Nógrád Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-18 / 115. szám
11 2006. MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR Jó évet zártak Évadzáró a Magyar Síakadémiánál A síelőknél is befejeződött szezon és a Magyar Síakadémia sikeres évet zárt. Megalakították a versenyszakosztályt, beindították az oktatóképzést és egy rövidfilmmel népszerűsítették a „síkreszt”. A szervezet évadzáró eseményére hazánkba csábították a támogató Uniqa Biztosító reklámarcaként a 2004-ben visszavonult olimpiai és világbajnok osztrák Stephan Eberhartert is. Eberharter 1991ben üstökösként robbant az élvonalba két világbajnoki aranyéremmel, de utána súlyos sérülést szenvedett, '96 után viszont ismét a világ élvonalába vere- kedte vissza magát és pályafutása végéig, 2004-ig fantasztikus sikerekben lehetett része. 35 évesen a csúcson és egészségesen hagytam abba az egyébként igen veszélyes lesiklást és óriás-műlesiklást - emlékezett vissza döntésére a ma már szakíró síelő, akit - mint elmondotta - soha sem a pénz motivált, hanem az öröm és az élvezet, és akit ez a mentalitás segítette át a hosszú kihagyást eredményező sérülésen is. Ez a versenyzői filozófia bárki számára követendő lehet. ■ (sts) Stephan Eberhart Signori távozik Labdarúgás. Távozik az FC Sopron labdarúgócsapatától az együttes olasz sztárja, a világ- bajnoki ezüstérmes, háromszoros olasz gólkirály, Giuseppe Signori. „Labdarúgóklubunk vezetése tájékoztatja a közvéleményt, hogy a hosszú ideje sérüléssel bajlódó ex-világklasz- szisától, Beppe Signoritól elköszönt, így a Magyarországon is rendkívül népszerű sportember már nem lép többet pályára az FC Sopron szerelésében”- áll a klub hivatalosa közleményében. A magyar bajnokságban és a kupában összesen 5 gólig jutó olasz veterán játékos május 31-én lejáró szerződését a felek kölcsönösen lejártnak tekintik. Egészséges állapotában a soproni szurkolóknak is sok örömöt szerző 38 éves klasszis június elejétől Olaszországban, a világbajnokságot közvetítő RAI Unó televízió szakkommentátoraként tevékenykedik. Remek nógrádi eredmények Ócsán rendeztek kyokushin karate kumite versenyt, ahol a nógrádi versenyzők remek eredményeket értek el. Fiúk, ifjúságiak, könnyűsúly: 3. Ábel Dávid (Salgótarjáni TKKC). Serdülők, középsúly: 1. Domonkos Péter (Salgótarjáni TKKC). Serdülők, nehézsúly: 3. Ábel Máté (Salgótarjáni TKKC). Gyerek I., könnyűsúly: 1. Dudás Márton (Vitalitás SE Balassagyarmat). Gyerek II., középsúly: 1. Zachar Krisztián (Patak SE). Gyerek II., nehézsúly: 1. Magnucz Márton (Salgótarjáni TKKC), 2. Deméndi Dominik (Salgótarjáni TKKC). Lányok, serdülők, könnyűsúly: 2. Gál Beatrix (Salgótarjáni TKKC). Serdülők, nehézsúly: 3. Borzák Emese (Salgótarjáni TKKC). Gyerek II., könnyűsúly: 1. Dudás Enikő (Vitalitás SE Balassagyarmat), 2. Gál Mónika (Salgótarjáni TKKC). Amatőr páros teniszverseny Tolmács. Ötödik alkalommal rendeztek a minap amatőr páros teniszversenyt, melyen Salgótarjánból, Balassagyarmatról, Szécsényből, Romhányból, Rétságról és Diósjenőről is voltak indulók. A nagy küzdelemben első helyen a Staszny Antal (szlovákiai )-Koplányi Tibor (Diósjenő) páros végzett. Másodikként zárt a balassagyarmati Mészáros Lajos-Filiczki Mihály kettős, míg a harmadik salgótarjáni Mester György-Kiss József duó lett. Kyokushin karate verseny, Öcsa A salgótarjáni csapat SPORTTÜKÖR „Tudományos ünneplés" konferencia. A Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) kedden szakmai tudományos konferenciával ünnepelte 10 éves fennállását. Nádori László, a társaság örökös tiszteletbeli elnöke a sporttudomány fél évszázados történetét idézte fel. Roland Garros tenisz. Nem indul a május 28-én kezdődő francia nyílt teniszbajnokságon Lindsay Davenport, a női világranglista korábbi éllovasa. A 29 éves amerikai klasszis, aki időközben a hetedik helyre csúszott vissza a rangsorban, hátsérülése miatt fog hiányozni a salakpályás Grand Slam-viadalról. -„Nagyon csalódott vagyok, de sajnos, a felépülésem után fizikailag még nem értem magam utol teljesen, így nem tudom vállalni a játékot”- mondta Davenport, aki 1998-ban elődöntős volt a Roland Garroson. A tengerentúli sztár a Venus Williamsszel szemben elvesztett tavalyi wimbledoni döntő óta bajlódik a hátával. Berbatov érkezik LABDARÚGÁS. Az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur leigazolta a 25 éves Dimitar Berbatovot, a Bayer Leverkusen bolgár labdarúgóját. A válogatott futballistáért 16 millió eurót fizet a klub. Képes-e csodákra meggyengült férfiválogatottunk? 37. sakkolimpia, torino Polgár Judit és Lékó nélkül nem sok Jóra számíthatunk Sakkasztalhoz ültették a közelmúltban az újságírókat a Magyar Sakkszövetség Fáik Miksa úti központjában, de nem kellett játszani, csak jegyzetelni lehetett. A május 21-én kezdődő 37. sakkolimpiára utazó magyar női és férfi válogatottat hirdették ki hivatalosan, utóbbiak nevesítése nem adott sok okot derűlátásra a végeredményt illetően, ám hátha a kapanyél is elsül. A hölgyeknél valamivel jobbnak néznek ki esélyeink, de majd meglátjuk... Rendkívül kiegyensúlyozottak lettek sakkban is az erőviszonyok a világ nemzetei között, és bár hazánk mindkét nemnél a legjobbak közé tartozik, még megjósolni sem köny- nyű a várható torinói helyezéseinket. Mint az emlegetett sajtó- tájékoztatóan hivatalosan is kiderült, Polgár Judit férfi válogatottunk egyik erőssége, és Lékó Péter a legmagasabban jegyzett magyar sakkozó nem indul a játék szempontjából vasárnap kezdődő 37. torinói sakkolimpián. Judit második gyermekét várja, a tájékoztatón személyesen is résztvevő Péter pedig számos érvet hozott fel „mentségül” távolmaradására. Ezek szerint közel sincs csúcsformában, megviselték az utóbbi két szuperverseny (Corus, Linares) relatíve gyenge végeredményei, „ostobának” nevezett hibái, pihennie és készülnie kell a dortmundi szuperversenyre - melyen általában igen jól szokott szerepelni (például ott vívta ki a jogot, hogy kihívhassa a világbajnok Kramnyikot, akivel végül is Brissagóban döntetlent játszott, és ez a szabályok szerint nem volt elég a sakktrón megszerzéséhez) - és a Gurevich elleni újabb világbajnok-jelölti páros mérkőzésre, egyébként sem érzi kellően motiváltnak magát úgy, hogy Judit sem lesz a csapatban, félti (joggal) a nehezen összehozott Elő pontjait. Pedig az első táblán igencsak harapós ellenfelek vártak volna rá, ha egyáltalán olyan eredményeket ért volna el a válogatott négyes, hogy a svájci rendszer sajátosságai szerint (azonos pontszámú csapatok kerülnek össze fordulóról fordulóra) találkozni tudjanak a legjobbakkal (Anand, Ivancsuk, Aronyjan, Adams, Bacrot, Gelfand, Shirov, Kamsky, Kramnyikstb.) a rövidített (90 perc + 30 mp bónuszidő lépésenként), éppen ezért neki nem fekvő játékidejű partikban. Lékó tart attól is hogy esetleges újabb betűje miatt nem tudna kilábalni a mostani válságából. így az első táblán a hatszoros magyar bajnok Almási Zoltán (2657 Élő pont) kell felvegye a harcot, bár reális számítások szerint nem az imént felsorolt világnagyságok (mindegyike) ellen, a már előbb ismertetett svájci szisztéma miatt (bár tévednénk!). A válogatott Pintér József nagymester által dirigált válogatott további tagja: Gyimesi Zoltán (2614) Berkes Ferenc (2593), Balogh Csaba (2576), Ruck Róbert (2537) és Horváth Ádám (2532). A hölgyeknél a megadott összeállítás szerint ötödik helyre rangsorolElőször magyar színekben Hoang Thahn Trangneve kimondottan csak sakkszakembereknek cseng ismerősen, pedig a 26 éves egyetemista ifjú hölgy már 16 éve él szüleivel együtt Magyarországon. Négyéves kora óta tanítgatja édesapja a sakkjáték fortélyaira, négyszeres olimpikon a vietnami válogatott színeiben, Ázsia bajnoka és 20 év alatti világbajnok, természetesen női nagymester és férfiak között is nemzetközi mester, honosítása után először ül asztalhoz a magyar válogatott éltáblásaként. Eddigi legnagyobb (olimpiai) sikerét a 4 évvel ezelőtti bledi sakkolimpián aratta, ámikor a legjobb pontszerzőnek bizonyult az első (!) táblán. Jelenleg 2487 Élő pontjával 9. a női világranglistán, példaképe Polgár Judit. - Kik segítik a felkészülésben, és kik az ilyen szinten szokásos szekundánsai - kérdeztem a törékeny ifjú hölgyet. - Egy személyben édesapám a mindenes - mutatott a mellette álló elegáns úriemberre, aki szerényen álldogált híres lánya „árnyékában”, - de az itt élő vietnami „kolónia” sakkozóival is szoktam néha elemezgetni Af/nf később kiderült, matematikus édesapja nem csak lányával foglalkozik, elismert szakember volt már hazájában is, és itt Pesten is akadnak bőven tanítványai. - Szeretnék magyar színekben is helytállni, nagyon sokat készültem, és az ellenfél éltáblásainak ismeretében még az utolsó napokban is személyre szólóan tanulmányozzuk eddigi partijaikat, játékstílusukat. - árulta el a rendkívül szerény és szim- patíkus hölgy. Vajon Almási Zoltán megbirkózik-e a rá váró kihívással? ták válogatottunkat, mely igen jól szerepelt az utóbbi sakkolimpiákon, hisz Bledben ötödikek, Calviában hatodikak lettek. Az éltáblán a Vietnamban született, de szüleivel együtt már 20 éve hazánkban élő, éppen ezért már magyar állampolgár, Hoang Thahn Trang (2487) játszik, aki honosítása előtt négyszeres olimpikon volt szülőhazája színeiben. Mögötte a 11-szeres olimpikon és kétszeres olimpiai bajnok Mádl Ildikó (2387) ül asztalhoz, őket Vajda Szidónia (2403) és Gara Anita (2367) követi a sorrendben, de egyszerre csak három sakkozó játszhat. (Két év múlva a gyengébbik nemnél is négyre emelik a csapatlétszámot.) Hogy a Lékó és a foci-vb Lékó Péter nagymesterünk, újságunk régi ismerőse a dortmundi sakktornán fog játszani a labdarúgó-világbajnokság ideje alatt, és közismerten nagy focirajongó. Klubcsapat szinten a Bayern München a kedvence, így a német foci sem áll mesze tőle. Ám a sajtótájékoztató utáni kérdésemre két meglepő választ is adott: nem biztos, hogy a feszített felkészülése és menetrendje megengedi, hogy elmenjen valamelyik vb- mérkőzésre, és hogy az Elafántcsontpart csapatának szurkol, melyet akár képesnek tart „bármilyen” meglepetésre. Szót ejtett még elég hosszan a cikkben röviden említett távolmaradás okairól is és végül feleségével, Soflval együtt üdvözölte lapunk olvasóit is! résztvevő csapatok Élő pont szerinti rangsora (Oroszország, India, Örményország, Ukrajna, Franciaország, Izrael, Egyesült Államok stb. a férfiaknál, Oroszország, Ukrajna, Lengyel- ország, Grúzia, Magyarország, Egyesült Államok, Kína - ez aztán a meglepetés! -), vagy inkább a pillanatnyi forma, csapatszellem, küzdeni tudás, szerencse fog dönteni, az a kezdés után 2 héten belül kiderül. Torino - mivel Olaszország első alkalommal házigazda - mindenesetre méltó és emlékezetes sakkolimpiát ígér alig 3 hónappal a téli ötkarikás játékok után. Hogy mi hogy fogunk emlékezni rá, az az eredményeinktől függ.