Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-21 / 143. szám
2006. JÚNIUS 21., SZERDA SPORTTÜKÖR A Roland Garroson „minden változatlan" Mintha időutazáson vett volna részt lapunk Párizsban a közelmúltban befejeződött francia nyílt teniszbajnokságon, a Roland Garroson. Persze, csak ami a végeredményt illeti, hisz mint ismert, mind a női (íustin Henin-Hardine), mind a férfi (RafaelNadal) győztes tavaly is megnyerte a világ legrangosabb salaktornáját. Idén sem akadt, aki legyőzte volna őket, pedig a világelső Federer már nagyon pályázott arra az egyetlen Grand Slam-győzelemre, mely még mindig hiányzik tarsolyából. Talán majd jövőre... A 10 nap tömény tenisz nagy alakjai mellett kollégánk fényképezőgépe néhány szokatlan látványra is „rákattant”, többek köFehérnemű-bemutató Sarapova módra zött például a számunkra rossz emlékű versailles-i kastélytól nem messze lévő szafaripark vagy egy középkori kastély különlegességére is, de akadt más, szinte hihetetlen érdekesség is ott-tartózkodása alatt. Ugyan főleg a teniszeseményekre koncentrálva lapunk internetes oldaláról tudta meg leghamarabb, hogy a korábbi hatalmas utcai zavargások és gyújtogatások utórezgéseként ott-tartózkodása alatt újabb, bár jóval kisebb atrocitások is történtek. Szerencsé(jé)re nem Garros és az általa használt útvonalak környékén, mint e képek és sorok bizonyítják... ■ Márton (Satis) István Egy nagy vesztes, a korán kiesett hazai kedvenc, Mauresmo Venus Williams lendülete nem túl sokáig tartott ki „Rafa”, a párizsi salak királya Nem mindenkit érdekelt túlságosan a tenisz még a főpáholyban sem. Nem árt ha adsz magadra, mielőtt belépsz a VIP-faluba Ismerve a végeredményt, Federer mosolya talán nem szívből jön... \ •Jf Ez még nem angol, hanem francia WC egy középkori kastélyban Egyetlen egyéni párizsi főtáblásunk Czink Melinda kézmozdulata a Miskina elleni második meccsén mindent elárul. Az üvegaiagút tetején az állatok királya napozik a Párizs melletti szafariparkban Nem csak a labdarúgó vb-n vannak nagy meccsek... A tavalyi juniorgyőztes Szávay Ágnes hátul jobbra) most csak párosban jutott főtáblára, de csak egy meccs erejéig Szávayék egyik ellenfele párosban a német Grönefeld súlyos sérülése ellenére is talpraállt és végül hozták is a meccset m%* ‘ -■ f 45tsly «MF*» i ftí. autogramvadászok érdeklődése (még) nem lapunk munkatársa felé irányult... ■ If m .WKHT **# fPW—111 H III! WWl'III III I III IHM—■ ’■BH Úgy 285 méter magasból el lehetet látni a Garros teniszcentrumába is Médiumok „támadása”: háttérben a megszeppent Henin