Nógrád Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-29 / 176. szám
2006. JÚLIUS 29., SZOMBAT SPORTTÜKÖR PALAIS DES SPORTS ET DES CONCtES wei»iw» UtferíMóíí .. és a megtisztelő meglepetés a sajtóközpont bejáratánál: Üdvözöljük ..magyarul is!- Már a győztes sem biztos Az „ezer sebből vérző” Tour(túra) Egy a 21 legendás Alp d' Huez-i kanyarból A Le Creusot-i egyéni időfutam rajtjánál A morzeni üldözők befutója, Landis addigra már „le is zuhanyozott” Landis a morsine-i doppingvizsgálatról távozva. Akkor még nem tudta, hogy mi vár még rá. Július hagyományosan a Tour de France, a világ leghíresebb kerékpáros körversenyének a hónapja, és tavalyi, első látogatásunk után idén sem maradt ki lapunk „versenynaptárából” ez a párját ritkító sportesemény. A Nógrád Megyei Hírlap sajtókocsija egyetlen magyar „touros” médiumként egy héten át haladt a karavánnal, méghozzá a legizgalmasabb hegyi szakaszokon, valamint időfutamon át a párizsi befutóig. Ezekből a felejthetetlen pillanatokról, a kizárások és visszalépések miatt az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb Tourjáról szeretnénk egy kis összefoglalót adni olvasóinknak, megspékelve azzal a legfrissebb információval, miszerint a végső győztes Landisnál a „nagy morzeni feltámadása” után a normálistól magasabb tesztoszteron-szintet mértek, így megfoszthatják elsőségétől. Armstrongra vadászva Érkezésünk első napján - miután Gapban átvettük a kiváltságokkal járó fényképes igazolványokat („nyakba- akasztókat”), és az elzárt területeken, valamint a verseny ugyancsak lezárt útvonalán (némi megkötéssel) szabad mozgást és közlekedést biztosító sorszámozott „Presse” matricát felragasztottuk autónkra - bizalmas fülest kaptunk régi Roland Garros-os ismerőseinktől, egy belga forgatócsoporttól, hogy itt van Lance Armstrong, a tavaly visszavonult hétszeres Tour-győztes, a hegyek királya. Igaz inkognitóban, de néha kerékpár nyergében is, mert hát gyakorlatilag (majd) mindig itt az Alpokban nyerte meg, vagy biztosította be győzelmeit. így hát a Tour második pihenőnapján bolyongtunk kicsit vaktában a környéken, de azon kívül, hogy a CSC sztárcsapatát meglestük könnyed át- mozgatás közben, nem jártunk sikerrel, az amerikai eredményesen bujkált a sajtó, főleg a francia médiumok elől, akikkel kölcsönös „seggfej”-ezésbe bonyolódott. Alpe d'Huez, a mítoszok hegye Gapból sok helyen a legendás „Napoleon út” nyomvonalát követve az egyik legnehezebb és legizgalmasabb szakasza következett az idei versenynek, az Alp d'Huez-i hegyi befutó. Az ugyancsak amerikai Landis - akinek (és csapatának, a Phonaknak) próbált meg segíteni tanácsaival Armstrong - itt újra átvette az összetett vezetést (azaz a sárga trikó megint rákerült), bár a 21 hajtűkanyarral ékesített, 1860 méterre vezető, átlagosan 8-9 százalékos, majd 15 kilométeres szerpentin végén egy hosszú szökést követően a luxemburgi Sleek nyert. Az egyébként már tisztázatlan körülmények között elhunyt Pantanl Alp d'Huez-i pályarekordja (37,35 perc) nem került veszélybe, de azt azért tudni kell, hogy a mostani befutó előtt a mezőny többek között már megmászta a 2360 méteres Col d'Izoardot és a 2058 méteres Col du Lauteret is. Parányi adalékként: hiába volt a gépjárművek elől már 6 órával a mezőny érkezése előtt lezárva az emlegetett hírhedt szerpentin, mire egy előre „siető” csapatbusz után, a gyalogosok és kerékpárral érkező nézők között, első sebességi fokozatban keresztülvere- kedtük magunkat, a cél előtt a felforrt hűtővíz - pedig a jobb keringetés miatt még a fűtést is bekapcsoltuk 40 fokos hőségben - miatt félre kellett állnunk. Ennek ellenére az itteni sajtóközpont előtt ért minket az egyik legkellemesebb meglepetés, mert a figyelmes rendezők (ASO - amely egyébként többek között a Párizs-Dakar ralikat is rendezi) jóvoltából egyedüli magyar stábként csak nekünk szólhatott a bejárati felirat: Üdvözöljük! Landis megroggyan Ha valaki azt hitte volna, hogy a (kerékpáros) kínokat nem lehet fokozni, annak csak végig kellett kísérni a Tour következő, 16. szakaszát, ahol bevezetésként a verseny legmagasabb (2650 m) pontját (Col du Galibier) érintve vezetett az út. Innen viszont egy olyan 60 kilométeres iszonyatos, kacskaringós lejtő következett, melynek szélén semmi korlát, csak a több száz méteres szakadék. És itt úgy száguldottak le a versenyzők, hogy nem mindig tudtuk mögöttük tartani a tempót. Persze nem csak ezek miatt tartották ezt a legnehezebb etapnak, mert hegyi befutóval még három csúcs várt a résztvevőkre, melyen a vezető Landis 10 perc körüli hátrányt szedett össze a győztes dán Rasmussen mögött, és a sárga trikót La Toussurie-ben a spanyol Pereim Sió húzhatta magára. A „nagyfőnök” emlékezett A 17. szakasz nem tartogatott 2000- en felüli csúcsokat, csak négy „ezerhat- százast”. Landis tudta, nincs vesztenivalója és rögtön támadott is. Hamar lelépett egyedül, és volt amikor majd 9 perccel járt a sárga trikós Sió és a mezőny előtt, ám a boly ereje még a szétrázó hegyeken is hatalmas, így a vezető spanyol hat perc alá vitte az aznapi különbséget, de az amerikai végső győzelmi reményei itt egy sétaszakasz (Morzine-Macon) és egy egyéni időfutam árnyékában már szinte biztosnak látszottak. Ami az itteni személyes és magyar vonatkozású hírt jelentette, hogy az állandó újságírói és fotósattak ellenére e sorok írójának sikerült pár szót váltania a Tour de France versenyigazgatójával Jean-Marie Leblanc úrral, akitől két évvel ezelőtt a Tour de Hongrie-n is kapott lehetőséget egy villáminterjúra, és ezen „ismeretség” is bátorítást és lökést adott a korábbi dédelgetett vágyak megvalósításához: ott lenni a Touro(ko)n. Párizs, már csak a hab a tortán Mint tudni lehetett, a Morzine- Macon levezető etap az összetettben sehol sem lévő sprinterek harcát hozta, őket hagyta futni a boly, viszont az 57 kilométeres egyéni időfutamon már a végső sorrend kialakulása volt a tét, a párizsi szakaszon ugyanis hagyományosan nincs érdemi változás. Azért elnézve - és hallgatva - a Champs Elysée a száguldást, nem tűnt veszélytelennek a dolog, a macskakövön félelmetes sur- rogást adtak a kerékpárgumik és kattogtak a kerekek, egy tömeges bukás bizony sokak életét és álmait megkeseríthette volna. Szerencsére ez nem következett be, az eredményhirdetés rendben lezajlott, majd a csapatok integetve, szinte lépésben még egyszer végigvonultak a Diadalív és a Concord tér között, bekasszírozva a tapsot és elismerést, megadva a lehetőséget a rajongóknak, nézőknek, hogy közelről és nemcsak hatvanas tempó közben láthassák kedvenceiket. Akiket ugyanitt Párizs szívében már csak egy év múlva üdvözölhetnek. Márton (Satis) István) Útban a 2650 méteres Col du Galibier-re Jean-Marie Leblanc szívesen emlékezett magyarországi látogatására, a Tour de Hongrie-ra Egy kis csevegés Comessoval (jobbról), a Tour fodrászaira várva A Champs Elysée macskakövén a mezőny Az Tour első három helyezettje a párizsi eredményhirdetésen Ugyan ki lesz kettőjük közül a végső győztes a doppingügy lezárulta után? (Elöl Landis, mögötte Sió.)
