Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-22 / 94. szám
2 2006. ÁPRILIS 22., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Jóban-rosszban - kórházban a klinikasorozat szereplői Salgótarjánba látogattak a TV2 Jóban- rosszban szappanoperájának szereplői. A Csillagvirág klinikán immáron több mint egy éve játszódó sorozat négy szereplője pedig hol máshol is tarthatott volna közönségtalálkozót, mint a Szent Lázár Megyei Kórházban... A. Á. Salgótarján. Több mint egy évvel ezelőtt indította útjára hétköznap este jelentkező sorozatát, a Jóban- rosszbant a TV2. A klinikán játszódó történet szereplői az egy év elteltével országjáró körútra kerekedtek, amelynek egyik állomása Salgótarján volt. A Szent Lázár Megyei Kórház vezetése és reumatológiai osztálya szívesen fogadta a „kollégákat”, mintegy ötven beteg és ápoló körébe érkezett meg a sorozat Eckler Laurája, vagyis az őt alakító Kerekes Viktória, Judit főnővér, azaz a salgótarjáni származású Szorcsik Viktória, Linda, vagyis Kovák Henriett és a polgármester asszony fiát, Nemes Dávidot alakító Előd Álmos. Az osztályra Új Anasztázia főnővér kalauzolta a színészeket, utóbbiaktól megtudhattuk, hogy a sorozat kezdetekor maguk is többhetes kórházi „kiképzésen” estek át. Kiderült, hogy Kerekes Viktória ezúttal nem csatolta fel „babapocakját”, hogy Szorcsik Viki még emlékszik arra a nővérre, akit gyermekként a salgótarjáni kórházban megismert (és bizony már akkor ki is karikírozott), hogy Novák Henriett sajnos gyakori látogatója volt az elmúlt években a valódi kórházaknak, s hogy egy makacs asztmatikus betegsége miatt Előd Álmos számára sem ismeretlen a valódi betegellátás. A közönség megismerkedhetett a forgatás egykét kulisszatitkával, megtudhatták, hogy maguk a szereplők sem ismerik a történet fonalát egy hétnél előrébb, végül nyereményjátékban felelhettek a színészek által feltett kérdésekre, akik búcsújuk előtt még hosszan osztogatták az autogramokat... Balról Előd Álmos, Novák Henriett, Szorcsik Viktória és Kerekes Viktória Nővérek, ápolók és betegek hallgatták a klinikasorozat kulisszatitkait a látogatás után... nővére, Szorcsik Viki Konferencia, határok nélkül A könyvtári informatika aktuális kérdései Szlovákiában és Magyarországon címmel Nógrád megye könyvtárosainak legrangosabb és létszámát tekintve legnagyobb konferenciáját rendezik meg április 24-25-én, két ország területén: Losoncon és Salgótarjánban. Céljuk gyermekeink tisztább jövője Gáspár Győzike új, drogmentes dalának premierjét a Drogmentes Magyarországért maraton start-rendezvényén tartják április 22-én, szombaton a Parlament előtt. Elmondása szerint azért állt a kezdeményezés mellé, mert rendkívül fontosnak tartjá: a fiatalok a sportot és zenét élvezzék, ne a drogokat! Losonc-Salgótarján. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár az elmúlt három esztendőben a Nemzeti Kulturális Alapprogram Könyvtári Kollégiumának köszönhetően igényes és színvonalas továbbképzéseket tarthatott szűkebb hazánk könyvtárosainak - tájékoztatta lapunkat az intézmény vezetője, dr. Bódi Györgyrté.- Ennek továbbépítésére, a szakma aktuális kérdéseinek megvitatására, a szlovákiai bibliotékákkal való együttműködés és testvérkapcsolatok kialakítására rendezzük meg a kétnapos konferenciát A losonci Nógrádi Könyvtárral közösen szervezett továbbképzés szlovákiai helyszínválasztása nem a véletlen műve. Szlovákiában ugyanis a nyugati és a keleti országrész könyvtárosai a földrajzi távolság miatt nehezen tartanak kapcsolatot. A nagyobb rendezvényeknek rendre Pozsony, Kassa, Zólyom, vagy Besztercebánya ad otthont. A mostani, losonci konferencia tehát arra is esélyt biztosít, hogy a különböző földrajzi fekvésű szlovákiai városokban, nagyközségekben magyar könyvtári ellátást biztosító könyvtárosok találkozzanak egymással. Hozzájuk csatlakoznak a szűkebb hazánkból, és más magyarországi városokból: Budapestről, Szolnokról, Veszprémből, Miskolcról, Debrecenből és Hatvanból érkező kollégák is, hetvenötén. A 125 fős létszámú konferencián a könyvtári területek között külön elsőbbséget élvez majd az informatika, s azon belül a dokumentumok gyűjteményszervezési és feldolgozási munkái. A kétnapos rendezvényen ismert szlovákiai és magyarországi szak- tekintélyek tartanak előadást, akik a könyvtári számítástechnika elméleti és gyakorlati ismereteire, a fejlesztési irányokra, az aktuális kérdésekre és az eredményes együttműködés lehetőségeire hívják fel a figyelmet Kezdés Losoncon Április 24-én, hétfőn a losonci Vigadó (Reduta) konferencia- termében Dohányos Róbert, a pozsonyi kulturális minisztérium kisebbségi kultúrák főosztályának vezetője nyitja az előadások sorát, aki a szlovákiai magyar kultúra helyzetét, az esélyegyenlőség kérdéskörét és Szlovákia könyvtári ellátásának aktuális feladatait ismerteti. Dr. Fodor Péter, a budapesti informatikai könyvtári szövetség eL nőké választ ad arra: müyen legyen a jövő bibliotékája? A könyvtári számítástechnikai aktualitásairól és a magyar-román katalogizálási program tapasztalatairól dr. Bakonyi Géza, a szegedi József Attila Tudományegyetem könyvtártudományi tanszékének vezetője tart beszámolót A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének könyvtári szoftvereiben alkalmazott innovatív megoldásokat Király László, Simon András és Tóth Kornél mutatják be. Somogyi Tamás és Újvári Mária a nemzeti digitális adattár jelenéről és jövőjéről mesél, majd Priska Joscákova, a zólyomi megyei könyvtár munkatársa tart előadást a szlovákiai könyvtárak legelterjedtebb könyvtári információs rendszeréről. A KIS3G nemzeti információs rendszer és a Besztercebányai Állami Tudományos Könyvtár VIRTUA rendszerének bemutatására Alica Kmetová vállalkozik. Ezt követően a Nógrádi Könyvtárban Nagy Hajnalka a losonci bibliotéka történetéről tart előadást, majd Rác Edit kalauzolásával a Libris-Biblis program gyakorlati tapasztalataival is megismerkedhetnek az érdeklődők. A napot városnézés és kulturális programok zárják. Budapest Gáspár Győzike a fogyókúrát választotta a drogokkal szemben. Ezt támogatja a sport és az egészséges életmód, ezért csatlakozott a Drogmentes Magyarországért maratonhoz. A kezdeményezés védnöke Gálvölgyi János, Janics Natasa, Vörös Zsuzsa, de rengeteg híresség kapcsolódott a mozgalomhoz, mások mellett Geszti Péter, Czanik Balázs, Kasuba L Szilárd, Rékasi Károly, Détár Enikő és még sokan mások. Programjukkal, mely egy 42 napos, 2000 kilométeres ország körüli futás, minden megyét, s 311 települést érintenek (köztük április 6-án és 7-én Mátratere- nyét, Kazárt, Salgótarjánt és Mátraszelét). A mozgalomhoz 2002-től minden évben több ezer gyermek és sportoló csatlakozik, és leteszik a „Drogmentes kapi- tány”-esküt, melynek során megfogadják, hogy nem fognak drogokhoz nyúlni. Az 5. Drogmentes Magyarországért maraton április 22-én indul a Parlament elől, és június 3- án érkezik vissza Budapestre. Ma rajthoz áll számos híresség, olimpiai bajnok, de jelen lesznek kerekes-székes nevelőotthonban növekedő gyermekek is. Drogmentes aszfaltrajzverseny, és egyéb programok színesítik a felkészülést, majd 12.15 órakor Gáspár Győzike előadja új, drogmentes dalát, majd Czanik Balázs és csapata zenés aerobikos bemelegítéssel hozza megfelelő állapotba a kocogni vágyókat Délután egy órakor dördül el a startpisztoly! Nem számít, hogy a csatlakozók 200 métert, vagy éppen 10 kilométert futnak, a cél: egy tisztább jövő gyermekeink számára! Eredmények, sikerek Hegedűs Mátranovák. A helyi közoktatási közművelődési központ nevelőtestülete azt vallja, minden gyermek tehetséges valamiben. Pedagógusi munkájukban központi szerepet kap a tanulók képességeinek minél szélesebb körben történő kibontakoztatása: ezt a célt szolgálja a tanórákon a differenciált foglalkoztatás, emellett az egész napos iskolarendszer szabadidős foglalkozásai, a különféle szakkörök, illetve a versenyekre való felkészítés. Ennek eredményeként sok tanuló jutott be különböző tantárgyakból a tanulmányi versenyek megyei fordulójára. Sokan próbálkoztak a különböző levelezős versenyek feladatainak megoldásával: a Bendegúz nyelvészverseny megyei fordulóján Juhász Róbert 4. osztályos a harmadik, Molnár Angelika 7. osztályos tanuló pedig a második helyet szerezte meg. Á Titok országos levelezős történelmi versenyen Susán Dávid és Keresztes Bálint 6. osztályos tanulók kerültek az élmezőnybe. Amint azt Bakó Csabáné, az intézmény vezetője elmondta, a tanulmányi versenyek mellett jelentős egészségnevelési tevékenységet is folytatnak. Részt vettek a megyei Vöröskereszt által hirdetett háromfordulós egészségnevelési versenyen, amelyet megnyertek. A háromfős csapat - Mócsány Viktória, Balogh Kornélia és Ficzek Zsanett 7. osztályos tanulók - Szombathelyen, az országos versenyen képviselte az iskolát és Nógrád megyét.