Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)
2005-12-06 / 284. szám
2 2005. DECEMBER 6.. KEDD NÓGRÁDI BULVÁR SZTÁRENTERJÚ: GYŐZIKE „Fáj, hogy még nem vagyok díszpolgár Salgótarjánban Alig egy hete jöttek haza Kubából, de máris az újabb utat tervezik. Győzike úgy döntött, idén szakít a családi hagyományokkal, s külföldön töltik az ünnepeket. Elegük volt a január óta tartó hajtásból, s amúgy is jár már nekik a pihenés. A négytagú család a szentestét még itthon tölti, másnap azonban elindulnak Dubaiba, hogy a világ egyetlen hétcsillagos szállodájában köszöntsék az újévet. A 2005-ös esztendőt a családfő, Gáspár Győző értékeli.- Ritka alkalom, amikor nyugodtan lehet veled beszélgetni. Minek köszönhetem, hogy mindkét telefonodat kikapcsoltad, mielőtt leültél volna mellém?- Nem minek, hanem kinek. A feleségemnek, Beának. Ha nézi a showt, akkor tudhatja, hogy majdnem zátonyra futott a házasságunk. Nagyon nehezen sikerült rendbe tenni a kapcsolatunkat. Miután harmadszor is feleségül vettem Kubában, megesküdtem neki, hogy attól fogva kevesebbet lesz bekapcsolva a telefonom. Igyekszem betartani a szavam. Azóta valóban kevesebb hívást fogadok. Korábban mindenkinek elérhető voltam.- Azt mondtad, válságba került a kapcsolatotok. Hivatalos kimutatások szerint soha előtte nem néztek annyian műsort az RTL Klubon, mint az „összeveszős Győzike-showt”. Mondd Győzi, nem csak a kameráknak szólt a csetepaté?- Ha most rágalmazol, azonnal felállók, és be is fejeztük a riportot! Ez nem a Barátok közt, itt minden valóságos! Babonából-sem játszanék el egy ilyen összeveszést. Sajnos minden úgy történt, ahogyan látták. Nem vagyok rá büszke, hogy ország-világ előtt ordítottunk a feleségemmel. Kaptam is utána az utcán hideget-mele- get. Folyamatosan azt kiabálták utánam, milyen aljas vagyok... Kíváncsi lennék rá, más ember vajon hogyan viselkedne egy ilyen speciális tévéműsorban, ami csaknem egy éve forog.- Valószínűleg sokan élveznék. Milliós fizetés, álomutazások, nagy bevásárlások.- Ez csak a látszat. Hidd el, lelkileg tönkrementem ebben az esztendőben, tiszta idegroncs lettem. Gondolj bele: majd' minden nap címlapon szerepeltem valamilyen baromsággal. január óta nincs olyan nap, hogy ne támadna valaki! Ráadásul a drága szüleimmel is eltávolodtunk egymástól, és a testvéremmel sem tudok rendszeresen találkozni. Ugyan kinek jó ez?- Mondja ezt az a Gáspár Győző, aki korábban a fél karját adta volna a népszerűségért.- Nem ilyen népszerűségről álmodtam! Pedig a televízió- csatorna azt mondta, történelmet írtunk. Két sikeres szériát legyártani egy családi való- ságshowról még senkinek sem sikerült. De nagy árat fizettem érte. Majdnem belerokkantam a showba. Az utol-„ só hetekben Beával már alig beszélgettünk, s a gyerekeimmel sem tudtam úgy kommunikálni, mint régen. Ezért is várom már nagyon a december végét, amikor véget ér ez a cirkusz! Akkor végre új életet kezdhetünk, távol a médiától.- Abbahagyjátok? Januártól nem lesz harmadik széria?- A csatorna szeretné folytatni a műsort, de én már nem.- Hol töltitek az ünnepeket?- Elutazunk, hogy kipihenjük a január óta tartó hajtást. Alig volt olyan nap ebben az esztendőben, hogy ne forgattunk volna, s ez nagyon fárasztó. A szentestét még itthon töltjük, aztán elutazunk Dubaiba.- Csak nem a hétcsillagos szállodába?- De oda!- Az RTL fizeti az utat?- Nem, ezt már saját magunk finanszírozzuk.- Pedig azt hallottam, Gáspár Győző nem szeret saját zsebből fizetni...- Erről Bea tudna mesélni... Van igazság abban, amit mondasz, de most annyira fáradtak vagyunk, hogy nem érdekel a pénz. Úgy szeretnék együtt lenni a szeretteimmel, hogy senki ne zavarja meg a kikapcsolódásunkat. Pláne nem a kamerák. Sokat hallgattam a nézőktől, hogy milyen jó nekünk, hiszen bejártuk a világot. Igen ám, de egyik országban sem tudtunk pihenni, hiszen végig dolgoznunk kellett. Most lesz időnk négyesben is csatangolni...- Áruld már el a beszélgetés végén; boldog ember Győzike? Szöveg: SÁNDOR ANDRÁS Ötleteit, észrevételeit a nogradibulvar@chello.hu e- mail címen várjuk. Ajánljon figyelmünkbe újabb „áldozatokat”, találja ki, kivel folytatódjon a Nógrádi Bulvár! radio FM 100.4- Nem. Nem tudok már örülni semminek. Szeretnék ismét a régi Győzike lenni, de ez csak úgy fog sikerülni, ha már nem kukkolják milliók a mindennapjaimat.- Lefejez a szerkesztőm, ha nem kérdezem meg, hol fogtok ezután lakni...- Varószínűleg visszamegyünk Nógrádmegyerbe. Nem maradunk Salgótarjánban, ez biztos. Nagyon fáj, hogy az a város, aminek egy éven keresztül reklámot csináltam, nem ismer el. Gáspár Lacika rögtön a Megasztár után díszpolgár lett Balassagyarmaton, itt pedig tesznek rám a helyi vezetők. Fáj, hogy én nem lettem díszpolgár Salgótarjánban. Az unokatestvérem próféta tudott lenni a megye másik részén, nekem sajnos nem sikerült... Nevük ellenére nem lesznek szimplák Simply Red-koncert a Budapest Sportarénában Jó fél éve jelent meg a Simply Red legújabb stúdióalbuma a „Home”, és nem lehet kétséges, hogy idei koncertkörútjukon az ezen található számok viszik a prímet, de szokás szerint minden bizonnyal a korábbi síké rdalokat is hallhatjuk december 5-én, hétfőn a Papp László "Sportarénában. A Simply Red 1985-ben mutatkozott be a Money's Too Tight (To Mention) című Valentine Brothers dallal. Emellett a Holding Back The Years is hatalmas sláger lett, az USA elsőszámú felvétele. Azóta több mint Mick 45 millió albumuk kelt el. Mick Hucknell az 1980-as évek elején alapította a Frantic Elevators punk zenekart Manchesterben. Miután a banda feloszlott, Hucknell megalapította a Simply Redet és a bemutatkozó Picture Book albumot számos sikerlemez követte: „Mén And Women” (1987), „A New Flame” (1989), „Stars” (1991), „Life” (1995), „Blue” (1998), „Love And The Russian Winter” (1999). A zene- Huckneii kar - melynek meghatározó arca és hangja természetesen maga Mick Hucknell - a saját számok mellett más előadók felvételeit is sikerre vitte. Hucknell így vélekedik: - „ Azt a brit tradíciót támogatom, amit a Rolling Stones kezdett el: felhasználva a fekete amerikai hagyományokat teljesen újat hoz létre. Sokat segít ebben, hogy legyen egy karakteres hang a zenekarban.” Zenei filozófiájukat úgy látszik jól választották meg, melyet alátámaszt eladott korongjaik, és sikeres koncertjeik száma. Legújabb, „Home” című lemezük az igazi Simply Red klasszikusok sorát bővíti. 11 szám hallható rajta, producerként Mick Hucknell mellett Gota Yashiki működött közre. Külön figyelmet érdemel a „Fake”, a kislemezdal „Sunrise”, és a címadó dal, a „Home”. Felkerült még a „Money In My Pocket”, a „You Make Me Feel Brand New ” valamint a Bob Dylan klasszikus, a „Positively 4 th Street” is. Ezeket, és a már jól ismert számokat végre mi is élőben élvezhetjük. ■ (sts) Lerch István: „Meg kellett harcolnom a feleségemért" Tizenöt év után is ugyanolyan szerelemmel néz a kedvesére, mint az első-találkozásnál. Úgy gondolják, kapcsolatuk titka a sok közös utazás. Kivételes alkalom, amikor a zenész a második feleségéről beszél. Kovács Katival kötött első házasságáról már sokat hallhattunk, Enikőről azonban keveset tudunk. „Soha nem titkoltuk, hogy 13 év van köztünk, az én javamra - mosolyog István. - Az elmúlt másfél évtizedben egyszer sem volt gond, hogy ennyivel idősebb vagyok. Enikő egyébként angoltanár, barna szemű, barna hajú, amolyan Cindy Crawford-típus.” A zenész szerint olyanok ők ketten, mint tűz és víz, ám különbözőségeik ellenére jól kiegészítik egymást „Én lazább vagyok, Enikő viszont túl komolyan vesz mindent - mondja. Jómagam békés természetű vagyok, ő érzékenyebb, harcosabb típus. Általában butaságokon szoktunk vitatkozni. A hosszú kapcsolat titka, hogy az ember meg tudja őrizni az egyéniségét, miközben a másikét is elfogadja. Nem volt egyszerű, de nekünk sikerült” Mivel nem vagyunk egyformák a problémákra is különbözőképp reagálunk. Például amikor Kenyába indultunk, itt esett a hó, tiszta jég volt minden, még az is kérdéses volt, hogy a taxi egyáltalán fel tud-e értünk jönni a hegyre, ahol lakunk. Aztán amikor álmosan pakoltuk a csomagokat, hirtelen áramszünet lett a lakásban és tök sötét Enikő pánikba esett, és azt mondta, nem utazik sehová! Erre én a bölcs hallgatást választottam, s a hajnali csendben pakoltam tovább... Vagy egymás ik példa, hogyan viselkedünk vészhelyzetben: Már január volt, de szerettünk volna utoljára meghitt-hangulatot varázsolni a karácsonyfa körül. Meggyújtottam egy csillagszórót és egy gyertyát.. Aztán szép lassan a fa is elkezdett égni, majd amikor a plafont is kezdték nyalogatni a lángok én elindultam vödörért Enikő pedig dermedten bámulta hogyan kezd füstölni a függöny, miközben én őrültként rohangáltam a fa és a vízcsap között. POP PLUSZ ROCK POP PLUSZ ROCK POP PLUSZ ROCK POP PLUSZ ROCK TÓTH GABI-Fekete virág Egy ország ismerhette meg a fiatal, tehetséges énekesnőt az idén, hiszen Gabi volt a Megasztár tehetségkutató versenyen a legjobb helyezést elért női előadó. Az igazi megmérettetés azonban most kezdődik, hiszen megjelent a lemeze. A 12 vadonatúj dalt tartalmazó korong zenei anyaga finom átmenet a pop és a rockzene között. Egyrészről hallhatunk markáns gitárokat, dögös tempókat, hatalmas refréneket,. lendületes dalokat, de egy "másik" Tóth Gabit is hallhatunk az albumon, hiszen finom melódiák, lassú dalok is helyet kaptak ezen a fantasztikusan változatos lemezanyagon. Erre kitűnő példa a "Titkos ajtó" című felvétel, melyben Gabi Palcsó Tamással énekel duettet Aki Gabit eddig csak egy "egydimenziós", kizárólag rockzenei énekesnőnek könyvelte el, alaposan meg fog lepődni az album hallatán, hiszen ez a 12 felvétel az ékes bizonyítéka annak, hogy Gabi hazánk egyik legtehetségesebb, legsokoldalúbb előadója. (Warner) ENYA-Amarintine Itt az énekesnő hatodik, "Amarantine" című új albuma. Az Írországban rögzített korong egy igazi klasszikus Enya album; annak a különleges és hosszú munkakapcsolatnak köszönhető, mely Enya egész karrierjét végigkísérte a producer-hangszerelő Nicky Ryan-nel és a dalszövegíró Roman Ryan-nel. Kezdve a címadó dal szárnyaló refrénjétől egészen az apró finomságokban bővelkedő "Wild Violet"-ig, mely a japán költő, Basho haikuján alapszik; mindent, amit egy Enya albumtól várhatunk, bőségesen hullik az ölünkbe most is. Több mint 65 millió eladott albummal Enya a világon az egyik legtöbb lemezt eladott zenész. Az új anyag Enya eddigi legegységesebb és legtudatosabb munkája. A zene, mely olyan időtlen és örök, mint az amaránt maga, mint a mitikus virág, mely sohasem hervad el. (Warner) DRAFT-Átutazó Ez már az együttes második albuma. Az Aranyzsiráf díjas csapat ismét egyedi és különleges színt hoz a hazai lemezpiacra. Az albumon közel 70 percen keresztül élvezhető a trance, pop és rock elemeket is tartalmazó, egyedi hangulatú zenei ötvözet. Az elektronikus hangszerelést jól kiegészíti az élő gitár, dob, valamint Dóri csodálatos hangja. Az egyedi, igazi zenei csemegéket tartalmazó albumon megtalálható az "Átutazó" című dal breakbeat verzióban, a nemzetközi sikereket is elért "October" című felvétel, valamint a legújabb különlegesség, a "Dynamite", ami az albummal egy időben kerül kislemez formájában a boltokba. A dal érdekessége, hogy a budapesti junior fitnesz-vüájgbajnokság hivatalos dala lett, illetve a videoklipben világklasz- szis magyar fitneszversenyzők láthatóak. Az elmúlt időszakban a zenekar olyan világsztárok előtt léphetett színpadra, mint a Faithless, vagy a Phats & Small. (Warner) JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: kettő. CD-k és kazetták közül válogathat szerkesztőségünkben: KarkuszKrisztián (Salgótarján) és Fráter Edina (Balassagyarmat). Mai kérdésünk:- Melyik évben volt a legendás népstadioni Hungária koncert? a) 1995 b) 1996 c) 1997 Beküldési határidő: december 9. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, „Pop Plusz Rock” 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. E mail címünk: nogradibulvar@chello.hu