Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-07 / 56. szám

4 2006. MÁRCIUS 7., KEDD NÓGRÁD MEGYE Nagy segítség a nagy vizsgán A Maxim Könyvkiadó Készüljünk az új kétszin­tű érettségire! című sorozatának kötetei az új típu­sú érettségire való felkészülésben nyújtanak segít­séget emelt és közép­szinten nemcsak a le­endő vizsgázóknak, hanem a pedagógu­soknak is. Az első érettségi vizsga tapasztalatait felhasználva az új rendszerben, a meg­változott vizsgaköve­telményekben jártas középiskolai tanárok, multiplikátorok állí­tották össze és ellen­őrizték a feladatlapokat. A kötelező érettségi tantár­gyak mindegyike megtalálható a kiadó palettáján: magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, valamint az idegen nyelvek közül a német és az an­gol. A választható tantárgyak igen széles skálájáról a fizika, a biológia és az informatika jelenik meg. A sorozat tagjai nem a lexikális tudást kérik számon, hanem az egyes tantárgyakhoz kapcso­lódó készségeket fejlesztik és gyakoroltatják, ahogy azt az érettségi reform megalkotói is célként tűzték ki. A kötetek elején megtalálható az adott tantárgyhoz kapcsolódó mód­szertani útmutató, mely segítségé­vel a diákok is pontosan megismer­hetik a részletes követelményeket, egyértelművé válik, hogy teljesít­ményüket milyen szempontok alap­ján értékelik a javító tanárok. A gya­korló tanárok tanácsai hatékonyab­bá tehetik a felkészülést. A feladatsorokkal modellezni le­het az érettségi vizsgát, hiszen azokban minden pontosan úgy sze­repel, ahogyan a „nagy napon” fog. A feladatok gyakorlásra és ellenőr­zésre, iskolai vagy otthoni felkészü­lésre egyaránt alkalmasak, hiszen a kötetek végén az összes feladat megoldása, illetve az oda vezető lé­pések is megtalálhatóak. Magyar nyelv és irodalomból, illetve történe­lemből a szóbeli vizsga lehetséges tételeit tar­talmazó kötet is megjelent. A nyelvi, a biológia- és a fizikaérettségire felkészítő kötetek szóbeli vizsgafeladatokat is tartalmaznak, a nyelvi fel­adatsorok hanganyaga pedig a CD-mellékleten található meg. A hanganyag anyanyelvi szerep­lők előadásában segíti azt, hogy az érettségire készülők a hallás utáni szövegértésben is ta­pasztalatot és ru­tint szerezzenek. A komplett, min­den feladattípust tartalmazó mintaso­rok a szaktanárok számára is hasznos segítségnek bizo­nyulhatnak, hiszen nem kell különböző feladatgyűjtemé­nyekből összeválo­gatni a megfelelő tí­pusú gyakorlatokat - a szerzők ezt meg­tették helyettük. A könyvek megvásárolhatók a Sunbooks, az Alexandra, a Libri, a Líra és Lant és a Tesco üzletekben. Már megjelent 7 próbaérettségi angol nyelvből CD melléklet­tel (emelt szint), 12 próbaérettségi fizikából (emelt szint), 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból (emelt szint - írás­beli), 15 próbaérettségi matematikából (emelt szint - írásbeli), 7 próbaérettségi német nyelvből CD melléklettel (emelt szint), 7 próbaérettségi angolból CD melléklettel (középszint), 8 próbaérettségi fizikából (középszint), 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból (középszint - írásbeli), 15 próbaérettségi matematikából (középszint - írásbeli), 7 próbaérettségi német nyelvből CD melléklettel (középszint), 12 próbaérettségi törté­nelemből (középszint - írásbeli), 120 tétel magyar nyelv és iro­dalomból (középszint - szóbeli), Alapösszefüggések matemati­kából (középszint). Előkészületben: 8 próbaérettségi biológiából (emelt szint), 8 próbaérettségi biológiából (középszint), 10 próbaérettségi törté­nelemből (emelt szint - írásbeli), 12 próbaérettségi informati­kából (CD melléklettel), 88 tétel történelemből (középszint - szóbeli), Alapösszegüggések matematikából (emelt szint). Fórum a szakképzésről A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a regionális fejlesztési operatív program 3.4.1-es projektjével kapcsolatban konzultációval egybekö­tött felkészítő tanácskozást szervezett a minap le­hetséges pályázati partnereinek, a felnőttképzést folytató Nógrád megyei intézményeknek. A kamara az észak-magyarországi regionális konzorcium tagjaként 2005-ben kapcsolódott be a projektbe. A program fő célkitűzése: régióspecifi­kus szakmai továbbképzési és szakképzési prog­ramok segítségével megfelelő szakmai ismeretek­kel rendelkező munkaerő biztosítása az egyes ré­giókban - elsősorban a szakemberhiánnyal küz­dő kulcsfontosságú ágazatokban és hiányszak­mákban - valamint céljuk a turisztikai vállalkozá­sok fellendítése a humánerőforrás fejlesztésével. A kamarai rendezvény első részében Erdei Györgyné, az NMKIK szakképzési vezetője vázol­ta a program általános tudnivalóit, majd Baranyi Eszter, a VÁTI Kht. projektmenedzsere tájékoztat­ta az érdeklődőket, különös tekintettel a felnőtt- képzési intézmények új pályázati lehetőségeire. Jó évet zárt a Hungarotel tulajdonosa A vártnál jobban alakult a TDC eredménye 2005-ben. A Dániában, Svédországban, Norvégiában, Finnország­ban, Litvániában, Németországban, Hollandiában és Magyarországon távközlési szolgáltatásokat nyújtó dán TDC Solutions 63 százalékban tulajdonosa a Hungari­an Telephone and Cable Corporationnak (HTCC). A for­galomban lévő HTCC-részvények fennmaradó 37%-a nyilvános forgalomban van az amerikai ártéktőzsdén. T. Németh L. Nógrád megye, a tdc forgalma 10,0 százalékkal 46,6 milliárd dán koronára, az EBITDA pedig 8,4 százalékkal 13,0 milliárd dán koronára nőtt. Az egyszeri tételek és valós érték különbözet nélkül a nettó eredmény 4,7 mil­liárd dán korona lett, ami a 2004-es értékhez viszonyítva 19,2 százalékos növekedést je­lent. A múlt évre vonatkozó pénzügyi eredmények a legutol­só várakozásokat is felülmúlták. A TDC az előrejelzéseit legutol­jára 2005 harmadik negyedévi beszámolójában módosította. „A 2005-ös esztendő egy újabb sikeres év volt a TDC szá­mára. A tavalyi év folyamán be­vezetett stratégiai intézkedések­kel kiváló eredményeket értünk el és további jelentős mértékű pénzügyi növekedést vittünk véghez. 2005-ben gondosan megválogatott akvizíciókkal és tőkekivonásokkal valamint az egyre népszerűbb széles sávú és mobil szolgáltatások folyamatos fejlesztésével tovább erősítettük piaci pozíciónkat. Készen állunk tehát a további térhódításra” - jelentette ki Henning Dyremose, a TDC elnök-vezérigazgatója. Az elmúlt két pénzügyi évben a TDC Solutions a skandináv ré­gióban valamint Közép-Európá- ban megvalósított akvizíciók ré­vén terjesztette ki nemzetközi te­vékenységét. Ennek következté­ben az árbevételek 16,4 száza­lékkal 21,6 milliárd dán koronára nőttek, valamint az EBITDA 13,2 százalékkal 6,6 milliárd dán koronára ugrott. A TDC beruházásainak össz­értéke 2005-ben elérte az 5,6 milliárd dán koronát, ami a 2004-es évi adatokhoz képest 9,2 százalékos növekedésnek fe­lel meg. Ennek egy részét a fel­vásárolt cégekbe fektetett tőke, más részét pedig dániai, svájci, lettországi és litvániai mobil inf­rastruktúra-beruházás teszi ki, ideértve a dániai 3G hálózat épí­tését is. A TDC magyarországi érdekeltségei A HTCC 99,996 százalékos tu­lajdonosa a Hungarotel Zrt.-nek, ami jelenleg öt primer körzet (orosházi, békéscsabai, pápai, sárvári, salgótarjáni) helyi veze­tékes telefon szolgáltatója. A Hungarotel Zrt. a folyamatos fej­lesztések hatására ma már 244 000 ügyfelet szolgál ki, teljes távközlési szolgáltatást nyújtva, a 21. század követelményeinek megfelelő színvonalon. 2005-ben korábbi tulajdono­sa - a KPN Royal Dutch Tele­communications - eladta az üz­leti ügyfélkör számára szolgálta­tó PanTelt a HTCC-nek. Ugyan­ebben az évben lezajlott az ope­ratív összeolvadás a Hungarotel Zrt.-vel. A két cég - kiegészülve a Siófokon szolgáltató PanTel Technokommal - széles szolgál­tatási portfoliója minden tekin­tetben erős, piacot meghatáro­zó telekommunikációs szerep­lővé tette az így létrejött, Ma­gyarországon működő HTCC- csoportot. ▲ Közönségsiker a Szabadidő 2006 T. N. L. Budapest. Közönségsikerrel zárt március 5-én délután a Szabad­idő 2006 a Hungexpo Budapes­ti Vásárközpontban! Rekordláto­gatottság, rekordszámú kiállító és minden eddiginél színesebb programkínálat jellemezte a Szabadidő 2006 öt napját. Ösz- szesen közel 100 ezer látogató: motoros, horgász, vadász, vitor­lázó és sportkedvelő élvezte a 27 ezer négyzetméteren zajló kiál­lítást: a 457 kiállító bemutatóját, az új „kísérőket”: a fitt.info fesz­tivált, a vadászkutya-kiállítást, a színes színpadi programokat és sorsolásokat. A kiállítás legszebbjeit szép­ségkirálynők, kajakozó olimpiai bajnokok, műsorvezetők, aero- bic-világbajnokok, zenészek zsűrizték. A Budapest motorkiál­lításon a legszebb motor a Triumph Rocket III, a legszebb stand a Honda Hungary Kft., a legszebb hostess a Harley- Davidson standról Bánki Doroty- tya lett. A Budapest Boat Show- n a legszebb vitorlás hajó díjat a Jeanneau Sun Odyssey 49, a leg­szebb motoros hajó díjat a Menorquin Yachts 120 nyerte meg. A vadászoknál a Holland&Holland standja, a hor­gászoknál az Energofish Kft., a Rapala Eurohold Zrt. és a Fishmania Horgászcentrum kapta a legtöbb szavazatot. A Sport-on az Author Kft. standja lett a legszebb. A kiállítás vendégei voltak: Talmácsi Gábor motorversenyző, Erdős Csaba és Mókus motoros kaszkadőrök, Majthényi Sza­bolcs, Domonkos András, Gál Jó­zsef vitorlás versenyzők, vala­mint Schobert Norbert, Rubint Réka, dr. Csábi Bettina, Miló Vik­tória, Judy, Falusi Mariann, Demjén Ferenc, Somló Tamás és Stahl András. A Szabadidő 2006 főnyeremé­nyeket a Jeanneau Rigiflex CAP 370 Consol motoros hajót dr. Farkas-Csamangó Erika Szeged­ről, a Harley-Davidson Sportster 883 Choppert pedig Horváth Ró­bert Mosonszentmiklósról nyer­te meg. Reményeink szerint a szeren­cséseken túl közel százezer lá­togatónk távozott a késői telet meghazudtoló tavaszi hangulat­tal, hiszen a kiállítók standjaik­ra ismét pezsgő hangulatot va­rázsoltak. Köszönjük minden­kinek, találkozunk jövőre a Sza­badidő 2007 kiállításon a Hungexpo Budapest Vásárköz­pontban! Merre tovább középiskolások? Szenográdi Ferenc Szécsény. A középiskolásoknak február 15-ig kellett jelentkezni az érettségi vizs­gákra és eljuttatni a jelentkezési lapokat a felsőfokú tanintézetekbe. Köztudott, az érettségi vizsgák rendje egy éve meg­változott. A diákok tantárgyanként el­dönthetik, hogy középszintű vagy emelt szintű érettségi vizsgát tesznek. Mind a kettő jogosít a felsőfokú tanulmányokra és kiváltja a felvételit. A felsőfokú, nehe­zebb, de pluszpontokat jelent. így aztán alaposan át kell gondolni, hogy melyik tárgyból, milyen színtű érettségit vá­lasztják. Új eleme az érettséginek, hogy azokból a tantárgyakból, amelyeknek tanulmányait korábban befejezik, pél­dául kémia, földrajz 10-11. évfolyam vé­gén érettségizhetnek. Az idén megváltozott a felsőfokú ok­tatatási képzés. A bolognai rendszerű képzési formát vezették be, amelynek két formája van. Az egyik, a hároméves alapképzésből és az erre épülő mester- képzésből áll. Az első három év után a hallgatók diplomát kapnak, elhelyez­kedhetnek a munkapiacon, vagy foly­tathatják tovább tanulmányaikat a mes­terképző szakon, amely 2-3 év. A jogi, orvosi és építészeti karokon osztatlan a képzés, a hallgatók 5 vagy 6 év után ál­lamvizsgáznak. A művészeti iskolákon az idén megmaradt a hagyományos képzési forma. Szécsényben a Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskolában idén 60 diák érettségizik és szeretné ta­nulmányait tovább folytatni. Gyarmati Attila, az iskola igazgatója elmondta, hogy a tantestülettel ismertette az új felsőfokú képzési formát. Erről, az osz­tályfőnökökkel közösen tájékoztatták a szülőket és a diákokat is. A 12. A osztályban beszélgettünk a diákokkal az érettségiről, a merre továbbról? Az osztályban sok diáknak megvan a középfokú C típusú nyelv­vizsgája, amely kiváltja az érettségit. Jó néhányan, az elmúlt tanév végén; egy- egy tantárgyból már leérettségiztek. Ko­vács Edina, osztálytársaihoz hasonló­an, több helyre is beadja a fel­vételi kérelmét. Első helyen a magyar szakot „jelölte meg”, ami érthető, hi­szen az orszá­gos középisko­lai tanulmányi versenyen ma­gyar nyelvből bejutott a döntő­be. Postázta a felvételijét a szociológia szakra is. Henzel Petra bölcsész szakra jelentkezett. Bölcsen fogal­mazott, amikor azt mondta, számukra most a legfonto­sabb a jó érettségi, hogy minél több pontjuk legyen. Biztos, ami biztos ala­pon, ő is több helyre beadta a felvételi kérelmét. Bárány Dávid a jogi egyete­men szeretné ta­nulmányait tovább folytatni, de a poli­tológia szakra is je­lentkezett. Péter Zsófia eltökélt szándéka, hogy gyógyszerész lesz. Három helyre is címzett felvételi ké­relmet. Balázs Kla­udia a képzőművé­szeti egyetemen képgrafika szakon szeretne továbbta­nulni. Marosok Ve­ronika vágya, hogy gazdasági agrár­mérnök legyen. Feltette a kérdést: Mi lesz három év után vele, ha nem si­kerül bekerülnie a mesterképzőbe, a munkaerőpiacon mit fog érni az alap­képzés után kapott diploma?- Ebben a képzési formában az a jó, ha valaki úgy érzi, hogy nem bírja, vagy nehéz számára az egyetem, akkor har­madik év után, igaz kisebb értékű dip­lomával, de mégis diplomával fejezi be tanulmányait - fogalmazott Kis Tamás. Mihály Péter megszállottan szereti a földrajzot. A jövőjét ezen a területen képzeli el. Őbenne is ott motoszkál a kérdés: Mit ér három év után a diplo­ma? Hol lehet vele elhelyezkedni? Rapka Gabriella, amikor életében meg­látta az első rendőrnőt, már akkor elha­tározta, hogy ő ezt a pályát választja. Ko­vács Krisztina Veszprémben, a nemzet­közi szakon szeretne diplomát szerezni. SzvetlikRéka is „biztosított”. Egerben a pedagógiai főiskolán és Vácon a tanító­képzőben már ott van felvételi kérelme. A diákokban a némi bizonytalanság mellett ott él az egészséges optimizmus, az elszántság; tudják, hogy az érettségi, a felsőfokú intézményekbe való bejutás, az ottani előremenetel elsősorban rajtuk múlik. Az új típusú képzési formával, amelynek úttörői, meg kell barátkozniuk.

Next

/
Thumbnails
Contents