Nógrád Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-05 / 104. szám
2 2006. MÁJUS 5., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Művészet határok nélkül A tizennegyedik regionális nemzetközi gyermek képzőművészeti verseny, a Pueri Fabri ünnepélyes díjkiosztóját tartották meg a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában május 2- án. E napon a verseny harminc alkotását felvillantó tárlat is nyílt az intézmény galériájában Pénzes Géza tanszakvezető tanár rendezésében. Szabó Andrea Balassagyarmat. A megmérettetés összeköti a határ két oldalát, hiszen Ipolyság és Balassagyarmat karolja fel a tehetséges ifjú rajzolókat. Az ünnepi alkalmon Ipolyságról jelen volt dr. Kolev Adrienn kulturális osztályvezető, Rédli János, a művészeti iskola igazgatója, Pálinkás Tibor múzeumigazgató, míg Balassagyarmatot a zsűri tagjain és a szervezőkön kívül Lombos István polgármester és Ember Csaba, a Rózsavölgyi iskola igazgatója képviselte. A díjazottak között zsélyi, párkányi, diósje- női, szécsényi gyermekek is akadtak a nagy számú ipolysági és balassagyarmati versenyző mellett. Az immár jól összecsiszolódott zsűri szintén nemzetközi: Kocsis Ernő, a Nyitrai Pedagógiai Főiskola tanára éppúgy jelen van a bírálók között, mint Kutak Adrienn felvidéki keramikusművész, Pokorny Lajos felvidéki festőművész, illetve Csemniczky Zoltán balassagyarmati szobrász vagy Csach Gábor, szintén gyarmati művészettörténész. Idén „Az én családom” témakörben alkotott 23 iskola (11 szlovák és 12 magyarországi) 117 növendéke. Az általános és a művészeti iskolák külön kategóriát képviseltek, s a bírálók korcsoportonként jutalmaztak hat és 18 év közötti fiatalokat. Hatvan munkát minősített a zsűri, húsz díjat adott ki, köztük a két nagydíjat. Ipolyság város nagydíját - melyet dr. Kolev Adrienn nyújtott át - Bárány Anita, a*Ró- zsavölgyi Márk Művészeti Iskola szécsényi tagozatának növendéke kapta. Lombos István polgármester Balassagyarmat nagydíját az ipolysági Antal Gábornak adományozta. Kocsis Ernő értékelő szavaiban kiemelte: jó néhány gyermek nőtte ki magát művésszé az immár tizennégy éves múltra visz- szatekintő Pueri Fabri résztvevői közül. A tárlatot rendező és egyben a verseny szervezését koordináló Pénzes Géza szerint az idei verseny- kiírás külön finomsága , s egyúttal legnehezebb, illetve legszebb feladata az emberi alak ábrázolása volt. A munkákban jól tükröződtek az adott korosztályra jellemző látásmódbeli különbségek. - Nagy dolog az, hogy ilyen szép számban vesznek részt a gyermekek egy képzőművészeti versenyen akkor, amikor az iskolákból egyre inkább kiszorul a művészeti oktatás. A tervek szerint a jövőben Szécsény és Nagykürtös is otthont ad az egyre több fiatalt magával ragadó megmérettetésnek - tette hozzá a tanszakvezető tanár. Palócföldi csipkekiállítás Sz.F. Szécsény. A Palócföldi Nép Iparművészek Egyesülete és a szécsényi Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében, május 6-án, szombaton 10 órakor, a művelődési ház galériájában lesz a Palócföldi csipke Rozsnyótól Mátraaljáig kiállítás megnyitója. A vendégeket Török János, a Palócföldi Nép Iparművészek Egyesületének elnöke és Smel- kó István, a művelődési ház igazgatója köszöntik. A kiállítást Grád Judit, a Magyar Csipkekészítők Egyesületének elnöke nyitja meg. Az ünnepélyes megnyitón közreműködik az Iglice néptáncegyüttes. A megnyitó után mesterségbemutatóra kerül sor. Délután Helena Novotova Csipkék Szlovákiából címmel tart előadást. Pintérné Kanyó Judit, a Tourinform-iroda vezetője bemutatja a vendégeknek a város nevezetességeit. A vasárnapi program mesterségek bemutatójával kezdődik, majd a Palóc főkötő címmel Fáyné Tornóczky Judit előadására kerül sor. A rendezvény mesterségbemutatóval folytatódik. A látogatóknak mindkét nap lehetőségük lesz a csipkekészítés kipróbálásra, a csipkekészítéshez szükséges eszközök és csipkék vásárlására. A kiállítás anyaga a kétnapos rendezvény után átkerül a Tourinform és a kézművesek házába, ahol az érdeklődők azt megtekinthetik. Jókedvű halfogás esőben Mindenkinek sikerült halat fogni a pipó-tavi megmérettetésen Cered. Szemerkélő esőben, de nagyon jó hangulatban telt el a helyi TESZ (Társadalmi Egyesülések Szövetsége) pár nappal ezelőtti, a Pipó-tavaknál megtartott horgásznégytusa versenye. Bár az előző napi jégeső sokak részvételi szándékát elmosta, ötvenheten vállalkoztak a megmérettetésre, amely Tajti Lászlónak, a Ceredvölgye Horgászegyesület titkárának köszöntőjével kezdődött. Tesztlapok kitöltésével, elméleti feladatok megoldásával indult a versengés, ezután célba dobtak, majd a horgászással folytatták. Az előzményekhez tartoztak azok a TESZ-es programok, amikor az érdeklődők megismerték a halak, vadak, madarak környékbeli élőhelyeit, megtanultak különböző kötéseket és csomókat készíteni és próbára tették ügyességüket. A kezdőknek a Ceredvölgye Horgászegyesület tagjai folyamatosan segítettek. A mostani esemény legfiatalabb résztvevője egy 8 éves kisfiú, míg a legtapasztaltabb 65 éves volt. Mindenkinek sikerült halat fognia és a mérlegelés után az is kiderült, ki mellé állt leginkább a szerencse. A gyerekek közül Teplán Olivér bizonyult a legeredményesebbnek: majdnem annyi halat fogott, mint a felnőttek legjobbja, Kelemen Gábor. Közben a nap is egyre többször kibújt a felhők közül, s a jókedvű társaságban, gyorsan múlt az idő. Az eredményeket a helyi panzióban értékelték, itt meg is ebédeltek a versenyzők, akik kellemes napot töltöttek együtt köszönhetően a szervezőknek, a támogatóknak, nem utolsósorban a saját lelkesedésüknek. A következő rendezvény május 12-én lesz, ekkor gombázó körútra indulnak a vállalkozó kedvűek. Anyák-napi koncert Buják. A Bujákért Közalapítvány szervezésében a római katolikus templomban, anyák napja alkalmából a balassagyarmati kamaraegyüttes koncertjén vehetnek részt az érdeklődők, május hetedikén, vasárnap, délután öt órától. A koncerten közreműködik Baranyi Klára, Réti Emőke, Pemeczky Zsolt és Kanyó András művészeti vezető, valamint a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola színjátszó köre, Méri Piroska vezetésével. Kábeltévé: próbaüzem Varsány. Elkészült a kábeltelevíziós hálózat, s a napokban az egy hónapos próbaüzem is kezdetét vette. A szerződéseket ennek leteltével kötik meg az érintettekkel. Azok, akik igényelték a szolgáltatást, harmincnégy csatorna közvetítését kísérhetik figyelemmel. Közösen túráznak Salgótarján. A madarak, fák napja alkalmából közös túrát rendez a Salgótarjáni Petőfi Természetjáró Egyesület és a Zöld Út Természetjáró Egyesület (ZÚTE) május 6-án, szombaton. A résztvevők a reggel 7.20 órakor induló, 11 B jelzésű autóbusszal mennek a városból a Tóstrand-Kercseg-Csurgós- Diófasor-Gyurtyános-Karancs utca (Salgótarján) útvonalon haladó túrára. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat munkatársainak segítségével a jelenlévők vérnyomásmérésen is részt vehetnek. Nyolcvanéves díszpolgár Szabó Andrea Balassagyarmat. Meghitt ünnepség keretében köszöntötték a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium egykori legendás igazgatóját, Versényi Györgyöt volt tanítványai nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Balassagyarmat és Nógrád megye díszpolgára 1967-től 1985- ig állt a most 106 éves gimnázium élén. A rendkívül ambiciózus és kimagasló képességű francia-latin szakos tanár 18 év tanári munka után lett a Balassi igazgatója. Munkásságának vezérgondolata többek között a nevelésközpontúság, a szakmai munkaközösségek megerősítése, a tanulószobai és korrepetálási rendszer hatékonyabbá tétele lett. Nagy hangsúlyt fektetett a tantestület módszertani továbbképzésére, s az iskolavezetés ellenőrző-értékelő munkájának erősítésére is. Nevéhez fűződik a gimnázium új épületszárnyának létrejötte. Látványos tornabemutatókkal, kiállításokkal, tudományos diákköri előadásokkal, számos diákkörrel, ifjúsági klubbal tette még színesebbé az iskolai életet, s működése idején lépett be a gimnázium az UNESCO-asszociált iskolák sorába. A széles látókörű, nagy műveltségű, kiváló előadói-szónoki képességekkel rendelkező igazgató magyar és francia nyelven írott szociálpszichológiai, pedagógiai publikációi máig ismertek. A nyolcvan éves díszpolgárt külön köszöntötte Lombos Lst- ván polgármester, Borenszki Ervin, Nógrád megye közgyűlésének alelnöke, Borenszkiné Imre Éva, a Balassi Bálint Gimnázium jelenlegi igazgatónője, valamint Kovalcsik András, volt tanárkolléga. Önkéntesek, fiatalok Nógrád megye. Nagy sikerrel zárult szombaton a „Közöd! Önkéntes fiatalok napja”, amelyet első alkalommal rendeztek meg Magyarországon. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány által koordinált eseményre országszerte több mint 7500 fiatal jelentkezett, köztük Nógrád megyeiek is. A fiatalok olyan programokon vettek részt, amelyek segítségével hozzájárultak egyrészt a településük fejlődéséhez, másrészt az aktív fiatalok munkájának elismertetéséhez. Például parkot rendeztek, fákat, virágokat ültettek, madáretetőt készítettek, hulladékgyűjtésben vettek részt, kerítést festettek és programokat szerveztek gyermekek, idősek, valamint helyi közösségük számára. Volt olyan középiskoláscsoport is, amely aprópénzt gyűjtött az UNICEF javára. Az önkéntes fiatalok világnapját áprilisban már 100 országban ünnepük, s a program fővédnökei közé tartozik Kofi Annan ENSZ főtitkár is. A magyarországi esemény is bebizonyította, hogy a fiatalok örömmel vesznek részt olyan önkéntes tevékenységekben, ahol közvetlenül tapasztalják annak eredményét, és átélhetik a közösségi szerepvállalás fontosságát. Többek között ennek a célnak a megvalósításáért alakult 1999-ben a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, amely - különösen a mostani sikeres rendezvény hatására - továbbra is kiemelt feladatának tartja, hogy az ifjúsági csoportokkal, az iskolákkal, az önkormányzatokkal, valamint a hazai médiával együttműködve hagyományt teremtsen az ifjúsági önkéntesség évi egyszeri megünneplésére. .OROSZLÁNNÁL' HAJT A ZEBRAS RAPPER Új, arany alapon tigriscsíkokat utánzó festésű autót vett át tegnap a salgótarjáni Peugeot Mártha autókereskedésben Gáspár Győző. A 307 CC-t két évig használja majd a Romantic frontembere, az RTL Klub televízió Győzike-valóságshowjának főszereplője. Győzi az új autóval való ismerkedésekor még nem tudta megmondani, hogy felesége, „Beja asszony” vezetheti-e az új négykerekűt, illetve koptatja-e majd az anyósülést a neves pornószínésznő, Viktoria Swinger...