Nógrád Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-08 / 106. szám
4 NÓGRÁD MEGYE 2006. MÁJUS 8„ HÉTFŐ Terka néni ecsetvonásai Címereket, házi áldásokat, szentképeket, fényképkereteket készített Galgamácsára, Püspökhatvanba, Ácsára, Szlovákiába és még Torontóba is a vanyarci Csányi Pálné, aki az 1950-es években kezdett üvegfestéssel foglalkozni. - Abban az időben ez volt a kenyér- keresetem - meséli a 76 éves asszonyvA Néprajzi Múzeum Tari János rendezésében 2004 júliusában filmet is készített Terka néniről. Sz. E.- Mikor fogott először ecsetet a kezébe?- Amikor iskolába jártam, a tanítóm megjegyezte, hogy ügyesen festek, rajzolok, s hogy tanulnom kellene. Később, huszonévesen, amikor a férjem katona volt évekig modellt ültem a nyári szünetekben Szentendrén, Budapesten, ahol a művész, Szecsődiné - aki azóta már meghalt - szép népvi- seletes ruhában örökített meg ecsetjével. Egyszer megkért, hogy rajzoljam le a ruhám hímzésmintáját, majd megdicsért, amikor meglátta a munkámat, s biztatott, hogy menjek tanulni. Két gyerekem volt, szegények voltunk, eszemben sem volt, hogy iskolapadba üljek. Az ő ösztönzésére kezdtem el festeni, s eleinte a festéket is ő adta. Az üveget a helyi boltban vettem, majd méretre vágtam, a színeket is én kevertem ki, amelynek tudományát a modellkedés során lestem el.- Mi késztette az üvegfestésre?- Először csak saját magam szórakoztatására, majd miután a rokonok, ismerősök meglátták, hogy mivel töltöm a szabad időmet, megkértek, készítsek nekik is képeket. Aztán jöttek mások is a faluból, majd a szomszéd községből, aztán a megye másik végéből és az ország különböző részeiről is. Végül csak festettem, festettem 21 éven át. Nappal a tsz-ben dolgoztam, de varrást, ráncolást, tortasütést is vállaltam abban az időben, aztán mindig éjszaka vettem kézbe az ecsetet, mivel a pénzre szükségünk volt a megélhetéshez. Nagyon sokat dolgoztam, kevés pénzért, hiszen a kézimunkát nem lehet megfizetni.- Van-e valamilyen jelentése az egyes virágoknak, amelyeket például a bekeretezett fényképek köré festett?- Az mindig a megrendelőtől függött. Egy idős asszony megkért, hogy készítsek egy képkeretet, amelybe az elhunyt unokája fényképét teheti. Neki árvácskával díszítettem az üveget, de az esküvői képekhez például rózsát vagy szegfűt festettem.- Több mint harminc évre abbahagyta ezt a munkát. Miért kezdett újra alkotni?- Volt egy képem, amit 1957- ben csináltam, de amikor ezt elajándékoztam, rádöbbentem, hogy nekem egy sem maradt, sem az unokáknak, sem a többi rokonnak. Ezért gondoltam, hogy újból hozzáfogok, s így két éve folyamatosan készítem a házi áldásokat, a különböző díszítéseket, de még mindig van olyan rokon, aki nem kapott...- Akkor még sok dolga van hátra?- Igen, még van tennivalóm... Közbiztonsági díjat alapítottak 2010-ig szól az a közbiztonsági koncepció, amelyet a napokban fogadott el a karancslapujtői önkormányzat képviselő-testülete. Az önkormányzati törvény szerint a közbiztonság fenntartása az önkormányzatok feladata. A salgótarjáni kistérség először bízott meg köz- biztonsági referenst Juhász István nyugalmazott rendőr ezredes személyében, aki a karancslapujtői önkormányzat felkérésére elkészítette a község közbiztonsági-bűn- megelőzési koncepcióját. Hegedűs Karancslapujtő. a koncepciót a napokban tárgyalta a képviselő- testület és egyhangúlag elfogadták, támogatták. A közbiztonsági referens munkája ezzel még nem ért véget, hiszen a koncepcióban megfogalmazottak szervezése, végrehajtásának irányítása is feladatai közé tartozik.- A koncepció tartalmazza a hatékony és folyamatos együttműködés kialakítását a rendőr- kapitánysággal, a határőrséggel, a Salgótarján kistérségi többcélú társulással, a kistérségi bűn- megelőzési bizottsággal - kezdte Juhászlstván. - Megfogalmazza a helyi önvédelmi szerveződések (polgárőrség) támogatását, bűnmegelőzési kerekasztal létrehozását, amelybe szeretnénk bevonni az egyházat is. Fontos feladat a rendőri jelenlét fokozása, távlati céljaink között szerepel rendőrőrs kialakítása. Szerepel a lakosság biztonságérzetét fokozó önkormányzati intézkedések megtétele: ilyen például a helyi rendeletek alkotása a közterületek rendjének biztosítására, a közbiztonság fenntartására, az ebtartás, utcai árusítás szabályozása. A közbiztonsági referens szólt az egyik legfontosabb feladatról, a gyermek- és fiatalkori bűnözés visszaszorításáról. Mint mondta, a balesetek, az áldozattá válás megelőzése érdekében az általános iskolákban a DADA-program folytatása mellett osztályfőnöki órákon vesznek részt, játékos vetélkedőket rendeznek, a szabadidős programok szervezésébe bevonják a rendőrség, a határőrség, a tűzoltóság és az egyház képviselőit is. Továbbra is fontos a „Szomszédok Egymásért Mozgalom" (SZEM) kiterjesztése, a cigány kisebbség bevonása a közbiztonsági feladatok végrehajtásába.- A testület döntött a „Karancslapujtő közbiztonságáért” díj alapításáról - zárta gondolatait Juhász István. - A díjat évente adományozzák annak, aki a bűn- megelőzésért, közbiztonságért sokat tett. Egyidejűleg döntés született arról is, hogy a község benyújtja pályázatát a „Biztonságos település” cím elnyerésére. Rádióstörténelem Salgótarján. Kondor Katalint, a Magyar Rádió szerkesztőjét, egykori elnökét látja vendégül május 9-én, kedden 16.15 órakor tartandó közös rendezvényén a Salgótarjáni Erdély Kör és a Magyarok Világszövetsége városi csoportja. A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban fény derül a Magyar Rádió 1956-os tevékenységére, a szervezet rendszerváltozásban betöltött szerepére és még számos történeti érdekességre. Az összejövetelen - Gergely István plébános felhívására - adománygyűjtést szerveznek a Csíkszeredái gyermekotthon és iskola támogatására. Virágillat, madárfütty, bicikli Szakemberek segítenek a Velosport és Mountex üzletében Itt az év legalkalmasabb időszaka arra, hogy fáradt tagjainkat egy jó kis bringatúrával mozgassuk meg, szóval: elő a kerékpárokkal! Már akinek van, de ha nincs, a Velosport salgótarjáni üzlete kiváló gépekkel várja a drótszamarazás rajongóit, s persze azokat is, akik a gyalogos túrákat részesítik előnyben. A ruházat és a bakancs beszerezésében segít a Mountex-részleg TNL A tavaly ledobott bringa csak alapos átvizsgálás után alkalmas a közlekedésre - figyelmeztet a bolt vezetője, Pataki János. Az acélgyári körforgalomnál található üzletük egyik erőssége a szerviz, ahol mindenre kiterjedően górcső alá veszik a kétkerekűt, s ha szükséges, kicserélik az elhasznált alkatrészekét, kicserélik a világítás rossz elemeit. Természetesen egy sor új gép közül is válogathatnak, akik idén kezdik a drótszamarazást. A leginkább keresett modell továbbra is a hegyikerékpár, amelyet akár alumínium vázzal, teleszkóppal szerelve, s ami igen lényeges: beállítva vehet át a vásárló, garanciával. Egyre gyarapszik a versenykerékpárosok tábora is, számukra ugyancsak könnyű vázas, high-tech modelleket kínálnak. Terjed a túrabringázás is, amelyhez a treking a legmegfelelőbb változat: alumíniumvázzal, csomagtartóval, női és férfi változatban is. Az üzletben a kerekezés minden kelléke megkapható a kesztyűktől a sebességmérő óráig, valamint megfelelően szellőző ruházat is. Az üzlet emeletén kapott helyet a túrarészleg, a Mountex. Vezetője a helyi túrázók egyik, doaenje, Molnár János, a Zöld Út egyesület egyik túravezetője. Szakmai tapasztalata a garancia arra, hogy az igényekhez leginkább igazodó portékával távozik az itt vásárló. A kínálatban éppúgy megtalálhatók a túrázás nélkülözhetetlen kellékei, a bakancsok, túraszandálok, mint a ruházat, a széldzsekitől a legnagyobb zimankót is kiálló hálózsákig. Az egyik slágertermék mostanság a cseh Loap márkájú hátizsák és övtáska. A cipők közül az O'lang mellett a Merrellt kínálják, de megérkeztek a Keen sportszandálok is. A ruhában sláger a Sherpa, de természetesen az olcsóbb árfekvésű textilneműk is kaphatók. Ugyancsak megvásárolhatók a nagyobb kalandtúrák kellékei, a viharlámpától a sátrakig, s a sziklamászás valameny- nyi tartozéka. A bolt vezetői mindössze azt nehezményezik, hogy miközben az ország számos pontján épül összefüggő kerékpárút-hálózat, nálunk ez elmarad. Pedig az országos szövetség is a napokban tette közzé a fejlesztés irányelveit, amelyben a nemzetközi útvonalakhoz csatlakozó oldalági vonalak is szerepelnek. Nógrád a Duna túraútvonalról az Ipoly mentén kapcsolódhat egy európai hálózathoz. A Palóc kerékpárúihoz már eddig is egy tucatnyi település csatlakozott. A jelek szerint Salgótarjánban is meglesznek az átvezetéshez szükséges védett szakaszok. Ugyancsak fontosnak tartanák a versenysport aktívabb támogatását, hiszen olyan kiváló hegyibringásokkal rendelkezünk, mint Vertich Tamás, vagy Bakos Gergő, de már az ifjabb nemzedék is próbálgatja a szárnyait. Mindez megteremtené a turizmus fejlesztésének alapját, hiszen a kiépített kerékpárutak mentén minden európai országban fellendült az idegenforgalom. ▲ Kisebb igényű és profi gépek egyaránt várják a kerekezőket