Nógrád Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-29 / 176. szám
4 2005. JÚLIUS 29., SZOMBAT KULTÚRA Művésztelep: Belgium után - Cered előtt Néhány ügybuzgó, lelkes alkotóember, művészbarát indította útjára 1996-ban a ceredi művésztelepet, amely tíz esztendő' alatt - többek között helyi és salgótarjáni önkormányzati támogatással - valóságos intézménnyé nőtte ki magát. Az Ars Longa Művészeti Egyesület „védőszárnyai” alatt működő közösség vezetői, törzstagjai (Bakos Ferenc, Fürjesi Csaba, Kovács Bodor Sándor, Kun Cecília, Sánta László) annak idején úgy döntöttek, hogy csak képzett, professzionalista művészeket hívnak meg az augusztus eleji együttléteikre. Az elmúlt évtizedben tizenhat ország csaknem százötven művésze fordult meg Cereden és hagyott itt ajándékba mintegy háromszáz műalkotást. tották Leonie Kirschfink-Heinen és Emi de Graeve közös, Cereden készített nagyméretű textilmontázsát is. A megnyitóünnepségen Isabelle Weykmans kulturális miniszter mondott beszédet, a kiállítók részéről Fürjesi Csaba kapott szót. Pintér Gábor budapesti színművész performance-t mutatott be. Benyomásairól, élményeiről kérdeztük Kovács Bodor Sándort, aki többekkel együtt - személyesen is részt vett a kiállítás megnyitásán és a megrendezésben is jeleskedett.- Feltűnt, hogy nagyon sokan vettek részt a rendezvényen, a termeket szinte teljesen megtöltötte a közönség. EbAz idén nagy megtiszteltetés érte a művésztelepet: a közelmúltban bemutatkozhatott a belgiumi Eupenben. Előzményként tudni kell, hogy tavaly a jubiláló - tizedik alkalommal megrendezett - művésztelepen egy kilencfős - angol, osztrák, de főként belga ipar- és képzőművészekből álló - nemzetközi alkotócsoport vett részt. Színvonalas, sajátos hangulatú tárlatukat 2005 novemberében Salgótarjánban a Nógrádi Történeti Múzeumban - amely 2003 óta ad otthont a művésztelepen született alkotások kiállításának - is bemutatták. A baráti és hivatalos kapcsolatok eredményeként - mint a Nógrád Megyei Hírlap is hírt adott róla 2006. június 24-i számában - kapott meghívást a Cered-Salgótarján nemzetközi művésztelep Belgiumba. Kiállításuk július 2-án nyílt meg Eupenben és e helyen, a belgiumi német anyanyelvű közösség minisztériumában augusztus 14-ig tekinthetik meg a látogatók. A művésztelepet a magyar művészek - Bakos Ferenc grafikus, Bobály Attila szobrász, Fürjesi Csaba festő, Kovács Bodor Sándor filmes, fo- Részlet a német nyelvű belgiumi meghívóból tós, Kun Cecília festő, Sánta László festő, Szentirmai László báb- és festőművész - alkotásai mellett Nagy-Britan- niából Shelby Fitzpatrick ékszerkészítő, Belgiumból Ann Cassimons cipőtervező egyedi alkotásai képviselték, de kiállíA Cereden készült alkotások most már Belgiumba „vándorolnak” Zwei fretschaßeMe Textiidesignerinrien iádén Künitierlmxtn anderer Disziplinen *us anderen Länder tók iránti felfokozott érdeklődése is. Nagy taps kísérte Pintér Gábor szimbolikus jelentésű, illusztratív műsorát is. Ugyancsak elismeréssel szólhatok a vendéglátásról, a munkafeltételekről: igazán bejáratott kiállítóhelyen, nyugateurópai installációs körülmények között mutatkozhattunk be. S aminek szintén örülünk: a kiállítás megy tovább, legközelebb - szeptemberben - Antwerpenben lesz látható, de a 2008- ig tervezett „vándoroltatásban” színhelyként szerepel a brüsszeli magyar ház is. Miután valamennyien mobil anyagot vittünk, készek vagyunk kisebb és nagyobb tárlatokat építeni, ló érzéssel tölt el bennünket, hogy belga barátainkkal való együttműköFerenc Bakos, Graphiker / Ungarn Attila Bobály, Bildhauer / Ungarn' Csaba Fürjesi, Maler /Ungarn Cecília Kun, Malerin / Ungarn László Sánta, Maler /Ungarn Sándor Kovács-Bodor Filmemacher und Fotc László szentirmai, M»K«<fű*»*« dós révén közösségünk ilyen módon sheibv Fitzpatrick, »iá m**t*m** js jelen lehet a művészet nemzetközi Großbritannien , . , ,, verkenngeseben. Kovács Bodor Sándor és alkotótárAnn Cassimons, Schtihdeslgnain / Belgien musikalisch begleitet von Marias Die vernissage wird Perkusstonsgruppe. ben bizonyára a Belgiumban élő németek összetartása is szerepet játszik, de érzékelhető volt a kisváros társadalmának művészetek iránti nyitottsága, a zömében Kelet-Európából érkezett alkosai alig tértek haza Belgiumból, máris nyílik Cereden a 2006-os, immár a tizenegyedik művésztelep, amelyről Fürjesi Csaba, mint művészeti vezető adott tájékoztatást.- Az augusztus első két hetében sorra kerülő program hivátalosnak tekinthető megnyitóját 3-án, csütörtökön 17 órakor tartjuk Cereden, az Árkádia alkotóbázison, a Kossuth u. 26-30. sz. alatt: Puszta Béla, Salgótarján megyei jogú város polgármestere mond megnyitóbeszédet, a telep résztvevői egy performance-show-t mutatnak be az újonnan elkészült szabadtéri rönkszínpadon. Szlovákiából - tekintve, hogy a szomszédos ország művészeivel az elmúlt években különösen jó kapcsolatok alakultak ki - hárman várhatók, de jelezték részvételüket francia, sőt argentin alkotók is. A jelek szerint újra köztünk lesz Belgiumból Emi de Graeve és leánya Ann Cassimons is, Leonie Kirschfink-Heinen érkezése azonban bizonytalan. Helyiek valószínűleg nyolcán leszünk. Bár mindenki dolgozhat saját műfajában is, mint az eddigiek során szinte mindegyiknek volt, az idei művésztelepnek is lesz sajátos, úgymond központi tematikája. Együttes döntés alapján ezúttal 30-40 darab 4-5 méteres akácfákból kell szoborszerű kompozíciót, úgymond faobjekteket készíteniük a résztvevőknek egyénileg és közösen, függetlenül attól, hogy milyen a szakmai orientációjuk. A művésztelep végén Cereden és a közeli, de már a nyitott határ túloldalán található szlovákiai Tachtyban is látható lesz a Mű, amelynek valamilyen változata szeptemberben bekerül majd a Nógrádi Történeti Múzeum kiállítására is. 9-én nyílt napot és sajtótájékoztatót tartunk a művésztelepen, amikor is a tervek szerint T Pataki László író „Kit szerettél, Ádám?” című két monodrámája hangzik el felvételről néhai Illyés Kinga előadásában. A meditativ programban Tóth Tibor hegedűművész is közreműködik. A 13-i zárórendezvényen Pintér Gábor társaival szlovén ihletésű improvizációt mutat be - mondta Fürjesi Csaba. A szép fekvésű, kellemes hangulatú falu minden bizonnyal ebben az évben A kiállítást Eupenben, a belgiumi németek minisztériumában rendezték is inspirativ házigazdának bizonyul majd a művészek számára, akik a mindennapok gondjaitól távol kerülve szabadon, de a közösség erejétől megtámogatva szárnyaltathatják gondolataikat, érzelmeiket, alkotó fantáziájukat. Csongrády Béla Bizonyítási kényszer nélkül Erőtől duzzadó dallamos rock - ez a Whitesnake Az év hazai legnagyobb rockzenei eseményének ígérkezik az egykori Deep Purple-énekes, David Coverdale alapította Whitesnake augusztus 1-jei fellépése Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadterén. Hosszú kihagyás után, a zenekar ismét bombasztikus, sok, fiatalabb pályatársat megszégyenítő formában bizonyítja: - ha rock torok, akkor David Cover- dale-, - ha erőtől duzzadó, energikus dallamos rock, akkor WHITESNAKE. A rock „nagy sármőr”-je és zenekara Budapesten a mutatja be milyen a kompromisszum és bizonyítási kényszer nélküli, igazi örömzenélés. David Coverdale 1977-ben alapította a Whitesnake-et, miután kilépett a Deep Purple- ből, illetve elkészített egy pár szóló anyagot. A zenekar korai időszakát a bluesorientált hard rock jellemezte, soraiban olyan zenésztársak fordultak meg, akikkel Coverdale még a Purple-ben zenélt együtt, Jon Lord és lan Paice, rajtuk kívül megfordult a zenekarban Dave Dowle és Neil Murray, valamint egy sor na- gyobbnál nagyobb gitáros: Bernie Mardsen, Micky Moody, John Sykes, Adrien Vandenberg és olyan virtuózok is, mint Vivian Campbell és Steve Vai. Első tengerentúli sikerüket az 1984-ben megjelent „Slide It In”- el érték el, mely aranylemez lett. Az azt követő, egyszerűen csak „Whitesnake”-nek keresztelt 1987-ben megjelent lemez, jelentette az igazi nagy áttörést az USA-ban. A lemez legnagyobb slágerei, az „Is This Love” című rock-ballada és a kislemez „Here I Go Again” a slágerlisták első helyem tanyáztak hosszú heteken át. Csak ebből a lemezből több mint 8 milliót adtak el az Uriah Duffy Tommy Aíáfiőge Oouq AWnch David Coverdale Reb Beach Timothy Drury OötyTeSNAKe 2006 Egyesült Államokban, magával húzva az előző lemez eladásait is a 2 milliós határ fölé. A Whitesnake meghódította Amerikát (is)! 1989-ben kiadott „Slip Of The Tongue” felvételénél az előző lemezen szereplők közül csak Adrian Vandenberg van jelen, viszont Steve Vai gitároslegendával megerősödve egy bivalyerős anyagot rögzítenek, mely platinalemezig küzdi magát. 1990-ben napvilágot lát egy „Greatest Hits" válogatás, 1993-ban Coverdale egy másik rocklegendával, a Led Zeppelin gitáros Jimmy Page-o, 1 készít közös lemezt, ezt követően csak 1997-ben jelenik meg új Whitesnake-anyag, a „Restless Heart”, majd egy japán koncert során rögzített unplugged, „Starkers In Tokyo”. 2003-ban Coverdale ismét életre kelti a zenekart a 25. évforduló turnéjára, soraiban Doug Aldrich és Reb Beach (gitár), Tommy Aldridge (dob), Timothy Drury (billentyűk) és Marco Mendoza (bassz- gitár). Maga a turné diadalmenet Coverdale és a Whitesnake részére. Erőlködés, görcsösség nélküli előadásuk mindenkit meggyőznek, hogyan kell visszatérni a színpadra. 2005-ben Uriah Duffy veszi át a basszusgi- tárosi posztot a szóló projektét elindító Mendoza helyett. 2006-ban megjelenik, a turné során a londoni Hammersmith Odeonban rögzített koncert DVD anyaga, melyen kirobbanó formában mutatkozik David Coverdale mester és az egész zenekar. A zenekar, sokak szerint és a DVD-n látottak alapján a legerősebb felállásában érkezik Magyarországra és augusztus 1-jén kedden, 20 órától ad koncertet a Pecsában. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Ne értsd félre a helyzetet, drágám, ez csak egy fekvőrendőr!” Szerencsés nyertesünk: Bakos Jánosáé Bátonyterenye, Ságvári u. ó. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését augusztus 3-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St, Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!