Nógrád Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-31 / 126. szám
10 SZOLGALTATAS 2006. MÁJUS 31, SZERDA MÁJUS 31. J Szeretettel köszöntjük névnapjukon Angéla és Petronella nevű olvasóinkat! angéla. A latin Angelus (jelentése: angyal, követ, hírnök) nőnemű végződésű párja. Védőszentje: Merici Szent Angela, az Orsolyáról nevezett leánynevelő társulat alapítója. Virága: a harangvirág. A latin Petronius női párja Petronella, az eredeti jelentése: edzett férfi, vagy ürü. Nap kel: 4.52, nyugszik: 20.32 órakor. A Hold kel: 8.16, nyugszik: 0.36. REJTVÉNY hőmérséklet + déli felhőzet 13°C V14/C, 14 °C 5 °C 6°C- é •^'Salgótarján Balassagyarmat Bátonytere»e i%ztórv5 wyf Fülek: 12 °C 7 ° KéMe Losonc: i3 "c \s- fii zones Nógrád megyében ma reggel borús lesz az ég. Délelőtt csökken a felhőzet. Délután már nagyrészt süt a nap. Élénk északnyugati szél fúj. Számottevő eső sem napközben sem éjszaka nem esik. Derűs, hideg lesz az éjszaka. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 14, csütörtök reggeli minimuma 4 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: a hét második felében - időnként továbbra is jelentős esővel - csak kissé várható enyhébb idő. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: az időjárás ma számottevő mértékben nem zavarja, nem veszélyezteti a közlekedést. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS”. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.l-zones.hu) Vízhőmérséklet Duna 15-18 °C Tisza 11-19 “C Balaton 19 °C Velencei-tó 20 °C Fertő 16 °C Tisza-tó 18 “C Pollen Nyír közepes Eperfa magas Pázsitfűfélék magas *9 ANGOL NŐI NÉV MELEG ALSÓ DÍSZKERT “* KOSZTOLÁNYI DEZSŐ VERSE VÉRCSATORNÁJA SOMOGYI KÖZSÉG KONYHAI ESZKÖZ l SVÁJCI FOLYÓ ► T ▼ "" OKOS NÓGRÁDI HELYSÉG GYULLAD ► ▼ TEHÉN MÉHE l ▼ MINDIG JERRY TÁRSA ÉRC, NÉMETÜL ► TEXTILNÖVÉNY ► ▼ NŐI IVARSEJT TITKON FIGYELI L T KEVERÉK ► T SZÓVÉGZŐDÉS MÉRKŐZÉS ► ▼ NÉMÁN ÍVEL! SŰRŰ l KITÜREMKEDÉS ►- H KIMERÍT ► MEGFEJTÉS: S31N313f V If Május 29-i 3 4 5 6 12 15 17 21 22 23 IV Í3ENÓ nyerőszámok 24 26 30 40 42 68 69 72 74 77 H* Mm fairekre iriváncji... AvÜá<,IíaOrJUTMiá4,éBam£^leáfotrtojmM«ményeL De egy paprikától nem tud meg semmit arról, hogy mi történik. wvnw.nogradmegyeihirlap.hu TARGYNYEREMENYSORSOLAS A CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZETNÉL 2006. JÚNIUS 1-től DECEMBER 10-IG! NYÍL VÁNOS SORSOLÁS: 2006. DECEMBER 15., Balassagyarmat, Művelődési Ház. FŐNYEREMÉNY: FORD FIESTA (5 AJTÓS), VALAMINT 4 KEREKŰ GYEREK ÉS 4 KEREKŰ FELNŐTT MOTORKERÉKPÁROK, TOVÁBBÁ 240 DB ÉRTÉKES HÁZTARTÁSI-, SPORT-, EGYÉB TÁRGYNYEREMÉNY. Igazgatóság NAPI HOROSZKÓP ikrek (V. 21-vi. 21.) Magánéletében gyökeres változás köszönthet be. Egy új ismeretség megdobogtathatja szívét. Vásárolni szeretne, de jobb először átnézni megtakarításait. rák (vi.22-vii.22.) A Szaturnusz a Rák csillagképben jár és Ön hajlamos kicsit „elszállni”. Amikor hirtelen jelentkezik valaki, akivel már rég szeretett volna találkozni, ne heves- kedjen. oroszlán (Vii. 23—vili. 23.) Az átszervezésekről, gyárbezárásokról szóló hírek sem tudják megingatni az önbizalmát. Bízik abban, hogy Önnek mindig lesz munkája. szűz (Viii.24-ix.23.) Tavaszutón kicsit fáradékony még, pedig a zsendülő természet bőséggel kínálja a fáradtság ellenszereit. Egyen sok zöldséget, gyümölcsöt. mérleg (ix. 24-x. 23.) Májusban nagyobb figyelem kísérte munkáját és megnyilvánulásait. Használja ki a mai napot is! Biztosan eredményes lesz. skorpió (X. 24—xi. 22.) Szédületes iramot diktál, de május utolsó napján már ne vágjon bele régóta dédelgetett tervének megvalósításába. nyilas (xi.23-xii.2l.) A Mars az Ikrek csillagképben látható, és Ön ragyogó, kitűnő formában van. Jó időben lesz jó helyen. bak (Xii. 22-1.20.) Fontos szerepet kap ma a gyors, határozott cselekvés. Szinte kifogyhatatlan az ötletekből és elképzelésekből. Legyen pontos, ha pénzügyekről van szó. VÍZÖNTŐ (l. 21-n. 20.) A Vízöntők számára a mai nap igazán szerencsésnek mondható, amely számos izgalmas percet rejt magában. Kedvese szinte rajong Önért. halak (II. 21-ni. 20.) Mindent megtesz azért, hogy sikert érjen el munkájában. Minden földi javat szeretne magáévá tenni, amit csak lehetséges. Tervei megvalósításában fontos szerephez jut a szerencse is. ; kos (in. 21—ív. 20.) Közérzete valószínűleg nem a legjobb. A to- vábbi kellemetlenségek elkerülése érdekében minél hama- " rabb keresse fel orvosát! bika (ív. 21—v. 20.) A kapcsolatait ma ápolhatja, tovább fejlesztheti. A titok nyitottságában és kedvességében rejlik. A szerelem, a románc dominálnak. Józanul gondolja át kapcsolatait, azok fontosságát! ____________________________ Rád ió- és televízióműsor-ajánlat mtv 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 Napkelte 9.00 56-os napló 9.04 Mozart - a csodagyerek (osztrák-német sor.-3/3.) 9.50 Tempó (francia sorozat-10/10.) 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik 12.00 Híradó délben 13.00 Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin 13.30 Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin 14.05 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 52/6.) 15.00 Szerelmek Saint-Tropez-ban (francia sorozat-74/27.) 15.53 Bartók 125 16.00 Híradó 16.05 A medgyesi esperes 16.20 Református ifjúsági műsor 16.30 Az utódok reménysége 17.00 12+ 17.10 Mit főzzünk ma? 17.25 A nagy vita 18.00 Híradó 18.10 Körzeti híradók 18.20 56-os napló 18.25 Esti mese 18.50 Szomszédok (magyar sorozat) 19.30 Híradó este 20.05 A tv ügyvédje 21.05 Gőg (olasz sorozat-26/26.) 22.00 Szerda este 22.45 Kultúrház 23.00 56-os napló 23.03 Kultúrház extra 23.30 Híradó. Időjárás 23.35 Sporthírek 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 Napkelte 9.00 Válaszd a tudást! 11.00 Erdélyi férfitáncok 11.10 Hegyek minden évszakra: a japán Déli-Alpok 12.00 Angolka 12.30 Nyelvoktatás az EU-ban 12.55 Muffat: G-dúr szvit 13.15 Héthatár 13.55 Domovina Szlovák nemzetiségi magazin 14.20 Srpski Ekran Szerb nemzetiségi magazin 14.50 Kárpáti krónika 15.00 Határtalan emberek 15.25 Napnyugta 18.00 Repeta 18.30 Kultúrház 19.25 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este 20.35 Kultúrház 21.00 Fába álmodott ezer évünk 22.05 Csempészek (magyar film, 1958) 23.30 Záróra tv 2 6.00 Totaicar 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.05 Szóda 10.05 Teleshop 11.25 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat - 75.) 11.50 Játékidő 12.50 Basebolondok (amerikai vígjáték, 1998) Két sportszerető, de unatkozó fiatalember új játékot akar rászabadítani a világra. Szerintük a sport túlságosan elüzletiesedett. Cooper és Reemer feltalálták a kosárlabdajátékot, csakhogy baseball szabályokkal. A játékőrület hamar végigsöpör az országon, megalakítják a profi bajnoki ligát egy multimilliomos szponzor segítségével. Azt hiszik, hogy kezükben tartják a játék irányítását, de az üzlet túlnő rajtuk. Bekövetkezik, ami ellen fellázadtak. Saját városi csapatukat, a Medvéket le akarja mosni a föld színéről egy dallasi csapattulajdonos... 15.00 Anita, a bűbájos bajkeverő (kolumbiai-am. sor. - 213.) 15.30 Jó barátok (amerikai vígjátéksor.-41.) 16.00 Pacific Blue (amerikai akciófilm-sor. - 36.) 17.00 Lisa csak egy van (német sorozat - 90.) 17.30 Hetedik mennyország (am. vígjátéksor. -188.) 18.30 Tények. Hírműsor Skandinávtottó-sorsolás 19.00 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív 20.10 Áll az alku 21.10 Columbo (amerikai krimi, 1973) Dr. Barry Mayfield képtelen elfogadni azt a tényt, hogy kollégája, dr. Edmund Hidemann egy külföldi szív- specialistát hívott meg az Egyesült Államokba, bogy részt vegyen abban a kutatásban, amelyben eddig ketten dolgoztak. Hidemann pár nap múlva súlyos szívszélhűdést kap, Mayfield mesterkedései miatt. Martin nővér azonban gyanakodni kezd az orvosra, mely aztán az életébe kerül. 22.40 Doktor House (amerikai sorozat-11.) 23.40 Emberölés villanófényben (német-fr.-kanadai krimi) Közben: Kenósorsolás 1.25 Tények este ram KLUB 6.00 Disney-rajzfilm 6.30 Reggeli - Süss fef nap! Ébresztőshow 8.50 Receptklub (ismétlés) 9.00 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 13.25 Szerelem a végzeten (amerikai vígjáték, 2001) 1990 telének egy, az ünnepi vásárlóktól nyüzsgő napján Jonathant és Sarát összehozza a véletlen, no meg egy pár kötött kesztyű. Két idegen New York forgatagában, akik azonnal a kölcsönös vonzalom áldozatául esnek. Annak ellenére, hogy mindketten járnak valakivel, együtt töltik az estét Manhattanben kószálva úgy, hogy egymás nevét sem tudják. Am mikor az éj elkerülhetetlenül véget ér, kénytelenek megtenni a következő lépést. A megbabonázott Jonathan azt javasolja, cseréljenek telefonszámot, ám Sara húzódozik, és azzal áll elő, hogy bízzák közös jövőjüket a sorsra. Ha az ég egymásnak teremtette őket, mondja, akkor megtalálják útjukat egymás életébe. Ez lenne a terv. Ám a sors mástakar... 15.05 Disney-rajzfilm 15.30 Csacska angyal (argentin sorozat - 45.) 16.30 Balázs A szembesítőshow 17.30 Mónika A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.00 Fókusz Közszolgálati magazin 19.40 Legyen ön is milliomos! 20.20 Barátok közt (magyar sorozat) 21.00 Tango és Cash (amerikai akcióvígjáték, 1989) Tango és Cash két belevaló Los Ange- les-i zsaru. Örökös vetélkedésük célja: ismerje el a másik, hogy ő a nyomozók toplistájának éllovasa. Miközben hol az egyik, hol a másik göngyölít fel egy nagy ügyet, a helyi kábítószer- és fegyverkereskedő-maffia megelégeli, hogy állandóan keresztbe tesznek a jó üzleteinek. Az őrült főnök fantasztikus tervet eszel ki félreállításukra: nyakukba varr egy friss hullát, egy heroinos és egy dollárkötegekkel megtömött táskát. A két zsaru rács mögé kerül, és csak egyetlen módjuk van a szabadulásra: ha összefognak. 23.10 XXL század - A legendák velünk élnek 23.40 Cadillac Drive 0.35 Találkozások - este VIASAT 0 ______w 7.00 A Vadmacska új élete (mexikói sorozat) 8.00 Stingers (ism.) 9.00 Halálbiztos diagnózis 10.00 Gyilkos sorok (ism.) 11.05 Vadmacska (venezuelai sorozat) 12.10 Vészhelyzet (ism.) 13.10 A körzet (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch (amerikai akcíófilm-sorozat) 17.25 Ally McBeal (amerikai sorozat) 18.30 Nevess csak! 19.00 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 20.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) 21.10 Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.10 X-akták (amerikai sci-fi sorozat) 23.10 A halottkém (amerikai krimisorozat) DUNA TV 5.25 Kárpáti híradó 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel 8.00 Kikötő (ism.) 8.30 Mindennapi tudomány 9.00 Az elnök emberei (amerikai sorozat-44/23.) 9.45 Az ételek csodálatos világa 10.15 Magyar elsők 10.30 Megjelölt életek 11.30 Kívánságkosár 14.00 Szerelmes földrajz 14.30 Autó és ideológia 15.05 A nemzet könyvtárának kincsei 15.15 A harmadik bolygó 15.45 Masszázsvarázs 16.00 Négyzetméter 16.30 Világunk 17.30 Kikötő -18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese P, ", .... ............................................................ " ™ ». ]j KO SSUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger Óránként: Hírek. Időjárás. 5.39 Falurádió. 9.04 Napközben. 11.20 Tetten ért szavak. 11.35 77. Ünnepi könyvhét, 2006.12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 A református egyház félórája. 14.10 Zene-szóval. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.15 „Magyarországról jövök...” 17.05 Digitális. 17.45 Kék bolygó. 19.00 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.49 Esti mese. 20.04 Aranyemberek. 20.35 77. Ünnepi könyvhét, 2006.21.05 Magyarok a nagyvilágban. 22.30 Mérleg. 23.00 Kenő. 23.04 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek Óránként: Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 8.45 Sportreggel. 9.15 Petőfi-délelőtt. 11.10 Gordiusz-plusz. 11.15 Hogy vagyok? 11.38 Zöld jelzés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Sport. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Zeneszerda. 16.01 A rádió dalszínháza: Oscar Straus és Leo Fall operettjeiből. 17.00 Csúcsforgalom. 18.01 A magyar rock egyéniségei. 18.30 Lelátó - Sportmagazin. 21.04 Irodalom és vidéke. 22.00 Amaro - cigánymagazin. 23.00 Sporthíradó. 23.15,,Swing” - A kezdetektől napjainkig 8/7.0.10 Éjszaka 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 9.05 A szeretet szavával. 10.05 Közélet. 11.05 Évezredek asztalánál. 12.00 Harangszó. 13.05 Könyvszemle. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az élet megy tovább. 14.35 Neuma. 15.15 Hétvégi levél. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mi fán terem? 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér 18.35. Közelkép 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese. 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hálagála. 21.05 Sziluett. 22.10 Közélet. 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz 19.00 Patagónia tornyai (magyar ism.-terjesztő film) 20.00 Deed bíró (angol sorozat-19/18.) 21.35 Híradó. Sport 22.00 Közbeszéd 22.20 Az utolsó menedék (angol-lengyel film, 2000) 23.35 Matisse és Picasso (francia ism.-terjesztő film) SPORT 1 14.30 Díjugratás Nemzetközi verseny, Kiskunhalas (ismétlés) 15.30 Ökölvívás Profi Európa-bajnoki címmérkőzés Simone Maludrottu- Damean Kelly 17.30 Arany pillanatok 17.45 Kosárlabda Férfi bajnokság Döntő, első mérkőzés (élő) 20.00 Mai helyzet 20.15 Sakkmagazin 20.45 Triatlon Tour 21.15 Labdarúgás A világbajnokságok története 23.45 Jégkorong NHL, rájátszás ér*nKJfc ft«Er 8.05 Autóálmok és legendák 9.05Szárnyalni Kanada egén 10.10 Irány a nagyvilág! (15.) 11.10 Ép testben ép lélek 12.15 Floyd karácsonya (1-2.) 13.25 Farkaslesen 14.25 Ikrek: öröm és küzdelem 15.00 Telefortuna 16.05 Ötcsillagos utazások 16.40 Szombat esti konyhaláz 17.40 Fapados utazások 18.50 Kiskorúak mentális egészsége (3.) 19.55 Nanuk való világa 20.55 Károly herceg bolondériái 21.45 Ássuk ki a csatabárdot! HALLMARK 7.45 Botrány a királyi házban (amerikai krimi, 2001) 9.30 Barbara Taylor Bradford: A szív szava (amerikai film, 1989-2/1.) 11.15 Sebzettek városa (amerikai film, 1999) 13.00 Amynek ítélve 14.00 Christy: Nehéz választás 15.45 Botrány a királyi házban (ism.) 17.30 Barbara Taylor Bradford: A szív szava (amerikai film, 1989-2/2.) 19.15 Amynek ítélve (ism.) 20.15 Szerelmem a szomszédom (amerikai vígjáték) Udvözöl|ük Catalina Islanden, ahol Bridget Connolly és Betsy Lucas a legjobb - ellenségek. A két középkorú hölgy már időtlen idők óta szomszédok, és évek óta dúl közöttük az ádáz háború (bár tulajdonképpen egyikük sem tudná megmondani, annak idején mi miatt is pattant ki a vita). Ebben a pillanatban mindketten azzal vannak elfoglalva, hogy egymást túllicitálva találják ki a jobbnál jobb Halloween- tréfákat, igaz, az ünnep még több mint egy hónap múlva lesz csak. 22.00 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (amerikai krimisorozat) 23.00 Gyilkosság nagyvonalakban 2. (amerikai thriller, 1995) TARJÁNi TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 15.00 Grand Prix 16.00 Info Tv 17.00 Business-mix 17.30 Csacska angyal (argentin filmsor., 23.) 18.30 Hírfüzér 19.00 Honvédő város (dokumentumfilm) 19.42 Tv-galéria 19.45 Ballagás a kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakközép- és szakmunkásképző iskolában 19.57 Salgótarján, a szobrok városa 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló 21.00 Szökés a valóságból (amerikai akciófilm) 23.00 Mindörökké Júlia! (argentin filmsor., 23.) / ' / . _ Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9„ Postafiók: 96., kiadó: \J| || ’IJ \ || Ip L| | II | A U Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztöségitelefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezetö: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: \y V/VjlYrVlÁ megyei llliXL/Ál Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft, negyedévre 4785 Ft, fél évre 9570 Ft, egy évre 19140 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i az újság a az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteljesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ( •*«*** ~ n« Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszQg fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. I szerkesztőségi rendszerrel készült.