Nógrád Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-10 / 159. szám
2006. JÚLIUS 10., HÉTFŐ 3 Kivirágzott oszlopok Bátonyterenye. Virágba borultak a Béke út egy szakaszán - a Petőfi Művelődési Házig - a villanyoszlopok. Az utca mentén található póznákra Kis Józsejhé és NagyLajosné települési képviselők támogatásának köszönhetően a Bátonyterenyei Foglalkoztatási Kht. munkatársai helyeztek ki összesen negyven cserép muskátlit. Elvitték a pénzt Cered. Csütörtökön az esti órákban négy házaló árus nő ment be egy helyi lakos házába és arany ékszereket kínáltak fel eladásra. A lakásban elterelték a tulajdonos figyelmét, és a konyhaszekrényből 700 ezer forint készpénzt tulajdonítottak el. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Egyben felhívják az állampolgárok figyelmét: személyes biztonságuk és értékeik védelme érdekében semmilyen ürüggyel ne engedjenek be idegeneket otthonaikba. Festés, kézművesség Salgótarján. Az ifjúsági információs és tanácsadó iroda nyári programjainak sorában a művészeti jellegű foglalkozások is helyet kapnak. így július 13-án csütörtökön, 15 órától azokat is várják, akik kedvelik vagy kipróbálnák az aszfaltfestést vagy a kézművesség valamelyik technikáját. Közúti ellenőrzés NÓgrád megye. A Nógrád Megyei Közlekedési Felügyelet július 11-13. között országos összehangolt közúti ellenőrzést tart a rendőrség és a katasztrófavédelmi igazgatóság bevonásával a 21-es főúton a salgótarjáni ipari parknál, a Mátraszőlősnél található parkolóban, illetve a 2-es főúton a nógrádi parkolónál. Az ellenőrzés célja elsősorban a bel- és külföldi áruszállító, a személyszállító járművek vizsgálata: ezen belül kiemelt hangsúlyt kap a vezetési és pihenőidőkre, a veszélyes árut szállító járművekre, a közlekedésbiztonságra, a közúti közlekedési szolgáltatásra, a műszaki és környezetvédelmi előírásokra vonatkozó szabályok betartásának vizsgálata. Orvvadászokat fogtak Bokor. Csütörtökön nem sokkal éjfél előtt érkezett a bejelentés a pásztói rendőrkapitányság ügyeletére, hogy Bokor külterületén feltehetően orvvadászokat láttak. A helyszínre érkező rendőrök tetten érték a két orvvadászattal gyanúsítható férfit, egy 58 éves bokori és egy 42 éves béri férfit. A házkutatás során átalakított fegyvereket, jogtalanul tartott lőszert is találtak a rendőrök. A két férfi ellen lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást. Kézművestábor Szécsény. Július 17-én szombaton zárul a gyerekeknek szervezett kézművestábor a művelődési központban. A húsz résztvevő az elmúlt napok során ismerkedett egyebek mellett a babakészítéssel, a bőr megmunkálásával és a fazekassággal. A tábori programhoz tartozott a balassagyarmati Palóc Múzeum, majd a hollókői kis palóc lakodalmas megtekintése, valamint bográcsolás is. NÓGRÁD MEGYE Lekerülnek a plakátok Számtalan telefont kaptunk azzal kapcsolatban, hogy még mindig csúfítják a várost az áprilisi választási plakátok. Holott, már rég lejárt a határidő, amely dátumig el kellett volna azokat távolítani. Az aktivisták, szimpatizánsok lelkesen ragasztgatták néha a legképtelenebb helyekre (például az erdőbe és a temető falára), viszont az eltávolításban már sokkal kevesebben segédkeztek. Ha minden igaz, a napokban megtisztulhat a város Juhász Anita Salgótarján. Ha esett az eső, az volt a kifogás, ha sütött a nap az volt a baj. Mindenesetre a csapadék megoldotta jó pár plakát problémáját és bizony az éjszakai randalírozó tinik is gondoskodtak róla, hogy fogyjon az oszlopokról, falakról. A hozzánk fordulók egy konkrét párt még mindig falakon lévő plakátmennyiségét sokallták. A szervezet megyei vezetőjét kérdeztük arról, hogy vajon leszedik vagy nem szedik?- írásban kiadtam valameny- nyi települési szervezetnek, hogy záros határidőn belül távolítsák el a plakátokat - mondta latiunknak Ercsényi Ferenc, a Szabad Demokraták Szövetségének megyei elnöke. - A salgótarjáni, városi közgyűlésen is téma volt a plakátok ügye, ahol a szocialisták egy módosító rendeletet akartak beterjeszteni a témával kapcsolatban. Előzetes ismertetés nélkül terjesztették be a rendelettervezetet, vagyis, senki nem ismerte - tudatta Ercsényi, aki hozzátette: a módosított rendelet korlátozná, hogy hová lehet plakátokat ragasztani és a magánterületre is kitérne. Az okmány-, igazgatási és közterület-felügyeleti irodától megtudtuk: 2006. április 26-i dátummal kipostázták azokat a leveleket, amelyekben az 1997. évi C. törvény 42. § (6) bekezdésére hivatkozva kérték a pártokat: távolítsák el a plakátjaikat. („A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölő szervezet plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani.”) Igen, itt a törvény, de a 30 nap után nincs semmiféle szankció. A becsületükre van bízva, hogy valóban eltávolítják-e? A közterület-felügyelők felmérték, hogy hol és hány darab plakát található. Összegezték azt és megállapították, hogy a határidő letelte után is volt olyan párt, amelynek több száz plakátja még a közterületeken „virított”. Május végén újabb leveleket postáztak, amelyekben június 15- ig kaptak határidőt a jelölők. Közben arra is felhívták a pártok figyelmét, hogy amennyiben nem távolítják el a plakátokat, úgy hivatalból intézkednek és a számlát nekik küldik meg. Visszakanyarodva az SZDSZ megyei elnökéhez: Ercsényi lapunknak azt mondta, hogy nekik ez a legkényelmesebb megoldás, mármint az utólagos számlázás. A városi hivatal Bodnár Benedeknek, a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft ügyvezető igazgatójának is jelezte: többszöri felszólításra sem tisztult meg a város, a képviselőjelöltek még mindig kérik az utca népének bizalmát. A VGÜ Kft.-nek közbe kell lépnie. Ezalatt a közterület-felügyelők újra felmérték a plakátmenny iséget, amely ugyan fogyott, de mégsem tűnt el teljesen.- Július elején letelt a határidő, így az embereink elkezdték járni a várost és Zagyvapálfalva irányából szedegették a plakátokat. Nagy feladat volt a felüljárón lévő plakátok eltávolítása, hiszen csak daruval tudták a munkatársaim leszedni. A múlt héten elég szépen haladtak és a napokban teljesen megtisztul a város - mondta Bodnár Benedek, majd hozzátette: nagynyomású vízsugárral „segítették le” a néhol makacsul megtapadt plakátokat. * * * A pártok várhatják a számlát, amely után talán majd meggondolják, hogy megéri-e nekik az októberi választásokra is így „kicico- mázni" Salgótarjánt. Sokszor fölmerült bennem a kérdés, hogy ha egyáltalán kiragasztották, akkor miért nem tudják ugyanolyan vehemenciával leszedni? Aztán arra jutottam, hogy minden bizonynyal foglalták a helyet az október 1-jén esedékes önkormányzati választásokra. Ugyanis, egymás plakátjaira ragasztani nem szép dolog, de a sajátjukra akár tízet is tehernek. Na, de most már nem, így szeptemberben jöhet majd az újabb területfoglalás. Reméljük, azért egyes helyekre nem kerül újra bennünket meggyőzni kívánó képviselő. A választási törvénnyel kapcsolatban meg csak annyit: nevetségessé válik a 30 napos határidő, mert a továbbiakban nincs szankció. Az ilyen törvénynek talán csak az önismeret a dolga. Vagyis, mindenki döntsön úgy, hogy aztán el tudjon számolni a lelkiismeretével... Fekete péntek Mátranovák-felsőpetény. Ismét halálos munkahelyi baleset történt július 7-én, péntek reggel hat óra után Mátranovákon. Információink szerint egy fiatalemberre rácsapódott egy présgép ajtaja, amelynek következtében olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre érkező mentők már nem tudtak segíteni rajta. Szintén pénteken, Felsőpetényben kerékpárral közlekedett egy 74 éves nő, aki nem adott elsőbbséget a szabályosan közlekedő tehergépkocsinak, így az elsodorta. A biciklist súlyos sérülésekkel szállították kórházban. Muzsikált az erdő Az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára, Ormos Balázs (középen) is megtisztelte a rendezvényt Utoljára muzsikált az erdő tegnap délután Fenyvespusztán, hiszen a közönség az idei rendezvénysorozat utolsó akkordjait hallhatta. J. A. Fenyvespuszta. Szép számmal összegyűltek a természetet és a zenét kedvelők Fenyvespusztán, akiket Szabó Lajos erdészetvezető üdvözölt. - Újból magunkba szívhatjuk ezt a tiszta levegőt amelyet a mátrai erdők adnak nekünk. Újból hallhatjuk muzsikát az erdő közepén, ebbon a csodálatos környezetben. Az idei programunk a maconkai tótól indult és sok helyszínen szőr meghallottam azt, hogy „muzsikál az erdő”, egyáltalán nem voltam meglepve, hiszen a zenetörténetben fontos szerepet játszott a természet. Az állatok hangját, az erdők zsongását megpróbálták a zeneszerzők le- kottázni, vagyis a komolyzene át van szőve különféle természeti képekkel. Kodály Zoltán mindig azt mondta, hogyha valakinek valami baja van az élettel, akkor menjen ki a természetbe. Bartók Béla pedig csak a természetben tudott komponálni. A hangszereink őrzik a természet leheletét. Igaz, hogy ez már nem egy élő fa, de ha egy Stradiváriból megszólal a zene, akkor eszünkbe jut: talán ez jelenti a fa halhatatlanságát - fejezte ki magát a rektor. Pillanatkép a záró hangversenyről szerepelt. Feljutottunk tegnap a galyatetői csúcsokra is, vagyis Nógrád megye határán is átléptük. Ez azt jelenti, hogy a muzsikál az erdő eszmeisége tovább terjed - fogalmazott Szabó Lajos, majd átadta a szót dr. Batta Andrásnak a Liszt Ferenc Zeneakadémia rektorának. - Amikor előA továbbiakban fellépett a Monarchia kamarazenekar és a kiskunlacházai ifjúsági fúvószenekar. A vendégek az erdei étkek estje előtt sétát tettek a Tuzson-arborétumban, majd kezdődött a vacsora, a borkóstoló és a mulatság, amely zárta az idei rendezvénysorozatot. Generációk találkozója J. A. Kazár. Közel 25 csoport felvonulásával kezdődött vasárnap délelőtt 10 órakor a kazári hagyomány- őrző hét vége. A kézművesházban tárlat nyílt, amelyen különféle kézimunkák sorakoztak fel. A kiállítást dr. Matits Ferenc művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. Mind ez alatt a megyéből, valamint a határon túlról érkező nyugdíjas- és hagyományőrző csoportokat kínálták a jóféle házi süteményekkel. Ezt követően a fellépők a színpad köré gyűltek, ahol elsőként Sándor Gergő meséjét hallgathatták meg a ravasz cigányról. A továbbiakban Molnár Katalin, Kazár polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket.- Nagy örömmel adtunk otthont ennek a rendezvénynek. A hagyományőrző hét végén az értékek, a hagyományok, a régi dolgok őrzése, továbbvitele a fő célunk. Arra törekszünk, hogy sok-sok értékeket mutassunk be, mutassanak be. Őrizzük meg, vigyük tovább és adjuk át a fiataloknak, hiszen ma a fiatalok és az idősek találkoznak és kifejezetten jó ez a találkozás, ha kölcsönösen segíthetik egymás. Az idősek termékeny talajt találnak a fiatalokban bölcsességük és tapasztalataik átadására. A fiatalok pedig az idősek révén fedezik fel saját gyökereik gazdagságát, általuk tanulják meg a felelősségteljes életüket, amelyet megterveznek és építenek - mondta Molnár Katalin, majd kezdetét vette a negyedik kazári dalostalálkozó és a nyugdíjasklubok találkozója. A teljesség igénye nélkül: érkeztek csoportok Ragyolcról, Szécsényből, Kisterenyéről, Bujákról, Érsekvadkertről. A műsort a Kazár néptáncegyüttes, az egykori Zsivajgó kezdte. A táncosok, mint házigazdák végigkísérték a rendezvényt, amelyen a fellépők emléklapot kaptak. Molnár Katalin Színpadon a Kazár néptáncegyüttes