Nógrád Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-18 / 42. szám

2006. FEBRUAR 18., SZOMBAT 3 NÓGRÁD MEGYE Rajkók a Stécé-bálon Ä7X Salgótarján. A Salgótarjáni Bará­tok Torna Club és a La Fiesta ét­terem immáron nem először in­vitálja a sportszerető, kulturált és igényes szórakozásra vágyó­kat évindító báljára, ezúttal a Salgótarjáni Városi Sportcsar­nokba február 25-én 19 órára. Jegyeket a La Fiesta étterem­ben (Pécskő út 15.) vásárolhat­nak 8000 forintos áron. A ven­dégek szórakozásáról a salgó­tarjáni születésű Tóth Nóra vi­lágslágerekkel, a nemzetközi hírű Rajkó zenekar és tánc- együttese, a Black Café és a Pedrofon tánczenekar gondos­kodik, kifulladásig. EGYÜTT A KÖRNYEZETVÉDŐK ÉS A BALOLDAL Az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ vezetője, dr. Kecskeméti Sándor feb­ruár ló-án, csütörtökön ezúttal Nógrád megye baloldali pártjaival és szervezeteivel állapodott meg a közös együttműködésben: a Magyar Szociáldemokrata Párttal, az MSZP-vel, a Magyarországi Mun­káspárt 2006-tal, az MSZOSZ-el, a bányászszakszervezettel és a Fiatal Baloldallal. Ki, miből, mennyiért figyel? (Folytatás az 1. oldalról) megfelelően rögzíthetik a felvé­teleket, és azokat bizonyítékként csatolhatják a bűnügyekhez. Salgótarján polgármestere ezzel egy időben hangsúlyozta: az ön- kormányzat nem csak a rend­szer kiépítését támogatta, ha­nem érintett és érdekelt a mű­ködtetés feltételeinek kialakítá­sában is. Az azóta eltelt mintegy két és fél év alatt azonban semmilyen változás nem történt, de most úgy tűnik a korábbi ígéretek va­lóra válhatnak. Jelentős előrelé­pés az ügyben, hogy az immár elfogadott városi költségvetés 13,4 millió forintot különített el a rendszer fejlesztésére és a fo­lyamatos térfigyelésre. (Mindez hatalmas előrelépés az eddigi éves egy-két millió forintos tá­mogatáshoz képest.) Három éve 15 millió forintból egy nem digi­talizált hálózatot hoztak létre, hat darab fix és három forgatha­tó kamerával, amely technikai­lag már most fejlesztésre szorul. Butkai Sándor rendőr alezredes, a városi rendőrség parancsnoka úgy nyilatkozott: nem feladatuk a térfigyelő rendszer működtetése, s a költségvetésük sem tartalmaz­za azt az összeget, amely a rend­szer működtetéséhez szükséges. A rendszer működőképes és rész­legesen üzemel is, így ha elegen­dő rendőr van szolgálatban, akkor figyelik a kamerákat. Arra a kérdésre, hogy az el­múlt három évben a közbizton­ság szintjére milyen hatással volt a térfigyelő rendszer kiépí­tése Butkai Sándor úgy vála­szolt: az eltelt időszakban kiszo­rult a bűnelkövetői kör a belvá­ros megfigyelt területeiről.- A bűncselekmények előfor­dulásának elemzéséhez igazít­juk a térfigyelő rendszer szolgá­lati rendjét. Igaz, a figyelés nem folyamatos, hanem alkalomsze­rű, amely bűnügyi történések­hez, illetve lakossági jelzések­hez köthető. A tavalyi év utolsó negyedéig a kirakatbetörések és rongálások szinte megszűntek - hangsúlyozta az alezredes. A Salgótarjánért és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány je­lenlegi elnöke, Pető Zsolt elmond­ta: csupán a kamerák és a köz­pont összeköttetését, valamint a karbantartását tudta finanszíroz­ni az alapítvány, amely 700 ezer forintba kerül évente. Hozzátet­te: jelenleg sincs biztosítva a mű­ködés személyi háttere. Az elnök szerint a 24 órás figyelés bérkölt­sége éves szinten mintegy 15 mil­lió forintba kerülne.- A 2003 óta eltelt időszakot és a térfigyelő rendszer működé­sét kezdetlegesnek tartom - fo­galmazta meg Salgótarján pol­gármestere, Puszta Béla. - A problémát az okozta, hogy a fo­lyamatos működéssel kapcsola­tos feltételeket nem tudtuk ki­alakítani. Most azonban, amikor olyan nagy értékű beruházások­ra készül a város, mint a főtér re­konstrukciója, a távolsági busz­megálló és a Múzeum tér felújí­tása, gondolni kell azok állagá­nak jövőbeni megóvására is - je­lentette ki Puszta Béla. Az önkormányzati szándék komolyságát jelzi a a költségve­tésben elkülönített 13,4 millió forint, amely forrást teremt a tér­figyeléshez. Ebből személyi bért, járulékokat, működési költséget, a fix kamerák forgathatóra cse­rélését és új kamerák felszerelé­sét szeretnék megvalósítani. Március elején a térfigyelő rendszer közvetlen érintettségé­ben tevékenykedő 26 üzlettulaj­donossal, vállalkozóval találkoz­nak majd az önkormányzat kép­viselői, s megtárgyalják a rend­szer további működtetését.- A cél egy önálló alapítvány létrehozása, s velük közösen, egyúttal az ő és saját érdekük­ben is szeretnénk megvalósítani a működtetést - jelentette ki a város polgármestere. Balassagyarmaton is hasonló a helyzet, mint a megyeszékhelyen. Mint azt Révész Ákostól, a városi rendőrkapitányság megbízott ve­zetőjétől megtudtuk: náluk két éve épült ki a térfigyelő rendszer, tízmillió forintból. Jelenleg négy kamera van felszerelve a belvá­ros különböző pontjain, ezek fo­lyamatosan rögzítik a felvett ké­peket, amelyek egy hét után tör­lődnek. A monitorokat azonban nem figyelik, mivel a rendőrség­nek nincs rá kapacitása.- A legfőbb gondot az adatvé­delem jelenti, amit csak a rend­őrség tud biztosítani - hangsú­lyozta Révész Ákos, majd el­mondta: ha már ki van építve a rendszer, akkor a hatékonyság érdekében rendeltetésszerűen kellene használni is. Galambok pártján... Schveiczer Krisztián közeli ismerőse kíséretében idős, megtört néni kereste fel szer­kesztőségünket - a galambetetésért megbüntetett Kovács Jánosné, akinek történetét már hírül adtuk. Az egyedül élő, nyugdíjas asszony csupán el szerette volna mondani keserűsé­gét - nem várt elégtételt, segítséget... esete is bizonyította: van még, létezik emberiesség. Hamar nyil­vánvalóvá vált: az idős asszony mások együttérzését is kivívta. Egész nap égtek telefonvonalaink, a megye minden pontjáról je­lentkeztek az emberek, kifejezni támogatásukat, segítő szándé­kukat. Valamennyien jelezték: kifizetnék Kovács néni bünteté­sének egy részét vagy egészét, s megvolt a véleményük a beje­lentők tettéről is. Csupán szemelvényekben: egy bokori nyugdí­jas úr például mélységesen felháborodott az eseten, s kérdezte „milyen emberek lehetnek azok, akik ilyen dolgok miatt képe­sek feljelentést tenni? Örülök, hogy a Hírlap szóvá tette a prob­lémát”. Egy etesi férfi szerint „az ötezer forintos büntetéssel, s a fellebbezéshez szükséges ötezer forintos illetékbélyeggel sarok­ba szorították a nénit, s talán az egyetlen éltető erejét vették el...”- de még sorolhatnánk. Egy azonban közös volt mondandójuk­ban: „bármilyen támogatást megadunk, ha szükség van ránk, csak szóljanak” - s mindenki hagyott címet, telefonszámot. Hoz­zátartozik az igazsághoz, hogy rosszallások is érkeztek: méghoz­zá az ügyben érintett szomszédoktól, szám szerint kettőtől. El­mondásuk szerint a galambok tönkretették a gázkazánt, a para­bolaantennát, lepiszkítják az erkélyt, az ablakot - sorolták a problémákat, amelyek szerintem bárhol máshol megtörténhet­tek (volna), csak ott nem biztos hogy ezért feljelentést tennének. Különben is - kérdtem én - Kovács nénit megbüntették, ez ta­lán elégtételt jelenthet, nem? Nos, nem... Mert a szomszédok el­mondása szerint nem csak a galambokat, de a fecskéket és a vad­disznókat is a Fáy András körút 72. szám elé csábítja a néni, aki egyébként is kiállhatatlan, összeférhetetlen, s ha még egy ilyen cikket merek írni... Kitalálják mit tesznek? Beperelnek... KOVÁCS JÁNOSNÉ TÖBB MINT ANYAGI ELMARASZTALÁSA ELGONDOL­KODTATOTT: valóban csak a galambetetés bántja a közvetlen kör­nyezetét...? Lapunk mindenesetre szívből köszöni valamennyi együttérző olvasónk támogatását, mindannyian bebizonyítot­ták: van még emberség. Mivel a szóbeli felajánlásokból Kovács néni büntetésének többszörösét törleszthetnénk, úgy döntőt- ' tünk, leghelyesebb, ha az első jelentkező biztosítja a segítséget: a Somosi Környezetnevelési Központ kifizeti Kovács néni bírsá­gának teljes összegét - s magvakat is ad, hadd’ etesse a mada­rakat... Sőt, a „galambper” kiváltotta össznépi megmozdulás hí­rére elhatározták: bankszámlát nyitnak, s az összegyűlt pénz­ből eleséget vesznek, hogy minél több idős, vagy gyermek gon­doskodhasson a madarakról így télidőben. Vörösesbarna ír szetter keresi gazdáját. Érdeklődni lehet: 32/312-392. HAROMKO TAKAREKSZOVETKEZET LEHETŐSÉGEK HÍDJA ÚJÉV-KEZDÉSI AKCIÓ! MINDEN ÉVSZAKBAN ÚJ LEHETŐSÉG KEDVEZŐ FELTÉTELŰ LAKOSSÁGI HITELEK A HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET MINDEN FIÓKJÁBAN. Jelzáloghitel: Éves kamatláb: THM: Hitelcél: 14,00%* 17,90-19,53% szabad felhasználású Személyi hitel: Éves kamatláb: 14,00%* THM: 18,97-18,98% Hitelcél: szabad felhasználású *Lakossági folyószámla-vezetés esetén. Fiókjaink: Salgótarján, Klapka Gy. út 1. Tel.: 32/521-230, 521-233. Bátonyterenve, Ózdi út 47. Tel.: 32/355-708, Cered, Petőfi út 5. Tel.: 32/406-177. Rarancslapujtő, Rákóczi út Tel.: 32/447-321. l.itkc, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115. Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/362-308, Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/341-439, Héhalont. Petőfi út 7. Tel.: 32/482- 148. Buják, Felszabadulását 10. Te!.: 32/488-088. Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/477-014, Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/484-400, Bag, Petőfi tér. 14. Tel.: 28/504-020 Egymillió forint az állatotthonra (Folytatás az 1. oldalról) gyermekeknek tartanának elő­adást a megfelelő állattartásról. Gusztos Péter elismeréssel szólt a megyében működő má­sik szervezetről, a Gazdikereső Alapítványról, amelyet két salgó­tarjáni nyugdíjas hölgy működ­tet. Kérdésünkre elmondta: mi­nimális elvárás a városi és a me­gyei önkormányzattól a közfel­adatot magára vállaló alapítvány anyagi támogatása. Az ország- gyűlési képviselő ugyanakkor ki­emelte: eddigi tevékenysége egyik legnagyobb vívmányának azt az általa is kezdeményezett önálló képviselői indítványt tart­ja, amelynek eredményeként az állatkínzást bűncselekménynek minősítette az Országgyűlés.- Mivel nem csak állatvédel­mi, hanem természetvédelmi cé­lokat is kitűzött a létesítmény, a beruházás befejezésének elő­mozdítására egymillió forinttal kívánjuk támogatni az alapít­ványt - jelentette ki Persányi Miklós miniszter, s Oraveczné Szendi Mártának átnyújtotta az erről szóló okiratot. Hozzátette: bízik benne, hogy az ügyhöz má­sok is csatlakoznak majd. Az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központba is ellátogatott dr. Persányi Miklós, ahol a köz­pont vezetője, dr. Kecskeméti Sándor - folytatva az együttműködési megállapodások aláírásának sorozatát - ezúttal Ercsényi Ferenccel állapodott meg a közös együttműködésben. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter délután a szécsényi Krúdy Gyula Művelődési Központban találkozott Janovszki Zsolt, majd Nógrádmarcalon dr. Horváth László országgyűlési képviselőjelöltekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents