Nógrád Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-26 / 122. szám
12 2006. MÁJUS 26., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Jó verseny volt asztalitenisz Május Kupa Egri Balázs egyéni rekordja atlétika - Simek Ferenc-emlékverseny A múlt hétvégén a fővárosi Iharos-pályán került megrendezésre a Magyar Atlétikai Szövetség meghívásos viadalának keretein belül a hagyományos Simek Ferenc-emlékverseny idei első fordulóját, ahol 3000 méteren próbálhatták ki magukat a résztvevők. A balassagyarmati Egri Balázs (Vitalitás SE) az erősebb futamban kapott helyet, összességében a 21 induló közül a hatodikként zárt. Korábbi legjobb idején több mint hét másodpercet javítva, 9:01,88-cal állított fel új egyéni rekordot.- Remek mezőny gyűlt össze, nagyon jó futókkal került össze Balázs - kezdte beszámolóját az edzőnő, Schneiderné Dinea Emese. - Az utolsó 300 méter még nem volt meggyőző, azon dolgozunk, hogy a végén a ritmusváltása is tökéletes legyen. Nagyon örülünk, hogy sikerült megjavítania az egyéni rekordját Balázs hamarosan a Nógrád válogatott tagjaként Romániába utazik, majd a diákolimpia döntője következik a programban. Egri Balázs és edzője, Schneiderné Dinea Emese A nők 3000 méterén két fiatal tarjáni lány állt rajthoz, Hangonyi Eszter 12:12,68-cal, Pasztuhov Renáta (mindketten Salgótarjáni AC) 12:37,72- vel végzett a mezőny végén. s. L. Négy csapat az országos táblán labdarúgás Magyar Kupa, megyei selejtező, 3. forduló A Nógrád Megyei Asztalitenisz Szövetség és a szendehelyi általános iskola közös rendezésében a minap Szendehely adott otthont a 2006. évi asztalitenisz Május Kupa küzdelmeinek, négy korcsoportban. A verseny érmesei az asztalitenisz-sport nagy szerelmese, Jámbor Vilmos által készíttetett kerámia emlékplakettet is átvehettek. A pontversenyt a lányoknál Szendehely, míg a fiúknál Rétság csapata nyerte, így övék lett a Május Kupa. Egyéni eredmények. I. korcsoport. 1997-ben és utána születettek. Lányok: 1. Ménich Alexandra, 2. Szigeti Petra, 3. Szegner Éva, 4. Bach Franciska (mindannyian Szendehely). Fiúk: 1. Hlavka Alex (Szendehely), 2. Badacsonyi András (Pásztói AC), 3. Rostás Zoltán (Szendehely). II. korcsoport 1995-96. Lányok: 1. Jámbor Sára (Szendehely), 2. Bach Bianka (Szendehely), 3. Halász Enikő (Szendehely), 4. Túri Tímea (Szendehely). Fiúk: 1. Újpál Balázs (Rétság), 2. Nagy Erik (Rétság), 3. Garai Ákos (Rétság), 4. Szegner Ádám (Szendehely). II- I. korcsoport 1993-94. Lányok: 1. Szikszai Nóra (Rétság), 2. Hlavka Katalin (Szendehely), 3. Kosdi Karolina (Szendehely), 4. Balassagyarmat. Az Egészségvédők Egyesületének Primér Prevenciós Munkacsoportja szervezésében május 27-én, szombaton ismét megrendezik a tavaly tavasszal útjára indított tömegsportnapját „Sportolj az egészségedért” jelmondattal. A szervezők a rendezvény főtámogatójának a Szent Lázár Megyei Kórház Salgótarján IBR-t nyerték meg. A tavalyi első rendezvény remek visszhangját az is jelzi, hogy a főtámogatón kívül továbZagyvai Dorina (Szendehely). Fiúk: 1. Vankó Máté (Balassagyarmat), 2. Maring Attila (Rétság), 3. Körösi Mátyás (Rétság), 4. Nagy Szilveszter (Rétság). IV. korcsoport. 1991Bencsik Gergely a IV. korcsoport győztese 92. Lányok: 1. Vass Dóra (Rétság), 2. Ménich Éva (Szendehely), 3. Bodonyi Boglárka (Szendehely).' Fiúk: 1. Bencsik Gergely (Pásztói AC), 2. Dudás Balázs (Pásztói AC), 3. Sótér Sándor (Bátonyterenye VASK), 4. Szőllősi Milán (Bátonyterenye VASK). es/a bi tizenkettő állt a sikeres rendezés mellé. A programok reggel kilenc órakor indulnak. Többek között lesz kispályás futball, asztalitenisz, játékos családi vetélkedők. A sportversenyek helyezettjei értékes ajándékokban részesülnek. A sportnap zárásaként az eredményhirdetést fél háromkor tartják. A versenyekre nevezni a helyszínen is lehet reggel fél kilenckor. káef Balassagyarmat - Kisbágyon 2-3 (0-0) Balassagyarmat, 150 néző, vezette: Szeles T. (Hornyák K., Pál L). Balassagyarmat: Geregai Gaál, Földvári, Szenográdi - Nagy Á. (Gyimesi), Benécs, Mohácsi, Adamek, László - Ivitz, Széles. Edző: Szalai István. Kisbágyon-Karton: Szabó - Varga, Sági, Pisák - Bognár, Fenyvesi P. (Fenyvesi V.), Németh, Kresák, Kapás - Szűcs, Jele Z. (Kiss). Szakosztályvezető: Nagy Tamás. GL: László, Gaál, ill. Szűcs, Bognár, Németh. Sárga lap: Szenográdi, ill. Bognár, Kresák. Jók■ Földvári, Mohácsi, Gaál, ill. Sági, Pisák, Varga, Szűcs, Jele. Szalai István: - A vezetésünk birtokában megtorpant a lendületünk, egy ilyen rutinos csapat pedig ezt azonnal megtorolta. A kapott három gól után újra erőt gyűjtöttünk, de a fordításra már nem volt elég időnk. Nagy Tamás: - A második félidőben támadó játékunk nagyot javult, így úgy érzem, megérdemelten győztünk a nem megyei első osztályú szinten játszó Balassagyarmat ellen. SBTC - Magyargéc 3-2 (2-1) Salgótarján, Tóstrand, vezette: Pap I. SBTC: Földi - Gulyka, Csatlós, Pataki, Dudás - Bartha, Zsély, Bednár, Ajtai (Mészáros) - Birincsik, Baranyi. Edző: Simon Attila. Magyargéc: Oláh T. - Ökrös, Bitter, Pingiczer (Rácz R.), Blaskó - Zabundu, Mátyás, Goják, Jeferson - Oláh S., Csépá- nyi. Edző: Oláh Béla. GL: Csatlós, Birincsik, Baranyi, ill. Zabundu, Oláh T. Sárga lap: Ökrös, Bitter, Goják. Kiállítva: Ökrös. Karancslapujtő - Berkenye 1-2 (1-1) Karancslapujtő, vezette: Tolnai J. Karancslapujtő: Babják - Juhász, Bozó, Rács (Majer), Tóth Sz. (Cseh) - Horváth, Bozsik, Fodor, Szabó K. - Mikáva, Kovács L. Edző: Sipkó Sándor. Berkenye: Hisbéli - Molnár Z., Gere (Koszty), Czerman, Szilágyi - Varga, Sándor, Füle, Nyikos - Bogdány, Monostori (Vanda). Edző: Bodonyi Béla. GL: Mikáva, ill. Bogdány (2). Sárga lap: Fodor, Babják, ill. Czerman. Kiállítva: Bozsik (73. perc). Az országos táblára a Kisbágyon-Karton, az SBTC, a Berkenye és az ebben a fordulóban erőnyerő Somosi SE csapata került fel. ★ ★ * A labdarúgó megyei I. osztályban elmaradt Romhány - Szügy mérkőzés. Az új időpont: május 31., szerda, 18 óra. Új lovarda Salgótarjánban Lovassport Új helyszínnel gazdagodott Nógrád megye lovas térképe azzal, hogy Salgótarján-Ponyipusztán bemutatták a nagyközönségnek a Salgó-Völgye Lovardát. Az egész napos eseményt a Salgó-Völgye Lovas Egyesület - a Magyar Lovas Kör tagszervezeteként - rendezte a „nyitott lovardák” program keretében. Bár az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe a rendezvényt, mégis sokan látogattak ki a szép fekvésű lovardába. A megnyitóban a Nógrád megyei Lovasszövetség képviseletében Korill Ferenc a szövetség köszönetét és elismerését fejezte ki azért, hogy a tulajdonosok újabb lehetőséget teremtettek a lovat, a lovaglást kedvelők számára. A szervezők dicséretes módon kulturális programokkal is kedveskedtek: a Fülekről érkezett Palóc Táncműhely és a Salgótarjáni Kodály Zoltán Tánc- művészeti Egyesület műsorát nagy tetszés fogadta. A lovas program bevezetéseként a füleki „Szarvasűzők” Hagyományápoló Baráti Társaság kosztümös íjász- és csikóbemutatójának tapsolhatott a közönség. Ezt követően a lovaké, a lovaglásé lett a főszerep. Morvái Miklós lovardavezető segítségével ismerkedhettek a résztvevők az istállóval, a lószerszámokkal és a lóápolás fogásaival, majd lóra és lovas kocsira ülhetett mindenki, akinek kedve és bátorsága volt hozzá. A jól sikerült lovas nap végén a szervezők ígéretet tettek arra, hogy a lovarda továbbra is nyitott marad és gazdag kínálattal - lovas oktatás, díjugratás, tereplovaglás, fogathajtás, nyári táborok - várja a lovak, a lovaglás iránt érdeklődőket. Sportolj az egészségedért! Ot vendégsiker a Rétsági csoportban labdarúgás Megyei III. osztály Balassagyarmati csoport 21. forduló Magyamándor - Kétbodony 2-0 (2-0) Magyamándor, 150 néző, vezette: Szőrös. Magyamándor: Szőllősi - Forgács, Szentgyörgyi, Csurka, Juhász A., Istvanovszki, Kormány, Nagy J., Róza, Simon, Kukucska. Cs.: Jusztin, Bagyal Balázs, Bagyal Bálint. Kétbodony: Kacsári - Sarankó, Kosik, Kiss, Novák, Kovács, Magos, Hajzsel Z., Oman, Gulyás, Szabó. Cs.: Teplánszki, Manda I. G., Nagy T. GL: Csurka, Simon. Sárga lap: Forgács, ill., Kiss, Kosik. Szanda - Csitár 2-3 (1-1) Szanda, 7 5 néző, vezette: Rácz E. Szanda: Antalics - Tóth J., Belányi, Szabó G., Koplányi J., Molnár G., Ivanics, Csonka, Grenyó, Szabó F., Mizera. Cs.: Koplányi Sz. Csitár: Oravecz K. - Gaál, Komjáti, Szalánszki F., Bozány A., Csábi Sz., Búzás, Szalánszki R., Nagy B., Bozány G., Mahót. Cs.: Chikán, Csemi Cs., Csernyik P. GL: Mizera, TóthJ., ül. Bozány G. (2), Szalánszki F. Sárga lap: Belányi, ill. Gaál. Mohora - Galgaguta 1- 4 (0-1) Mohora, 50 néző, vezette: Csernó J. Unicum FC Mohora: Dudás R. - Gál T., Bendik, Czibulya, Koplányi Cs., Szűcs, Tóth J., Gyurovics, Mikus A., Antóni, Mikus V. Cs.: Rith, Nagy Z., Koplányi A. Galgaguta: Földvári - Zólyomi, Pleva Cs., Ferik, Sinkó, Pleva T., Bálint, Lakatos, Bangó, Blaskó, Nemecz. Cs.: Csitári, Márkus. Hugyag - Nógrádmarcal 8-2 (3-0) Hugyag, 50 néző, vezette: László L Hugyag: Kiss L - Bállá, Riczi E., Ádám, Berki, Vankó, Pásztor, Riczi T., Vígh L, Vígh E., Gazsi. Nógrádmarcal: Rónási - Petői, Varga Cs., Cservenák R, Hanzel, Rácz, Jónás, Cservenák Zs., Szabó, Korsós, Jusztin. Cs.: Vizi. GL: Pásztor (2), Vígh E. (2), Vankó (2), Gazsi, Berki, ill. Varga Cs.(2) Nógrádsipek - Csesztve 2- 5 (0-3) Nógrádsipek, 75 néző, vezette: Mravik L. Doboskút SK Nógrádsipek: Vizi V. - Torna, Laczkó, Végh R, Oláh B., Oláh R, Istók, Németh, Végh Sz., Boda, Szandai. Cs.: Lenner, Gergely, Piíka. Csesztve: Mócz Z. - Kükkel, Németh, Pálmán Z., Tolnai, Molnár, Gulyás, Hrezeg, Szegner, BUák, Bahder. Cs.: Ferencz. GL: Pifka, Oláh B., ill. Szegner (2), Tolnai (2), Herczeg. Sárga lap: Laczkó, ül. Tolnai, Molnár. Herencsény - Nagylóc 4-0 (2-0) Herencsény, 100 néző, vezette: Lőcse I. Herencsény: Baranyai - Jusztin R, Balázs, Tácsik, Bobák, Kalmár, Holes, Jusztin Sz., Magos, Kiss R, Hajdú. Cs.: Kerekes, Gyurovics, Kiss A., Gyetvan, Jusztin B. Nagylóc Rigó T. - Kelemen, Makkai, Tóth E., Gyetvai, Kiss J., Búzás, Molnár Á., Horváth., Gyebnár, Fábián. Cs.: Szeles, Kozma, Kádár. GL: Holes, Magos, Jusztin Sz., Bobák. Sárga lap: Molnár Á. 14. fordulóból pótolt mérkőzés Csesztve - Kétbodony 3-2 (2-1) Cseszve, 75 néző, vezette: Lőcse. Csesztve: Mócz Z. - Tornyos, Császár, Kükkel, Pálmán Z., Németh Z., Karaba, Tolnai, Hoffer, Bozány, Molnár. Cs.: Szegner, Herczeg, Gulyás. Kétbodony: Kacsári - Dóczi, Kosik, Kiss, Oman, Kovács, Hajzsel Z., Magos, Sági, Gulyás, Szabó. Cs.: Manda II. G., Manda I. G. GL: Tolnai (2), Pálmán Z., ill. Sági (2). Sárga lap: Oman, Kacsári. Kanyó Ferenc A bajnokság állása 1. Magyarnándor2014 3 3 2. Herencsény 2012 4 4 47-22 45 54-30 40 3.Szanda 2012 1 7 48-30 37 4. Kétbodony 2010 3 7 54-34 33 5. Galgaguta 2010 2 8 61-39 32 6. Csitár 20 9 4 7 52-38 31 7. Hugyag 20 9 4 7 41-27 31 8. Nagylóc 20 9 2 9 37-37 29 9. Csesztve 20 7 2 11 3547 20 10. Mohora 20 6 3 11 44-53 18 11. Nógrádsipek 20 4 511 27-52 17 12. Nógrádmarcal20 1 1 18 13-104 4 Megjegyzés: A Csesztve és az Unicum FC Mohora csapatától 3-3 pont levonva. Rétsági csoport 26. forduló: Rétság II. - Legénd 2-3 (2-0), Borsosberény - Vámos- mikola2-7 (1-5),Hont - Bemece- baráti 0-3 (0-3), Drégelypalánk - Ipolyvece 1-1 (0-0), Nógrád - Osagárd 1 -2 (0-1), Tolmács - Szátok 1-5 (0-1). Szabadnapos: Felsőpetény, Tereske. 25. forduló: Legénd - Tereske 2-3. A bajnokság állása 1. Berneceb. 23 18 3 2 86-29 57 2. Szátok 23 17 0 6 7941 51 3. Nógrád 22 14 3 5 9043 45 4. Ipolyvece 23 14 3 6 8044 45 5. Vámosmikola 2313 5 5 8448 44 6. Osagárd 23 14 2 7 6442 44 7. Rétság II. 8. Legénd 2313 2 8 22 11 2 9 52-30 41 58-66 35 9. Borsosberény 2311 111 10. Drégelyp. 24 9 7 8 56-50 34 56-52 34 11. Felsőpetény 22 7 1 14 53-64 22 12. Tereske 24 4 416 29-97 16 13. Tolmács 23 4 1 18 28-101 13 14. Hont 23 3 2 18 23-95 11 15. Szente 22 1 219 19-55 0 Megjegyzés: A Szente csapata a 19. fordulóban visszalépett a bajnokságtól. A versenykiírás szerint a kisorsolt ellenfelei 0-0- al kapják meg a három pontot. Ezúttal a Tereske kapta meg. Salgótarjáni csoport 16. forduló Ipolytamóc - Endrefolva 5-0 (4-0) Ipolytamóc, vezette: Pindroch. Ipolytamóc Toldi - Gál, Molnár L. (Török), Mizser, Berki G., Donkó, Tőrincsi, Szabó B. (Petik Sz.), Kálmán, Kiss T. (Petik R), Varga. Endrefolva: Oláh F. - Váradi, Baranyi G., Jónás, Csehi, Puporka, Rácz, Fábián, Oláh A., Danyi Ri- chárd, Baranyi S. GL: Petik R, Varga, Donkó, Mizser, Toldi. Szabadnapos: Pösténypuszta. Horváth Péter A bajnokság állása 1. Ipolytamóc 15 10 2 3 36-13 32 2. Pösténypuszta 15 8 2 5 34-33 26 3. Endrefalva 15 3 210 234 5 8 4. Hollókő 15 5 2 8 32-34 0 Megjegyzés: Az Endrefalvától 3 levonva. A Hollókő kizárva. A 27. fordulótól kisorsolt ellenfelei 0-0-s gólkülönbséggel kapják meg a három pontot.