Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-26 / 22. szám
2006. JANUAR 26., CSÜTÖRTÖK SPORTTUKOR 11 Síléccel és a nélkül Országos futórendezvények a Mátrában Korábban csak három évszakos volt hazánkban a százéves múltra visszatekintő tájékozódási futósport. Pár éve azonban néhány fanatikus a hagyományos sífutás hazai visszaesése folytán gondolt egyet és külföldi mintára itt is létrehozott egy új szakágat, a süéces tájfutást Ma már a sítájfutó sportágban a világversenyek mellett nemzetközi részvétű nyüt magyar bajnokságokat is rendeznek. Egy ilyen rendezvény helyszíne lesz január 28-29-én a Pásztóhoz közeli Mátraszentimre térsége. A hónap utolsó hétvégéjén Mátraszentimre térségében síléccel és a nélkül nagyszabású tájfutó eseményt rendeznek. Elsőként szombaton délelőtt a salgótarjáni Dornyay SE az országos téli mátrai tájfutó versenysorozat 4. fordulóját, majd a Magyar Tájfutó Szövetség Sítájfutó Bizottsága hat korkategóriában a Magyar Köztársaság 2006. évi sítájfutó váltóbajnokságát tartja meg. A tájfutók három verseny- pálya közül választva, délelőtt 10 órakor rajtolhatnak a helyi Hóvirág italbolt elől. A sítájfutók 2x2 fős váltóinak kezdőemberei délután 13 órakor kezdik meg versenyzésüket. Ők a helyi általános iskola mellől indulnak. Másnap szintén Mátraszentimrén - azonos terepen - délelőtt tíz órai kezdettel kerül sor 11 férfi, 6 női és egy nyílt (kezdő) versenyszámra, melynek végén kihirdetik a 2006. évi középtávú sítájfutó bajnokság végeredményét. Megyénkből a hétvégi rendezvényen várhatóan a balassagyarmatiak mellett a salgótarjáni Dornyay versenyzői a sítájfutó, míg a tájfutó versenyen többnyire a HUFEZE-Pásztó futói állnak rajthoz. ■Z.J. Vissza a régi kerékvágásba Öt döntetlen, egy vereség (Anandtól) és egy győzelem (Kamsky ellen) után két továb- i ij bi remivel visz- Ofei r i Ji szatérhet a régi kerékvágásba legmagasabban jegyzett sakkozónk, a szegedi Lékó Péter. A 8. és 9. fordulóban Adams- szel és őacrof-val osztozott meg a ponton, így 4,5 ponttal, 50 százalékos teljesítménnyel a holt- versenyes 7-8. helyen áll a 14 fős (szuper) nagymesteri „A” csoportban, e- gyelőre nagyon címvédésétől, de az általa előzetesen még elfogadhatónak számító dobogós helytől is. Az élen fej-fej melletti küzdelemben a világbajnok Topalov és a már régi és jogos trónkövetelő Anand áll 6,5-6,5 ponttal. Nem vall szégyent e- gyelőre a 15 éves ukrán Karjakin és a 20 éves junior világbajnok azeri Mamedgyarov, előbbi ötödik 5, utóbbi tizenegyedik 3,5 ponttal. A nagymestercsoport „B”-ben 15 évével a nagy ígéret norvég Carlsen vezet 7 ponttal, Almási Zoltán holtversenyes 3-4. a cseh szupertehetséggel a 20 éves Navarával együtt egy ponttal lemaradva az éllovastól. messze betervezett Shakrijar Mamedgyarov ■ (sts) A sportág megújítása a cél TRiATLON. Balassagyarmat is szerepel a tervekben Triatlon Tour néven idén öt állomásból és egy budapesti gálából álló versenysorozatot indít útjára a hazai szövetség, melynek a kezdeményezéssel a sportág megújítása a célja.- A kezdeti fellendülés után holtpontra jutott Magyarországon a triatlon, s az áj versenyformával ezen a helyzeten igyekezünk változtatni. Mostantól ez lesz a szövetség kiemelt verseny- sorozata, ennek megfelelően a hagyományos helyszíneket építettük be a programba- ismertette Márkus Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke a sportág új stratégiáját. Márkus szerint a korábbi rendszer, amely a ranglistaversenyekre épült, ellaposodott, s ez indokolta a Triatlon Tour életre hívását. A versenyeknek külön rangot ad majd, hogy egyben országos bajnokságok és válogatók is lesznek, illetve csaknem 5 millió forintot osztanak szét a legjobbak között. Az öt helyszín Tiszaújváros (május 13-14.), Balatonfüred (május 27.), Szombathely (júüus 1.), Balassagyarmat (július 15-16.) és Fadd-Dombori (augusztus 5.) lesz, a legjobbak pedig szeptember 17-én gála keretében a Margitszigeten is összemérhetik erejüket. A pontversenybe, melynek alapján kialakul a budapesti viadal mezőnye, minden triatlonistának a három legjobb eredménye számít majd bele. tos alapokon nyugszik köszönhetően annak, hogy a triatlon bekerült a Sport XXI. programba. A sportdiplomácia területén sem állunk rosszul, hiszen Márkus Gergely az európai szövetség főtitkára, s az athéni után a pekingi olimpián is ő lesz a triatlonversenyek igazgatója KropkóPéter a jövő héten állami kitüntetésben részesül a Parlamentben. A balassagyarmati nem marad ki az új Palóc Tritlon kiváló hírneve miatt sorozatból-„Balatonfüred az egyetlen új helyszín, ami nem véletlen, komoly terveink vannak ugyanis vele. A csodás környezet és az infrastruktúra révén minden adott ahhoz, hogy a későbbiekben ott rendezzünk meg egy Európa-, vagy világbajnokságot. Előbb azonban fel kell futtatnunk mint versenyhelyszínt - mondta Márkus. Szekeres Imre, az triatlonszövetség elnöke kifejtette, jelenleg három fontos feladata van az általa vezetett szervezetnek: az olimpiai felkészülés, az utánpótlás-nevelés koordinálása, valamint a sport- diplomáciai szerep, erősítése. Úgy érzi, következetes és kitartó munkával ezekkel nem is lehet probléma. -„Világos és egyértelmű kritériumok alapján lehet bekerülni a 2008-as pekingi ötkarikás játékokra készülő válogatott keretbe, míg az utánpótlás bizBölcs döntés BÖLCSEN ÉS BÁTRAN DÖNTÖTTEK A HAZAI TRIATLON IRÁNYÍTÓI, amikor a valóban fáradni látszó sportágat új és emelkedő pályára próbálják állítani. Mi tagadás, látta és érzékelte ezt már mindenki, aki ezen irgalmatlanul kemény szakág körül mozog, legyen az versenyző - amatőr vagy profi -, edző vagy versenyszervező. A valaha - azért nem kell olyan messzire menni, mert maga a sportág is harminc év körüli - népes és jó hangulatú viadalok mára fele annyi indulónak is örülnek, mint 10-15 évvel ezelőtt. Olyan hagyományos versenyszínhely, mint például Szombathely - ahol nem is olyan régen még Európa-bajnokságot rendeztünk -, egy darabig még a legősibb hazai viadalt, a Vasi Vasembert sem tudta tisztességesen összehozni, és ha igen, akkor alig akadt valamire való induló, mezőny. (Éppen ezért örvendetes, hogy küábalva a problémahalmazból, Szombathely nevét a megújuló sorozat egyik házigazdájaként látni). De más, régebben hagyományos helyszínek (például Nyergesújfalu, Kaposvár vagy Orfű) is bedobták a törülközőt. egyes „országos" versenyek, bajnokságok ezért vagy azért lassan csak pár közelben lakó „falusi versenyévé” süllyedt, igaz, ezek inkább azok a speciális, triatlonon, duatlonon belüli ágazatok, melyek sosem nőtték ki magukat valódi tömegversennyé. Mára a versenyrendezők már csak nagyon nehezen, vagy sehogy sem tudják „összetarhálni” a támogatásokat, sok helyen még a szegényes díjazás is komoly gondot okoz, pedig ez csak elenyésző része egy-egy ilyen esemény költségvetésének („valaha” például a csekélyke nevezési díjért emblémázott póló járt automatikusan, és a díjkiosztó után a többieknek ajándéktárgyakat sorsoltak ki). azért akadnak üdvözítő kivételek is, az egyik ilyen - hogy saját házunk táján söpörjünk - a Révész László által életre hívott, nevével összeforrott és fémjelzett balassagyarmati Palóc Triatlon, mely Laci lassan 3 évvel ezelőtti tragikus halála után (immár az ő nevét viselve), ha egyre több problémával szembenézve is, de - megállja a helyét, (szinte) nem veszítve hírnevét, népszerűségét nem véletlen, hogy a megújult sorozatban is számítanak a nyírjesi versenyre. Hogy ennek tiszta szívből mindenki örül-e itt, a mi környékünkön is - és most nem a versenyzőkre gondolok, hanem azokra, akiknek kiadást, költséget, gondot, kellemetlenséget és kényelmetlenséget jelent mindez -, arra nem mernék megesküdni, de végül is nem baj, hogy így vagy úgy, (akár nyögvenyelősen is) csak menjen a dolog. Mert ismerjük a szállóigét: „The show must go on!” - azaz a shownak (a mi esetünkben a triatlonversenynek) - menni kell! - és ez a lényeg! ■ (Márton István jegyzete) Már tervezgetik Szécsény sportjának jövőjét A futball áll az érdeklődés homlokterében - Felújított létesítmények - Készül a költségvetés. A legszebbik patyolatfehér ruhájukba öltöztek a történelmi kisváros ligetének fái, mintha folytatnák az elmúlt évi ünneplést. Erre talán okuk is van, hiszen 30 éve alakult meg a mai sportegyesület elődje, amely 20 éve Szécsény Városi Sportegyesület néven ismert. 1986. január 1-jétől ugyanis újra város Szécsény. Visszatérve a ligeti fákra, a rájuk rakódott zúzmara varázsolta tüneményessé őket, hogy az évszakot minél csodálatosabban kifejezzék. Csupán a sportház őszszel felújított tetőszerkezete emlékeztet a „színesebb” hónapokra. A labdarúgó pálya is magára húzta téli paplanját, alatta a göröngyös, keményre fagyott játéktér már a tavaszról álmoidik. Talán az 1000 személyesre tervezett lelátó is. Számára azt ígérték: „ha az időjárás jobbra fordul, felújítják”. Mi is várjuk - szurkolók -, hogy újra ráülhessünk a padjaira. A szécsényi ligeti sportház valójában több mint egy sportöltöző. Van klubja és egy kis méretű edzőterme is, amelyben délelőttönként zajlik az élet, ez ugyanis a régiós és nagy múlttal rendelkező mezőgazdasági szakiskola tornaterme! Az intézettől egy km-re. Az épület nemcsak kívül, belül is megújult, így sokkal jobb komfortérzetet ad a helyi sportolóknak és a vendégcsapatoknak. A bejárati ajtó cseréjére már nem volt fedezet A12 millióból - amelyet a megyei önkormányzat biztosított - erre már nem futotta. A szécsényiek köszönik ezt is, miként az ide vezető civil kezdeményezést és a városi önkormányzati segítségét Az ajtó tágas nyílásain át szökik a meleg, nő a fűtési költség, pedig a gázkazán takarékon üzemel. A városi művelődési ház kamaratermében a minap találkozott az SZVSE tagsága, Ez is jelzi, hogy az ilyenkor szokásos „,fagyszabadságot” nem vették ki. Az elnökség január 12-én számolt be az előző év közösen végzett munkájáról, sikereiről, a tagság pedig megválasztotta az új vezetőséget. A mandátum két évre szól. Soha üyen érdeklődés és közös akarat nem volt érezhető az elmúlt években, mint most. Harmincnyolcán éltek tagsági jogukkal, a szavazat lehetőségével. Sümegi Ferenc ajánlatára „nagykorúsították” az ifjúsági csapat 17-18 éves játékosait is. Hadd tanulják a demokrácia lehetőségét és felelőségét Az elmúlt év júliusától új alapszabályzata van az egyesületnek, de máris módosították, mert az eredményesebb munka és a törvényes működés így kívánja meg. Szécsény város első számú vezetőjének városházi munkahelyén szem előtt van az a futball- labda, amelyre a focicsapat játékosai és vezetői nevüket írták. A december végi önkormányzati közmeghallgatáson pedig az ügyvezető elnök köszöneteket is kifejező felszólalásában elhangzottak azok a megoldandó kérések is, amelyhez dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester asszony személyes segítsége is kell. Minél előbb, annál jobb. lanuár 17-én tartotta a első munkaértekezletét az újonnan megválasztott elnökség. Varga László, Rácz András, Sümegi Ferenc, Smelkó István régi-új elnökségi tag. Új tagja a sportvezetőségnek Rácz fenő. Személyében a labdarúgó-szakosztály élére hozzáértő, segítőkész, követelményeket támasztó és teljesítésüket megkövetelő személy került. Pifka Zoltán vállalkozó a sportfejlesztések területén és a támogatói körben kívánja segítőkészségét bizonyítani. A ligeti sportlétesítmény működtetését és védelmét a Szécsény Városi Sportegyesületnek adta át a város önkormányzata. Az alapszabály erre vonatkozóan is rendelkezik, Csábi János többek között ezt az elnökségi feladatot is ellátja. A város labdarúgásának sikerei az utánpótlás nevelésén is múlik. E területen jól dolgozik Stayer László és Borda Tamás. A megyei bajnokságban négy szécsényi csapat szerepel, közel száz a leigazolt sportolók száma. Tél van, a felkészülés és az erőgyűjtés időszaka. Februárban újabb közgyűlésre kerül sor, erről már döntés született, a tavaszi felkészülés tervét, az éves költségvetést és a sportfejlesztési programot fogadják el, március elején pedig megszervezik az első szécsényi focifórumot Aki pedig naprakész kíván lenni a városi labdarúgás eseményeiben, figyelemmel kísérheti a szécsényi kábel-tv-ben megjelenő „Szécsényi foci” heti kiadású képújságot, amely január harmadik hetétől Kaszás Gábor vállalkozó mecénás hajlamának köszönhetően újra megjelenik. Most még a „mínuszok” az erősek, de közeleg Mátyás napja és utána biztos a nap sugarai győznek. Ha március 10-ére játékra alkalmas lesz minden megyei I. osztályú csapat labdarúgó pályája, végre indul a bajnokság, színre lépnek az első vonal szereplői. ■ (RÁ.) A megújult szécsényi sportöltöző átadásának ünnepélyes pillanatai novemberben FOTÓ: RKíÓ TIBOR