Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-31 / 76. szám

4 NOGRAD MEGYE 2006. MÁRCIUS 31., PÉNTEK Megvalósulni látszik Nógrád megye első termálfürdője A 87 fokos víznek köszönhetően megindul a fellendülés Bér. A közelmúltban végzett ku- Jatásoknak köszönhetően kide­rült harmincmillió éve, a mio­cénkorban Béren tűzhányó mű­ködött, s ennek köszönhető, hogy a községtől nem messze termálvizet találtak a legutóbbi feltárások során. 2003-ban és 2004-ben a geofizikai intézet ku tatásokat végzett Béren és kör­nyékén a Mól Rt. megbízásából, kőolajat és Földgázt kerestek. Ti­zenegy nyomvonalon fúrtak há­romszáz méter mélyen 97 méte­res mélységben robbantottak, s a felszín alatt történteket számí­tógépen rögzítették. Az így meg­ismert adatokat Kanadában vizsgálták meg. Fontos tudniva­ló, hogy a robbantásoknak kö­szönhetően a rezgések kétezer méteres mélységig jelzik a Föld állapotát. A Kanadában elvégzett vizsgálatokat követően megkez­;iv i! A napokban ellátogattunk Maczó László polgármester­hez, aki kifejtette, a fürdő nemcsak a falu életére lesz hatással, a beruházásnak köszönhetően megélénkülnek a vállalkozások, új erőre kapnak a mesterségek, na­gyobb méreteket ölt a turisztika és az idegenforgalom. Mindennek köszönhetően nagyobb lesz az üzletek, bol­tok és vendéglátóegységek forgalma, gyorsabban fejlő­dik az infrastruktúra, javul a mostani utak minősége, talán új utak épülnek, új munkahelyek létesülnek, na­gyobb lesz a foglalkoztatás, értékesebbek lesznek az in­gatlanok, megindulnak a beruházások és a fejlesztések. És ezáltal Nógrád megye egésze fejlődni fog. SZDSZ-képviselőjelöltje, majd hozzátette: a megye lakossága je­lenleg Bükkszékre, Bogácsra, Mezőkövesdre, Hevesbe és a Jászságba jár fürödni, illetve gyógyulni. Bér természetileg és földrajzilag is „jó helyen” talál­ható, Pásztó harminc, Nagybátony negyven, Balassa­gyarmat és Salgótarján ötven-öt- ven kilométerre fekszik a köz­ségtől. Attól a községtől, amely a közeljövőben - a termálvíznek köszönhetően - Nógrád megye legdinamikusabban fejlődő ré­sze lehet. Hiszen Magyarország legdinamikusabban fejlődő ré­szei mind-mind termálvízlelő helyek is egyben, úgy mint Haj­dúszoboszló, Hévíz, Bükkszék, Egerszalók, Harkány. A polgár- mester elmondta a fürdő nem­csak a falu életére lesz hatással, a beruházásnak köszönhetően megélénkülnek a vállalkozások, új erőre kapnak a mesterségek, nagyobb méreteket ölt a turiszti­ka és az idegenforgalom. S ebből következik, hogy nagyobb lesz az üzletek, boltok és vendéglátó- egységek forgalma, gyorsabban fejlődik az infrastruktúra, jobb lesz az utak minősége, új utak épülnek, új munkahelyek léte­sülnek, nagyobb lesz a foglalkoz­tatás, értékesebbek lesznek az ingatlanok, megindulnak a be­ruházások és a fejlesztések. És ezáltal Nógrád megye egésze fej­lődni fog.- Jelenleg megyénkben egy­két napos programot lehet csak kínálni az ide érkező vendégek­nek Hollókőn és Ipolytarnócon - mondta el a polgármester - de egyhetes, tíznapos, illetve kéthe­tes programokra van szüksé­günk. Ha Bér kiemelt üdülőöve­zet lesz, akkor itt tudja tartani a látogatókat több napra is, a ter­vezett fakultatív programoknak és Nógrád megye felfedezésre váró nevezetességeinek köszön­hetően. - Véleményem szerint érdekeltté tudjuk tenni me­gyénk falvait, hogy mutassák meg nevezetességeiket, mert biztos vagyok benne, hogy 123 település többségében van érde­kesség és látnivaló, amely fölkel­ti az ide érkező vendégek érdek­lődését - hangsúlyozta Maczó László. Szerinte a világnak, Eu­rópának és Magyarországnak ma már nem árpa-, búza-, zab- és rizstermesztésre van szüksége, teljesen más kihívások, lehetősé­gek felé fordult a világ. - Észre Maczó László dődött a kútfúrás a falu közelé­ben. 1500 méter mélységig fúr­tak, de csak csekély mennyiségű földgázt találtak. Ugyanakkor 1336 méter mélyen egy kristály­kőzettel és vízzel teli üreget ta­láltak, amely akár cseppkőbar­lang is lehetett. Ezt követően fel­gyorsultak az események. A víz­minta vizsgálata alapján kide­rült, hogy a Mezőkövesden található gyógyvízhez hasonló, erősen kénes összetételű folya­dékot találtak a fúrás során. Ma­gyarország legjelentősebb fürdő­helyei mind kétezer méter mély­ről nyerik a vizet, míg Béren „csak” 1336 méter mélységben találtak rá a gyógyvízre.- Mint már köztudott Nógrád megye legmelegebb termálvize Béren található, hőmérséklete 87 fok, ami nem-élhanyagolható - mondta el Maczó László, Bér polgármestere, Nógrád megye 2. számú választókerületének kell vennünk, hogy megyénk ta­lán egyetlen „kitörési pontja" a turisztika, az idegenforgalom. A béri termálfürdő programja az egész megyére szóló beruházás, hiszen nem szabad csak egy községen vagy ahogy jelenleg „szokás” választókerületen belül gondolkodni - mondta a falu el­ső embere, aki kihangsúlyozta, az a lényeg, hogy mindenki érez­ze, nem csak Bér, hanem az egész megye fejlődni fog a ter­málfürdőnek köszönhetően. Kómár Jánosáé, Marika (sike­res üzletasszony, a közeli Szirákról, de Bercelen található vállalkozása) elmondta, a tér­ségnek nagyon fontos egy ilyen volumenű beruházás megvaló­Kómár Jánosné sítása. Nem csak anyagi ha­szonszerzést, hanem felbecsül­hetetlen eszmei értéket is kép­visel a termálfürdő. Úgy érzi a csekély előrehaladás miatt a megyében élő emberek elveszí­tették a hitüket. Be kell bizonyí­tani, hogy itt is van miért élni, van mit keresni, itt is van mi­ben hinni. A termálfürdő gyó­gyító ereje személyesen is érin­tené, mivel sajnos édesanyja és anyósa is mozgásszervi beteg és nagyon sokat jelente, ha Bükkszék helyett ide hozhatná őket gyógykezelésre. Marika el­mondta: Szirákon és Béren is nagy a munkanélküliség, és szerinte ha már húsz ember munkát kap a fürdőben, akkor megérte belefogni. Hiszen ha van munka, akkor felélénkül a boltok forgalma, kevesebben szorulnak segélyre és ezáltal még az önkormányzatok mun­kája is könnyebbé válik. Komáromi Tibor (a palotási horgászegyesület elnöke) sze­rint a beruházás nem csak a me­gyét, hanem a közeli települése­ket, sőt a határon túli falvakat is érinti. Szerinte a Maczó László által elindított program a térség­ben élő emberek életét nagy­mértékben, mindenféleképpen pozitívan befolyásolja. Hiszen nem minden megyében adódik ekkora lehetőség, melyet össze­fogással ki lehet, ki kell hasz­nálni. Komáromi Tibor szerint a gyógyfürdő mellett a 87 fokos víz segítségével - idővel - fűte­ni is lehetne. A beruházásnak köszönhetően munkahelyek te­remtődnek, új utak épülnek, fej­Komáromi Tibor lődik az infrastruktúra. Mint a helyi horgászok jó ismerőse el­mondta, valószínűleg a palotási tóhoz is többen ellátogatnak majd, s ezáltal az ő településük is fejlődni fog. Romhányi Tibor (a Romhányi Ford tulajdonosa) vállalkozó­ként és magánemberként úgy gondolja, Nógrád megyének egyértelműen szüksége van er­re a beruházásra és mindent meg kell tenni azért, hogy a für­dő megvalósulhasson. Kihang­súlyozta, a dolog lényege, hogy minél többen jöjjenek Nógrád megyébe, ugyanis Hollókőn és Ipolytarnócon kívül megyénk egyéb részeit nem nagyon láto­gatják az ide érkezők. Fel kell hívni a figyelmet a megye egyéb értékeire is. Nógrád megyében nincs melegvizes fürdő, pedig a megyében nagyon sok ember igénybe venné ezt a fajta „szol­gáltatást”. Kihangsúlyozta, ha ezt komolyan gondoljuk és nem csak egy panziós épületet való­sítunk meg, hanem merünk nagyban gondolkodni, akkor a beruházás nagyon sok ember­nek képes munkát és ezáltal jö­vedelmet biztosítani. A gyógy­fürdő mellett létre kell hozni konferenciaközpontot, wellness- és fitnesztermeket, szállodát. A béri termálfürdő Romhányi Ti­bor szerint a megye kirobbanó pontja lehet. Homonyik Sándor (énekes, egy erdőtarcsai kúria tulajdonosa) la­punknak elmondta minden ma­gyar embernek örülnie kell. So­kat látott emberként tapasztalat­ból beszél, amikor kihangsúlyoz­za Nógrád megye az ország egyik rejtett kincse. Köszönhető ez a sok műemléknek, a gyönyörű tájnak, melyet sok ember sok munkája tesz gyönyörűvé, va­rázslatossá. Ezekhez a meglévő adottságokhoz „ajándékba” kap­tunk egy 87 fokos termálvizet, mely hirtelen és gyors fellendü­lést adhat a megyének. Mint megtudtuk régebben gyermeke­ivel sokat járt a béri Andezit fo­gadó közelében található élmény­parkba, s emiatt nagyon kedveli a községet. Véleménye szerint a beruházás nagyon nagy hatással lesz a környező településekre, megélénkül a turistaforgalom, új utak jöhetnek létre és megindul­hat a régóta várt fellendülés. Szurkol és drukkol a bérieknek és nagyon várja, hogy csobban­hasson a termálfürdőben. Orbán Sándor (Héhalom plébá­nosa) nagyon örülne neki, ha megvalósulna a béri termálfürdő és végre nem szorulna háttérbe az itteni térség. Fellendülne a he­lyi turizmus, javulna az útháló­zat. Sok befektetőre és egy ilyen volumenű beruházásra van szük­ség a fejlődéshez. A termálfürdő pozitívan befolyásolja a környék­beli településen élők életét. Gombos András (a Környezet- védelmi és Vízügyi Minisztéri­um államtitkára) elmondta tu­risztikai szempontból a polgár- mester őshonos állatainak és a természeti adottságoknak kö­szönhetően eddig is vonzó volt ez a térség, de a turisztikai for­galmon nagyot lendítene a ter­málfürdő létrehozása. A megyé­ben ki kellene építeni a termál­fürdőhöz kapcsolódó infrastruk­túrát és meg kell pályázni a kü­lönböző uniós forrásokat, mert csak így fejlődhet a térség. Sze­mély szerint szakmailag, erköl­csileg és politikailag is jónak tartja és rendkívül örül a beru­házás megvalósulásának és Nógrád megye fejlődésének. Vég Zoltán (lőrinci polgármes­ter) nagyon örül a kezdeménye­zésnek, különösen azért mert mindkét község a megyehatár környékén található. Elmondá­sa szerint a termálfürdő, mint beruházás a kistérségeket, vala­mint Nógrád és Heves megyét is erősíti. Támogatja az ötlet meg­valósulását és szeretné, ha a kör­nyezetében élő emberek élvez­hetnék a mindössze 20 kilomé­terre található béri termálfürdő gyógyító hatását. A polgármes­ter mindezek mellett kiemelte azt is, hogy Nógrád megye déli része hátrányos helyzetű kistér­ségnek számít, s ezen a helyze­ten egy ekkora beruházás na­gyot lendítene. Mint megtudtuk, a kezdeményezést maga Gyur- csány Ferenc miniszterelnök is támogatja és országjáró kőrútja­in itteni látogatása óta kiemeli a termálfürdő és a gyógyvizek fon- tosságát-. Vég Zoltán szerint Bé­ren a közeljövőben ugyanolyan gyors fejlődés indulhat el, mint a hozzájuk „legközelebb” eső fürdőhelyen, Egerszalókon. Lő­rinci lakossága is pozitívan érté­keli a fürdő megvalósítását, hi­szen nagyon nagy előnyt jelente­ne számukra is, ha hamarabb le­hetne elérni a sokak számára gyógyulást jelentő fürdőt. Vége­zetül elmondta tiszta szívből kí­vánja, hogy a vállalkozás sike­rüljön. Dömsödi Gábor (Bokor polgár- mestere, ismert televíziós sze­mélyiség) bevallotta, őszintén örül a felfedezésnek, de mint Dömsödi Gábor ugyancsak egy kis község pol­gármestere jobban örült volna, ha a Mól Rt. Bokoron végzett vol­na próbafúrásokat. Azt azonban kihangsúlyozta nem irigykedik, sőt örül, hogy Maczó Lászlónak sikerült elindítani a beruházást. Szerinte Bér számára ez lehet a kitörési pont, különösen a több mint nyolcszáz eladott telek mi­att, melyek mellé mindeddig „nem tudtak produkciót adni”. Beszélgetésünk során Dömsödi Gábor elmondta, ha ő lenne a pásztói polgármester, akkor a megye két melegvizű fürdőjét idővel versenyeztetné egymás­sal. Mint megtudtuk ez azért is fontos, mert egymást fejleszte­nék, valamint tanulhatnának egymástól, hiszen idővel min­den unalmassá válik ezért fej­leszteni kell. ▲ Végezetül a kedves olvasók számára egy kis nyeremény- játék. Az alábbi három kérdés­re lehetne válaszolni az igen vagy a nem felelet, valamint név és cím SMS-ben elküldésé­vel a 06-20/911-78-72-es tele fonszámra. A beküldők között kisorsolunk egy kétszemélyes hét végét a béri Andezit foga­dóban teljes ellátással. 1. Ön örülne-e neki ha mi­előbb Nógrád megyében megvalósulna a termálfürdő? igen-nem 2. Ön rendszeres látogatója lenne-e a termálfürdőnek? igen-nem 3. Ön örül-e annak, hogy lak­helyétől maximum ötven kilo­méterre gyógyulhat és élvez­heti a termálfürdő által kínált lehetőségeket? igen-nem Beküldési határidő: 2006. április 4.

Next

/
Thumbnails
Contents