Nógrád Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-10 / 35. szám
2 2006. FEBRUÁR 10., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Megújult a szimbolikus ház Az 1820-ban, klasszicista stílusban épült kisnemesi kúria - melyet jó másfél száz évvel később az egykori legendás tanácselnök, Lombos Márton vett meg a Csillag családtól a helytörténeti kutatás és kiállítások elhelyezése céljából - nyugodtan mondhatjuk, szimbolikus helyet foglal el a város szellemi életében. Szabó Andrea „A természeti értékeket ki kell aknázni” Maczó László a 2. számú pásztói választókerület liberális országgyűlési képviselőjelöltje - jelentette be Ercsényi Ferenc, a Szabad Demokraták Szövetsége- Magyar Liberális Párt Nógrád megyei elnöke. S.K. Balassagyarmat, a málladozó va- kolatú, repedezett falú Csillagházban ugyan csodálatos honismereti összejövetelek és tárlatok részese lehetett a látogató, ám szinte dideregve részesült a műélvezetben a vendég az ódon falak hidegsége folytán. Lombos Márton és a helytörténeti gyűjtemény szellemi atyja, Kmetty Kálmán, illetve Pod- lipszky Ervin egykori könyvtár- igazgató már nem érhették meg a számukra oly kedves épület megújulását, a tetőcserét, a gáz bevezetését, a falak kifestését, a termek lakályossá tételét. S nem érhette meg e megújulást Molnár Pál hajdani gyűjteménykezelő sem, akárcsak Vácz Béla, Vojtkó István, Tóth Lajos hely- történészek, s már csak „odaát- ról” örvendezhetnek a fejleményeknek Farkas András és Szederkényi Attila művészek, az első tárlatok rendezői is. A mintegy tízmilliós beruházás összegét a területfejlesztési alapítványtól „hajtotta ki” Lombos István polgármester, aki nyilván nem hagyhatta parlagon a nagybátyjának is köszönhető múzeumépületet. Oroszlánná Mészáros Ágnes, az „anyaintézmény”, a Madách Imre Városi Könyvtár igazgatója nem győzte felsorolni azokat a vetélkedőket, olvasónapló- és szépirodalmi pályázatokat, a rendszeres honismereti összejövetelek és kiállítások mellett, melyeknek - a kutatómunkával egyetemben helyet ad a kis ház. A jeles alkalmon jelenlévő Vagyóczky Károly grafikusművész, a Pénzjegy- nyomda nyugalmazott művészeti osztályvezetője csodálatos diófapácokkal, rézmetszetekkel, ceruzarajzokkal bővítette azt a hagyatékot, melyet Rebmann Rókusné, Horváth Endre testvére ajándékozott a gyűjteménynek a világhírű pénzjegytervező grafikusművész munkásságából. A Madách családból származó Balogh Károly akvarelljei, s a Reiter László helytörténész által megrendezett patikatörténeti kiállítás egyaránt emelik a helytörténeti gyűjtemény rangját. A felújított épület átadásakor Lombos István felidézte: történelmi tett volt 1977-ben a helytörténeti gyűjtemény megnyitása. - Egy mindenki által szeretett ház újjászületését ünnepeljük most - tette hozzá a polgármester. Pap Bence gitárjátéka, a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola gitár tanszakosai és Csábi István dráma tagozatos növendékei szórakoztatták az ünneplőket - utóbbiak stílusosan Szabó Lőrinc, jobbágy Károly, Csikász István és Romhányi Gyula Balassagyarmathoz kötődő verseit adták elő. Oroszlánná Mészáros Ágnes ajándékokat nyújtott át Magyaros Tamásnak, Mák Andrásnak, Markó Józsefnek az ön- kormányzat részéről, Táborszki János, Mutter Richárd, Kiss László, Fehér Tibor, Kiss Zsolt kivitelezőknek, Bécsiné Miklecz Mariettának és Szatmári Istvánnak, a gamesz segítségnyújtásáért, Nagy Lajos és Molnár János fuvarozóknak, Bárány Istvánnak és Bartha Attilának a berendezésért, s végül, de nem utolsósorban Vas Ágnesnek és Ács Zsuzsannának, a helytörténeti gyűjtemény munkatársainak, valamint Kovalcsik Andrásnak, a honismereti kör elnökének, a városi és megyei helytörténeti mozgalom egyik alapítójának, illetve Lombos István polgármesternek. Zárszóként Kovalcsik András idézte fel a ház történetét, kiemelve: e kis kúria összes szellemi tartalékával együtt magyar és európai, sőt egyetemes kincs. S hogy a megyében is milyen nagy e kutatóműhely elismertsége, mi sem jelzi jobban, minthogy a gyarmatiak mellett az ünneplők sorában ott voltak a megyei könyvtár munkatársai, valamint dr. CsongrádyBéla íróközíró, lapunk volt főszerkesztője is. Salgótarján-Pásztó. Ercsényi Ferenc elmondta: Bér polgármestere, Maczó László 1989 óta tagja az SZDSZ-nek. Egyike azon keveseknek, akik a rendszerváltás óta - immár a negyedik ciklusban - megszakítás nélkül töltik be településük vezetői tisztségét. A jelölt az első két ciklusban a Nógrád Megyei Közgyűlésnek is tagja volt, vagyis szűkebb hazánk egészére kitekintést szerzett.- Örülök, hogy vállalta a felkérést és tágabb körben is megméreti magát. Amióta igent mondott, tervei nagy népszerűségre tettek szert a Gizella úton is... - zárta szavait a megyei elnök.- Igyekeztem hosszú távra pártot választani a rendszerváltáskor. Nem biztos, hogy mindenben egyetértek a szabaddemokraták politizálásával, de a többiekével még annyira sem... Mi, liberálisok, nem azt mondjuk, amit az emberek hallani szeretnének, hanem a rideg valóságot - kezdte Maczó László, majd Franz Oppenheimer „A demokrácia” című művére hivatkozva hozzátette:- A demokrácia alapja a többpártrendszer, ami nem azért van, hogy gyűlöletet keltsünk egymás iránt, hanem azért, hogy közösen igyekezzünk az ország fel- emelkedéséért tenni. Nekem most az a szerep jutott, hogy Dél- Nógrádért, s szűkebb hazám egészéért dolgozzam.- Beszélhetünk Nógrád idegen- forgalmáról, de valljuk be őszintén: napjainkban félnapos programnál többet sehol sem tudunk nyújtani. A természeti értékeket ki kell aknázni, eddig sajnos nem bántak jól velük - mondta Maczó László, majd áttért programjának ismertetésére. Immár köztudott, hogy Nógrád megye legmelegebb, 87 fokos termálvize Béren található, 1100 méter mélyen. A kistelepülésen bizonyosan megvalósul megyénk első termálfürdője, amely szűkebb hazánk egészének felzárkóztatását szolgálja majd.- Minden megyében búzából, kukoricából üzemanyagot előállító üzem létesül a közeljövőben. Azon dolgozunk, hogy ez a délnógrádi térségben épüljön fel. Erre vonatkozóan előrehaladott tárgyalásokat folytatunk székesfehérvári és budapesti vállalkozókkal - fejtette ki a jelölt, aki elmondta azt is, hogy tulajdonába került a pásztó-hasznosi várrom és környéke. - Megszereztem az építmény alaprajzait, eltökélt célom, hogy kezdjünk valamit a várrommal, amely Pásztó és térségének ékessége lehetne. Ehhez azonban szükségem van a város erkölcsi támogatására is. Maczó László elmondta: ló patak ered Nógrád megyében, a vizeinket azonban „elengedjük”; feltett szándéka, hogy még több víztározó, később halastó létesüljön a megyében.- Egy kis falu polgármestereként már nem tudok az eddigieknél többet megvalósítani, de amióta igent mondtam a felkérésre, azóta térségfejlesztésben gondolkodom. Több koncepcióm van, melyeket - a liberális párttal a hátam mögött - képes vagyok valóra váltani. Az SZDSZ már 1994- ben is felkért arra, hogy induljak a választókörzetemben, akkor azonban még nem éreztem bizonyos gazdasági hátteret magam mögött. Mára ez megváltozott - zárta szavait Maczó László. A nyár és az ősz folyamán teljesen megújult az egykori Csillag-csárda Maczó László Franz Oppenheimer „A demokrácia” című művével Rádió-összeköttetés szomszédos tűzoltóságokkal Nógrád megye. Évértékelő állománygyűlést tartott a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a napokban, ahol az elmúlt esztendő értékelésén túl az idei legfőbb felkészülési és stratégiai célokat is kitűzték.- A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a 2005-ös esztendőben a kilencvenes évek végéhez hasonló finanszírozás mellett végezte tevékenységét. Megfelelő gazdálkodással azonban sikerült megteremteni egy olyan költségvetési hátteret, melynek segítségével az előírt szakmai feladatokat képesek voltunk maradéktalanul végrehajtani - mondta Körmendy Norbert alezredes, az igazgatóság vezetője. A forráshiányos költségvetés mellett némi pluszbevételekre is sikerült szert tenni, melynek segítségével on-line kapcsolatot építettek ki az alárendelt szervekkel: a hat város polgárvédelmi kirendeltségeivel, illetve a tűzoltó-parancsnokságokkal (a zökkenőmentes információ- áramlásnak rendkívüli jelentősége volt a mátrakeresztesi természeti csapásnál is - ahol Körmendy Norbert szerint mind a rendvédelmi szakemberek, mind a sajtó munkatársai jelesre vizsgáztak). Egyébiránt a rendkívüli időjárásból adódó veszélyhelyzetek Nógrád megye sajátosságainak megfelelően rövid időtartamúak, több idő marad a helyzet kezelésére, helyreállítására. Tavaly az esőzések mellett a tűzesetek is sok gondot okoztak a katasztrófavédelem szakembereinek (ezek okozója legalább annyiszor volt az emberi felelőtlenség, mint a szárazság). A hivatásos tűzoltók vonulásainak mintegy fele műszaki beavatkozást, mentést igényelt (jellemzően súlyos, gyakran halálesetekkel párosuló közúti balesetek miatt) - ez a tendencia az utóbbi öt évben már megfigyelhető, így ösztönöznie kell a tűzoltóparancsnokokat, illetve a katasztrófavédelem szakembereit arra, hogy átgondolják, milyen technikai eszközök fejlesztésére van szükség.- Az uniós csatlakozásból adódóan a szlovákiai szervekkel való együttműködés zökkenőmentes, s egyre virágzóbb - hangsúlyozta az alezredes. Tavaly a nagykürtösi és a losonci, illetve a balassagyarmati és a salgótarjáni tűzoltó-parancsnokságok között URH-rá- dióösszeköttetés létesült. A határ mentén „felfűzött” rendszer felgyorsítja a kommunikációt. A szlovák fél ennek keretében vállalta, hogy a rádió végén mindig tartózkodik a magyar nyelvet ismerő személy. Mindkét oldal arra törekszik, hogy egy-egy adott beavatkozásban elsősorban az vegyen részt, aki hamarabb képes a helyszínre érni, s beavatkozni. Az URH-rendszert továbbfejlesztve 2006-ban egy közös, infokommunikációs rendszer kiépítését célzó pályázaton vesznek részt a szlovák féllel. A tűzoltó-parancsnokságok és a katasztrófavédelmi igazgatóság koordinációjával központi szerver, laptopok és digitális térkép biztosítanák a helyszínre történő kijutást. Ha pályázati lehetőség adódik, közös műszaki bázis létrehozását is tervezik. A kormányzat jóvoltából, pályázati úton az év végén nagyteljesítményű szivattyúk beszerzésére is lehetőség nyílt. Ez azért fontos, mert jelenleg még nem rendelkezik annyi berendezéssel a megye, amennyi veszélyhelyzettel számolni kell belvíz, vagy nagyobb esőzés időszakában. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság országos viszonylatban is kiemelkedő helyezést ért el az ADR-es ellenőrzések kapcsán, vagyis a veszélyes anyagok szállítása terén: a tavalyi közel 200 közúti és 50 telephelyi ellenőrzéssel első helyezést értek el a megyék között. Tennivaló van még bőven, hiszen azzal, hogy a „felszabadult” világban nagyobb a járművek mozgásszabadsága, nőtt a fegyelmezetlenség (lehetősége) is. Ez évben tervezik a kontroll számának további növelését. Az alezredes szólt a felmenő rendszerű ifjúsági verseny sikeréről - a bátonyterenyei Bartók Béla Általános Iskola csapata a hazai országos versenyen harmadik helyezést ért el, Szlovákiában pedig második lett - s arról is, hogy valamennyi városunk általános és középiskoláiban jelen vannak tűzvédelmi és katasztrófavédelmi oktatással, melyet folytatni szeretnének.- A katasztrófavédelem olyan évet zárt, amelyben az alulfinanszírozottság ellenére is sikereket értünk el - összegzett Körmendy Norbert, az igazgatóság vezetője.