrink és Millennium Kft folyamatos fejlesztési eredményeként stabil foglalkoztatóvá vált a városban. Ezen túlmenően, kiemelt feladatnak tartom a rendkívül szeszélyes időjárási viszonyok következtében Pásztó, Hasznos és Mátrakeresztes bel-és külterületi vízrendezését Elkészült az a megvalósíthatósági tanulmány, amely Pásztó és további 25 település vízrendezési programját tartalmazza. A 14 milliárd forint összegű projektet a Nemzeti fejlesztési terv II. ütemében is szerepelt az európai uniós források elnyerése érdekében. Ez jelenthet igazi megoldást a lakosságot veszélyeztető belvízi problémákra. A szennyvízberuházást követően rendkívül fontos feladat a lakosság komfortérzetének további javítása, amely az utak, járdák kiépítésével érhető el. A teljesség igénye nélkül ide sorolnám a Baross Gábor, Irinyi, Kossuth, Gárdonyi Géza, Liget, Margit, Kazinczy, Petőfi, József Attila, Toldi, Csermely, Tóth Árpád, Vezér, Nyomda, Zagyvaköz, Bajcsy-Zs., Nyírfácska és más utakat is. Ugyancsak fontos a város teherforgalmának csökkentése érdekében az északi elkerülő út megépítése, valamint a balesetveszélyes csomópontok közül a Csillag téri körforgalom és az Irinyi úti lehajtósáv megépítése. Sok szó esik az ivóvízről is, mert igen drágának tartja a lakosság. Tökéletesen egyetértek ezekkel az észrevételekkel. Ugyanakkor ismételten ki kell hangsúlyoznom, hogy nem Pásztó Város Önkormányzata állapítja meg a lakossági vízdíjat, hanem a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, illetve az állami tulajdonban lévő Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt, amely cég 1 köbméter vizet 298 forintért ad át a Dél-nógrádi Vízmű Kft-nek, s a vízmű ezt értékesíti 342 forintért a lakosság részére. Tárgyalásokat kezdeményeztem annak érdekében, hogy a hasznosi víztározó a helyi önkormányzatok tulajdonába kerüljön, s ezáltal csökkenhet a víz ára. A fejlesztési célok megvalósítása csakis Pásztó, Hasznos és Mátrakeresztes lakosságával egyetértésben történhet Végül, de nem utolsósorban szeretném kiemelni, hogy a fejlesztési, felújítási feladatokkal azonos prioritást élvez az egészségügyi, szociális, közoktatási, közművelődési és közigazgatási intézmények működtetése. A lakosság számára az alkotmányos alapelvekben biztosított szolgáltatásokat és ellátást az intézményeinknek mindenkor maximálisan biztosítani kell. Pásztó a pásztóiaké és kérem,.hogy lakossági összefogással építsük Pásztót, Hasznost és Mátrakeresztest áz elkövetkező négy évben is - zárta szávait Sisák Imre polgármester. /