Nógrád Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-06 / 156. szám

2006. JULIUS 6., CSÜTÖRTÖK 11 SPORTTÜKÖR labdarúgó-játékvezetői „juliális” Csitáron A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsá­ga vasárnap első alkalommal rendezte meg Csitáron a megyei kerethez tartozó játékvezetők és családtagjaik részére a „juliálist”. A 2005-2006 évi lab­darúgó bajnokság zárásaként ideális környezetben stílusosan a helyi labdarúgópályán és öltö­zőben kötetlen baráti beszélgeté­sek keretében igyekeztek a szer­vezők minél jobb hangulatot te­remteni, melyet Ferencz Gyula, az NMLSZ vezetője is megtisz­telt jelenlétével. Az időjárás is kegyes volt, így délelőtt lovagolni és sétakocsi- kázni lehetett a településen, illet­ve meg lehetett ismerkedni a csodálatos környezettel. Ezután következett a jól megérdemelt ebéd. A délutáni program lábte­nisszel és kispályás futball­mérkőzéssel folytatódott. Akik jelen voltak, nagyon jól érezték magukat és minden­kinek az volt a véleménye, hogy jövőre is a bajnokság vé­gén meg kellene szervezni a „juniálist”. Zico a Fenerbahce edzője lett A japán válogatott éléről tá­vozó brazil Zico a török Fenerbahce labdarúgócsapatá­nak vezetőedzője lett. A dél­amerikai tréner a német Cristoph Daumot váltotta az isztambuli együttes kispadján. A 2005/06-os szezont a Galatasaray mögött a második helyen zárta a Fenerbahce. A klub vezetői elégedetlenek vol­tak ezzel az eredménnyel, Zicótól azt várják, hogy a kö­vetkező évadban bajnoki cím­hez juttassa a gárdát, melynek játékoskerete a tervek szerint nemzetközi szinten jegyzett klasszisokkal fog megerősödni. Az 53 éves szakember vezeté­sével a japán nemzeti csapat egy döntetlennel és két vere­séggel már a csoportküzdel­mek után búcsúzott a németor­szági világbajnokságtól. Nyertek a vébén Németországban június 9-e és július 9-e között rendezik a 18. labdarúgó-világbajnokságot. Tegnap sorsoltuk lapunk vb-játé- kának harmadik fordulójában. A Nógrád Volán Zrt. tízezer fo­rintos vásárlási utalványát Skultéti Anna (Salgótarján, Pécskő út 4.), a Háromkő Taka­rékszövetkezet tízezer forintos lakossági folyószámláját Rubi László (Salgótarján, Ybl Miklós út 51.), míg a Nógrád Megyei Hír­lap negyedéves előfizetését Pistyúr Attila (Érsekvadkert, Rá­kóczi út, 67.), Tóth Gyula (Salgó­tarján, Kertész út, 9.) és Bognár István (Tar, Kossuth út 15.) nyer­te. Valamennyiüknek gratulá­lunk, s játékunk folytatódik! BALATONTOURIST ÉLMÉNY A TÓ KÖRÜL Nyaraljon kedvezményesen a főszezonban isi 4 fős üdülőházban Balatonszemesen 12 750 Ft/hóz/éjtől Az idegenforgalmi adó a helyszínen fizetendő. Ajánlatunk 2006. július 7-auguszíus 21. közötti időszakban, korlátozott számban vehető igénybe. » Csak a hirdetés megjelenése után leadott foglalásokra érvényes! Üdülési csekket elfogadunk! Balatontourist Vadvirág Kemping és Üdülőfalu • 8636 Balatonsxemes, Arany J. u. Tel: 84/360-115 www.balatontourist.hu Szinte minden nógrádi érmes helyen végzett atlétika Országos veteránbaj nokság és nemzetközi versenyek Két nemzetközi versenyen hangolódtak rá a Nógrád megyei veterán atléták a tatai országos bajnokságra, ahol aztán meg is lett az eredménye az alapos készül(őd)ésnek, mert szinte mindegyikük egy vagy több éremmel tért haza. A kilencedik nemzetközi Bala- ton-bajnokságon megyénkből kizárólag a dobóatlétáink indul­tak, és a számos erőpróba mel­lett a nyeleslabda-vetésben az or­szágos bajnoki címről is döntöt­tek a résztvevők. Kovács Károly (M 40-es korosztály) és Palánki Imre (M óO) révén két aranyat is nyertek a Bauer Rudolf Nógrád Megyei Dobó Club (BNDC) ver­senyzői, Gedőczi Zoltán (M 70) pedig ezüstérmes lett. További kiemelkedőbb nóg­rádi eredmények. Súlylökés, M 50: 1. Kriston János (BNDC Homokterenye, 2. Forgó Béla (BNDC Salgótarján). Gerely, M 40:1. Kovács Károly (BNDC St.). Kalapácsvetés, M 60: 1. Pénzes István (Vitalitás Balas­sagyarmat) Diszkosz, M 40:1. Kovács Károly. M 50: Kriston János (BNDC Homokterenye), 2. Forgó Béla (BNDC St.). M 60: 2. Palánki Imre. M 70: 2. Gedőczi Zoltán (mindketten BNDC St.). Ógörög diszkosz, M 40: 1. Kovács Károly. M 50: Kriston János, M 70: 2. Gedőczi Zoltán (mindhárman BNDC St.). * * * Tatán mintegy félszáz női és férfi indulóval Somogy, Tolna és Komárom megye nyílt nemzet­közi versenyén már az ob hely­színén „lőtték be a pályát” vete­rán dobóink, de Nógrádot mind­össze Kriston János és Gedőczi Zoltán képviselte, akik merev nyelű kalapácsban, ógörög disz­koszban és golyóvetésben leko- pírozták egymás eredményét, mert mindhárom számban ezüstérmet szereztek. A fent említett tatai bemele­gítés után két hétre már éles­ben - azaz országos bajnoki szinten - ment a „játék” ugyanott, és ez „előtanulmány­ok” - azaz a rendszeres edzé­sek és versenyek - meg is hoz­ták eredményüket a nógrádi indulóknál. Amelyik számok­ban indultak, majd mind­egyikben dobogós helyezést értek el, és számos bajnoki cí­met szereztek, mint azt az alábbi kiemelkedőbb helyezé­sek mutatják. 24. Nyílt nemzetközi vete­rán atlétikai országos bajnok­ság. Síkfutás, férfiak, 200 m, M40: 2. Tepkor Zoltán (SZAFT Szécsény) 30,2 mp. 400 m, M 40: 3. Tepkor Z. 1:15,07 perc. 800 m, M 60:2. Jusztin Ferenc (SZAFT) 3:16,8. 1500 m, M 40:3. Tepkor Z. 6:29,58. 5000 m ,M40: Tepkor Z. 23:02,64. M 50: 1. Zentai József (SZAFT) 20:15,45. 10 000 m, M 40: 2. Tepkor Z. 50:08,6. M 45:1. Te­Több versenyt ki kellett hagynia Bosák Attilának, de ahol ott volt, nem engedett senkit maga elé lek András (Salgótarján) 38:36,5. M 60: Jusztin F. (SZAFT) 49:23,5 Nők, 1500 m, W 45 1. Kovácsné Obrecsány Klára (SZAFT) 6:46,72. 5000 m: 1. Kovácsné Obrecsán K. 27:45,0. Gyaloglás, 10 km, fér­fiak, M 50: 1. Zentai J. 1:08,31 óra. Kalapácsvetés, M 60: 1. Pénzes István (Vitalitás, Balas­sagyarmat) 36,96 m. Gerely, M 40:1 Kovács Károly (BNDC Salgótarján) 47,57. Diszkosz, M 40: 2. Kovács K. 37,86. M 45: 1. Bosák Attila (BNDC Szécsény) 36,30. M 50 : 3. Kriston János (BNDC Homokterenye) 31:16. M 70:2. Gedőczi Zoltán (BNDC Salgó­tarján) 30:19. Súlylökés, M 40(súlygolyó: 7,26 kg) ;1. Ko­vács K. 11,51 m. M 45 (7,26 kg): 1.Bosák A. 11,88.M50(6 kg): 3. Kriston J. 11,67. ■ (satis) A tatai ob-n részt vevő nógrádiak majd teljes létszámban Kovács Károly szinte minden számban, melyben indult, bajnoki címet szerzett (Archív fotó) Az azzurrik gyászba borították Németországot labdarúgás 18. világbajnokság, Németország Elsőként az olasz válogatott jutott be a labdarúgó-világbaj- nokság fináléjába, mi­után a keddi elődön­tőben gólnélküli ren­des játékidő után a hosszabbítás utolsó pillanataiban szerzett találatokkal 2-0-ra győzött a házigazda német csapat ellen. Németország - Olaszország 0-2 (0-0,0-0,0-0)- hosszabbítás után Dortmund, 65 000 Az olasz győzelem két legfőbb letéteményese a néző, vezette: védelmet hiba nélkül dirigáló Fabio Cannavaro Archundia (mexikói), (balra) és a több bravúrt bemutató Gianluigi Németország: Buffon volt Lehmann - Friedrich, Metzelder, Mertesacker, Lahm - Schneider (Ódonkor, 83.), Kehl, Ballack, Borowski (Schwein­steiger, 73.) - Podolski, Klose (Neuville, 111.). Szövetségi kapi­tány: Jürgen Klinsmann. Olasz­ország: Buffon - Zambrotta, Materazzi, Cannavaro, Grosso - Perrotta (Del Piero, 104.), Pirlo, Gattuso, Camoranesi (Iaquinta, 91.) - Totti - Toni (Gilardino, 74.). Szövetségi kapitány: Marcello Lippi. GL: Grosso (119.), Del Piero (120.). Sárga lap: Borowski (40.), Metzelder (56.), ill. Camoranesi (90.). 119. perc: Del Piero szöglete után Pirlo cselezgetett a 16-os- nál, majd Grossóhoz passzolt, aki 11 méterről szép mozdulattal a jobb sarokba csavarta a labdát. 0-1. 120. perc: olasz kontratáma­dás végén Gilardino játszott a második hullámban érkező Del Piero elé, aki a tehetetlen Lehmann fölött a bal felső sarok­ba emelte a labdát. 0-2. Az első - szinte teljesen izga­lommentes - játékrészben nagy taktikai csata zajlott: az olaszok többet birtokolták a labdát, gólt azonban egyik csapat sem ért el. Szünet után a házigazdák többet kezdeményeztek, né­hány veszélyes támadást vezet­tek, azonban Buffon a helyén volt. A hajrában a rendes játék­idő végéig mindkét együttes már a kivárásra játszott. A hosz- szabbítás olasz rohamokkal kezdődött, Gilardino, majd Zambrotta lövésénél is a kapu­fa mentette meg a németeket a góltól, majd amikor már min­denki a büntetőket várta, az ola­szok két perc alatt, két remek találattal eldöntötték az össze­csapás sorsát. Olaszország utol­jára 24 évvel ezelőtt szerzett vi­lágbajnoki címet, a németek­nek ismét nem sikerült világ- bajnokságon legyőzniük az ola­szokat, s megtört az a mítosz is, hogy a német nemzeti tizenegy Dortmundban legyőzhetetlen. Olaszország a szerdán 21 óra­kor kezdődő portugál - francia párharc győztesével találkozik vasárnap a berlini fináléban, míg a házigazda a bronzérem­ért lép pályára szombaton. Jürgen Klinsmann: - Nagyon csalódott vagyok, de együttesem minden dicséretet megérdemel, mert még nagyon fiatal. A csapat bátorsága csodálatos, a vébén büszkévé tették az országot. A fi­úk csak ülnek és próbálják le­nyelni a keserű pirulát. Az ola­szok ezúttal egy árnyalattal meg­fontoltabban játszottak, bünte­tést kaptunk azért, mert nem lőt­tük be a helyzeteinket. Rivá­lisunk minden dicséretet megér­demel, sok sikert kívánok nekik a döntőben. Marcello LippL - Megvalósult az álmom. Mi uraltuk a mérkő­zést, és a végén reszkíroztunk egy kicsit, miközben ötvenezer német fanatikus ellen kellett játszanunk. Meg akartuk úszni a tizenegyese­ket, mert az lutri. Del Piero sze­mében már a meccs előtt láttam a tüzet, amikor becseréltem, mond­tam a kispadon ülőknek, hogy döntő gólt szerezhet.

Next

/
Thumbnails
Contents