Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-30 / 151. szám
2 2006. JUNIUS 30., PÉNTEK _l_ NÓGRÁD MEGYE Jazzfesztivál Bánkon Bánk. Az elmúlt hét végén ren- nár Dixieland Band, a New dezték meg a harmadik Louis Orleans All Stars, a Louis Armstrong jazzfesztivált a tele- Armstrong-szobornál, pedig az pülésen. A festői környezetben Apáti Dixieland Band adott nagy található víziszínpadon szómba- sikerű koncertet. A fesztivál háton fellépett többek között a Mól- zigazdája Joe Murányi volt. Polgármesteri vétó a közgyűlésen Amerikai turné H. E. Napirend előtti felszólalással kezdődött tegnap a salgótarjáni városházán a közgyűlés. Angyal János képviselő a somoskői katasztrófahelyzetről szólt, amely az elmúlt napok esőzései következtében alakult ki a településrészen. Indítványozta, hogy a polgár- mester indítson vizsgálatot, miért maradt el a patakmeder tisztítása, amely miatt újra emberek kerültek kilátástalan helyzetbe. Hegedűs Salgótarján. Mint mondta, nagyon sok családnak lenne szüksége azonnali segítségre, mert a víz óriási károkat okozott lakóépületeikben. Kiemelte a Sport út 3. szám alatti ház rokkantnyugdíjas tulajdonosát, akinek gyorssegélyként 50 ezer forintot ajánlott fel képviselői alapjából. Juhászáé Kincses Helén, a Vöröskereszt megyei titkára bejelentette: vásárolnak egy nagy teljesítményű permetezőgépet, amellyel a fertőtlenítés mielőbbi elvégzését segítik elő. Egyben kért egy listát azokról a családokról, akiknek azonnali segítségre van szüksége: mint mondta, pénzösszeggel is támogatják a bajba jutott embereket. A közgyűlés meghallgatta és elfogadta a városközpont parkolási helyzetének komplex vizsgálata és parkolási koncepciója című előterjesztést, amely megállapította: a folyamatban lévő, felszíni parkolóbővítéseken túlmenően szükséges a tarifális parkolórendszer kibővítése, a járművek egy részének visszaszorítása a külső, zsúfolatlan területekre, ugyancsak szükséges térszín feletti, illetve térszín alatti parkoló építése külső tőke bevonásával. Nagy vitát váltott ki az Alkotmány út Kálvária-lépcső melletti területen parkolóház építésére vonatkozó előterjesztés: lényege, hogy a Styl-Építő Ingatlanforgalmazó Zrt mint befektető a parkolóházat saját finanszírozásban megvalósítja, és teljes berendezettséggel átadja az önkormányzat részére üzemeltetésre. A beruházásra létrehoznak egy projektcéget, amely 20 éves futamidejű, svájci frank alapú banki hitelből valósítja meg a kivitelezést. A megvalósítást követő 20 év során az önkormányzat az adósságszolgálaton felül megfizeti mindazokat a kiadásokat is, amelyek az építményhez járulékosan kapcsolódnak. A projektcég bérbe adja a létesítményt az önkormányzatnak, amely a projektcéget terhelő kiadásokat a bérleti díj kifizetésével egyenlíti ki. A javaslatot a képviselők - a gazdasági-városfejlesztési, valamint a pénzügyi bizottság döntésével egyetértésben - elutasították. Puszta Béla polgármester vétót emelt a testület döntésével szemben: ez annyit jelent, hogy meghatározott időn belül ezt a kérdést újra kell tárgyalni közgyűlési napirend keretében. Kazár. Elkészült a Kabar zenekar első önálló CD-je, amelyet július elsején 19 órakor mutatnak be a nagyközönségnek a kazári tájház szabadtéri színpadán. A CD- n Hrúz Szabolcs (hegedű), Cserháti Viktor (hegedű), Kapás Márton (hegedű), Juhász Péter (brácsa), Nagy László (bőgő) játéka hallható. Tekerőlanton és dobon közreműködik Danyi Ágnes és Kubinyi Júlia (ének). A zenekar - Kubinyi Júlia kivételével, aki a Váczi Gyula Művészeti Iskola népi ének szakos növendéke (felkészítő tanára Kubinyiné Szabó Katalin) - az Aba Sámuel Általános és Művészeti Iskola csoportja, tagjai Hrúz Szabolcs tanár vezetésével hatodik éve zenélnek együtt, megalakulásuk óta állandó kísérői a Kazár és a Zsivajgó néptáncegyüttesnek. Az együttesnek nincs túl sok szabad ideje mostanában: nemrégiben érkeztek haza Horvátországból, ahol egy háromnapos fesztiválon vettek részt, és július 6-án már indulnak is a külföldi magyar cserkészszövetség meghívására két hónapos turnéra az Amerikai Egyesült Államokba. Először Fillmore-ban lépnek fel a magyar iskolatáborban, július 13-23. között Kanadában, a Niagara melletti tánctáborban lesznek, ahol a Kabar lesz a hivatalos zenekar. Ezt követően több helyszínen muzsikálnak amerikai magyar közösségek előtt: július 24-29. között Cleveland, július 30-augusz- tus 7. között Toronto, Hamilton, Ontario, augusztus 8-12-ig Detroit és Chicago, augusztus 12-19. Ohio, augusztus 19-21. Toledo a fellépések helyszíne. A zenekar augusztus 24-én érkezik majd haza. Újabb mérföldkő Nógrádban Foglalkoztatási paktumot írtak alá Rétságon A pusztaszántói kastélyban 37 szervezet írta alá a rétsági kistérség foglalkoztatási paktumát, tegnapelőtt. A rendezvényt dr. Balázs Ottó, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki a megye fejlesztési elképzeléseiről tájékoztatta a jelenlévőket. Ezt követően dr. Simkó János, az OFA-ROP-háló- zat észak-magyarországi regionális programvezetője tartott előadást a foglalkoztatási paktumok szakmai követelményeiről, illetve kiemelte a jól működő partnerségek által kínált lehetőségeket. Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere kiemelte a megállapodás megkötésének fontosságát, azt hogy már az előkészítő munka hasznos tapasztalatokat, ismereteket eredményezett a munkáltatók véleményének megismerésén keresztül. Rétság. Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója a kistérségi paktumot, előkészítését és folyamatát mutatta be előadásában. A kistérségi paktumot előkészítő munka 2005. július 1-jén kezdődött. A „Nógrád megye foglalkoztatási stratégiájának kialakítása, térségi foglalkoztatási megállapodások létrehozása” ROP 3.2.1 pályázati program megyei végrehajtására alakult konzorciumi partnerség azzal a céllal jött létre, hogy Nógrád megyében bevezeti a foglalkoztatási megállapodások, paktumok rendszerét, kialakítja továbbműködtetésük feltételeit az életminőségjavítása, a foglalkoztatási szint növelése, a megye hátrányos helyzete mérséklése, a térségi szakképzés munkaerő-piaci igényekhez való igazítása érdekében. A paktumok előkészítésében, létrehozásában szervező, aktivizáló szerepet vállalt a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ Rétság városi kirendeltsége. Térség foglalkoztatási, szociális partnereivel, a területen élők életminőségét befolyásoló szervezetek bevonásával hálózatot alakítottak ki, elfogadtatva, elismertetve a térségi együttműködés fontosságát. A megyei helyzetfelmérő összegző tanulmány alapján a partnerségi kör azonosította a kistérség helyzetét, problémáit és lehetséges kitörési pontjait. A rétsági kistérség foglalkoztatási paktumának aláírói a következő célok megvalósítására vállalták az együttműködést:- A foglalkoztatók működéséhez szükséges munkaerő megfelelő szakmai felkészültségének biztosítása érdekében a munkaerőpiaci képzések szervezése- A rétsági laktanya hasznosításához kapcsolódó foglalkoztatás támogatása- A térség természeti adottságainak hasznosítása, a turisztika fejlesztése, képzéssel, foglalkoztatási támogatással.- A kisvállalkozások fejlesztési, beruházási forrásszerzési tevékenysége hatékonyságának javítása információk nyújtásával, lehetőségek feltárásával, a megvalósításhoz kiemelt támogatás biztosítása.- Közös információbázis létrehozásával biztosítani valamennyi partner és érdeklődő számára a hatékony információáramlást, információcserét, ezzel segítve a megalapozott fejlesztései döntések meghozatalát.- A kistérség szervezeteinek információhoz juttatása, a pályázati lehetőségek igény- bevételével növelhetik a foglalkoztatottaik számát, korszerűsíthetik működésüket.- A kistelepüléseken a szociális ellátó hálózat kialakítása, fejlesztése, az ehhez szükséges létszám szakmai képzésének megszervezésével, a településen élő álláskeresők foglalkoztatásának elősegítése. A paktum lényegé a párbeszéd, az összefogás, alapgondolata, hogy a helyi gondokat a helyi lehetőségekre alapozva, azokat kihasználva kell megoldani. A legfőbb szempont, hogy a paktum aláírói, támogatói együtt tegyenek az új munkahelyek létesítésért, megőrzéséért és a térségi foglalkoztatási kezdeményezések támogatásáért. Soron következő feladata a paktumok működtetése, a célok megvalósítását szolgáló projektjavaslatok kialakítása lesz. A paktum partneri együttműködése nyilvános és nyitott, minden, a célokkal és módszerekkel azonosulni tudó, a térségéért tenni akaró szervezet csatlakozhat. A projektre vonatkozó információk a www.nogradpaktum.hu internetes oldalon találhatók.