Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-26 / 147. szám

Janos-napot ünnepeltek az egri nyomdászok Bér. Hagyomány, hogy Szent Iván, azaz, talán nem mindenki tudja: János napja a nyomdászok ünnepe is, hiszen a szakma egyik védőszentje a Biblia egy részét pa­pírra vető evangélista Szent János, sőt, a mesterség első, legalábbis a köztudatban annak tartott műve­lője, Gutenberg is ezen keresztne­vet viselte... Ráadásul Szent Iván napja hagyományosan is a nyárkö­szöntő tűzrakás és -ugrás napja, tehát legalább három alkalom kí­nálkozik így az ünneplésre, amit vétek lenne kihagyni! A jeles alkalomból Bér község mellett, az Andezit fogadóban töl­töttek el egy kellemes napot az Eg­ri Nyomda Kft. dolgozói, közöttük Kopka László, a cég vezérigazgató­tás valóságos tömeget csábított ide. Aki ott járt, nem is csalódott, hiszen a kitűnő szarvaspörkölt után választani lehetett az ugyan­csak nehezen felülmúlható túrós és mákos rétes között is. Evés-ivás közben persze nem volt csend: a nagyérdemű közön­séget élőzene szórakoztatta, s amint a hangulat tetőfokára há­gott, a résztvevők vállalkozó szelleműbb része táncra is per­dült. Igaz ugyan, hogy a németorszá­gi labdarúgó-világbajnokság nap­jait éljük, de azért a béri Andezit fogadó füves kispályája sem ma­radt üresen a távoli tájakon tartott nagy rendezvény árnyékában! A Kisbágyon-Karton felnőttcsapata, ja, illetve a salgótarjáni Nógrádi Média Kiadói Kft. munkatársai. A fogadó és a környékén kiala­kított állatkert lakói - lovak, sza­marak, kétpúpú tevék, szarvasok, őzek, házi barornfik, egy strucc és valóságos, különféle, a múlt ködé­be vesző ősöktől származó sertés- kondák - mellett a szépséges ter­mészeti környezet, a sportolási le­hetőségek, valamint a tapasztala­tok szerint színvonalas vendéglá­a Nógrád Megyei Hírlap váloga­tottja, a Kisbágyon-Karton ifjúsági játékosai, meg a Jobbágyi Karton nyomda együttese mérte'össze tu­dását. A rangadók sorozatát hozó körmérkőzéseken végül éppen a fenti sorrendben végeztek a csapa­tok. Persze nem is a sorrend volt a fontos, hanem a közösségi együtüét. Merthogy a mai világ­ban erre is valahogy egyre keve­sen idő és energia jut... Gólöröm Nógrád Megyei Hírlap módra: majdnem győztünk! A Nógrád Megyei Hírlap szurkolótábora csaknem a végső győzelemig segítette a csapatot Lehetőség nyílt egy lovas hintózásra, nem csak a gyerekek, de a felnőttek örömére is

Next

/
Thumbnails
Contents