Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-07 / 82. szám
I 2 NÓGRÁD MEGYE 2006. ÁPRILIS 7., PÉNTEK Garzonházi felújítás támogatással Salgótarján. Háromszázhetvenmilliós költséggel felújítják az önkormányzat tulajdonában lévő garzonházat. A 264 lakást érintő ráfordítás a városvezetés által elnyert pályázati segítséggel illetve a Panel Plusz hitel- program keretén belül valósulhat meg. A központi támogatás 105,5 millió forint, a 264,5 mik liós saját erőt nagyrészt támogatott, kisebbrészt egyéb hitelből teremtik meg. Erről Puszta Béla polgármester tájékoztatta a sajtó képviselőit tegnap a városházán. Tóth Edit, a Salgó Vagyon Kft. ügyvezető igazgatója az épület eddigi kisebb korszerűsítési munkálatairól, illetve az idén megkezdődő korszerűsítés menetéről beszélt. ben jelentős munkálatok ellenére - elodázhatatlan. Fontos a szóban forgó fejlesztés a város egésze és városközponti érintettsége szempontjából is. Hangsúlyozta a polgármester, hogy a feladatok megvalósításához a lakóktól nem igényelnek támogatást. Jelezte, a beruházással megtakarítás érhető el, elsősorban a fűtési költségek csökkenésével. A megtakarított pénzt a hitel törlesztésére kívánják fordítani, ezért a felújítás befejezése után ezzel megegyező mértékben emelik a lakbért. Ez azonban a bérlőknek nem jelent fizetési kötelezettséget. A közbeszerzési eljárástól függően, de legkésőbb szeptemberben kezdik a munkát, melynek A tervek szerint a jövő év júniusára újul meg teljes egészében a garzonház Puszta Béla az elnyert lehetőség kapcsán egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy a harminc éves épület felújítása - az eddigi, részleges, összértéküksorán nyílászárókat cserélnek, átalakítják a fűtési rendszert, felújítják az épület homlokzatát, elektromos rendszerét és a lifteket is. Tudja Ön, hogy a Parlament egyik LEGAKTÍVABB KÉPVISELŐJE A SALGÓTAI GUSZTOS PÉTER? KÍVÁNCSI AMA, MILYEN MUNKÁT VÉGZETT AZ ORSZÁGGYŰLÉSBEN Becsó Zsolt és Boldvai László? Hasonlítsa össze statisztikájukat Cusztos Péterével! Ha kíváncsi a képviselői munka TÉNYEIRE, ADATAIRA. FORDÍTSON) Meg fog döbbeni. Ha A KÉPVISELŐKET AZ ELVÉGZETT MUNKA ALAPJÁN ÍTÉLI MEG, SZAVAZZON GUSZTOS PÉTERRE ÉS PÁRTJÁRA, AZ SZOSZ-RE! DÖNTÉS TÁMOGATÁSOKRÓL NÓgrád megye. Cered, Etes, Karancslapujtő, Karancsság, Litke, Rákóczibánya, Szalmatercs, Szilaspogony és Vizslás települések önkormányzatai gazdagodtak 1-1 Ford Tranzit típusú haszongépjárművei a napokban. A 90 százalékban pályázati (a támogatók megyei területfejlesztési tanács és az Egészségügyi, Szociális, Családügyi Esélyegyenlőségi Minisztérium) forrásból megvalósult projekt például a falugondnokok, a családsegítő szolgálatok munkáját segíti. Képünkön Lénárt Dezső, Etes polgármestere veszi át a jármű indítókulcsát, a közelmúltban az ipari parkba települt igencsak látványos megjelenésű Ford Romhányi autószalonban. Jótékonysági zenei áhítat Konkrét cselekvési program szükséges Salgótarján. Húsvéti zenei áhítatot rendeznek április 8-án, szombaton 17 órakor a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A jótékonysági est bevételét a Salgótarjáni Gyermekvédelmi Intézmény „Jövőért Lakásotthon” javára fordítják. A rendkívül változatos műsorban közreműködik dr. Szabó Irén és a salgótarjáni advent kamarakórus, emellett zongorán kísér Farkas Zsolt. Az est zenei vezetője dr. Bozó Zsuzsanna lesz. A rendezvény fővédnöke Puszta Béla, Salgótarján polgármestere, szervezői és támogatói: a megyei jogú város önkormányzata, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, a Pásztó Állami Nyomda Nyrt. és a hetednapi adventista egyház. A jótékonykodók önkéntes adományaikat a helyszínen felállított gömbben helyezhetik majd el. Megújuló klub Palotás. Négyszázezer forintot nyert pályázaton a Palotás Ifjúságáért Alapítvány az ifjúsági klub felújítására és berendezésére. Az összegből új padlóburkolat és bejárati ajtó készül, de bútorokat is vásárolnak. Mesék és népdalok Bátonyterenye. Palóc meséket, népdalokat ad elő Bartus Józsefné Szandai Teréz és leánya április 11-én, kedden délután fél ötkor a maconkai közösségi házban. Döntés támogatásokról Szécsény. A város képviselő-tes- tülete a legutóbbi ülésén döntött a civil szervezetek ez évi támogatásról. Az önkormányzat a város sportegyesületének működését 1,5 millió forinttal segíti. A képviselők a Szécsény Amatőr Futók Társasága részére 200 ezer forintot szavaztak meg. A Szécsényi Városnapért Egyesület részére 300 ezer, a Rendőrökért Közbiztonsági Közalapítvány számára 200 ezer forintot irányoztak elő. Az Erkel Ferenc vegyes kar a különböző rendezvényeken való részvételére 30 ezer forintot kap. A városi gyermekkar utaztatásához az önkormányzat 15 ezer forinttal járul hozzá. A polgárőrség szécsényi egyesülete működésére a támogatási előirányzat 150 ezer forint. At Iglice tánccsoport, a támogatási alapból 200 ezer forintot vehet igénybe, az útiköltségeinek fedezésére. A diabetes klub támogatása 25 ezer forint. A testület, a szécsényi népművészeti egyesületnek, az általa működtetett Palóc tánccsoport hazai és nemzetközi fellépésre, 300 ezer forintot szavazott meg. A mozgás- korlátozottak szécsényi csoportja 25 ezer forint támogatásban részesül. 'JÜbyaRuital , osnoMiMMa ?2205 2218? Mj-, (Folytatás az 1. oldalról) épít meg a szocialista kormány. A szerződéseket megkötötték, a munkaterületet átadták, már csak az időn múlik, hogy a nehézgépek mikor mehetnek rá a talajra. Utalt arra is: 1998-2002 után olyan örökséget kaptak a Fidesz helyi politikusaitól, amelynek nem volt része a négy gyorsítószakasz előkészítése, ezért úgy véli: az a felelős politikusi magatartás, ha a konkrét építési munkálatokon túl a jövőbe tekintve, figyelemmel a 2007-től induló: új európai uniós források elérhetőségére, 2006-ot további gyorsítószakaszok tervezésének szentelik. Ezért tartja kiemelkedően fontosnak azt a korábbi megállapodást, amelyet a közútkezelő kht. vezetőjével kötött meg a Salgótarján-Hat- van közötti, hiányzó szakaszokra vonatkozó gyorsítósávok tervezési munkáinak megindítására.- Nem nehéz belátni ebben a világban, hogy az európai uniós források elérhetőségével azoknak a térségeknek, azoknak a területeknek van esélye, ahol nemcsak beszélnek, nemcsak íróasztal mögött, kinyilatkoztatásokban fogalmazzák meg jól vagy rosszul politikusaik, hogy mit szeretnének csinálni, hanem az aprómunkában is képesek az unió színvonalának megfelelő előkészületeket elvégeztetni - fogalmazott az országgyűlési képviselő. - Ezért tartom kiemelkedőnek és kiemelten fontosnak, hogy megindul 6+1 gyorsítósáv kiviteli tervszintű előkészítése 2006-ban: ez óriási tervezési pénzt igényel, az előzetes számítások szerint csaknem 140 millió forintot költ a közútkezelő kht. erre. Hozzátenném azt is, hogy a tervszintű elkészítés határideje ez év december 31., a forrás két pénzügyi ütemben áll rendelkezésre. Az első nagyobb összeg, 90 millió forint a szándékok szerint 2006-os kifizetés, a fennmaradó összeg 2007.1. negyedévében történő pénzügyi teljesítést jelent. Ahogy én ma látom, az ország azon kevés megyéi közé fogunk ezen munkálatokkal tartozni, ahol 2007-re sikerül elérni azt a helyzetet, amely konkrét, már pályázóképes projekt benyújtását teszi lehetővé azon•/Bl« ÍJLOÖSW nal az első pénzügyi év indításakor. Jó esélyét látom annak, hogy ezen tervezési munkálatokra alapozva, 2010-ig, legkésőbb 2012- ig a Salgótarján-Hatvan-M3 csomópont között autópálya-minőségű, négy nyomsáv épüljön meg összefüggő, egységes szerkezetben: ez azt jelentheti, hogy közúton Sal- gótarján-Budapest közötti távolságot egy óra alatt kényelmesen, a közúti szabályok betartásával meg lehet tenni. A politikus a munkahelyteremtés ezen feltételrendszerén túl másik három feltételt emelt ki Salgótarján és térsége szempontjából: mint mondta, az elkövetkezendő egy-két év megoldandó feladata a térségi integrált szakképző központ megszerzése, az ehhez kapcsolódó kivitelezésiberuházási munkálatok elvégzése. Nem nagyívű, több száz oldalas elemző munkálatokra van szükség egy-egy térség munkahelyteremtés szempontjából való felzárkóztatására, hanem jól körülhatárolható, 1 -4. pontban összefoglalható, konkrét cselekvési programra. Ezzel a munkaerőpiachoz igazodó, a mai kor színvonalának megfelelő szakképzésszerkezet alakulhat ki Salgótarján-Balassagyarmat tengelyében. Második feltételként jelölte meg, hogy az önkormányzat rendelkezzen olyan kiajánlható, vásárlásra alkalmas zöldmezővel, amely infrastrukturális fejlesztésen átesve alkalmas új, a jelenlegi iparszerkezetben még nem jelenlévő beruházás fogadására.- A harmadik elem a városmarketing, a város arculatának 21. századi színvonalon történő bemutatása - mondta végezetül Boldvai László. - A ma elérhető eszközrendszeren keresztül egységes szerkezetbe foglalt, új salgótarjáni arculat bemutatása. Természetes, hogy ezen feltételek között az önkormányzat és az országgyűlési képviselő hatékony együttműködésére van szükség: vannak olyan feladatok, amelyeket egy képviselő önmagában nem képes megvalósítani és elérni, ilyen például a zöldmezős terület biztosítása. Ezen négy ponton belüli munkamegosztás a mindenkori városvezetés és az országgyűlési képviselő együttműködésén is kell, hogy múljon.