Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-19 / 91. szám
2 2006. ÁPRILIS 19., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Költészet napja 2006 - Csillagtaposó Egy kitüntetett életútja A bátonyterenyeiek az idei költészet napján számos rendezvény közül választhattak. „Világokat igazgatok: üveggolyókkal játszom” címmel József Attilára emlékeztek április lián, „Bartók konok csillag” címmel zenés irodalmi előadást tartottak ahol a Vertich Színpad, Stúdió és a Pódium Stúdió közreműködött. Vallomások Németh Lászlóról címmel Tóth Norbertné a kastélykerti könyvtárban tartott előadást. A Petőfi Művelődési Házban, valamint a maconkai közösségi házban „A mesélő asszony” címmel palóc mesék, népdalok bemutatására került sor Bartus Józsefné Szandai Teréz közreműködésével. Madár János és Hanácsek Erzsébet a költészet napi rendezvényen Óné Bátonyterenye. E rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye volt Hanácsek Erzsébet, a Nagy- bátonyból elszármazott költő Csillagtaposó című, első önálló verseskötetének bemutatója. A beszélgetést Madár János költő, a Magyar írószövetség tagja, a Rím Könyvkiadó vezetője vezette. A Szeberé- nyiné Érdi Éva által előadott versek érzelmileg, gondolatilag egyaránt megalapozták a szép számú résztvevő hangulatát, a meghitt, megható, emelkedett légkör kialakulását. Hiszen a költőnőt gyermekkori társként, a szülőföldről, a tájról csodálatosan valló soraiért (is) ismerő-szerető-tisztelő közönség nagy szeretettel és várakozással fogadta. Mindig is hazavárva, örömmel fogadják érkezését, most is, első, önálló verseskötetének bemutatását. Hiszen gyökerei idekötik, kapcsolata az itt élő övéivel nem szakadt meg, nem csak a közeli családtagokkal, de a gyermekkori társakkal, s a soha nem felejthető tájjal sem. Szülőföldem című verse lélekbe- markolóan szép megnyilvánulása annak a tiszta és csodálatos érzésnek, szeretetnek, ami a Mátra egekig érő ívéhez, a Kecskés-patak friss vizéhez, meg-megvillanó kavicsaihoz, az ibolyaillatú erdőszélekhez, az almavirágos tavaszokhoz, Nagygödörhöz, Szorospatakhoz, a vadregényes Sóskaréthez kapcsolódik. Szívbemarkoló az eltelt évek változásait líraian megfogalmazó sorok kemény igazsága, az eltemetett bányák, az évekkel együtt elfogyó virágok, ragyogó búzatáblák, a házak elől eltűnő kispadok, az almafák, amelyeket kivágtak, „a múltat elásták, megfakult a féltve őrzött gyöngy”. S a hitvallás: itthon van, itt marad az öreg Mátra és a temetői fejfák csöndjében. Hanácsek Erzsébet első, önálló verseskötetét szüleinek ajánlja, akik élete minden pillanatában jelen vannak. A címadó vers az édesapa elvesztése okozta érzelmek, fájdalmak, felismerés jelképes kifejezése, Madár János szerint több asz- szociációra is alkalmat adó módon: „eltaposhatók vagyunk valameny- nyien”. Egyben az élet féltése is kiérezhető a kötet verseiből. A Madár János által (észrevéüen tudatossággal, tervszerűséggel), jó szívvel és szeretettel irányított, sok-sok, irodalommal kapcsolatos információt, összefüggés felismerését nyújtó beszélgetés igazán teljes és átfogó képet adott Hanácsek Erzsébet költészetéről, nagyszerű-egyszerű emberi valójáról. A bátonyterenyeiek (nagybátonyiak) költőnője, a szerény, halk szavú, lényéből nyugodt- ságot-nyugalmat árasztó, kevés szavaival mégis sokat mondó hazajövő nagyon is tevékeny, sokszínű, változatos, dolgos életet él. Nagybátony mellett Budapest és Tokaj életének színtere, de köze van Balkány, Nyíregyháza, Szakoly irodalmi-kulturális életéhez is. Mert hogy tagja a Váci Mihály Irodalmi Körnek, a Művészetbarátok Egyesületének, a Kalevala Baráti Körnek, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Körének, a budapesti Váci Mihály Kör alapító tagja; a Rím Könyvkiadó munkatársa, a Kelet Felől irodalmi és művészeti folyóirat szerkesztője, a szabolcsi írótábor egyik szervezője. Verseit megtalálhatjuk, olvashatjuk a Palócföldben, a Duna-part, a Zempléni Múzsa, CET, Hévíz, Kelet Felől és más folyóiratokban. A Triola című könyv társszerzője. Zsuzsanna testvére, aki maga is verselget - mint ahogy a már elhunyt testvér, Ilona is írogatott - e találkozón is végig izgulta-gyönyörködte-örvendte testvére szép sikerét, s megismerhettünk az ő írásaiból is egy keveset (bár a rájuk oly jellemző szerénységgel tiltakozott). A költőnő előadásában is meghallgathattunk néhány „csodát”, s vele együtt élhettük át az alkotás során érzett boldogságot, kínt-ke- servet, vagy csak egyszerűen az élet örömét, a szépet. A hihetetlen optimizmust, „Az élet él és élni akar” Ady-sor igenlését. Hallhattunk a tervekről, az itt élő alkotók összefogását megvalósítani, létrehozni az itteni írók körét, minél többet nyújtani az irodalomkedvelő bátonyiaknak. A hogyan tovább kérdésre válaszolva szólt a költészet adta nagy felelősségről, a három unoka adta újabb inspirációról, a mesék írásáról. O.L. Bátonyterenye. Az idei március 15-i nemzeti ünnepünkön Bátonytere- nyéről többen részesültek magas kitüntetésben. Köztük - a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól - a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkereszt kitüntetést vehette át Mag Gyula vállalkozó. Az ilyenkor - röviden és velősen - megfogalmazott indoklás szerint: „a fogyasztási szövetkezeti mozgalomban több évtízedet eltöltött kiemelkedő gazdasági munkájáért, a vállalkozók munkájának odaadó segítségéért, a bátonyterenyei rehabilitációs csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztató kht. felügyelőbizottsága elnökének eredményes munkájáért.” A kitüntetett szerint ő mindössze valamiféle, az apai nagyapától eredendő küldetéstudattal dolgozott szakmájában, s tett a közért, a közösség érdekébe, ahol tudott. Medveshidegkúton, Csehszlovákiában született 1943. december 22-én. A határon innen, vagy határon túl állapot sajátos történelmi helyzetében végül is a család a későbbiekben is magyarnak maradt földön telepedett le. Édesapja gyári munkás volt a füleki zománcgyárban, később kereskedő lett, majd erdész, s erdészként ment nyugdíjba. Utaspusztán laktak, amikor általános iskolás volt, a Zabarhofc tartozó puszta erdészházából hol lóháton, hol kétkerekű kordén járt iskolába. Az akár romantikusnak is mondható iskolásévek a zabari és szilas- pogonyi általános iskolák után a kereskedelmi szakmunkásképzésben folytatódtak. Apai nagyapja, édesapja tevékenysége (mindketten dolgoztak kereskedőként) rányomta bélyegét érdeklődésére, az iskolai szünetekben gyakorta, rendszeresen segített a falusi kisboltokban. 1958 és 1961 között a zabari földműves-szövetkezetnél volt tanuló, a kereskedelmi szakmunkás képesítést a SZÖVOSZ képző intézetében, Tokajban szerezte meg. Rövid ideig dolgozott a szövetkezet dorogházai, nádújfalui boltjában, 1962-től beosztott könyvelő, majd a következő két évben hálózati ellenőr (Péter- vásáron), 1967-1969 között a kisterenyei ÁFÉSZ legnagyobb vegyesboltját vezette Nemtíben. A következő négy évben áruforgalmi előadó, majd az Egyesült Zagyvavölgye ÁFÉSZ kereskedelmi osztályvezetője, később főosztályvezető- helyettese. Mindig a lakosság, a vevők igényeinek kielégítése volt legfontosabb célja, legyen az tűzhely, a pékségbe szükséges liszt, élesztő, vagy épen a tsz-nek szállítandó borjúkötél. 1985 és 1989 között az akkori párt pénzügyi és gazdaságvezetője volt. Visszakerülve a szövetkezeti mozgalomba kereskedelmi vezetőként dolgozott újra, 1995-től magán- vállalkozó, egy vegyesboltot üzemeltet. A szövetkezeti mozgalomban a helyi üzemekben a munkásellátás megszervezése, (üzemi konyha létesítése), iskolaszövetkezet létrehozása, a majálisok, bányásznapok ellátásának szervezése, palóc nap rendezése, egyáltalán a hagyományőrző tevékenység kiszélesítése kapcsolódik nevéhez. Társadalmi munkák szervezése ( szorospataki tábornál, idősek otthonánál, tanintézetek környezetének fásításánál), valamint a gáztársulások létrehozásánál végzett munka jelzi szervezőmunkájának színtereit. 1994-ben egyfajta szükségletet kielégítve, családi vállalkozásban létrehoztak egy szikvízüzemet, a bányák megszűnése után újjá- élesztve e tevékenységet. Üzlettársainak segített a HACCP (élelmiszer és minőségbiztonság) rendszer kidolgozásához szükséges szakembert megszerezni. Tagja a Bátonyterenyei Vállalkozói Egyesületnek. A szakmai tisztségei között jelentős a Bátonyrehab Kht. felügyelőbizottságának elnöki tisztje, ezentúl tagja a Nógrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának, segítve a helyi vállalkozók mikro hitelhez jutását szakmai tanácsaival. Tagja a Bátonyterenyéért civil szervezetnek. Segít a munkanélküliek elhelyezkedésében, hasznosítva informáltságát, tapasztalatait. Szakmájában a lakosság megfelelő áruellátása mellett a racionális gazdálkodás, a talpon maradás, az új ismeretek megszerzése, a dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése volt fontos számára. A leghatékonyabb kapcsolat kialakítására törekedett az ellátás területén állami és civil szervezetekkel, hatóságokkal egyaránt. Feleségével 1966-ban kötött házasságot, közgazdasági teclinikumot végzett, bér- és munkaügyi vezetőként dolgozik. Krisztina lánya magánvállalkozó, Dani unokája a Bolyai gimnázium elsőéves tanulója. Maradék szabad idejében szívesen olvas, a naprakész informáltságot, tájékozódást elengedhetetlennek tartja. Hobbija a kertészkedés, szereti a természetjárást. Életeleme a különféle közösségekben való tevékenység, az emberekkel történő türelmes beszélgetés, a jó ügyek képviselete, mellettük való agitálás, kiállás. Nemcsak lakóhelye, Bátonyterenye területén, hanem korábbi munkáinak helyszínein is, a környező települések lakóinak körében. A sorstól kapott száz év „Akkor éreztem ilyen jól magam, amikor menyasszony voltam” Osgyániné Bátonyterenye. Április 7-én betöltötte századik életévét Lengyel Tusi Istvánná, született Lengyel Ilona. A lakótelepi lakásában lányával együtt élő Ilonka nénit családja, rokonsága mellett sokan felkeresték, meglátogatták, köszöntötték - együtt örültek vele, s hozzátartozóival e szép, s az élet által nem túl gyakran megadatott születésnapon. A bányász apa által eltartott családban tíz gyermek született, négyen egy-két éves korukban meghaltak. Testvérei: Mária, József, Borbála, Teréz és Pál, közülük már csak Teréz él, aki 94 éves. Amikor Kisterenyére költöztek, a „Tuki-féle” házat vették meg, innen a közismert Tuki ragadványnév. A kisterenyei iskolában végzett hat osztályt. Eleven, élénk, talpraesett fiatal volt, aki húszévesen ment férjhez a nála egy évvel idősebb Lengyel Tusi Istvánhoz, a névazonosság csak névrokonságot takar. Kitartó, sok munka, szorgalom szükségeltetett a két gyermek, az 1928-ban született István, s az 1934-ben született Ilona neveléséhez, a megélhetés biztosításához. Napszámosság, majd a tsz, a már említett gyümölcsös, illetve ötholdnyl kert művelése, állatok tartása mindaddig, amíg az orvos el nem tiltotta az egyre rosszalkodó szíve miatt. Pedig nem volt olyan disznóölés, ahová ne hívták volna segíteni, lételeme volt a munka, a tevékenység. A Gyermekek úti kis kertes házban éltek, amikor belátták: változtatni kell, az elhaladt idő, a 80 év terhe az újonnan megépült lakótelepi lakásba vitte őket. Kilencvenévesen még stoppolt, rendszeretete mai napig nem hagyta el. Egyedül tisztálkodik, reggel csak tiszta hideg vízzel mossa arcát. A reggeli előtt két cent fehér pálinkát fogyaszt, reggeli után kávét iszik, csak Omniát, az ebédhez pedig egy deci bikavért. A leves a kedvenc étele, a főzeléket feltét nélkül kéri, hiszen régen is mindig így ették, s a kedvenc étkek közé tartoznak a sütemények, gyümölcsök. Mindig a mértékletesség híve volt, azt tartja: inkább keveset, akkor nincs baj! Mindig is szerette a cigányzenét, szerinte ha zene és virág nem volna, semmit nem érne az élet. Gyakorta énekelgettek együtt a férjével, s mindaddig örömmel kapálta virágos kertjét, amíg állapota engedte. Hatvanhárom évnyi együttlét után férjét 1989. december 31- én veszítette el. Életük nagy tragédiája volt, amikor 1973-ban fiuk tragikus hirtelenséggel, egy balesetben elhunyt. Öt napig tartott a sokk, nem evett, minden vágya az volt, hogy fia után menjen. De itt voltak a többiek, akik mai napig vele vannak, ápolják, gondozzák, féltik és óvják. Ilona lánya, Katalin unokája és Richárd dédunokája az állandó-gyakori jelenlévők. Fiának gyermekei, a másik két unoka: István és Zita is megajándékozta további négy dédunokával. A fiú unokánál István viszi tovább a Lengyel nevet, Zitánál Barbara, Áron és Anna hoz örömet a dédi hétköznapjaiba. Ilonka néni várta a születésnapot, igencsak örömmel készült a nem is nagyon remélt évfordulóra. Nem csalódott. A sok-sok tiszteletet, jókívánságokat, ajándékokat elhozó köszöntők sorában ott volt a Vanya Gábor, a város polgár- mestere, a helyi nyugdíjasklub asszonykórusa, saját gyűjtésű, az Ilonka néni által is ismert-dalolt énekekkel, dalcsokorral köszöntve az ünnepeltet. S a lakótelepi ház első emeletén igazi cigányzene- kar játszotta el hosszú életét végigkísérő legkedvesebb nótáit. Nos, a hatás a vártnál is jobban sikerült: Richárd unokáját még táncba is vitte.- Akkor éreztem ilyen jól magam, amikor menyasszony voltam - fogalmazta meg érzéseit. Ezt, valami ilyesmit szerettek volna elérni mindazok - családtagok, közeli és távoli rokonok, ismerősök - akik igyekeztek mindent megtenni szeretettel, tisztelettel a századik születésnap emlékezetes megünnepléséért.
