Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-10 / 59. szám

6 1 I in GAZDASÁGI TÜKÖR 2006. MÁRCIUS 10., PÉNTEK ■EffilHMi A kicsi pénztárak sikeresebbek voltak A kis taglétszámú magán- nyugdíjpénztárak érték el a legmagasabb hozamokat a tavalyi év során, míg a na­gyobbak közül az OTP Bank és az Aegon produkálta a legtöbbet. Újabb feketelista, most az építőiparban egységes követelés-nyilván­tartó rendszert szeretne az építőiparban az Építési Vállalkozók Országos Szak- szövetsége - erről írt alá megállapodást az ÉVOSZ a céginformáció-rendszerek­kel foglalkozó Opten Infor­matikai Kft.-vel. Utóbbi cég vállalná a követelések behajtását is. A feketelistá­hoz az ÉVOSZ-tagok ked­vezményesen, évi 50 ezer forintért férhetnek hozzá. Más társaságoknak évente körülbelül 200 ezer forintot kell majd fizetni ugyan­ezért. Tízmilliós büntetés a versenyhivataltól eltiltotta tevékenységétől, és 10 millió forint büntetés megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal a Tiens Hungary Kft.-t, mert a cég szakhatósági engedély nélkül állította termékeiről, hogy azok gyógyhatásúak. ja. A Hírsávot a támogat A BUX-index 2006. március 9-én 22600 Előző napi záróérték: j Változás: *1,01»} 22 500 22 130 .—i..... 15.30, aNewYoriH o 22 400 tőzsde flyftasa/j 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK ______________20a). 03.09. Rés zvény Utolsó ár (Ft) Változást*) Millió Ft MTelekom 990 +3,13 1958 Richter 41 155 +2,12 3 057 Egis 29 345 +1,40 1018 OTP 7 553 +0,98 7 488 Borsodchem2 472 +0,69 689 VESZTESEK_____________ _________FORRÁS: BÍT Rés zvény Utolsó ár (Ft) Változási*) Millió Ft Émász 13 255 -1,45 60 Econet_______69 -1,43 24 Graphiso ft 1800 -0,83 15 Mól 21 165 -0,63 9 856 FHB 1343 -0,52 435 A BUX-index az elmúlt napokban 23 297 23 750 23 500 23 250 1 23460 23 000 *3 *87 22750 22 500 22250 22 000___________________ 03.02 03.03 03.06 03.0703.08 03.09 22 130 1 "“V FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. március 9-én /Ft $/Ft /$ t f ■■ 256,75 215,27 1,19 +1,45 Ft +1,11 Ft Ocent GVOP 155 milliárd 18237 7 525 122 milliárd 2 545 31 milliárd HEFOP 195 milliárd 3905 977 159 milliárd 407 36 milliárd 112 milliárd 310 127 107 milliárd 70 29 milliárd A Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatainak adatai Operatív Előirányzott keret Beérkezett Támogatott program (2004-2006) (Ft) pályázatok (db) pályázatok (db) AVOP 107 milliárd 6210 3347 IP Támogatás összege (Ft) 90 milliárd Kifizetett pályázatok (db) 1564 ^ / Kifizetett támogatás értéke (Ft) 20 milliárd 2 231 609 105 milliárd ___385___________15 milliárd , I ORRÁS: ORSZÁGOS TERÜLETFEJLESZTÉSI HIVATAL, Z006. JANUÁR 31-1 ADATOK 114 milliárd Komoly következményei lehetnek annak, ha nem az előírásoknak megfelelően használják fel a vállalkozók az uniós támogatást. Az egyik szabálysértőre például akár öt év börtön is várhat. Jövő héten újabb feljelentés kockázatos Nem érdemes a tűzzel játszaniuk az uniós pénzekre pályázóknak Uniós pályázatokat díja­zott a Nemzeti Fejlesztési Hivatal. Egy másik tegna­pi hír, hogy EU-támogatá- sok bűnőzök kezére jutot­tak. Siker és kudarc egy­szerre. Melyik felé billen a mérleg nyelve? Füsi Piroska Tíznél több nyomozás indult uniós támogatások jogtalan fel- használása miatt. Az első két ügyben vádemelési javaslat is készült. Az egyik lényege: egy vidéki kézműves kht. 96 ezer eurót (24,5 millió forintot) kapott az éppen végét járó PHARE- támogatásból kézművesműhely felépítésére és felszerelésére. Megbízást adott egy kft.-nek az építési munkálatok elvégzésére még 2001-ben. Egy évvel később megrendelte egy betéti társaság­tól a műhely berendezéseit is. Két évvel később egy ellenőrzés során kiderült: a papíron már két éve álló épület csak 70 szá­zalékban van kész, a berendezé­seket pedig, melyekre papíron 48 ezereurót(12,3 millió forintot) költöttek, valójában meg sem rendelték. Az erről szóló számlát a bt. egyszerűen sztornírozta. A másik botrányos ügy: egy vidéki iskolabővítésre tavaly kétszázmillió forintot nyert egy önkormányzat. A dolog szépség­hibája, hogy a közbeszerzési el­járásban a nyertesen kívül részt vevő két céget hamis papírokkal „nevezték be” a versenybe. Az ilyen bűncselekményért akár 5 év börtön is kiszabható. A sors iróniája, hogy mindkét pályázó a regionális támogatási program (PHARE és ROP) kere­tében jutott támogatáshoz. Ezen program célja a régiók fejleszté­se turisztikai és infrastrukturá­lis fejlesztések által. Általában iskolákat, óvodákat, utakat újí­tottak fel ebből a pénzből. A programot a Váti Magyar Regio­nális Fejlesztési és Urbaniszti­kai Kht. bonyolítja, melynek ve­zérigazgatóját arról kérdeztük: az uniós támogatások fel- használása öt nagy program keretében történik Magyar- országon a Nemzeti Fejlesztési Terven belül, ezeknek csak egyike a ROP. A többiek■ a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program, a Környe­zetvédelmi és Infrastrukturális siker vagy kudarc, hogy mind­két visszaélés az ő felügyeletük alatt történt? Csanádi Ágnes leszögezte: 2004-2006 között több mint 110 milliárd forintos keretből gazdál­kodhatott a ROP, s ennek 96 szá­zalékát szerződéssel lekötötték. Ehhez képest elenyészőnek vél­te a visszaélések számát. Azzal együtt, hogy Csanádi Ágnes el­árulta: a jövő héten újabb felje­lentést tesznek. Az ellenőrzés kulisszatitkairól megtudhattuk, hogy minden esetben kimennek a pályázók­hoz, mielőtt megkötnék velük a szerződést. Bizony előfordul, hogy már ilyenkor szabálytalan­ságot találnak. Ennek tipikus esete, hogy kész beruházásra nyújtják be a pályázatot, ami ki­záró feltétel. Ilyenkor igazából Operatív Program (mindegyik a gazdasági minisztériumhoz tartozik), az Agrár-és Vidékfej­lesztés Operatív Program (a földművelésügyi minisztérium­hoz felügyelete alatt működik) és a Humánerőforrás-fejleszté­si Operatív Program (munka­ügyi minisztérium). Tegnap nem történik nagy baj, „csak” annyi, hogy nem kötik meg a szerződést. Ha viszont ezen túl­jutnak, akkor kockázatértékelést végez a Váti, és ettől függ, hogy a jövőben hova, milyen gyakran mennek ki az ellenőrök, akik mindig párban járnak, és a hét régióban jelen vannak. A magas kockázatú projekthez minden pénzkifizetést megelőzően ellá­togatnak, az alacsony kockáza­túhoz csak egyszer, az elszámo­lás végén. Igazából azt vizsgál­ják, hogy a pályázó azt csinálta- e, amit vállalt, és ezt úgy tette-e, ahogy azt a pályázatban leírta és a szabályok elvárják. Nem érde­mes kockáztatni, hiszen már a legkisebb szabálytalanságnak is minimum az a következménye, hogy a problémás forráselemet nem kapják meg. A komolyabb lapzártánkig egyik sem vála­szolt a visszaélésekkel kapcso­latos kérdéseinkre. Minden­esetre mivel a két évvel ezelőtt meghirdetett uniós pályázatok ellenőrzése mostanában ese­dékes, szakértők szerint rövi­desen megugorhat a feljelenté­sek száma. szabálytalanságnál a pályázót öt évre kizárják azok köréből, akik támogatást kaphatnak. Nem sza­bad elfelejteni: vissza nem térí­tendő, „ingyen” pénzekről van szó, pályázni pedig nem kötelező - hangsúlyozta a Váti vezérigaz­gatója. Kérdésünkre, miszerint azt is ellenőrzik-e, hogy egy pályázó vállalkozó az ígért bevételi terve­ket teljesíti-e, Csanádi Ágnes le­szögezte: igen, komolyan át kell gondolni, milyen megrendelé­sekre számíthat, és mit ígér a pá­lyázó, hiszen ha nagy az eltérés a valóság és a leírtak között, ak­kor bizony az EU visszakérheti a támogatás egy részét. A Váti ugyanis csak az egyik fél, amely ellenőriz. A másik ma­ga az unió, melynek szakembe­rei bizonyos időközönként Ma­gyarországra látogatnak, hogy kutakodjanak. A ROP-ban a szo­ciális alapból juttatott támoga­tást már ellenőrizték a közel­múltban, de akkor inkább a lebo­nyolításban részt vevő intézmé­nyeket, magát a támogatási rendszert vették górcső alá. Te­rületfejlesztési projektek vizsgá­latára várhatóan áprilisban ér­keznek ismét hazánkba. Egy biz­tos, ott vizsgálódnak, ahol már történt kifizetés. Öt nagy program keretében élénkítik a gazdaságot a támogatások Gyenge a forint, de nincs földindulás spekuláció Kamatemelésre kényszerítik a jegybankot. Drágul a devizahitel A szokásosnál nagyobb mérté­kű volt a magyar fizetőeszköz gyengülése az elmúlt két nap­ban. Emiatt elemzők szerint biz­tosan megemelkednek a deviza­hitelek törlesztőrészletei. A pla­font a szerda kora esti 259 forin­tos euró jelentette, de a tegnapi nap folyamán sem ment 256 fo­rint alá egy euró ára. A forint gyengülésének fő oka, hogy az Európai Központi Bank (EKB) 0,25 százalékponttal megemelte az irányadó kamatot, így a be­fektetőknek már nem olyan von­zó forintban tartani a pénzüket. Tény, hogy sok tényező indo­kolná a forint további gyengülé­sét, mégsem túloznám el a mos­tani árfolyam-ingadozás jelentő­ségét - nyilatkozta lapunknak Forián Szabó Gergely. A CA-IB elemzője szerint a jegybanknak sincs oka igazán aggódni, amíg 270 forint alatt van az euró. Járai Zsigmond tegnap délután való­ban nem tartotta rendkívül nagy in­gadozásnak az el­múlt két nap esemé­nyeit, ám nem sok­kal később a jegybankelnök fi­gyelmeztetett: „a legtöbb jel a ka­matemelés irányába mutat”. Ha tovább gyengülne a forint, az valóban rosszul érintené a de­vizában eladósodottakat, de iga­zán jelentősen csak akkor drá­gulnának a törlesztőrészletek, ha egy euró 280 forintért, vagy drágábban kelne el a piacon - vélekedett az elemző. Ha most külföldről érkeznének kedvezőt­len piaci hírek, akkor akár ko­molyabb forintgyengülés is be­következhetne, de pillanatnyilag nincs földindulás - mondta Forián Sza­bó Gergely. Arra a kérdésre, hogy a mostani gyengülés oka nem lehet-e egy spekulációs támadás, amely a március 15-ei ünnepet készíti elő, az elemző úgy válaszolt, hogy nem tartja hihetőnek és megalapozottnak az ilyen fejte­getéseket. Mint ismeretes, egy évvel ezelőtt külföldi spekulán­sok akciói miatt jelentősen gyen­gült a forint március 15-én, ami­kor az ünnep miatt a jegybank zárva tartott, és nem tudott be­avatkozni. Némileg másképp vélekedik Veseta Nándor, a Biztonság Invest Rt. befektetési tanácsadó­ja. Veseta szerint a választáso­kig mindenképp gyengélkedő fo­rintra kell számítani. A tanács­adó azt sem zárja ki, hogy a mos­tani forintgyengülés spekuláció eredménye, amellyel rá akarják kényszerítem a jegybankot a ka­matemelésre, hogy visszaálljon a magyar kamatelőny. Veseta biztosra veszi azt is, hogy a de­vizahitelek törlesztőrészletei az elkövetkezendő néhány hónap­ra megemelkednek. ■ B. L. Mégsem kezdődik ma a nyílászárók korszerűsítése Késve indul a Nemzeti Energia­takarékossági Program. A mai naptól pályázhatott volna a la­kosság a nyílászárok cseréjének és a házak utólagos hőszigete­lésének támogatására. Várható­an azonban csak március végén hirdeti meg a gazdasági tálja a pályázatot, mert nem készült el az ehhez szükséges jogszabály. A támogatást az Energiaköz­pont Kht.-nél lehet majd igényel­ni. A formanyomtatvány letölt­hető lesz a kht., illetve a gazda­sági minisztérium honlapjáról is. Magánszemélyek és társas­házak pályázhatnak nyílás- zárócserére, utólagos hőszigete­lésre vagy melegvíz- és fűtéskor­szerűsítésre ■ T. M. ■ Aggódni akkor kell, ha 270 fo­rint lesz az euró.

Next

/
Thumbnails
Contents