Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-04 / 54. szám
2006. MÁRCIUS 4., SZOMBAT HAZAI TÜKÖR 5 Szűz kezek az urnáknál választás A fiatalokat az interneten keresztül is győzködik Új szavazókat láttak tegnap vendégül a Parlamentben. A pártok nagy része külön programmal próbálja magának megnyerni a fiatalokat. Madárinfluenza: újabb bizonyíték a vírusról újabb három hattyú tetemében mutatták ki tegnap a szakemberek a madárinfluenza vírusát. Mind a három minta a nagybaracskai térségből származik, ahol - ezekkel együtt - összesen 23 elhullott madár tetemében találták meg a madárvész kórokozóját február 15. óta. Újabb intézkedésekre nincs szükség. Balesetet okozott a parlamenti képviselő összeütközött egy helyiérdekű busszal Horváth Balázs független ország- gyűlési képviselő Veszprémben. A balesetben senki nem sérült meg, azt még nem tudni, ki volt a hibás. A képviselő autója akkor karambolozott a busszal, amikor az egy álló kocsit akart kikerülni. Erősödő magyar-francia jogi kapcsolatok a magyar bíróságok függetlenségéről tájékozódott a legfőbb közigazgatási bíró a Franciaországban tartózkodó Lomnici Zoltántól, a Legfelsőbb Bíróság elnökétől. Denoix de Saint Marc kifejtette: Franciaországban a büntetőjog is védi a bírói függetlenséget, ez alapján például a politikusok nem minősíthetik az ítéleteket. A francia-magyar jogi kapcsolatok erősödését érzékelteti, hogy a napokban volt Lomnici vendége a francia legfelsőbb bíróság elnöke. Polgármester volt a bombával fenyegető „bomba fog robbanni a Markó utcában, most!”- közölte telefonon egy ismeretlen a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság központi ügyeletével csütörtökön. Péntekre kiderült: egy megyei kistelepülés polgármestere volt a fenyegető. Kékkút első embere volt az, aki egy veszprémi nyilvános fülkéből telefonált. A polgármestert előállították. @ további hírek: WWW.REGGEL.HD Egy jól sikerült kampány az ifjúság köreiben akár a választás kimenetelét is befolyásolhatja. A fiataloknál jelenleg a Fidesz a népszerűbb, de az MSZP is beleerősít. Vég Márton A képviselők átmeneti távollétét kihasználva tegnap középiskolás, de már választókorú diákok vették birtokba a Parlamentet. Az újdonsült választópolgárokat a budapesti székhelyű Közép-és Kelet-európai Választási Szakértők Egyesülete (ACEEEO) invitálta az Országgyűlés épületébe. A szervezet egy filmvetítéssel gazdagított multimédiashow-val világosította fel a fiatalokat a választási tudnivalókról. „A pártsemleges programmal biztatni és bátorítani kívánjuk azokat a fiatalokat, akik első alkalommal voksolhatnak" - mondta Tóth Zoltán főtitkár. A nagykorú fiatalok „mozgósítására” szükség is van, hiszen a közvélemény-kutatások szerint a 18-25 év közötti korosztály érdeklődik legkevésbé a politika iránt. „Április 9-én mintegy 400 ezer fiatal járulhat életében először az urnákhoz. Tájékoztató kampányunk fő célja, hogy minél többen éljenek választójogukkal” - hangsúlyozta Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője. Természetesen valamennyi párt arra törekszik, hogy a „szűz kezek” elsőként az ő nevük mellett szereplő rubrikába húzzák be az egymást metsző vonalakat. Hiszen a jól sikerült kampány akár el is döntheti a rendkívül szorosnak ígérkező választást. A fiatalok körében a legújabb kutatások szerint a Fidesz a legnépszerűbb, bár az MSZP lassan ugyan, de ledolgozza hátrányát. eddig 2600 magyar állampolgár jelezte a helyi jegyzőknél, hogy külképviseleten akarja leadni szavazatát. „A jelentkezési határidő felénél már többen kérték felvételüket a külképviseleti választási névjegyzékbe, mint az eddigi két alkalommal, amikor külföldön is leheA párt által fél éve elindított Amőba kezdeményezés célja, hogy bevonja a fiatalokat a pártba. Újhelyi István, az MSZP al- elnöke szerint a kilencvenes évek elejével szemben napjainkra már a huszonévesek köreiben is erős a támogatottságuk. A szocialisták az internetet is kihasználják saját népszerűsítésükre, erre a legjobb példa Gyurcsány Ferenc miniszterelnök világhálón vezetett naplója. A Fidesz is célba vette a fiatal korosztályt. A legnagyobb ellenzéki párt néhány hónapja olyan ifjúsági szervezetet hozott létre, amelynek tagja lehet minden olyan személy, aki 30 évnél fiatett szavazni” - közölte Rytkó Emília. Az Országos Választási Iroda vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a jelentkezési határidő március 17-én lejár. Az európai uniós parlamenti választáson 2500-an, a 2004-es népszavazáson 2000-ren szavaztak külföldről. talabb. Bár kevesebb sikerrel, de az MDF is saját ifjúsági szervezetén keresztül próbál betörni az új választói piacra. Az SZDSZ is minden lehetséges kampányeszközzel próbál élni, hiszen a felmérések szerint a parlamentbe jutás küszöbén billegő pártnak komoly tartalékai lehetnek még a fiatalok között. „Humoros plakátokkal próbáljuk aktivizálni azokat a fiúkat és lányokat, akik liberális életérzés szerint élnek és gondolkodnak” - árulta el lapunknak Horn Gábor. A parlamenten kívüli kis pártok eléggé vérszegény módon próbálják megszólítani az új szavazókat. A Munkáspárt és a Centrum kevésbé jeleskedik ezen a területen. A MIÉP-Jobbik pártszövetség viszont jobban összpontosít a fiatalokra, ők utcai akciókkal, demonstrációkkal hívják fel magukra a figyelmet. „A magyar fiatalokat hagyományosan nem érdekli a közélet, jó, ha minden második első szavazó élni fog nagykorúság adta jogával - mondta lapunknak Kiszelly Zoltán. - A pártok egyelőre kevesebb figyelmet fordítanak fiataloknak címzett ígéretekre, de még ennek is eljöhet az ideje” - tette hozzá. ■ A pártok több módszert bevetnek arra, hogy megszólítsák a fiatalokat. Megrohamozzák a szavazók a külképviseleteket Közel száz kórházat szüntetne meg az MSZP? Újabb főpapok az ügynöklistán szolgálat Az egyházfők felfedhették volna tisztjeiket? Harmadára csökkentenék a meglévő kórházak számát a szocialisták a következő parlamenti ciklus alatt - állítja egy napilap. A Népszabadság információi szerint az MSZP terveiben az szerepel, hogy a regionális tanácsok által készített fejlesztési terveket alapul véve régiónként öt-hat intézményt tartanának meg, a többi kórház kisegítő egységgé, illetve ápolási otthonná, esetleg rehabilitációs központtá alakulna át. Ennek megfelelően a jelenlegi mintegy 160 intézményből mostani funkciójában körülbelül 60 kórház maradna meg. A tervezett összevonás egyik előjelének tekinthető, hogy a Pest Megyei Önkormányzat három intézményét hozná közös irányítás alá. Az intézménymegszüntetések eddig mindenhol jelentős vihart kavartak: a lakosok több ízben vonultak az utcára különböző településeken. A Fidesz maga is tervezi a kórházrendszer reformját: Mikola István, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere korábban arról beszélt, hogy a jelenlegi önkormányzati finanszírozási rendszer helyett közvetlenül állami irányítás alá vonnák az egészségügyi intézményeket. ■ A 160 kórházi intézményből alig 60 maradna meg a jövőben. Újabb öt katolikus főpapról írja Ungváry Krisztián történész az Élet és Irodalomban, hogy a Kádár-rendszerben kapcsolatban állt a titkosszolgálattal. Korábban Paskai László bíborosról, volt esztergom-budapesti érsekről jelent meg olyan írás, amely szerint ügynök volt. A hetilap pénteki számában a történész felteszi a kérdést: miért nem leplezi le Kiss-Rigó László címzetes püspök, Szendi József nyugállományú érsek, Gyulay Endre | szeged-csanádi püspök, Seregély István egri érsek és Mayer Mihály pécsi püspök azokat, | akik a Kádár-korszakban be- ! szervezték őket, illetve a titkos- szolgálat tartótisztjeiként tartotGyulay: nem írtam jelentéseket ták velük a kapcsolatot. Ungváry több tartótisztet is megnevez, így Péter-Bartha Gábor hadnagyot, Horváth Attila őrnagyot, Ács Péter alezredest, valamint Takács Gábor főhadnagyot. Gyulay Endre püspök tegnap arra emlékeztetett, hogy egy éve megírta bocsánatkérő levelét, és többször is elmondta: annak idején, a püspökszentelés előtt felkeresték és a véleményét kérdezték erről-arról. Végül elé tét- I tek egy háromoldalas papírt, amit aláírt, de nem tudja, mi állt abban. Ezért lehetségesnek nevezte, hogy az aláírás miatt létezik róla karton. Gyulay leszögezte: soha nem írt jelentést, nem tartott kapcsolatot tartótiszttel. Kirúgják az MDF-et fenyegető fideszes képviselőjelöltet Visszaléptette az indulástól a Fidesz Bagó Zoltánt, Bács-Kiskun megyei képviselőjelöltjét, ezzel együtt a pártból való kizárását is kezdeményezték a jelenlegi honatyának. Mindezt Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője jelentette be, miután kiderült: Bagó telefonon megfenyegette Romsics Imrét. A Kalocsai Városvédő Egyesület MDF-támogatott jelöltjét, az indulástól való visszalépésre akarta rábírni a fideszes politikus. Szijjártó szerint Bagó „méltatlanná vált” az indulásra; az eset kapcsán pártja nevében sajnálatát fejezte ki az MDF felé. Orbán Viktor Fidesz-elnök tegnap levélben kért elnézést Dávid Ibolya MDF-vezetőtől. Orbán azt írta: „sajnálattal értesültem arról, hogy a Fidesz képviselője, Bagó Zoltán úr elfogadhatatlan magatartást tanúsított. A történtekért Elnök Asszony és az MDF elnézését kérjük”. Romsics Imre tegnap március 1-jén készült hangfelvételeket mutatott be újságírók előtt. Ezeken a két jelölt telefonbeszélgetése hallható: Bagó a többi közt arról beszél, hogy Romsics indulása politikai konkurenciát jelent számára, ezért az MDF jelöltjének legokosabb döntése a visszalépés lenne. A kalocsai Viski Károly Múzeum vezetőjeként dolgozó Romsics Imrének a fideszes jelölt egy korábbi beszélgetésre hivatkozva arról beszélt: „tegnap nem azt mondtam, hogy ha elindulsz országgyűlési képviselőnek, akkor még a múzeumi szervezetnek a tájékáról is ki fogunk passzírozni, ha nyerünk. Én azt mondtam, ha nem ■ Bagó Zoltánt visszaléptette a Fidesz indulsz el országgyűlési képviselőnek, akkor - ha nyerünk - a szakmai munkádban nagyon- nagyon meg tudnánk futtatni”. A nagyobb ellenzéki párt jelöltje a sajtó jelenlétében lejátszott felvételen hozzátette: „a politikában - sarkítok - MDF-es ország- gyűlési képviselőjelöltre nincs szükség”. Bagó Zoltán arról is szólt: a Fidesz érdeke, hogy az MDF-esekkel egyéni megállapodásokat kössön, majd a parlamentbe kerülve a párton belül tenni kell arról, hogy ne Dávid Ibolya, az MDF jelenlegi elnöke maradjon a vezető. Romsics Imre lapunknak elmondta: „lelkem mélyén kíváncsi vagyok, meddig mernek elmenni a politikai ellenfelek. Bízom abban, hogy eddig és nem tovább. Ha van is bennem félelem, a kopogtatócéduláimat leadtam, így hivatalosan is nyilvántartásba vettek és képviselő- jelölt vagyok”. A Fidesz a Bács- Kiskun megyei 7. választókörzetben eddig nem adott le kopogtatócédulákat, a parlamenti pártok közül egyedül nekik nincs hivatalos jelöltjük. Tegnap a Fidesz és a KDNP vezérkara abban állapodott meg, hogy Semjén Zsoltot, a kereszténydemokraták elnökét indítják Bagó helyett. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője „égbekiáltónak" minősítette a történteket, hozzátéve: az elmúlt 16 évben nem tapasztaltak hasonlót. ■ Tibay Gábor - Ökrös Csaba