Nógrád Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-04 / 103. szám
12 2006. MÁJUS 4.. CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR Di Stéfano kitüntetése Nyolcadikként zárt a Skorpió FUTSAL NB I, nők, rájátszás az 5-8. helyért, 4. forduló, SzénBár a rájátszásban meglehetősen visszafogott produkcióval rukkolt ki, összességében előző évi szerepléséhez képest két helyet javítva nyolcadikként zárta az NB I-es női futsalbajnokság idei küzdelemsorozatát a Skorpió SE Salgótarján együttese. Pusnik Zoltán csapata a helyosztók hét végi záró fordulójában Szentesen lépett pályára. A madridi tartomány legrangosabb kitüntetését adományozták Alfredo di Stéfanónak, a Real Madrid legendás labdarúgójának. Esperanza Aguirre, a regionális kormány feje a keddi ünnepélyes ceremónián azt mondta: a 79 éves sportember, a klub tiszteletbeli elnöke minden idők legjobb futballistája volt és rengeteget tett azért, hogy a királyi gárda a 20. század legeredményesebb egyesületévé vált. Az arA Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség nem kíván változtatni a világbajnoki selejtezők lebonyolításán és a sportág nemzetközi szervezetének (FIFA) segítségét kéri a régi rendszer fenntartása érdekében. Joseph Blatter, a FIFA elnöke 2004-ben felszólította a dél-amerikaiakat a vb-selejtezők reformjára. Jelenleg a tíz válogatott körmérkőzéses tornán, 18 forduló alapján dönt a vb-döntős helyekről. A sorozat több mint két évig tart és az európai élklubok azért tiltakoznak, mert légiósaikat sokszor kénytelenek nélkülözni a kvalifikációs meccsek miatt.- A10 szövetség elnöke egyetértett abban, hogy a 2010-es délafrikai világbajnokság előtt sem kívánunk változtatni, mindenkiMARS-kupa Nógrádmegyer. Autós ügyességi versenyt rendez a Megyer Amatőr Rallye Sportegyesület május hatodikán és hetedikén a Besze-tanyán. A 2,7 kilométer hosszú, homokos és murvás pályára minden érdeklődő amatőr volánforgatót várnak. Szombaton délig lehet nevezni, illetve ekkor lesz a versenyjárművek ellenőrzése is (bukósisak, biztonsági öv, jól működő fék és kormánymű kötelező). Déltől az edzések zajlanak, míg vasárnap hét órától pályabejárás, kilenctől a háromfutamos verseny zajlik (a két legjobb eredmény alapján hirdetnek sorrendet). További információ: 20/460-8727, 70/614-6576. gentin származású spanyol csatár, a „Szőke Nyíl” Buenos Airesben született, de legnagyobb sikereit Madridban - Puskás Ferenc játékostársaként - érte el. A Reáliái nyolc bajnoki, valamint egy kupadiadalt ünnepelhetett, ötször lett gólkirály, ugyanennyi alkalommal volt részese BEK- győzelemnek, egyszer pedig Világkupát nyert. Kétszer (1957, 1959) választották Európa legjobb labdarúgójává. nek megfelel a mostani rendszer, mert ez a legigazságosabb” - mondta Eduardo Deluca, a délamerikai szervezet főtitkára. - Mivel nálunk a Copa America előtt nincsenek kvalifikációs meccsek, a kisebb nemzeteknek szükségük van a sok vb-selejte- zőre, mert szövetségeik ezekből a meccsekből jutnak a működésükhöz szükséges bevételekhez. Álláspontunkról tájékoztattuk a FIFA végrehajtó bizottságát is, amely reményeink szerint megérti és elfogadja érvelésünket. - Deluca ígéretet tett arra, hogy a helyi válogatottak egy éven belül nem játszanak több mérkőzést, mint az európaiak, így a kluboknak nem kell a többi légiósnál sűrűbben elengedniük dél-amerikai futballistáikat. Két csapatot akar Rögtön két amerikaifutball-csa- patot is a Los Angeles-i régióba költöztetne Arnold Schwarzenegger, Kalifornia állam kormányzója. A profiliga (NFL) 1994-ben vonult ki a térségből. Amikor 2002-ben bővült a mezőny, az új gárda Houstonból került ki, ugyanis a Los An- geles-i vezetőség nem tudott megegyezni a stadion helyszínében. - Mostanra már elegendő hely és közönség van ahhoz, hogy akár két csapat is otthonra találjon itt. Az egyik Los Angelesben, a másik Anaheimben működhetne - fejtegette az osztrák származású testépítő-filmsztár a polgármesterekkel és a klubtulajdonosokkal folytatott egyeztetésen. A New York Giantset irányító Steve Tisch máris jelezte, hogy túlzásnak tartja az ötletet, és „sokkoló lenne”, ha újabb együttesek jelennének meg az NFL-ben. Gáspár Mónika- Sajnos a hajnali fél négyes indulás, illetve a fárasztó utazás ismét rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére - kezdte értékelését Pusnik Zoltán edző. - Különösen a Gyula elleni nyitó mérkőzés első félidejében mozogtak álmosan a lányok, amit a rivális három góllal büntetett. A második játékrészben azután sikerült némileg feljavulni, azonban ez a végeredményben már nem mutatkozott meg. Alapos fejmosást követően a második találkozón már kimondottan harcosan játszott a csapat. Kétszer is vezetni tudtunk, s a szentesiek csak szerencsével tudták döntetlenre menteni a találkozót. Az utolsó, Tolna-Mözs elleni összecsapás igazi presztízscsatának indult, s a lányok ennek megfelelően nagy lelkesedéssel vetették magukat a küzdelembe. Az első félidő nagyszerű játéka után azonban kicsit elfáradtunk, védelmi megingásainkat kihasználva a listavezető elhúzott, s megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A csapatból ezúttal kiemelkedett Rusz Bianka kapusteljesítménye, míg Gáspár Mónika elsősorban harcossága miatt dicsérhető. Bár a rájátszás különböző okok miatt nem úgy alakult, ahogyan elképzeltük, mindent összevetve együttesünk idei szereplését közepesre értékelem. Végezetül szeretném megköszönni a lányok egész éves munkáját, valamint a pártoló tagoknak a segítségét. Természetesen a bajnokság végeztével sem állunk le az edzésekkel, a keret egy része készül a megyebajnokságra, a másik fele pedig különböző tornákon fog részt venni. A következő bajnoki szezonra - amelyet a tervek szerint oda-visszavágós rendszerben bonyolítanak le - a közvetlen felkészülést július végén kezdjük el - zárta szavait Pusnik Zoltán. Eredmények Szentesi FSC - Tolna-Mözsi NLSE3-2 (1-1) Szentes: Hurton Zs. - Kiss E., Üveges K., Milovanovics L., Csonka Sz. Csere: Baksa K., Kiss Á., Bacsa A. Edző: Tóth Antal. GL: Kiss E., Baksa K., Bacsa A., ill. Hodován E., Simon B. Gyula Amazonok - Skorpió SE Salgótarján 3-0 (2-0) Gyula: Décsei Á. - Heidt E., Béres E., Füredi A., Tóth T. Csere: Molnárné, Bogár É., Lovász K., Durkó Z. Játékos-edző: Molnár Zoltánné. GL: Tóth T., Molnárné, Heidt E. Tolna-Mözsi NLSE - Gyulai Amazonok 2-2 (1-2) Tolna-Mözs: Marosi J. - Marosi I., Hodován E., Ganczer H., Simon B. Csere: Hepp A., Vargá A., Kovács A., Mecseki Á. Edző: Mucska Gyula. GL: Varga A., Hodován E., ill. Molnárné (2). Skorpió SE Salgótarján - Szentesi FSC 4-4 (2-2) Skorpió SE: Vargáné - Farkas Zs., Gáspár M., Nagy B., Magda G. Csere: Gál V. Sz., Szakács K., Rezes B., Tóth F., Lehoczki A., Szklenár K., Rusz B., Bérezési E., Farkas D., Árvái A. Edző: Pusnik Zoltán. GL: Nagy B., Farkas Zs., Gál V. Sz., Magda G., ill. Bacsa A. (2), Kiss E. (2). Tolna-Mözsi NLSE - Skorpió SE Salgótarján 5-2 (2-2) GL: Varga A. (2), Ganczer H., Marosi I., Simon B., ill. Gáspár M., Gál V. Sz. Szentesi FSC - Gyulai Amazonok 3-4 (3-4) GL: Kiss Á., Baksa K., Üveges K., ill. Heidt E. (2), Füredi A., Molnárné. Rusz Bianka A csoport végeredménye 1. Tolna-Mözs 12 8 2 2 47-20 26 2. Gyula 12 72 3 35-2923 3. Szentes 12 4 4 4 32-35 16 4. Skorpió SE 1202 1020-502 Megjegyzés: a Tolna-Mözs, a Szentes és a Skorpió SE együttesei jogosulatlan szereplés miatt megóvták a 2. fordulóban lejátszott Gyula elleni mérkőzéseik eredményét. A döntés függvényében a csoport végeredménye módosulhat. ■ H.P. SPORTTURMIX ZÚTE-túra A Zöld Út Természetjáró Egyesület május 7-én, vasárnap nyílt túrát szervez. A tervezett 23,5 kilométeres útvonal: Ivád - Szénégető-völgy - Nádas-orom - Mátracserpuszta - Mátrano- vák - Kócs-völgy - Báma. Találkozás Salgótarjánban 6.50-ig, a távolsági buszpályaudvaron, a 10-es kocsiállásnál. Hosszabbított Meghosszabbította szerződését klubjával, a Tottenham Hots- purrel Ledley King, az angol labdarúgó-válogatott védője. A 25 éves játékos az új megállapodás értelmében a 2009/10-es szezon végéig marad a White Hart Lane-en. King az észak-londoni gárda csapatkapitánya, 1999 óta tagja az egyesületnek, s az azóta eltelt időszakban több mint 200-szor lépett pályára a Spurs színeiben. A futballista jelenleg sérült és egyelőre kérdéses, hogy részt vehet-e a június 9-én kezdődő németországi világbajnokságon. Megműtötték A bajnoki hajrában nem számíthat Jaap Stam játékára az AC Milan labdarúgócsapata, a holland védő vállát ugyanis kedden megoperálták. A volt válogatott futballista saját kapusával, Didával ütközött a Livorno elleni, vasárnapi Serie A-találkozón, s akkor sérült meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy az említett meccs volt Stam utolsó fellépése a milánói gárda színeiben, a következő szezontól ugyanis már az Ajax Amsterdamot fogja erősíteni. Kézilabda Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, tavaly visszavonult Farkas Andrea a KEK-döntőre a Győri Graboplast ETO KC női kézilabdacsapatához igazolhat A gárda azok után került bajba, hogy a válogatott kapusnak, Herr Orsolyának a jobb térdében egy hete elszakadt a keresztszalag. Az európai szövetség szabályzata alapján csak olyan játékos igazolható, aki február 27-e után sem hazai, sem nemzetközi mérkőzésen nem szerepelt Nem változtatnak László Lóránd már huszonhat találatnál tart labdarúgás Kriston Sport megyei I. osztály A góllövőlista állása 26 gólos: László (Balassagyarmat). 23 gólos: Lőrincz (Héhalom). 21 gólos: Kovács T. (Nagybátony). 18 gólos: Horváth Zs. (Nógrádmegyer). 17 gólos: Jele Cs. (Romhány). 16 gólos: Oláh R. (Szügy). 15 gólos: Széles (Balassagyarmat). 14 gólos: Nyikos (Berkenye), Vincze B. (Rimóc). 13 gólos: Kakuk (Mátranovák), Bogdány (Berkenye, Érsekvadkert -3). 12 gólos: Lavaj (Karancslapujtő). 11 gólos: Fekete L. (Karancsberény), Lovász (Balassagyarmat), Kövesdi (Zagyvaróna), Létrái (Karancsberény), Bozsik (Karancslapujtő). 10 gólos: Vészeli (Palotás), Baranyi T. (Szécsény, Balassagyarmat -3), Mohácsi (Balassagyarmat), Kovács II. Z. (Kisterenye), Lászlók (Szécsény). 9 gólos: Koszty (Berkenye), Maksó V. (Palotás), Árva (Rimóc), Mészáros (Nógrádmegyer), Füle (Berkenye), Tedás (Szügy), Fodor (Karancslapujtő). 8 gólos: Mikáva (Karancslapujtő), Molnár Cs. (Romhány), Tarlósi (Kisterenye), Szőke Sz. (Karancsberény), Lipták (Nagybátony), Galcsik (Szécsény), Jakus Zs. (Palotás), Hodászi (Szügy), Muzsik S. (Zagyvaróna). 7 gólos: Dombóvári (Szügy), Sándor (Berkenye), Nagy I. (Tar), Tőre (Zagyvaróna), Bartkó (Nógrádmegyer), Kristóf (Érsekvadkert), Almási T. (Nagybátony), Bach (Romhány). 6 gólos: Csorba A. (Palotás), Kelecsényi (Rimóc), Meló (Romhány), Bóta (Romhány), Szűcs Cs. (Kisterenye), Orosz T. (Nagybátony), Griffaton (Kisterenye). 5 gólos: Kovács L. (Karancslapujtő), Komódy (Kisterenye), Zsély (Nógrádmegyer), Kecskés (Nagybátony), Pintér II. I. (Szügy), Gaál (Balassagyarmat), Tábori (Mátranovák), Kmetti (Szügy), Gubán (Mátranovák). 4 gólos: Várszögi (Szécsény), Kata (Berkenye), Sándor (Nógrádmegyer), Oláh S. (Mátranovák), Frankó (Szügy), Baranyi Á. (Balassagyarmat), Pádár (Érsekvadkert), Ivitz (Balassagyarmat), Rados (Szügy), Gréczi (Érsekvadkert), Kovács Gy. (Karancsberény), Szabó (Nagybátony), Jakus P. (Héhalom), Oravecz (Karancsberény), Orosz P. (Nagybátony), Konopás (Érsekvadkert), Kakuja (Érsekvadkert), Szőke L. (Karancsberény). 3 gólos: Fekete (Héhalom), Lakatos (Diósjenő), Bogár (Karancslapujtő), Kovács IZ. (Kisterenye), Gerhát (Héhalom), Tóth J. (Tar), Batta (Tar), Sándor T. (Tar), Bartyik (Romhány), Verebélyi (Tar), Szabó I. L (Érsekvadkert), Fekete Z. (Karancsberény), Józsa (Nagybátony), Krausz (Érsekvadkert), Pásztor (Palotás), Földvári (Balassagyarmat), Holtner (Palotás), Hóvári (Palotás), Halász (Tar), Simon (Nagybátony), Hámori (Romhány), Király T. (Zagyvaróna). 2 gólos: Miskolczi (Zagyvaróna), Hu- gyecz (Berkenye), Varga (Nagybátony), Szolnoki (Zagyvaróna), Lichi (Diósjenő), Bogdán L. (Diósjenő), Kovács Á. (Érsekvadkert), Hornos Á. (Diósjenő), Boros (Karancsberény), Rács (Karancslapujtő), Szabó G. (Héhalom), Tóth V. (Tar), Vanda (Berkenye), Cseh (Karancslapujtő), Percze Z. (Rimóc), Csintalan (Héhalom), Kovács N. (Kisterenye), Vámos (Nagybátony), Gyetvai (Szécsény), Duhonyi (Héhalom), Mag (Zagyvaróna), Benécs (Balassagyarmat), Gréczi (Érsekvadkert), Mezei K. (Karancsberény), Sipiczki (Berkenye), Radván (Karancsberény), Brezovszki (Balassagyarmat), Tóth Sz. (Karancslapujtő), Smelkó (Szécsény), Horváth (Karancslapujtő), Jakus M. (Héhalom), Szenográdi (Balassagyarmat), Ács (Nógrádmegyer), Bódi (Tar), Varga L. (Szécsény). 1 gólos: Varga (Balassagyarmat), Smid (Héhalom), Pintér (Palotás), Végh (Szécsény), Hadusovszki (Nagybátony), Fábián (Rimóc), Kristofik (Romhány), Gere (Berkenye), Hanzel (Diósjenő), Podobén (Héhalom), Kómár (Szécsény), Kovács A. (Nagybátony), Saár (Szügy), Végi (Zagyvaróna), Fülöp (Zagyvaróna), Piacid (Berkenye), Korecz (Palotás), Ada- mek (Balassagyarmat), Sümegi (Szécsény), Gyimesi (Balassgyarmat), Kocza (Palotás), Wisinger (Diósjenő), Hornos T. (Diósjenő), Matolcsi (Diósjenő), Szűcs L. (Kisterenye), Helmreich (Szügy), Nagy F. (Karancsberény), Gecse (Mátranovák), Fábri (Balassagyarmat), Varga (Berkenye), Sándor (Karancslapujtő), Kláben (Nógrádmegyer), Puruczki (Rimóc), Bartyik (Romhány), Szőke (Szécsény), Rádi (Szécsény), Virág (Szécsény), Geczkó (Szécsény), Fábri (Balassagyarmat), Simon P. (Mátranovák), Siket (Karancsberény), Juhász (Karancslapujtő), Palkovics (Nógrádmegyer), Langa (Nógrádmegyer), Czerman (Berkenye), Bangó N. (Rimóc), Szabó II. L. (Érsekvadkert), Bene (Nagybátony), Deák (Palotás), Bangó R. (Rimóc), Szabó T. (Zagyvaróna), Varga T. (Romhány), Várady (Szécsény), Csík (Nagybátony), Koleszár (Szügy), Hadrik (Héhalom), Líber (Mátranovák), Dancsok (Mátranovák), Is- dinszki G. (Mátranovák), Szilágyi G. (Balassagyarmat), Kereszetes Z. (Érsekvadkert), Bangó R. (Rimóc), Varga Z. (Rimóc). 1 öngólos: Kerényi (Mátranovák) a 10. fordulóban a Palotás, Kábái (Berkenye) a 11. fordulóban az Érsekvadkert, Hanzel (Diósjenő) a 14. fordulóban a Palotás, Kiss (Héhalom) a 16. fordulóban a Balassagyarmat, Szomora (Kisterenye) a 25. fordulóban, Varga Z. (Rimóc) a 26. fordulóban a Tar ellen. ■ B.T.