Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-12 / 10. szám
4 PF. 9 6 2006. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK kA Hírlap postájából A Pf. 96 ■ A Hírlap postájából • az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Két tűz között Teremtsünk emberibb világot! 2005. szeptember 12-én barátommal tűzifavásárlás céljából felkerestük a salgótarjáni erdészetet. Barátom 8 köbméter bükkfát vásárolt, én 15 köbmétert akartam venni. Azért, mert ő fizetett be először a pénztáros hölgy felhívta előttünk a területileg illetékes erdészt, hogy nekem 15 köbméter bükkfát tud-e még adni. A válasz egyértelmű igen volt, annyi módosítással, hogy az erdész kérése, ne 15 köbmétert fizessek be, hanem 16-ot, mert annyi van azon a területen készleten. Ez nem okozott problémát és befizettem 16 köbmétert. Az esőzések miatt az út csak terepes autóval volt járható, ezért csak öt hét múlva tudtam olyan teherautót találni, ami a terepviszonyok miatt el tudta szállítani a fát. A problémám itt kezdődött. Két fordulóval hozták be a fát. Mind a kétszer este 7 óra után, sötétben, amikor már a fáKarácsonyi teadélutánt szerveztünk az óvodában 2005. december 16-án. Az összejövetel szlogenje a következő volt: „magyar-roma játszóház a szeretet jegyében.” Nagy volt az izgalom és a készülődés mind a szülők, mind az óvodások és dolgozók körében is, hiszen vendégek jelezték érkezésüket. A kis csapat meg is érkezett Juhász Gábor államtitkár úr szponzorálásával, a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány tagjai a „Jézuska” szerepét töltötték be. Gyönyörű fenyőfát díszítettek a csoportszobában és az ajándékok értéke felbecsülhetetlen. Az építőkockától a baból semmit nem lehetett látni. Az első szállítmányt másnap megnéztem és szomorúan tapasztaltam, hogy a 8 köbméterből alig az egyharmada volt bükk, a többi cser (cserépkályhába ezt a csersav miatt csak két-három évi pihentetés után szabad használni). Ezt meg is említettem a fuvarosnak, mire azt a választ kaptam, hogy ez volt a vegyesebb a többi tiszta bükk lesz. A következő szállítmányt is másnap világosban tudtam megnézni és akkor vettem észre, hogy a bükkfa alig található benne, kb. 2 köbméter. Megkerestem a fuvarost aki azt mondta, hogy ezt adta ki az erdész, reklamáljak az erdészeten. Az erdészet vezetője viszont azt mondta, hogy menjek a fuvaroshoz és beszéljem meg vele és még én vagyok a hibás, mert nem mentem ki báig, a kerékpároktól a tévéig minden volt a fa alatt. A délután fénypontja az „igazi” bohóc volt, aki együtt játszott a gyerekekkel. Sütemények és tea mellett baráti beszélgetésekre is sor került. Minden gyermek édességcsomagot, süteményt és üdítőt kapott otthonra is. Szívet melengető érzéssel ment mindenki haza, hiszen ilyen önzetlen segítséggel ritkán találkozni. A karácsonyi meglepetések sora ezen a délutánon még nem ért véget. December 19-én újabb vendégek látogattak meg minket. Az Ubichen Kutató Kft. munkatársai, akikkel már korábban kapcsolatban megnézni az erdőbe szállításkor a fát. Kérdésem az, miért kell nekem „fanézőbe” mennem, amikor a számlán bükkfa szerepel. A területileg illetékes erdész továbbá azt is felrótta nekem, hogy miért nem vittem el másnap a fát, ha már befizettem. Szerintem a bükkfa öt hét múlva is bükkfa marad. Kétszer kerestem fel mind a fuvarost, mind az erdészet vezetőjét (megjegyezném, hogy az erdészet vezetője megadta a területileg illetékes erdész mobilszámát), de úgy elkezdett velem üvöltözni, hogy a mobilt átadtam a vezetőnek, mert ilyen hangot nem tűrök, főleg akkor nem, ha egyértelműen ők a hibásak. Kaptam jó tanácsot, adjam el a fát és másodszorra biztos bükköt kapok. A fát szerencsére el tudtam adni, de a fuvar- költséget nem fizették ki, hiszen aki elszállította, annak ugyanúgy a fuvart fizetnie kellett, amit meg is értek. Bementem ismét az erdészethez, hogy újból befizessem a tűzifát, de azt mondták, hogy a 2005-ös évben már nem lehet, az új évben pedig már drágább lesz. Az erdészet a fuvarosra mutogat, a fuvaros meg az erdészetre. Én pedig itt állok két tűz között. A 32 000 forint fuvardíj elveszett - mindemellett fám sincs. ■ Vasas Béla Salgótarján voltunk, egy egész csoportszobát beborító játékot és foglalkoztatási eszközöket hoztak, amelyek erkölcsi értéke számunkra felbecsülhetetlen. Hálás szívvel és tisztelettel gondolunk rájuk. Az ünnep színvonalának emeléséhez helyi segítségünk is volt. Akik segítettek: Sztre- bárszki Andrásné, Hámori László, Novák Lajos, Hrncsjár Mihályné, a községi önkormányzat képviselő-testülete és a kisebbségi önkormányzat. Kő: szönjük mindannyiuknak és további sok sikert kívánunk munkájukhoz a 2006-os évben. ■ Koncsek Pálné óvodavezető, Szirák A Munkáspárt 2005. december 17-én közel félezer résztvevővel tartotta meg 21. kongresz- szusát. A kongresszus nem csak a Munkáspárt 16. születésnapját ünnepelte, hanem a Magyar Kommunista Munkáspárt kongresszusát is jelentette. A kommunista név felvétele bátor és forradalmi tett volt. Igen, a kommunisták nevében a történelem folyamán követtek el igazságtalanságokat is. A legfőbb bűn az volt, hogy lejáratták a kommunizmus eszméjét. A kommunizmus közösségi felfogást jelent, a világban, így országunkban is az egyszerű emberek vannak többségben, akik érdekeit fel kell vállalnunk. A nép nem akar tovább munkanélküliségben, létbizonytalanságban, a német és amerikai tőkének kiszolgáltatva élni. A magyar nép tehetséges, szorgalmas. Hol vannak az egészségügyre, útfenntartásra fordított adóforintjaink? Minden ember kiszolgáltatott a tőkével szemben. Karácsony és újév idején szégyenkezve szembesültünk a több mint tízezernyi, hidegben egy tál meleg ételért sorban álló embertömeggel, amelyet büszkélkedve sugárzott a köztévé. A tőke eladta a magyar tulajdon legjavát, ugyanakkor közintézményeket zár be. Megélhetésükért külföldön próbálnak szerencsét az orvosok. A nép nem tud és nem is akar tovább így élni! A Magyar Kommunista Munkáspárt az egyedüli párt, amely ' a dolgozókért a szegényekért (a kiszolgáltatottakért) tesz. MinÚjra tollat ragadtam és folytatom, amit megígértem, hogy Somoskőről írjak. Sok olvasó nem is tudja, hogy a tatárjárás nagy pusztulást tett Somoskőben is. Teljesen fel- pörzsölték a kis települést, a nép a tűzvész elől a bazalttömbre menekült. Ezt is látta IV. Béla, dicsőséges, jó királyunk. Elhatározta, mivel a nép den olyan politikai erő, amely a rendszerváltás óta megfordult a magyar parlamentben a tőke, a multinacionális tőke szolgálója. A magyar kapitalizmus nem oldotta meg a nemzeti problémáinkat. Nem teremtett demokráciát, de szabad utat jelzett a hatalom gátlástalanságának. Nem oldotta meg a határon túli magyarok sorsát, de kiszolgáltatja az Európai Unió kényének kedvének. A két jobboldali nagy párt vezetői kijelentették: nincs már munkás! Mégis, a választás előtt a jobboldalon munkásjuniálisokat szerveznek. A meglévő munkahelyeken nincs érdekképviselet, ahol esetleg még maradt, ott a tulajdonos kénye-kedve szerint mozgatja a bábukat, nincs kollektív szerződés, de van kifizetetlen túlórák sokasága és a választás: tűrsz vagy mehetsz, van helyetted más! A nagy pártok feszülten gondolnak a választásokra. A Magyar Kommunista Munkáspárt nem ígérget. Tenni fog azért, hogy ne csak segítsenek a bajbajutottakon, hanem munkát és biztos megélhetést adjon az embereknek. Mi már bizonyítottuk ezt a lehetőséget, melynek kitermelt és raktározott kincseiből a mai napig éltek az emberek és jelenleg élik fel az utolsó készletüket. Mi a dolgozóknak akarunk jobb életet, nem a tőkés politikai pártoknak, élükön a parlament uraival! Tudják az ígérgetések 16 éve lejárt! Most már tettekre, változásokra van szükség! A megalkuvók a jelenlegi hatalom elkötelemegmenekült a tűzvész elől, így megparancsolta a Kacsics nemzetségnek, építsenek várat a bazalttömbre a dicsőség örök jeléül az utókornak. Tisztelt olvasó! így Somoskő is benépesült újra, megindult az élet és Somosújfalu újra egyesült Somoskővel és ekkor lett Somoskőújfalu - az 192(Las évektől. De sajnos a vár az egykori zettjei. A Munkáspárt zászlóshajója, a Nógrád megyei Munkáspárt nem süllyedt el. Igaz, ellenszelet kapott, de egyenesen halad kitűzött célja felé. A hajón állva hozzászoktunk a megpróbáltatásokhoz, az „ellenzék” felelőségét majd a történelem megítéli. A Munkáspárt kongresszusa meghozta működéséhez és a választásokhoz szükséges döntéseit. Országosan így Nógrád megyében is megvannak a jól felkészült jelöltjeink. A párt önállóan indul a választásokon, és nem támogat semmilyen parlamenti politikai erőt. Nem mondjuk és nem is fogadjuk el, hogy van esetleg kisebbik rossz. Állhatatos, megalkuvásoktól mentes, egyszerű emberekért vívott harcát megismerhették az elmúlt 16 év során. Az ember túlélésének esélyét egy jobb, emberibb világ jelenü. Tudjuk, létezik egy olyan társadalom, amelyben nincs kizsákmányolás, nincs az emberek kizsigerelése, nem kényszerítik őket rabszolgamunkára, rabszolgaéhbérért! Ahol az emberek között nem tesznek különbséget sem színe, sem vagyona, sem meggyőződése szerint. Ahol a fejlett tudomány és a gazdaság működtetése és annak javai, azokat szolgája, akik az megteremtették. E gondolatok tükrében engedjék meg, hogy a 2006-os évhez erőt, egészséget és sikerekben gazdag boldog új évet kívánjunk! ■ Magyar Kommunista Munkáspárt Nógrád megyei szervezete Csehszlovákia része maradt, ugyanis a Csorba-tói csúcstalálkozón Rákosi Mátyás akkori főtitkár a csehszlovákoknak ajándékozta. A határ a Csörgő-pataknál volt, a Csehszlovák oldalon. 1947-ben újra döntöttek a vár sorsáról és ismét Csehszlovákiának ítélték. ■ Scholcz András és neje, Szabó Julianna Köszönet a Jézuskának7' Somoskő váráról „Távol az otthontól, távol a hazától../’ Egy salgótarjáni nyugdíjas visszaemlékezései hadifogságának megpróbáltatásairól „Szakaszunkat első alkalommal egy vízvezeték-csatorna (voda kánál) építéséhez osztották be. Valószínűleg az előforduló nagy hideg indokolta, hogy a csatorna árkát ezen a szakaszon 6-7 méter mélyre kellett kiszedni. Ráadásul olyan köves talajt fogtunk ki, amit csak fejtőkalapáccsal lehetett mélyíteni... a meddőt 3, egymás fölé helyezett platóra való lapátolással sikerült a külső színre juttatni. Nagyon kemény munka volt...” Ám, amint azt a továbbiakban megtudjuk, nem volt sokkal különb és köny- nyebb a lágerben egyetlen munkafajta sem. A brigádokat váltogatták, más és más munkaterületekre kerültek, a munkakövetelményeket fokozták, ahol lehetett normákat állítottak fel. A memoár írója beszámol a tábor mindennapjairól, tájékoztat még a lágerparancsnokság összetételéről is. „A szovjet Halfin kapitány mellett, a foglyok képviseletében a lágerparancsnoki teendőket Herskovits zsidó munkaszolgálatos látta el. Nem sok emberséget köszönhettek neki a hadifogolytársaim. ...De, hát C’est la guerre és C’est la vie... (Francia szólásmondás, magyar jelentése: ilyen a háború és ilyen az élet - B. 0.) Az említettek jó sorsa azért hamarosan bekövetkezett: karácsony táján bevagonírozták őket és hazaszállították. Rákosi Mátyás gyorsan intézkedett az ő érdekükben!” A hadifoglyok nehéz életén csak időnként és átmenetileg segített egy- egy könnyebb munkabeosztás, ünnepi fejadag, vagy éppen egy humoros történés. Az utóbb fordult elő az egyik orvosi vizsgálat alkalmával, ahol anyaszült meztelenül kellett megjelenni a lágerlakóknak. A bizottságban volt egy szép tatár nő, aki a magyarokkal különösképpen szimpatizált. Mígnem aztán egyszer az egyik jó kondícióban lévő meztelen fogoly a mustrán nem tudott uralkodni magán és láthatóan emelkedett az „önérzete”. Főhősünk aztán arról mesél, hogy nagyon szerencsés eset volt, amikor specialista szakmunkásokat kerestek, ugyanis: „...szervezésre került egy festőbrigád is. Hogy, s mint történt a válogatás, nem tudom, de tény, hogy egy szakember kivételével, a többiek laikusok voltunk a festéshez-mázoláshoz. Ugyanis nekem is sikerült bekerülni ebbe a munkacsapatba... nem kellett kinn dolgozni abban a dermesztő hidegben, hanem fűtött helyiségekben csillogtattuk tudásunkat...” A megspórolt festéket a foglyok „értékesítették”, egy-két adag kenyeret, levest, kását kaptak érte esetenként. Az ott élőknek egyébként mindent el lehetett adni, a festéken kívül a deszka volt a sláger. Kiderül a beszámolóból az is, hogy az idő előrehaladtával mind többször merült föl a szökés gondolata, ami 4000 km-re a hazától persze inkább csak morbid ötlet volt, két balul elsült kísérlettel. Azt is megtudjuk: november 7-e alkalmából háromnapos munkaszünet volt a jutalom, bár ebben sem volt sok köszönet. Egyre elviselhetetlenebb lett lágerélet és a „rabszolgamunka” is. „Az idő haladt, a hónapok, az évek múltak és mi ...csak őrlődtünk, gyötrődtünk és építettünk... De meddig fog ez még tartani ? - kérdeztük ...Csak a bizonytalanság, a hitegetés, mindig egy újabb szkoro domoj. (Hamarosan hazamehettek. B. 0.)... Az 1948-as év már mély elkeseredést váltott ki valamennyiünkben. A munkavégzés nehezen ment, sok helyen ellenállást váltott ki... egyikmásik fogolytársunk idegileg összeroppant, őrjöngési rohamot kapott. A láger vezetőségét is nyugtalanította a foglyok helyzete... Megígérték: mihelyt konkrét szálbtási parancsot kapnak, azonnal a tudomásunkra hozzák... Úgy- ahogy megnyugodtak a kedélyek...” És 1948 szeptember első napjaiban megtörtént a csoda, megérkezett a magyar hadifoglyok hazaszállításáról szóló utasítás. „Nem lehet elmondani azt az érzést, ami bennünket eltöltött! Az a boldog mámor, ami eluralkodott rajtunk, csodálatos volt.” A magyar hadifoglyok közel négyévi raboskodás után 1948. szeptember 24-én megérkeztek Debrecenbe, s újra szabadnak érezhették magukat. Eddig a visszaemlékezés rövid összefoglalója. Azt már minapi beszélgetésünk alkalmával élőszóban a lakásán erősíti meg W. ]., hogy hazatérése után itthon az utcán önkéntelenül, riadtan meg-megfordult, nem követik-e a gép- pisztolyos őrök... Aztán kérésünkre - vagy inkább rábeszélésünkre - mesél még a hazatérése óta eltelt életének közel hat évtizedéről, miközben állandóan szabadkozik, hogy az már annyira hétköznapi volt, hogy említésre sem érdemes. Megtudjuk tőle - többek között - hogy hazatérése után visszament dolgozni a Szénbányák Vállalathoz, ahol - és ez egyáltalán nem mindennapi - nyugdíjazásáig egyvégtében húzott le három és fél évtizedet. Időközben - többszöri nekifutásra - megszerezte jogi diplomáját, jóllehet soha nem hasznosította azt jogászként. Jobbára ugyanis pénzügy-szakmai munkaterületen dolgozott, végigjárta a szamárlétrát és pénzügy főosztályvezetőként fejezte be - ahogy mondja - bányai pályafutását. 1949-ben - diákköri szerelmét, a vízválasztói Ilonkát feleségül véve - megnősült. 1954-ben megszületett Ákos fiuk, aki ma is gyakran meglátogatja őket. W. J. 1983-ban ment nyugdíjba és azóta is rendezett körülmények között, békés nyugalomban éldegél feleségével a bányai kölcsönökből és támogatással épített szép és nagy kertes házukban. Fenti cikkünk szerzője, dr. Baráthl Ottó a dr. W. J. életét feldolgozó tanulmányával a 2005. évi Nagy Iván honismereti pályázat kiemelt első díjasa lett
