Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-09 / 58. szám
2006. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK 9 "Nem haltál meg, csak eltemettünk, akkor halsz meg, ha elfeledünk." Mély fájdalommal emlékezünk arra a 2 évvel ezelőtti napra, amikor O KUKORICZA NÁNDOR ANDRAS szíve utolsót dobbant. Akik ismerték és szerették, szenteljenek egy néma percet emlékének. FELESÉGE, ÁGI s ÉS CSALÁDJA i VINCZE TEMETKEZÉS Kisterenye, Bajcsy-Zsilinszky út 11. Tel.: (32) 350-526,06-20-9549-682 "Búcsúszó, mit nm mondtál ki nekünk, elmaradt, elmentél, de a fájdalom tjeinkben örökké megmarad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOÓS BARNABÁS 71 éves korában elhunyt. Temetése 2006. március 10-én (pénteken) 14 órakor a mátraverebélyi temetőben lesz. Előtte 13.30 órakor gyászmise. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GLÓRIA KEGYELET Temetkezéfi szolgáltatás. Bátonyterenye, Vasút út ÍZ. TO.S 3Z/3S0-79Z, 30/911-1*34. "Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁL PIROSKA 74 éves korában elhunyt. Búcsúztatása és temetése 2006. március 10-én (pénteken) 10 órakor lesz a rónafalui temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GLÓRIA KEGYELET Temetkezési szolgáltatás. Bátonyterenye, Vasút út 12. TeL: 32/350*792,30/91M6J4. ".Megállt a szív, mely élni vágyott, pihen a kéz, mely dolgozni imádott." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OLÁH VILMOSNÉ Ella (a Karancs Szálló volt dolgozója) 66 éves korában elhunyt. Temetése 2006. március 11-én (szombaton) 12.30 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4673 •70263* JOBBÁGYIBAN, a lakótelepen 50 m2-es, másfél szobás, nagy konyhás, földszinti lakás cirkófütéssel eladó. Irányár: 4 500 000 Ft. Tel:30/648-3332. *70527* VEGYES MŰANYAG oszlopok eladók. 9x9x260. Érd.: 06-30/270-7220. *70533* ÁLLÁST KÍNÁL ORSZÁGOS ingatlaniroda helyi képviseletei megnyitására vezetőket keres átképzéssel! 06-1-210-4904 *70262* SALGÓTARJÁNI, szécsényi kisáruházba gyakorlott vagyonőrt felveszek. 70/3357-968 *70454* KŐMŰVES szakmunkást és segéderőt balassagyarmati, Illetve környéki munkával hosz- szú távra alkalmaznék. Bérezés megegyezés szerint. Tel.: 06-20/9872-818. Mucs Zoltán *70486* PÁLYÁZATÍRÓ cég értékesítési gyakorlattal rendelkező területi képviselőt keres előre leegyeztetett időpontok letárgyalására jutalékos díjazással. Önéletrajzokat a Trenkwalder-Multiman Kft. partnercége részére keres I szombathelyi munkavégzéssel, 2 3 műszakos munkarendbe jg operátorokat. I Kulturált szállás biztosított, 9 Jelentkezni lehet: 9-16 óráig a 06 (94) 508-563-as 1 _ telefonszámon. _ L /-Jrenkwalder J ''MULTIMAN preba@preba.hu-ra várjuk. Tel: 061-403- 4738 *70537* OKTATÁS ERŐSÁRAMÚ berendezések felülvizsgálója tanfolyam indul április 11-én Budapesten, a Megamos Kft. (Nysz: 03-0004-04, AL 0559) szervezésében. Tel: 1/275-4087, 72/324-842. *70532* • ________PÉNZPIAC________ BRÓ KEREK! Közvetítők figyelem! Lízingtársaság magas jutalék ellenében elsősorban jármű, gép, berendezés operatív lízing, tartós bérleti ügyfeleket fogad. Jelentkezés: 06- 1/412-3090,06-1/288-6000 *70175* _________RÉGISÉG_________ EZÜ STVÁSÁRLÁS! Balassi Bálint Megyei Könyvtárban, Kassai sor 2. március 23-án, 10-15 óráig. Evőeszköz-készletet (hiányosat is), tálcát, gyertyatartót, cukordobozt vásárolunk. A budapesti Louis Galéria már bizonyított. Margit krt. 51-53.316-3651. *70246* LOUIS Galéria készpénzért vásárol: Berkes, Borsós, Csók, Iványi, Kádár, Márfy, Neogrády, Scheiber, Mednyánszky és más neves festők műveit stb. Budapest, 11, Margit krt. 51-53.06-1/316-3651. *70248* ______VÁLLALKOZÁS______ RNA NSZÍR0ZÁS! Új és használt gépek, berendezések, gépjárművek rugalmas lízingelési feltételekkel az Innotrade Lízing Rt.-nél. Bővebb információ: www.innotrade.hu Tel: 06-1/412-3090, 06-1/288-6000 *70174* NÓGIÉ* HÍRLAP www.nogradmegyeihirlap.hu Minden, ami fontos... Minden, ami érdekes... Minden, ami aktuális... Nógrádi Média Kiadói Kft. 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Tel: 32/416-455 - Fax: 32/423 E-mail: nogradweb@axels.hu Az ATI 2006. március 14-én, 15-órakor B-kat. személygépkocsi-vezetői és motorkerékpár-vezetői tanfolyamot indít. Vixsgoszerü számítógépes gyakorlat. Többszöri részletfizetési kedvezmény! Jelentkezés: Salgótarján, Rákóczi út 30. Tel: 32/410-643. HIRDETÉS Orvosi készenlét Salgótarján város és városkörnyéki betegek részére hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig felnőttek és gyermekek ellátására. Hét végén és ünnepnapon: reggel 8-tól reggel 8-ig. Helye: Ady Endre út 1. Telefon: 32/410- 853. GYERMEKSZAKRENDELÉS HÉT VÉGÉN ÉS ÜNNEPNAPON a város és városkörnyéki gyerekek részére reggel 8-tól 12 óráig Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/422-413. az anyatejgyűjtő állomáson Ady Endre út 1. szám alatt 8 és 9 óra között veszik át az anyatejet. fogászati ügyelet: hét végén és ünnepnapon 8-tól 14 óráig a Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/441-840. BALASSAGYARMAT: a Rákóczi út 125-127. szám alatt, szintén a fenti időkben lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 06-35/301-621. bátonyterenye, rétsáG: az alábbi helyeken tartanak ügyeleti ellátást, pénteken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig.- Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, telefon: 06-32/353-344;- Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, telefon: 06-35/350-561. szécsény: a Rákóczi út 113. sz. alatt lesz a fenti napokon ügyelet. Telefon: 06-32/370-432. pásztó: a gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a rendelőintézet mögötü Semmelweis utcai bejáratnál) lesz háziorvosi ügyeleti ellátás a fenti napokon. Telefon: 06-32/561- 020, vagy 06-32/561-000/2191-es mellék. LELKISEGÉLY-TELEFONSZOLGÁLAT: Salgótarjáni körzet: 06-80/810-600. (Este 18 órától reggel 6 óráig ingyenes!) HÉT VÉGI ÜGYELETEK Balassagyarmati körzetben: a 06-80/505- 502-es ingyenes körzeti hívószámon. Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi ügyeletet - a fenti napokon - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban a Bartók B. 10. szám alatti Szent Benedek gyógyszertár; BALASSAGYARMATON a Bajcsy-Zs. Út 20. szám alatti Remény gyógyszertár, BÁTONYTERENYÉN az Ózdi út 31. szám alatti Elixir gyógyszertár; pásztón a Semmelweis út 9. szám alatti Gyógyír gyógyszertár; szécsényben a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób gyógyszertár; rétságon nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el a hét végén gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatának időtartama péntek (vagy az ünnepnap előtti munkanap) 14 órától hétfő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 6 óráig tart. salgótarjáni ügyeleti körzet (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Bátonyterenye, Mátraterenye székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Kovács Zoltán Karancsalja, Béke út 17. Tel./mobil: 06-32/445-017, 06- 20/540-5944. BALASSAGYARMAT ÉS SZÉCSÉNY ÜGYELETI KÖRZET (B.-gyarmat, Szécsény, Szügy, Rimóc, Terény székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Koós Hutás Ferenc Balassagyarmat, Rákóczi út 48. Tel./mobil: 06-35/310-960,06- 70/213-3612. RÉTSÁGI ÜGYELETI KÖRZET (Rétság, Romhány, Diósjenő, Dejtár, Nézsa, Nagyoroszi, Érsek- vadkert, Drégelypalánk székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Kása Géza Rétság, Rákóczi út 34. Tel./mobil: 06-35/550-060,06- 30/445-3515. PÁSZTÓI ÜGYELETI KÖRZET (Pásztó, Kálló, Alsótold Ecseg, Palotás, Márkháza székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Osgyán Béla Palotás, Szabadság út 24. Tel./mobil: 06-32/480-002, 06-30/384- 7288. ★ * * A Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén az alábbiak szerint alakul: BALASSAGYARMAT. SZÉCSÉNY ÉS KÖRNYÉKÉN (Szanda, Érsekvadkert, Terény, Magyar- nándor, Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endre- falva): Dr. MácsikLászló Érsekvadkert, Petőfi út 12. Tel./mobil: 06-35/340-015. Salgótarján És környékén (Salgótarján, Cered, Karancskeszl, Karancslapujtő, Kis- hartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke): Dr. Ottmár György Salgótarján, Mezei út 58. Tel/mobil: 06- 20/355-4514. PÁSZTÓ, PALOTÁS ÉS KÖRNYÉKÉN (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke): Dr. Baboss Csongor Kálló, Kossuth út 41. Tel/mobil: 06-32/477-033. Vasárnap Reggel, a vasárnapi napilap Keresse minden vasárnap az újságárusoknál vagy rendelje meg kézbesítőjénél! LAKOSSÁGI ES KÖZÜLETI HIRDETÉSEK OLCSÓN, GYORSAN, PONTOSAN! Gégét, vállalkozását hirdesse ön is i Nógrád Megyei Hírlapban, a hetente megjelenő Grátiszban, a havonta megjelenő városi lapjainkban, a Naplókban vagy akár már az interneten is! ejjjiii: \ Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című lapot ___példányban____hónapra. MEG RENDELŐ NEVE IR.SZÁM TELEPÜLÉS 1 1 UTCA HÁZSZÁM _____________1 ____1 TELEFON Dátum: aláírás Előfizetési díj 1595 Ft/hó. Előfizetéssel kapcsolatos információ, illetve megrendelés a 52 '416-455-ös leleíonszámon. A kitöltött megrendelőlapot felbél végzett borítékban a a Nógrádi Média Kft., Salgótarján. Erzsébet tér 6 címre, vagy a 32/311-504-es faxszámra kérjük elküldeni. Előfizetéssel kapcsolatosan bővebb információt honlapunkon, a www.110gradmegyeihjfkp.hu címen talál.