Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-22 / 144. szám
4 nókrádÍhírlap Evadzárás - terepen Ujlaky István Salgótarján. A Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete sajátos „rendezvénnyel” zárta 2006 első félévi programját: parlagfű-mentesítésre vonultak, s mintegy háromórás munkával jókora területet tisztítottak meg. Az előkészítésre ezúttal is nagy gondot fordítottak: az önkormányzat illetékeseivel közösen végzett „határszemlén” olyan területet választottak - a Tarján vendéglővel átel- lenben lévő egykori játszóteret és környékét - amelyen különféle gyomnövényekkel „társbérletben” a parlagfű is igencsak otthon érezte magát. Az egyesület saját tagsága körében végzett szervezőmunka mellett meghívták a salgótarjáni életmódklub, a Petőfi természetjáró egyesület, a nyugdíjasok Nógrád megyei érdekvédelmi egyesülete, a zagyvarónai egészséges életmód klub, a vásártéri vöröskeresztes alapszervezet, a salgótarjáni nőklub, a társadalmi egyesületek szövetsége és a salgótarjáni környezetvédő egyesület munkára kész tagjait. Jöttek egyesületen kívüliek is: „férjek, fiák, unokák” kategóriából. A felkészülésből nem hiányzott a szükséges szerszámok, gyűjtőzsákok, kesztyűk biztosítása sem, s természetesen - ezúttal az ÁNTSZ jóvoltából - része volt a szendvicses, ásványvizes megvendégelés is. A munka kis rituáléval kezdődött: a mintegy 60 fő köszöntésével, s a Bebese hagyományt őrizve, kis „csatakiáltásos” buzdítással. Ennek két sorát: „Azt kérdezed, mi a haszna? Jobb a munka, mint az asztma!” mottóként is fogadta a társaság. Aztán gazdára talált kasza, fűnyíró, több sarló, nagyol- ló, gereblye, s teljes lendülettel folyt a munka, gyorsan teltek a városgazdálkodási vállalat által biztosított zsákok. A munka végeztével, a finom elemózsia fogyasztása közben is történt egy-két érdekesség. Elfogadták az egyesület egyik tagjának javaslatát: vállalja el a Bebese a most megtisztított terület rendszeres parlagfű-mentesítését, júniusi és szeptemberi akciókkal. Felkereste a társaságot a Bebese egyik, bottal is nehézkesen járó tagja: „Ha dolgozni most nem is tudok, de legalább találkozom veletek...” Azt hiszem, ezt hívják egyesületi identitásnak. Aztán már csak a munka megköszönése volt hátra, meg a nyárra vonatkozó jókívánatok, s végül az emlékeztetés: szeptember 4-én találkozunk, kezdődik az egyesületi élet őszi-téli évadja. Út a kistérségi központ felé Polgármester a civilek között Bátonyterenye. Vanya Gábor, Bátonyterenye polgármestere volt a vendége annak a rendezvénynek, amelyen azokról a fejlesztési lehetőségekről volt szó, amelyet az Európai Unió kínál tagországainak, így Magyarországnak is. Az összejövetelt a bátonyterenyei nyugdíjas nőklub és a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete rendezte. Czikora Györgyné, a képviselet alelnöke a mintegy félszáz jelenlévőben a város civil szervezeteinek képviselőit köszöntötte. Élhetőbb város Az észak-magyarországi régió fejlesztési lehetőségei is megnőnek a következő években, amelyet különböző uniós programok, pályázatok „segítenek”. Közülük talán a legfontosabb a városokban és a vidéki térségekben, különösen az elmaradott kistérségekben a gazdaság, a vállalkozások gyarapítása, a meglévő munkahelyek megtartása, újabbak létrehozása. Vanya Gábor meg van győződve arról és ennek többször is hangot adott, a vállalkozó ott ruház be, ahol fejlett az infrastruktúra, gyára, vagy telephelye könnyen elérhető, és az sem mellékes számára milyen városban és milyen körülmények között élnek munkásai. Bátonyterenyén pedig szeretnék „betelepíteni” az ipari parkot, növelni a foglalkoztatottságot, mérsékelni azok számát, akik munkanélküli-segélyből élnek. A polgármester utalt arra, hogy az elmúlt években milli- árdban mérhető városrekonstrukció indult, amely most is tart és készülnek a következő évekre is. A megújuló városházát alkalmassá teszik kistérségi feladatok ellátására. S ez nem csak tágasabb, komfortosabb épületet jelent. Azt is, hogy a munka szakszerűbbé válik. Az ügyintézést az informatikára alapozzák, amely egyszerűbbé, gyorsabbá teszi az önkormányzat és a lakosság dolgát is. A közintézményekben folyó munka megújulása, ugyancsak fontos részét képezi a városfejlesztésnek. Megnő a tudás becsülete. Az idegen nyelvek módszeres oktatása a fiatalok előtt ajtót tár a világra. Ennek kezdete lehet az a csere- kapcsolat, amelyet németországi tanintézménnyel ápolnak a bátonyterenyeiek. Őrzik a 125 éves bányászhagyományokat, büszkék rá és ápolják palócsá- gukat, s arra törekszenek, hogy ezeket megismerjék, elfogadják, a város élete részének tekintsék a fiatalok is. Emellett élhetőbbé teszik a várost, utakat, villanyvilágítást korszerűsítenek, csatornáznak, közbiztonságot növelnek térfigyelő kamerával. Természeti kincseik, értékeik alkalmasak az idegenforgalom fellendítésére. Ezért azonban többet lehet és többet is kell tenni. A civil szervezetek, köztük a nyugdíjasszervezetek, sokat segíthetnek ebben. „Ajánlólevél” a teljesítmény Úgy tűnik, hogy Bátonyterenye rátalált arra az útra, amely az igazi kistérségi központig vezet. Ehhez egyre biztosabb és sikeresebb „kapaszkodót” jelentenek az uniós pályázatokon nyert pénzek. A polgármester jól látja, az országnak soha ilyen lehetősége nem volt arra, hogy a fejlesztési elképzeléseihez uniós támogatást nyerjen. Ám az is igaz, a pénzt nem ajándékba adják, hanem munkáért. A nyeréshez a jó teljesítmény az „ajánlólevél”. S nem csak a pályázat elkészítésében, hanem a tervek megalkotásában és a gyakorlati munkában is. Mindezekről sok szó esett azon a kötetlen beszélgetésen, amely Vanya Gábor tájékoztató előadását követte. Egymást váltották az elismerő és a zokszavak. Dicséret a játszóterekért, az uszodáért amelyhez uniós pénzt nyertek, a virágos utcákért, parkokért, a Kossuth úti garázssor rendezéséért. S panasz azokért az ígéretekért, amelyeket eddig nem sikerült teljesíteni. A polgármester mindezt úgy fogadta, mint felelős városlakók elismerését és aggodalmát a lakóhelyükért, ahol élnek, s ahol szeretnének jobban, elégedettebben élni. v.G. 2006. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK Egyedül a tizenötödiken Salgótarján. Schütz Andrásék öten voltak testvérek. Apja bányász volt, Somlyón a bányatelepen éltek. Anyja reggeltől estig talpon volt, hogy ellássa a népes családot. Ahogy a gyerekek befejezték az iskolát - akkoriban 6 osztályt jártak - maguk is kenyérkereső munka után néztek. A 13 éves Andrást Salgótarjánban felvették az öblösüveggyárba, a kemence mellé behordónak. Nehezen birkózott a kemence melegével, este meg a sötét erdő félelmetes hangjaival amíg hazaért Somlyóra. A 3 évvel, amelyet a gyárban töltött, véget is ért gyermekkora. Suszterinasnak állt. Meséli, hogy két mestere is volt. Annak Nem jó egyedül rendje-módja szerint felszabadult, de egyetlen napig sem volt inas. Elment az apja után a Somlyói bányához. Uraságiba dolgozott, a külszíni szállítóknál. Katonának Losoncra vitték, de közben megnősült. Amikor hazajött, a felesége egy fiúcskával várta. Aztán született még egy fia. Megjárta a háborút. Megúszta ép bőrrel és négy év oroszországi hadifogsággal, ahonnan 1948-ban került végül haza. Salgótarjánban, a nagyállomáson anyák, feleségek, gyerekek sokasága várta a hazatérőket Rá nem várt senki. Nehéz szívvel viselte, hogy elpártolt mellőle a családja. A bányához ment vissza dolgozni. Megtanult mindent, amit a szénfal mellett dolgozóknak tudniuk kell. Dolgozott Inászón, Király-tárón. Vájár, csapatvezető vájár volt, végül aknászként ment nyugdíjba, egy esztendő híján fél évszázados kemény munka után. Jó érzéssel nyugtázza, hogy bárhol is dolgozott, a társakkal megértették, segítették egymást. S becsülték azok is, akik „fölötte álltak”. Tisztességes fizetése tisztes nyugdíjat is eredményezett. Igaz, a j árandóságban benne van a kár- póüás is a 4 év hadifogságért. Salgótarjánban a garzonház 15. emeletén él, már 14 éve egyedül. Panaszolja, nehezen viseli a magányt, az asszony halálát, mert a második házassága jól sikerült. Feleségével egyetértésben, szeretetben éltek, felnevelték 2 lányukat. Ma már ők is gyerekeket nevelnek, a 3 unokát. Jönnek, amikor csak tudnak. Csak hát a munka mellől elszabadulni nekik nehezebb. így aztán Schütz András ebéd után felül az autóbuszra, megy a Zagyvarónán élő lányához. Elbíbelődik a kerttel, a jószágokkal. Megeteti a tyúkokat, összeszedi a tojásokat és amikor véget ér ’egy-egy esztendő „elszámol”, milyen eredménnyel tette a dolgát. Gyorsabban telik a nap, ha az ember elfoglalja magát, mondja. Csak bizony egyre nehezebben . viszik lábai és a szíve sem a régi már. A gyógyszerekért, amit szed 4-4 és fél ezer forintot fizet havonta. Kifizeti az ebédjét, mert 2 éve már nem főz magának, hordják neki. Hét végeken meg a lányai látják vendégül. A lakás rezsije 28-30 ezer forint egy-egy hónapban. Jut is, marad is a nyugdíjból, mert az ember erejével együtt apadnak az igényei is. Szívesen adja a „fölösleget” a gyerekeknek. Egész életének tapasztalata, bölcsessége formálta benne az érzést: nem csak kapni, adni is jó. Schütz András nem egészen 1 hónap múlva lesz 90 éves.-vgLátogatás a Bana Cigel bányaüzemben László Gyula Bizonyára sokan emlékeznek még arra az időre, amikor a Nógrádi Szénbányák élénk kapcsolatot tartott fenn a Szlovák Köztársaság határközeli bányáival. Sajnos, napjainkban már csak a bányászszakszervezet Nógrád megyei nyugdíjasbizottsága és Fülek, Losonc hasonló szervezetei között, főleg kulturális kapcsolat létezik. A közelmúltban a bányászszakszervezet prievidzai nyugdíjasszervezete jelezte, hogy szeretnék a korábbi baráti kapcsolatot felújítani és így meghívtak bennünket egy látogatásra. Erre június elején került sor, melyen negyvenketten vettünk részt. A füleki szakszervezet részéről 4 kísérőnk is volt. Látogatásunk célja a kapcsolatteremtésen túl az is volt, hogy a Bana Cigel üzemelő szénbánya felhagyott bányarészén kialakított bányamúzeumot is megtekinthessük. Nagyon jó érzés volt újra érezni a fürdő „illatát”, hallani a külszíni gépek zaját, zörgését. Nagy élmény volt a szokásos egyéni védőeszközök felvétele, baliga számokkal való ellátása. A bányamúzeumhoz 2,5 km hosszú tárón keresztül jutottunk el, villamos mozdonnyal. Megrettentek az asszonyok, amikor megtudták, hogy felettünk 80-250 méter fedőréteg van, ami esetleg le is szakadhatna. Azonban a táró végig beton idomkővel van biztosítva, szakaszonként még TH-elemek- kel is megerősítve. Viszont a fűtőből a víz jött végig, így a gyalogos közlekedés végig sáros volt. Maga a múzeum - mintegy 800 m hosszan - bemutatta a bányamunka minden mozzanatát a beszállástól a kiszállásig. A vágatok mind TH biztosító szerkezetekkel vannak biztosítva, körül betonbéléssel. Láthattuk az elő- vájás gépeit - marótárcsás, jö- vesztő-, rakodógépeket - az anyagszállítást függővasúton. Maketteken láthattuk a frontfejtés gépeit - egy-és kéttárcsás maróhenger, önjáró biztosító berendezések, 3 láncos folyamatos szállító kaparó, gumiszalag - sőt a valóságban az önjáró biztosító berendezések működését is bemutatták. Aztán végre a „napon” leadhattuk a felszereléseinket, visszakaptuk a neveinket a korábbi baligaszámok helyett. Ebéd után köteüen beszélgetésen méltattuk a szakszervezetek jelentőségét és feladatait. Hallgattuk a feleségek észrevételeit: ha tudták volna, hogy a bányászok milyen körülmények között dolgoznak, még inkább megbecsülték volna őket. Ez még most sincs későn! Dicséretes dolog, hogy a Bana Cigel vezetősége gondot fordít a bányamunka történetének megőrzésére, ezáltal is értékeli a nagyszülők, szülők áldozatos munkáját.