Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-07 / 56. szám

2006. MÁRCIUS 7., KEDD SPORTTÜKÖR Plusz hetvenötmillió Rendhagyó ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, hiszen a napiren­di pontok megtárgyalásánál jelen volt a Nemzeti Sporthi­vatal teljes vezérkara, az ülés végére pedig megérkez­tek a téli olimpián pontot szerző rövidpályás gyorskor­csolyázók, edzőik kíséreté­ben, akiket külön is köszön­tött a grémium, mely egyéb­ként az ülés elején hallgatta meg Molnár Zoltán beszá­molóját a torinói játékokról. A csapatvezető egyértelmű­en sikeresnek minősítette a magyar sportolók teljesítmé­nyét, külön kiemelve a rö­vidpályás gyorskorcsolyá­zók pontszerzését, amely­nek köszönhetően hazánk a 27. helyen végzett a nemze­tek rangsorában. Az ülés folytatásaként Ábra­hám Attila, a Nemzeti Sporthi­vatal elnöke az állami sportve­zetés és a MOB viszonyáról be­szélt, s jelezte, igazán örömteli, hogy a két szervezet együttmű­ködése mind szakértői, mind vezetői szinten „közelít az opti­mális-szinthez.” Mindezek után sor került az egyik legégetőbb kérdés közös megtárgyalására: a doppingellenes küzdelem jö­vőjéről. Az NSH által kidolgo­zott és a MOB észrevételeit is tartalmazó doppingellenes stra­tégia jelenleg a közigazgatási egyeztetés rögös útját járja, így csak később kerülhet a kor­mány elé - remélhetőleg minél többet megőrizve eredeti formá- jából. Ez évtől magasabb szak­mai elvárásoknak kell megfelel­niük az ellenőröknek, szigorod­tak az összeférhetetlenségi sza­bályok, a szakmai munka kike­rült a minisztériumból, azt ezentúl az Országos Sportegész­ségügyi Intézet látja el. A sport­egyesületek és az olimpiai mű­helytámogatások elosztási rendjével kapcsolatban a MOB elnöksége azt javasolta az álla­mi sportvezetőknek, hogy az egyesületeknek, szakosztályok­nak járó összegek a szakági szö­vetségeken keresztül jussanak el a „végállomásra”, s hogy a klubok a szövetségeknek tartoz­zanak elszámolással. Az elnök­ség ezután megszavazta Schmitt Pál előterjesztését, amelynek értelmében a MOB saját szpon­zori bevételeiből 150 millió fo­rint plusztámogatást nyújt az olimpiai felkészülésre: 75 milli­ót a 15 legeredményesebb sport­ág között oszt szét, míg a továb­bi összegek az olimpikonok és edzők továbbképzésére, (nyelv)tanulásárá, külföldi edzőtáborokra, konferenciák szervezésére, illetve sportdiplo­máciai tevékenységre fordítható - melyre bármelyik sportszer­vezet, klub, sportoló pályázhat. Schmitt Pál végül bemutatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jogi igazgatójának levelét, amelyben utóbbi közli, hogy az olimpia szót semmilyen harma­dik fél nem használhatja, mind­ez pedig azt jelenti, hogy a Bu­dapest Olimpia Mozgalomnak nevet kell változtatnia (például Budapest 2016 Mozgalomra). Az ülés végére beinvitálták a torinói játékokon negyedik he­lyezést elért Huszár Erikát, az ötödik Knoch Viktort, valamint edzőiket, Darázs Istvánt és Telegdy Lászlót, továbbá a szö­vetség elnökét, Bathó Ferencet. A két olimpikont Schmitt Pál kö­szöntötte az elnökség nevében, majd nekik és szakvezetőiknek egy-egy negyedmillió forintos Adidas-vásárlási utalványt nyúj­tott át, valamint egy-egy szép órát, a MOB ajándékaként. Vé­gül, mintegy csattanóként az el­nökség jóváhagyta, hogy a MOB tartalékai terhére járuljon hoz­zá a lendületbe jött szakág mineapolisi világbajnoki rész­vételéhez, a korcsolyaszövetség forrásait ugyanis teljesen kime­rítette az olimpiára való felké­szülés. Sikeres Szilváskő Kupa Nyílt városi téli tömegsportnap A reggeli eső sem riasztotta el Márkus Pált, a Salgótarjáni Sí Club elnökét és csapatát, hogy a Salgó­tarjáni Létesítmény és Sport Kht­A síversenyeken rendszeresen induló Visnyai házaspár vei, valamint a Nógrád Megyei Sí Szövetséggel összefogva megren­dezzék az idén is óriás-műlesik­lásban a hagyományos Szilváskő Kupát. A többeket elriasztó eső el­lenére viszonylag sokan keresték fel a népszerű megyeszékhelyi sícentrumot. A versenyen a nógrá­diakon kívül budapestiek is indul­tak. Ezúttal is akadtak, akik nem tudtak megbirkózni az - egyes vé­lemények szerint - „élesre” tűzött pályával. A Szilváskő Kupán ezút­tal a legjobb időt Márkus Máté, a Bolyai gimnázium tanulója érte el, megelőzve az egyik legsikeresebb nógrádi alpesi sízőt, Institórisz Dá­vidot, a Táncsics szakközépiskola diákját, aki édesapja felnőttek kö­zötti bravúros győzelmével vi­gasztalódott. Érdemes megemlí­teni, hogy meglepően sikeresen szerepeltek a szécsényiek. Az általános isko­lás korosztály­ban például ki­váló időt ért el Szigeti Zsófia, a szécsényi Körösi gimnázi­um 6. osztályos tanulója, aki ko­rábban a me­gyei diákolimpi­ái bajnoki cím megnyerése után az országos di­ákolimpián is helytállt. Eredmények. Óvodások. Lá­nyok: 1. Kalácska Evelin 96,13 másod­perc. Fiúk: 1. Simon Sebestyén 47,22. L korcsoport Lányok: 1. Simon Sarolta 40,95, 2. B. Nagy Csilla 61,32. Fiúk: 1. Hasznosi Máté 49, 32. II. korcsoport Lányok: 1. Puskás Bettina 42,04, 2. B. Nagy Bettina 43, A szécsényi Szigeti Zsófia 8ó. Fiúk: 1. Almás­Adám 35,54, 3. Herczeg Balázs 46,4. Hl. korcsoport Lányok: 1. Szigeti Zsófia 32,50, 2. Miklós Enikő 37,93, 3. Hangonyi Anna 43,94. Fiúk: 1. Kalácska Csaba 34.33.2. Sebó Martin 40,84. IV. korcsoport Lányok: 1. Herczeg Barbara 35,36. Fiúk: l.Bazsó Dá­vid 31,41,2. Edőcs Attila 34, 89, 3. Puskás Marcel 36,53. V. kor­csoport Lányok: 1. Tőkés Viktó­ria 32,60. Fiúk: 1. Süvöltős Tamás 31,28, 2. Edőcs Ádám 33,60. VL korcsoport Lányok: 1. Végh Zsó­fia 64,70. Fiúk: 1. Márkus Máté 28.43.2. Institórisz Dávid 29,34. VII. korcsoport Fiúk: 1. Márkus Dániel 32,81. IX. korcsoport Nők: 1. Kéri Orsolya 37,67. Férfiak: 1. Miklós Sándor 34,31. X. korcso­port Nők: 1. Szakái Györgyné 35,46,2. Puskásné Fü- löp Gabriella 37,62. Férfiak: 1. Institórisz László 30,96,2. Juhász Ferenc 31,06,3. Takács Gábor 31,32. XI. kor­csoport Nők: 1. Vis­nyai Tiborné 35,31. Férfiak: 1. Molnár And­rás 34,45, 2. Szől-lős András 36,48, 3. Kó­nya József és König Fe­renc 39,76. XII. korcso­port Férfiak: 1. Visnyai hegyi Áron 33,05, 2. Miklós Tibor 32,65. Hugyecz Zoltán helytállt tájfutás Mikrosprint Világ Kupa Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő melletti múze­umfaluban rendezték meg a hét végén a rangso­roló Nyírség-Szabolcs Kupa kétfutamos tájfutóver­senyt. A kupaversenyek közé ékelődve bonyolítot­ták le a mikrosprint (nem hivatalos) Világ Kupa I. futamát, melyen két pásztói, Hugyecz Zoltán és Reviczki Zsolt is dicséretesen szerepelt. Klubtársuk, Zentai József ezúttal a ha­gyományos küzdelemben jeleskedett, itt fölénye­sen nyerte a kétnapos viadalt. Eredmények. Mikrosprint (nem hivatalos) Világ Ku­pa. I. futam (52 induló): 1. Zsebeházy István (MOM- Bp) 2:36 perc... 10 Hugyecz Zoltán (HUFEZE-Pásztó) 3:52 ... 18. Reviczki Zsolt (HUFEZE-Pásztó) 4:33. Nyírség-Szabolcs Kupa (összetett értékelés). F21B- kategória: 1. Gillich György (Tata-TTT) 67:01 perc... 5. Hugyecz Zoltán 76:49. F21 Br kategória: 1. Kará­csony Péter (HBS Nyíregyháza) 52:50 perc, 2. Reviczki Zsolt 54:17. F50B kategória: 1. Zentai József (HUFEZE-Pásztó) 47:08 perc. SPORTTURMIX Női kardsiker Szép magyar sikerrel ért véget a londoni női kard Világkupa­verseny, ahol 84 vívó indult. Csaba Edina a döntőben a kí­nai Hszüe Tan, a 2002-es lisz- szaboni világbajnokság arany­érmese ellen nyert, Nagy Orso­lya pedig harmadik lett. Síduplamaraton A svéd Daniel Tynell nyerte meg a Vasaloppet (Vasa-futás) elnevezésű hagyományos sífu­tóversenyt, amelyen idén mint­egy 16 ezren! indultak el. A szombati 45 km-es női viadalt követően vasárnap 90 km-t tel­jesítettek a férfiak, élverseny­zők - akik világranglista-pon­tokért is futottak - és amatőrök együtt. A végeredmény az élen sprintbefutóval dőlt el, Tynell mögött az egyik honfitársa, Jerry Ahrlin érkezett a morai célba, míg a harmadik helyen a norvég Anders Auckland végzett. A hatalmas állóképes­séget igénylő versenyt a XVI. században élt svéd uralkodó, Gustaf Vasa emlékének adózva rendezik meg 1922 óta. Őrzi elsőségét Lékó Péter világos színekkel döntetlent játszott az orosz Peter Szvidlerrel a XXIII. linaresi sakkszupertorna tize­dik fordulójában és mivel szá­mára rendkívül kedvezően ala­kulnak a mögötte lévők ke- resztbeverései, 6,5 pontjával, továbbra is az élen áll. A nap rangadóján a világbajnok bol­gár Veszelin Topalov maratoni csatában (76 lépés) késztette megadásra a Világkupa-győz­tes örmény Levon Aronjant, így a katasztrofális kezdet után fel­zárkózott a szoros élbolyhoz. Az állás: Lékó 6,5 Áronján, Radzsabov, Topalov 5,5-5,5, Szvidler 5, Ivancsuk, Vallejo, Bacrot 4-4 pont. Érmes helyezések SÍFUTÁS Országos diákolimpia, Galyatető Az alpesi sízés után a sífutás klasszikus és szabad stílusában is megrendezték az országos diák­olimpiái bajnokságot. Ezúttal nem külföldön, hanem a galyate- tői sícentrum nagyszerűen előké­szített pályáin zajlottak, mintegy két tucat hegyvidéki, valamint budapesti és Pest környéki iskola diákjainak részvételével a rangos versenyek. Ezúttal is a gyöngyös- solymosi általános iskolából in­dultak a legtöbben és - Gál Ágota edzőnek köszönhetően - ők sze­repeltek a legeredményesebben: összesen 12 arany-, 9 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek. A koráb­ban a legszervezettebb magyar síbázisnak számító salgótarjáni Petőfi iskolának ezúttal csupán egy bronzérem jutott a III. korcso­portos Németh Dóra révén. A nóg­rádiak aranyos hagyományait ez­úttal is a kiváló képességekkel rendelkező és remekül felkészí­tett gagarinos Varga Bence men­tette meg a szabad stílusú III. kor­csoportban szerzett győzelmével. Hatházi Péter és Molnár Bálint ezüst- és bronzérmei mellett em­lítést érdemel, hogy a lesiklásban - Novák Gyula irányításával - mind eredményesebben foglalko­zó karancslapujtői iskola egyik di­ákja, Telek Patrik a sífutással is megpróbálkozott. A nógrádi diákok eredményei. Klasszikus stílus. III. korcsoport. Lányok (3 km): 6. Németh Dóra (St. Petőfi) 27:01 perc, 7. Dovál Orsolya (St. Petőfi) 28:47.Fiúk(3 km): 3. Varga Bence (St. Gagarin) 19:59, 5. Telek Patrik (Karancs- lapujtő, Mocsáry Antal Ált. Isk.) 25:42,6. Lehoczki László (St. Pe­tőfi) 26:53,7. Bagoly Martin (St. Petőfi) 27:28, 8. Lipták Sándor (St. Petőfi) 27:48. IV. korcsoport. Fiúk (3 km): 5. Ozsvárt Ádám (St. Beszterce) 26:27. V. korcsoport. Fiúk (3 km): 2. Hatházi Péter (St. Táncsics) 22:33,3. Molnár Bálint (St. Táncsics) 25:38. VI. korcso­port. Fiúk (4,5 km): 5. Reznicsek Balázs (St. Borbély) 23:56. Szabad stílus. III. korcsoport. Lányok (3 km): 3. Németh Dóra (St. Petőfi) 22:03. Fiúk (3 km). Országos diákolimpiái bajnok: Varga Bence (St. Gagarin) 14:54, 5. Telek Patrik (Karancslapujtő) 22:53,6. Lehóczki László (St. Pe­tőfi) 27:55,8. Bagoly Martin (St. Petőfi) 28:24, 9. Lipták Sándor (St. Petőfi) 31:03. IV. korcsoport. Fiúk (3 km): 5. Ozsvárt Ádám (St. Beszterce) 21:14. V. korcsoport. Fiúk (3 km): Hatházi Péter (St. Táncsics) 16:20, 3. Molnár Bá­lint (St. Táncsics) 19:58. VI. kor­csoport. Fiúk (4,5 km): 4. Reznicsek Balázs 16:15. um» *«i a a 1. Bayern München - Hamburg 1-2 2 2. Dortmund - Mainz 1-1 x 3. Hannover - Schalke 1-2 2 4. Hertha BSC -l.FC Köln 2-4 2 5. Kaiserslautern - VfB Stuttgart törölve helyette: 1. sz. pótmérkőzés: Milan-Empoli 3-0 1 6. Leverkusen - Bremen 1-1 x 7. Nürnberg - Duisburg 3-0 1 8. Frankfurt - Wolfsburg 1-1 x 9. Mönchengladbach - Bielefeld 2-0 1 10. Sampdoria - Juventus 0-1 2 11. Chievo - Lazio 2-2 x 12. Fiorentina - Siena 2-1 1 13. Lecce - Palermo 2-0 1 14. Roma - Internazionale 1-1 x msmmsmm A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 9. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jö­vedelemadó levonása után a kö­vetkezők: Totó: 13+1 találatos és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 10 darab akadt, nyere­ményük egyenként 292 415 fo­rint. A 11 találatosokra 15 230, a 10 találatosokra 2334 forintot fizetnek Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt. Az 5 találatos szelvényekre egyenként 61 386, a 4 találatos szelvényekre pedig 2299 forin­tot fizetnek. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Balázs Károly salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 8 találatot ért el Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lé­nyegét. Minden hét keddjén lapunkban megjele­nik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzése­inek párosításával Ezt kell játékos kedvű foga­dóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra ki- tölleniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a be­érkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesé­lyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzés­re csak egy tipp írható.) Az így kitöäött és bekül­dött szelvények közül minden héten sorsolás út­ján választjuk ki azt a tipposzbpot, melyet a já­tékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencse- játék Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos ne­vét és tipposzlopát minden héten szombati szá­munkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti ősz- szegnél a játékosé marad a pénz. (A példa ked­véért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játé­kost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁD J, HÍRLAP Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bielefeld Leverkusen Német 1 2 Bremen Hertha BSC 3. Mainz Mönchengladbach 4. VfB Stuttgart Dortmund 5. Wolfsburg Bayern München 6. Hamburg Kaiserslautern 7. Schalke Frankfurt 8. Internazionale Sampdoria olasz a 9. Ascoli Roma 10. Cagliari Fiorentina 11. Palermo Udinese 12. MTK Debrecen nb 1 13 Arsenal Liverpool Premier Liga +1 mérkőzés 14. Juventus Milan olasz a PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. 1. FC Köln - Nürnberg Németi 2. Duisburg - Hannover 3. Messina - Lecce Olasz a 4. Parma - Livorno ____________■ I 0 1 6 I 7 1 A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén ered­ménymegállapításra szolgálnak. M db Név:. Cím:

Next

/
Thumbnails
Contents