Nógrád Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-06 / 156. szám

2 2006. JÚLIUS 6., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE ÚJSÁGOT VISZ, VIRAGOSÍT A zabari Köböl Istvánná már harmadik éve kézbesítője a Nóg- rád Megyei Hírlapnak. Nap mint nap Belső-Zabar Mártonkútpusz- táról indul kerékpárjával, hogy el­jutassa az ország és a megye híre­it olvasóinkhoz. Mint mondta: jól jön egy kis kiegészítés a kevéske rokkantnyugdíjhoz, de büszke ar­ra, hogy jut idő virágoskertje gon­dozására is, így egész nyáron szí­nes szirmokban fürdik az udvara. FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Szombaton nyílik a határ Si. F. NÓgrád megye. Május 10-én, Budapesten a Duna pa­lotában Martin Pado, a szlovák kormány belügy­minisztere és dr. Lamperth Mónika, hazánk bel­ügyminisztere ünnepélyes keretek között aláírták a turisztikai célú államhatár-átkelésről szóló két­oldalú megállapodást. Ennek kiemelt célja a ma­gyar-szlovák határ menti térség összehangolt fej­lesztése, a turistaforgalom élénkítése. Az eddig működő átkelőhelyek mellett további 45 helyen lesz turisztikai célú határátkelési lehetőség - me­gyénkben kilenc. Kelemen Tibor határőr alezredes, a Balassagyar­mati Határőr Igazgatóság szécsényi határrendé­szeti kirendeltségének vezetője elmondta: a meg­állapodás július 8-án lép hatályba. Ettől a naptól kezdve a kijelölt 45 turistahelyen érvényes okmá­nyokkal (személyazonossági igazolvány vagy út­levél) az államhatárt át lehet lépni. Az átkelőhe­lyeknél kihelyezett táblák angol, szlovák és ma­gyar nyelven tájékoztatnak az átkelés módjáról, az üzemeltetés idejéről, s az átlépésre jogosult szemé­lyek köréről. Az átkelőhelyeken nem lesz folyama­tos ellenőrzés. Szécsény térségében az Ipolyon Pösténypusz- tánál és Ráróspusztánál jelöltek ki átkelőhelyet. Az Ipolyon a vízi közlekedés szabályai szerint vízi járművel, például csónakkal lehet átkelni. Me­gyénkben vízi járművel Hon ton, Drégelypalánkon, Őrhalomban és az említett két helyen október vé­géig, illetve jövő év április elsejétől naponta 7-19 óra kötött lehet a határt átlépni. Alacsony vízállás esetén gyalogosan is át lehet kelni a folyón. Megyénkben további gyalogos és kerékpáros turisztikai átkelőhely Karancsberény, Somoskő­újfalu, Somoskő és Cered községekben van kijelöl­ve. Ezeken a helyeken naponta 7 és 19 óra között az év minden egyes napján át lehet lépni az ország­határt. Lezárult a nyomozás Halált okozó ittas vezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt emel vádat a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség R. A. 26 éves volt rendőr főtörzsőrmester ellen, aki idén februárban szolgálaton kívül, saját gépkocsijával, ittasan elütött a járdán egy 17 éves lányt és egy 29 éves férfit. A lány a kórházban bele- haltsérüléseibe. Hegedűs E. Balassagyarmat. Amint arról ko­rábban lapunk is beszámolt, feb­ruár 26-án 0.45 órakor a balas­sagyarmati rendőrkapitányság egyik rendőre szolgálaton kívül, saját személygépkocsijával Ba­lassagyarmaton a Leiningen úton haladt Szügy irányából a városközpont felé. Egy jobbra ívelő kanyarban megcsúszott, el­vesztette uralmát a jármű felett, és a járdára hajtva elsodorta a járdán szabályosan közlekedő 17 éves lányt és 29 éves férfit. A lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét már nem tudták megmenteni, egy nappal később meghalt. Mivel a 26 éves főtörzsőrmester alkoholt fo­gyasztott vezetés előtt, az etikai bizottság döntése alapján a bal­esetet követő napon megszüntet­ték szolgálati viszonyát. A nyomozást a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség folytatta le, amelynek során megállapítot­ták: a férfi közepes fokú alkoho­los befolyásoltság alatt vezette autóját, amelynek sebessége a baleset előtt 80-85 kilométer le­hetett óránként. Elvesztette ural­mát a jármű felett, előbb áttért a menetiránya szerinti bal'oldal- ra, majd visszasodródott a jobb oldalra, ahol egy ház sarkának ütközött és elütötte a járdán ha­ladó két gyalogost, majd az árok­ba csúszva állt meg. A nyomozó ügyészség szerint a balesetet egyértelműen a sebesség túllé­pése és az ittasság okozta: az út­test a téli idő ellenére hótól, szennyeződésektől mentes, vi­zes állapotú volt. A17 éves lány a szakszerű or­vosi ellátás ellenére a kórházban belehalt sérüléseibe. A 29 éves férfi combcsont-, lábszár- és csuklótörést, valamint más, nyolc napon túl gyógyuló sérülé­seket szenvedett. A Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség halált okozó ittas ve­zetés bűntettével vádolja R. A-t, a vádiratot benyújtotta a Balas­sagyarmati Városi Bíróságnak. A nyomozás során 104 ezer 432 forint bűnügyi költség keletke­zett. Az ügyet várhatóan a tör­vénykezési szünet után tárgyal­ja a bíróság. Palóc búcsú Herencsényben Szeles E. Herencsény. A falu központjában gyülekeznek majd a vendégek június nyolcadikán szombaton, ahonnan a tervek szerint körül­belül 10 órakor indul a búcsú me­nete. Körülbelül délelőtt 11 és dél között rendezik meg a szabadté­ri ünnepi szentmisét a palócok vigyázó keresztje előtt. A misét dr. Beer Miklós váci megyés püs­pök celebrálja, ünnepi beszédet pedig Csáky Pál, a Szlovák Köz­társaság miniszterelnök-helyet­tese mond. A mise során a palóc falvak népviseletes küldöttei egy hitünkért, nemzetünkért, palóc- ságunkért elmondott könyörgés mellett a községükből hozott vi­rágot, vagy egy marék főidet he­lyeznek a kereszt tövéhez. A szentmisét követően a szerveze­tek, egyesületek képviselői is el­helyezhetik koszorújukat a ke­resztnél, a civil résztvevők pedig a mise végét követően az elvonu­lás előtt helyezhetik el virágai­kat. Délután fél háromtól Maczkó Mária énekel a szabadtéri szín­padon, majd fél négytől a duna­keszi színjátszó kör Micimackó című előadását tekinthetik meg a vendégek. Fél öttől Menyhárt Mária operettprimadonna szóra­koztatja a búcsú résztvevőit énekhangjával. A futball kedve­lői a rendőrség, a határőrség, a tűzoltóság csapatinak játékát te­kinthetik meg a sportpályán dél­után négy és hat óra között. Köz­ben fél hattól tombolasorsolást tartanak a szervezők, majd hat órától a mihálygergei szájharmo­nika-együttes lép fel, este hét órá­tól pedig a Csík zenekar koncer­tezik majd. Este kilenc és tíz óra között a fiatalok fáklyás felvonulása in­dul a hegyre, ahol a tábortüzek fényeit tárogatózene kíséri majd. A programot a tíz órától kezdődő szabadtéri bál zárja, a nap folyamán egyébként a mű­velődési ház körül népi meste­rek portékái közül válogathat­nak a látogatók. Bioenergetikai törekvések Az elmúlt napokban rendezték meg Salgótarjánban, az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ szervezésében a gyöngyösi Károly Róbert Fő­iskola bioenergetikai innovációs központjának részvé­telével az első munkaértekezletet, melynek keretében különféle biodízelprojektek megvalósításának kérdé­seit vitatták meg a jelenlevők. TNL Az innovációs központ célkitű­zései között szerepel egy öko­energetikai hálózat létrehozása, amely a hőhasznosítású biomasz- sza, a szerves hulladékra alapuló biogáztermelés, valamint a biohajtóanyagok termelése kap­csán változatos profilú integráció­kat kíván megvalósítani. Az értekezlet célja a biohaj­tóanyaggal kapcsolatos projek­tek fontosságának és jelentősé­gének ismertetése, valamint a tanácskozáson jelenlévő szerve­zetek tevékenységi körének be­mutatása volt. A megbeszélés során megfogalmazódtak a bioenergetikai célkitűzések el­éréséhez nélkülözhetetlen ope­ratív teendők, melyek között hangsúlyozottan szerepel, hogy az innovációs központ, illetve az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ ko­ordinálásával folyamatos kap­csolattartásra van szükség a bioenergetikai partnerek között, annak érdekében, hogy a sike­res projektekhez szükséges szakmai, pénzügyi, jogszabályi feltételrendszer maradéktalanul biztosítható legyen. Továbbá megállapodás szüle­tett, hogy az innovációs központ fentebb említett célkitűzéseinek megvalósításában az Észak-ma- gyarországj Regionális Környezet­védelmi Központ közreműködésé­vel a jövőben számos hasonló pro­jekt indulhat Az Észak-magyarországi Regi­onális Környezetvédelmi Központ egyik jövőbeni terve között szere­pel a koordinálási feladat ellátásá­ra szolgáló helyiség, személyi és tárgyi feltételek biztosítása. Átengedik a használati jogot A közgyűlés döntésének értelmében ingyenesen áten­gedi a salgótarjáni önkormányzat a rekonstrukció előtt álló távolsági autóbusz-pályaudvar használati jo­gát 2028. december 31-ig a NÓgrád Volán Autóbusz­közlekedési Zrt. részére. A zrt. az újonnan létrejött vagyontárgyakat ingyenesen használja, de a már meg­lévőkért használati díjat fizet. Hegedűs Salgótarján. Amint azt a megál­lapodás tartalmazza, a beruhá­zás megvalósítása során létrejö­vő vagyontárgyak tulajdonjogát az önkormányzat szerzi meg, mint főkedvezményezett, de azok használati jogát átadja a Zrt.-nek. A zrt. ezzel egyidejű­leg vállalja a komplex létesít­mény hosszú távú, rendeltetés- szerű fenntartását és üzemelte­tését, amelynek során saját költségére köteles gondoskodni a használatra átvett, megrongá­lódott vagy megsemmisült esz­közök pótlásáról. A megállapo­dásban rögzítik azt is: a beruhá­zás során végzett átalakítási, építési munkálatokat az önkor­mányzat ellenőrzi, ugyanakkor a munkálatok teljes költsége a zrt.-t terheli. A használati jog átadásának fon­tos feltétele, hogy a zrt. a létesít­ményt csak rendeltetésének megfelelően használhatja, és fe­lel minden olyan kárért, amely rendeltetésellenes vagy szerző­désellenes használat következ­ménye. A megállapodás érvé­nyét veszti abban az esetben, ha az önkormányzat előzetes hoz­zájárulása nélkül átalakítási vagy építési munkálatokat vé­geznek, illetve akkor is, ha a lé­tesítményt nem rendeltetésének megfelelően használják. tufivu Beküldő neve és címe gégét ér a németországi laDdaftugó-világb a j no ks ág.' így akár Ön is njegnyerheti a Háromko] [sorsolásunkon!

Next

/
Thumbnails
Contents