Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-11 / 60. szám

6 2006. MÁRCIUS 11., SZOMBAT GAZDASÁGI TŰKOR Az újdonság híre Amerikáig jutott mezőgép Szántani sem kell, szárnyakat kaphat az altalaj az új gép nyomán A gépet máris másolni próbálják, pedig még meg sem kezdődött az igazi térhódítása. Agrotechnika Egy magyar agrármérnöknek, a debreceni Tálas Györgynek az évtizedek során az a meggyőző­dése alakult ki, hogy létezhet olyan művelési mód, ami a ha­gyományos eljárásokkal szem­ben sokkal kedvezőbb vízház­tartási és mikrobiológiai állapo­tot hoz létre a talajban. Nem kellene mást tenni, mint meg­szüntetni az úgynevezett „eke- talpbetegséget”, ami egy csak­nem teljesen vízzáró réteget je­lent közvetlenül a szántási mélység alatt. Ezt ugyan némi­leg orvosolják a már ismert ta­lajlazító gépek is, de sokkal kedvezőbb helyzetet is ki lehet alakítani. Tálas György maga is megpróbálkozott a géptervezés­sel, de már a hatodik ikszet ta­posta, amikor végre megértő és kreatív gépészmérnökökkel ta­lálkozott. Akik nemcsak felfog­ták, hogy mire gondol, hanem meg is tervezték és el is készí­tették azt a gépet, ami a megál­modott környezetet hozza létre a talajban. Elkészült a legutóbbi Agro+Mashexpón már be is mutatott szerkezet, a Vakond IS, ami egy „ikerszárnyas alta­lajművelő, réteges középmély- művelő és lazító gépcsalád rög­törő hengerekkel”. A szabadalmi hivatalhoz be­nyújtott megoldás létrehozója és szellemi tulaj­donosa a kecs­keméti Sasform Kft. Ügyvezető­je, Saskői Gábor nem keveseb­bet állít, mint azt, hogy a gép alkalmazásával egy teljes szántás minden költ­sége megtakarítható a hagyo­mányos (lazítás+szántás) mű­veléssel szemben, ráadásul pél­dául kukoricából akár 2,5 ton­na többlettermés is várható hektáronként, azonos tápa­nyag-felhasználás mellett. Érte­lemszerű, hogy azonos termés mellett jelentős költségmegta­karítás érhető el a tápanyagpót­lásban. Az FVM gödöllői gépkí­sérleti intézete megállapította, hogy az új, ikerszárnyas gép al­kalmazásával a lazítás haté­konysága 45-50 százalékkal jobb a hagyományoshoz képest. A Hajdú-Bihar Megyei Növény- és Talajvédelmi Állomás adatai szerint optimális víz-levegő arány alakul ki az altalajban, s akár 230-260 (!) százalékos baktériumtömeg-növekedés is regisztrálható, ami magyaráza­tot ad a jó eredményekre. A meg­oldás egyik agronómiái ördön­gössége ugyanis az, hogy sok­kal több levegőt juttat az altalaj­nak, mint a hagyományos mód­szerek. A szemmel is látható konstrukciós újdonság az úgy­nevezett szárnyak alkalmazása a talajlazító gerinclemezen. A szárnyak az egyéb gépszerkeze­tek célszerű elrendezésével együtt valóságos „térhálós re- pesztést és aprítást” hoznak lét­re a művelt földben félméteres mélységig, ami a vízháztartást is nagymértékben javítja. Az új­donság híre Amerikába is elju­tott, s a gépet máris másolni próbálják, mielőtt még az igazi térhódítása megkezdődött vol­na. Az alkotók azonban bíznak abban, hogy időelőnyük piaci sikerekben is megmutatkozik majd. ■ Bálái F. István Dr. Soós Sándor, az FVM műszaki intézetének szakértője a mélymű­velést kapott talajréteget vizsgál­ja a kísérleti táblán NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Karpot 1280 +6,67 155 Phylaxia 76 + 1,33 24 Zwack 11600 +0,87 1 P.plast 2 469 +0,20 67 Elmű 35 010 +0,03 7 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Egis 28 510-2,85 775 Mól 20 605-2,65 10 200 Richter 40 500-1,59 1848 OTP 7 465-1,17 9 146 MTelekom 980-1,01 1988 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. március 10-én /Ft $/Ft /$ f f __ 258,50 216,88 1,19 +1,75 Ft +1,61 Ft Ocent A BUX-index 2006. március 10-én 22500 22 400 Előző napi záróérték: 22353 22 30Ö 22200 üNj 22100 22 000 21900 21800 Változás:-1,6595} 15.30, a New York-i Nyitóérték: 22325 J\ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT A BUX-index az elmúlt napokban Az új magyar találmány, a mélyművelő gép az ikerszárnyas lazítókésekkel Árvízkárenyhítő támogatás HERNÁD MENTE A Hernád fo­lyó áradása még 2004-ben okozott 850 termelőnél 6000 hektár szántóföldi kul­túrában harminc százalék feletti hozamkieséssel járó kárt. Gráf József tegnap be­jelentette, hogy rövidesen megjelenik az a miniszteri rendelet, ami 400 millió forint kárenyhítő támoga­táshoz juttatja a gazdákat, akik között 700 őstermelő, 120 egyéni vállalkozó és 23 társas vállalkozás ta­lálható. Az uniós szabályok alapján az ilyen károk eny­hítésére kizárólag nemzeti forrásból adható „de mini­mis” támogatás. A Hírsávot a lUIflllámogatja. ^GYURCSÁNYFERENC UJ MAGYARORSZAG PROGRAM V. 1 l5'. 1 /W országnak nem kt Magyarországnak nem ködös álmok és ígéretek, hanem konkrét, megvalósítható tervek kellenek. Mi olyan programot kínálunk az országnak és benne NÓgrád megyének, amellyel nemcsak elérhetjük, de bizonyos területeken túl is szárnyalhatjuk a fejlett európai államok színvonalát. 1. Autopalyafejlesztes • M2 es autóút V/ác-Parassapuszta közötti szakasz megépítése (az MlOO-as megvnlositasaval összhangban) 2. Nemzeti Ut-korszerusitesi Program • 21-es út hiányzó szakaszainak négysávosítása Hatvan-Salgó- tarján kozott, beleértve a bátonyterenyei elkerulőt (átkelés) ♦ 2-es út, rétsági elkerülő megépítése 3. Ipoly-hidak • Ráróspusztai híd megépítésé • Posténypusztai híd megépítése 4. Vasut-korszerusítes • 81-es vasúti fővonal Hatvan-Salgótarján \v\ közötti szakaszának pályarekonstrukciós munkái / Rárospus/i.i jpösténypuszra^y' ) 5- Városfejlesztés • Salgótarján: barname­Igótdrjáp—^ /ős területek revitalizációja • Balassagyarmat: ^^Cparassapuszta Debrecenül az Óváros és a városközpont rekonstrukciója / ___ j# f • Közösségi tér kialakítása Diósjenőn és Mátra­fwRá rospiWta . 1 Pösténypuszta^/ > Zalgótarjár DebreceivS látonyteranye Pásztó) novákon 03.03 03.06 03.07 03.08 03.09 03.10 FORRÁS: BÉT LÁTOM. HISZEM. AKAROM.

Next

/
Thumbnails
Contents