Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-03 / 78. szám
NOGRAD MEGYE 2006. ÁPRILIS 3., HÉTFŐ 1966. április 4-én, hétfőn adta hírül a Nógrád: „Felavatták a megyei művelődési házat”. Április 3-án, vasárnap este volt az a díszünnepség, amely keretében - a korszak protokolláris személyiségei és a meghívott közönség jelenlétében - Salgótarjánban átadták rendeltetésének a kulturális és közélet új, reprezentatív intézményét, a József Attiláról elnevezett művelődési házat. Csongrády Béla Salgótarján. Az avatóbeszédet Cseterki Lajos - akkori tisztsége szerint az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára - tartotta. „A több mint 27 millió forint költséggel épült művelődési ház 650 személyes színházteremmel rendelkezik és alkalmas a népművelési munka sokrétű feladatainak megvalósítására, ezért serkentő je lehet az egész megye fejlődésének” - mondta egyebek között a szónok. Az intézmény építői nevében Bartha Róbert, a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója a következőket hangsúlyozta: „Ez a művelődési ház nemcsak városunk, de a salgótarjáni járás és az egész megye kulturális életének központjává kell, hogy váljék. Ennek tudatában építettük. "Az építőktől a városi tanács képviseletében Sándor Elemér elnök vette át a művelődési ház kulcsát. Az igényesen összeállított ünnepi műsorban neves fővárosi versmondók, ének- és táncművészek, hangszeres szólisták működtek közre. Fellépett: Bücher Mihály, Dénes Lili, Dubnovszki Tatjana, GécziÉva, Horváth Ferenc, Péter László, Szabó Miklós és Szecsődi Lrén. A József Attila Művelődési Ház zenekarát Virág László zeneiskola-igazgató vezényelte. A Tarján-patakparti egykori ipartestületből az új épületbe költözött intézmény első igazgatója Kiss Imre volt. A Nógrád április 3-i számában ő beszélt a közeli és távlati tervekről. Elmondta, hogy április végén, mintegy nyitányként a Pécsi Balett vendégszerepei a színházteremben, májusban pedig országos amatőr jazz-zenekari fesztivált rendeznek. Az eseményre Krajcsi Lajos acélgyári karnagy városszignált komponált. Számos egyéb rendezvényről - északolasz művészegyüttes vendég- szerepléséről, magyar-csehszlovák baráti hétről, filharmóniai hangversenyről, jogásznapokról, műszaki ankétről, város- rendezési tanácskozásról, egészségügyi vándorgyűlésről, a bányász kulturális hónapról, az országos vasas színjátszófesztiválról, megyei bábjátszótalálkozóról, film-, irodalmi színpadi és társastánc-bemutatókról, kiállításokról, klubprogramokról stb. - is szólt Kiss Imre és megemlítette, hogy a ház a megyében működő valamennyi tanácsi, szakszervezeti művelődési otthon, vállalati klub szakmai, módszertani központjaként is működik. Bár ez utóbbi funkcióját a későbbiekben elvesztette az intézmény, hatása, kisugárzó szerepe azonban kétségkívül mindig is túlhaladta a város határait. Néhány úgymond egyedi előadást követően a teljes évadot kitöltő rendszeres színházi bérletsorozat az 1967/68-as szezonnal vette kezdetét és azóta a különböző vendégtársulatokkal megfordult itt a magyar színházművészet színe-java... Kiss Imre után Venesz Ernő, Kerekes László, Kicsiny Miklós, Radácsi László, Szabó Károly, majd Tóth Csaba irányította a művelődési központot, amely felsorolhatatlanul sok, színes, színvonalas programnak adott otthont az elmúlt négy évtized során és vált a város egyik legkedveltebb közintézményévé. Ebben a minőségében kapta a köznyelvben használatos „Józsi” becenevet. Korábban volt már igazgatóhelyettes is, nyolc éve azonban igazgatóként áll a József Attila Művelődési Központ élén Korill Ferenc. Őt kérdeztük a kerek jubileummal kapcsolatos gondolatairól:- Ennek az épületnek az elkészülte egy sorozatnak volt a kezdete, ugyanis fokozatosan kiépült a város új kulturális intézményhálózata. Ez lehetővé tette a szellemi élet látványos fejlődését, amely egybeesett a városi, megyeszékhelyi lét egyébként is felívelő szakaszával. Mindazok, akik negyven év alatt bármilyen beosztásban is dolgoztak itt, valamilyen módon hozzájárultak Salgótarján kulturális arculatának kialakításához, értékeinek folyamatos gyarapításához. Remélem nemcsak a szakmai elfogultság mondatja velem, hogy a központként funkcionáló intézmény a városban szó szerint centrális szerepet tölt be.- Milyen érzés, hogy mosta nagyon várt - konferenciaközponti profilbővítéssel is együttjáró - rekonstrukció gyakorlatilag lehetetlenné teszi az ilyen évfordulók esetében szokásos ünneplést?- A jelenlegi időszakot túl kell élnünk, de - csakúgy mint a városlakók - bizakodóak vagyunk, mert látjuk a folyamat végét, tudjuk, hogy ez most egy átmeneti helyzet és a felújítás befejeztével, az őszi nyitás után minden megy majd tovább a maga útján, sőt a javuló feltételek révén egyszersmind új lehetőségekkel is szolgálhatunk a közönség számára. Ma negyvenéves a feladat az értékmentés volt, ami több-kevesebb sikerrel járt; az intézmények működése - ha takaréklángon is - megmaradt és jó néhány kulturális nagyrendezvény és alkotó közösség túlélte ezt a nehéz időszakot E rövid, elnagyolt történeti visszatekintés természetesen nem a nosztalgiaműsor része, hanem annak igazolása, hogy a salgótarjáni városfejlődés eddigi két fő időszakának szerves tinak nevezett szerepkörre, tényleg ez a legfontosabb feladatunk, amikor számos komoly gondja van a városnak? A válaszhoz lépjünk ki a hagyományos kulturális közegből és nézzük meg, hogy a terület- és városfejlesztés tudománya milyen választ ad ezekre a kérdésekre, azaz ők miben látják a fejlődőképes, sikeres város feltételeit. Enyedi György professzor például a si keres város tíz egymásA kultúra várost épít Salgótarján 84 éves történetében voltak kulturális szempontból jelentős időszakok és persze hullámvölgyek is. A városfejlesztés első kiemelkedő időszakában dr. Förster Kálmán polgármester a városiasodás elengedhetetlen feltételének tekintette a kulturális élet fejlesztését, a városi élet minőségének javítását Felfogását a következő, 1924ből származó idézet pontosan tükrözi: „hiszem, hogy a város közönsége még gondozott fasoros utcán fog sétáim, modem színházba fog járhatni, modern kórházban fogja betegeit gyógyíthatni.” Munkásságának további fontos eleme az alkotó értelmiség kohéziós szerepének felismerése és erősítése, amit többek között az 1935-ben alapított Balassa Bálint Asztaltársaság igazol. E szervezet programját - mai szóhasználattal élve - a város első kulturális koncepciójának nevezhetnénk. Az időben nagyot ugorva, a városfejlesztés második jelentős időszakában, az 1960-as évek közepétől a 80-as évek végéig igen színvonalas kulturális élet volt Salgótarjánban, amelyben jelentős szerepet játszott az ún. „kultúrcentrum” határozat 1966-ban a művelődési központ átadásával kezdődött el az a folyamat, amelynek eredményeként új mozija, múzeuma, könyvtára, zeneiskolája, TIT székháza épült a városnak. Tartalmát tekintve nagyon sokszínű, értékes kínálatot találunk, amit - a legendákkal ellentétben - nem öntött el a „szocreál”. A lényeg azonban az, hogy az akkori döntéshozók korszerű kulturális intézményhálózattal képzelték el Salgótarjánt és ennek megfelelően komoly anyagi és szellemi energiákat fordítottak rá. Ebben az időszakban Salgótarján tehát már egyértelműen a térség kulturális központj a. A 80-as évek végétől - az általános válság közepette - a legfontosabb tatások széles köre, amely az alapellátást biztosítja a városban nélkülözhetetlen, de nem a siker jelzője (ilyen a javítószolgáltatás, a kiskereskedelem, az általános iskola stb.) A siker jele a magas szintű üzleti szolgáltatások - biztosítás, tanácsadó cégek, pénzügyi szolgáltatások, üzleti szakosodá- sú ügyvédi irodák stb. - jelenléte. Jelentős értékhozzáadó ezenkívül a kutatás-fejlesztés, a magas szintű kulturális, egészségügyi szolgáltatás és a felsőoktatás;- a sikeres városban erős és gyarapodó a középkorosztály. A tudás- igényes termelés, a magas szintű üzleti, kulturális, tudományos A Fő teret és a József Attila Művelődési Központot egyszerre újítják fel velejárója volt a kulturális fejlesztés és ez nem a véletlen műve. A mában Salgótarján kulturális élete - minden gondja mellett - jelentős eredményeket is mutat Ösz- szességében jobb állapotban van, mint a városi élet jó néhány más területe, hiszen megtalálható sok minden, ami kündulópontja lehet annak, hogy a XXI. századi Salgótarján is a térség igazi kulturális központja lehessen. És itt álljunk meg egy pillanatra és tegyük fel komolyan a kérdést; egyáltalán szükség van-e a kulturális közponsal szoros összefüggésben lévő tényezőjét sorolja fel, amelyekből négyet emelek ki;- a sikeres várost a tudásalapú termelés és a szolgáltatási szektor fejlődése jellemzi. Az ehhez szükséges magasan kvalifikált munkaerő jelentős fogyasztó, különleges igényeket támaszt a település- környezettel, a szolgáltatásokkal, általában az életminőséggel szemben;- a sikeres város szolgáltató szektorában magas az értékhozzáadó ágazatok aránya. A szolgálszolgáltatások jelenléte jelentős számú felsőfokú képzettségű, átlag feletti jövedelmű vállalkozót, alkalmazottat feltételez. A gyara- podó középosztály a város egész fejlődését meghatározza;- a sikeres város nagy értékű környezetet nyújt, polgárai elvárják a városi terek esztétikus továbbépítését, színvonalas lakásokat, a változatos kulturális életet, a természeti környezet védelmét és ápolását, a magas szintű egészségügyi ellátást Ezért az igényes várospolitika, a színvonalas közszolgáltatások biztosítása elsőrendű gazdasági érdek. Az idézett - és az itt nem idézett - tényezők teljes egészében a tágan értelmezett kultúra nélkülözhetetlen voltáról szólnak és ennek következtében nincs olyan kérdés, hogy kell-e Salgótarjánnak a kulturális központi szerepkör. Az igazi kérdés az, hogy Salgótarján fejlődő, sikeres város lesz-e, vagy olyan sikertelen, hanyatló település, ami előbb-utóbb elveszíti valamennyi városi funkcióját Ha nem az utóbbit választjuk, akkor bizony szemlélet-, illetve léptékváltásra van szükség, aminek lényege, hogy a várospolitika egészét és az egyes szakpolitikákat az ismertetett sikertényezők alapján kell összehangolni. És mielőtt valaki rávágná, hogy „ez természetes, mi sem egyszerűbb” gondoljuk végig, hogy a tudásalapú termelés és a magas értékhozzáadó szolgáltatások fejlesztése, illetve a kvalifikált középosztály erősítése milyen szociálpolitikát, lakáspolitikát, oktatáspolitikát kíván és vessük egybe ezt a jelenlegi gyakorlattal... Mindez persze azt is jelenti - amit nem félek kimondani - hogy ez a jövőkép elsősorban nem a képzetlenek, a leszakadók, a marginalizálódó népesség számára teszi elérhetővé, vonzóvá Salgótarjánt. És itt kell megemlíteni egy újabb tényezőt; a sikeres város nem konfliktusmentes, hanem arról ismerszik meg, hogy növekvő számú konfliktusait jól kezeli. Visszatérve a szűkebben vett kulturális területre nyilvánvaló, hogy ebben a felfogásban nem csupán színházi előadásokról, képekről, könyvekről vagy hangversenyekről van szó. De ezekről is szó van! Az ugyanis nem lehet kérdéses, hogy a sikeres és fejlődő Salgótarjánnak szüksége van jól működő kulturális intézményhálózatra, aminek a létét nem lehet megkérdőjelezni sem a pénztelenséggel, sem valamiféle modernizációs halandzsával zavaros értékrenddel, hiszen pl. a digitalizált könyvtárból sem lehet „kiiktatni” a könyvet, a könyvtárost és az intemetvüág sem pótolhatja soha az élő színházat, hangversenyeket, vagy a képzőművészeti alkotásokkal történő közvetlen találkozást. Gyakori kérdés ma, hogy ki fizesse mindezt? Meggyőződésem szerint az értékes magyar és egyetemes kultúra színvonalas jelenlétének biztosítása alapvetően közösségi (állami, önkormányzati) feladat és az is marad - a salgótarjáni „piacon” biztosan hosszú ideig. Persze ismerem a „megváltó” ötleteket - fizesse meg a lakosság, működjön üzleti alapon - de ezeket a tények ismeretében felelőtlen szélhámosságnak tartom. A feladatokról röviden; a városnak évek óta nincs szakmailag, gazdaságilag megalapozott kulturális koncepciója, ezért ennek megalkotása elsődleges, mégpedig a legszélesebb, érdemi szakmai, civil közreműködéssel. Természetesen a kulturális szakpolitikát is a már említett városi sikertényezők koordinátarendszerében kell meghatározni. Sok egyéb mellett ebből nem hiányozhat az intézmények szakmai fejlesztése, a kulturális nagyrendezvényekkel kapcsolatos - a városmarketinggel összehangolt - elkötelezettség és hangsúlyos elemként az intézményeken kívüli, civil kulturális kezdeményezések hatékony, demokratikus támogatása. Ez utóbbihoz kapcsolódik a városrészek - peremkerületek ellátásának feladata, amit a közművelődési megállapodások rendszerében kell megoldani. Végül, de nem utolsósorban az eredményes kulturális szakpolitika alapfeltétele olyan önkormányzati irányítás is, amely - távol a pártpolitikától -, a stratégiai célok megfogalmazásával, a feltételek megteremtésével és a munka szakmai ellenőrzésével foglalkozik és a többit a szakemberekre, alkotókra, civil közösségekre bízza. Egy szó, mint száz; aki építi a kultúrát, az építi a sikeres várost. Aki leépíti a kultúrát, az leépíti a várost. Ilyen egyszerű az egész... ■ Korill Ferenc
