Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)

2005-12-23 / 299. szám

2005. DECEMBER 23., PENTEK 15 SPORTTUKOR Már az eredmények is jönnek Az összefogás ereje viszi előre őket A Cserhátban megbújó kétezer lakosú Bujákon, az ottani Szent-Györgyi Albert iskola diáksportkörében, Kecskés Ferenc 3. dános mester vezetésével az el­múlt év tavasza óta folyik karateoktatás. A DSK idő­közben tagja lett a Magyar Karate és a Magyar Honto-Ryu Karate Szövetségnek is. A mesterrel az elmúlt másfél év történéséről beszélgettünk. < I. Együtt a bujáki karatésok- Nehéz volt a kezdet?- Nagyon. Ráadásul sokak­ban ellenérzést keltett, hogy olyan mester, aki 24 éven ke­resztül a JKA Shotokan karaté­val foglalkozott, hogyan és mi­ért váltott hirtelen szövetséget.- Miért is?- Azért váltottam, mert az MHKSZ, a Világszövetség (WKF) versenyszabályai sze­Nagy Regina rint versenyezteti tagjait, ami nagy valószínűséggel olimpiai sportág lesz. Hozzá kell még tenni azt is, hogy a bujáki csa­pat, WKF versenyeken ért el kiváló eredményeket, ahol több stílus karatékái vesznek részt. Felkészítő edzéseimen, (a fél­reértések elkerülése érdeké­ben) shotokan katát, (forma­gyakorlat) és shotokan kihont (bázistechnika) gyakorolnak a tanítványok. Egyedül a kumite (küzdelem) más. WKF és nem Ippon-Shobu. (Kecskés mester egyébként mindkét versenyrend­szerben volt magyar bajnok - a szerz.). Szóval mi végleg elköte­leztük magunkat, hogy a fenti szövetségek égisze alatt próbá­lunk meg minél jobb eredmé­nyeket elérni.- Hallhatnánk egy kicsit bő­vebben is, a bujáki fiatalok ed­dig elért eredményeiről?- Az idei első teljes verseny­évadunk eredményeit tekintve ki kell emelni Almási Martint, aki a Gerecse Open elnevezésű nemzetközi versenyen kumi- tében 3. helyezést ért el, és az Ablon Kupán is begyűjtött egy bronzérmet. Ugyancsak ő az országos diákolimpián kumi- tében aranyérmet szerzett, mö­götte nagy örömünkre szintén bujáki versenyző, Bangó B. Dá­niel végzett. A fiúk közül ki­emelkedik még Berki Dániel, aki több országos bajnoki he­lyezéssel büszkélkedhet, mi­közben aranyérmet szerzett az MSKSZ országos bajnokságon.-Ésa lányok?- Közöttük is van több ered­ményes versenyzőnk, a leg­jobb Nagy Regina. Ő sérülés miatt nem tudott részt venni az országos diákolimpián, ahol jó esélyekkel indult volna. A legutóbbi országos bajnoksá­gokon azonban már remekelt. Három alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára, mindkét (kata, kumite) ver­senyszámban. Rajta kívül még két „újonc” leányversenyző ért el szép sikereket. Az Ablon Ku­pán és az MSKSZ ob-n Bangó Henrietta kumitéban 3., Varga Anna az MSKSZ obén szintén a harmadik helyen végzett.- Kik segítik a DSK munkáját?- Az itt folyó karate csapat munkáját nagyban segíti az is­kola igazgatója Géczi László és Búron András testnevelő, akik a versenyekre való felkészülés jegyében díjmentesen rendel­kezésre bocsátották a tornater­met, és a sportszereket. Mind­ezek mellett a szülők segítsége is kellett ahhoz, hogy méltó kö­rülmények között tudjunk részt venni egyes versenyeken. Itt meg kell említeni Berki Lajost, aki saját gépjárművel sok ver­senyre szállította a csapatot. Mivel a szülői segítség véges, kértük a bujáki polgármesteri hivatal segítségét is. Kodák Csaba polgármester azonnal a segítségünkre sietett és támo­gatta a 2005-ös diákolimpián, valamint a magyar bajnoksá­gon való részvételünket.- Hogyan tovább?- A lehetőségekhez mérten szorgalmasan készülünk to­vább a versenyekre. Pont a na­pokban voltunk egy újabb nagy erőpróbán, az országos Fighter Kupán Dunaújváros­ban. Itt is sikeresen szerepel­tünk, Berki Dániel a 12-13 éve­sek kumite versenyszámában az első helyen végzett. Almási Martin is jól küzdött csupán a döntőbe jutásért vívott mérkő­zésen maradt alul ellenfelével szemben - zárta szavait Kecs­kés Ferenc. m Zentai József RÓLUNK SZÓL Czene Gyula VAJON MEGHOZZUK-E A SZÜKSÉGES .ÁLDOZATOT’ A SPORTÉRT, egészségünkért?... Úgy tűnik, hogy nem. Az okok közé szoktuk sorolni az elterelő tényezők sokaságát. KÉTSÉGTELEN, HOGY A „GYORSULÓ IDŐ” KORÁBAN megnövekedett a sport „konkurenseinek” a száma, azaz ma változatosabbak a szabad idő eltöltésének lehetőségei, mint - akár egy évtizeddel- ezelőtt Ezek jelentős része azonban alig-alig párosul mozgás­sal. Sajnos a mozgásszegénység a munkavégzésre és a szabad idő eltöltésére egyaránt jellemző. Régiónkban gyakran hivatko­zunk a megfelelő sportlétesítmények hiányára, de találkozha­tunk más magyarázatokkal is. KÖZISMERT, HOGY A SPORTTAL KAPCSOLATOS SZOKÁSRENDSZER megalapozásában kiemelt szerepet játszik az iskoláskor. Sajnos itt is tapasztalható kedvezőtlen változás.- Mi nem tudunk sem időt, sem pénzt áldozni a sportra! - mondta a gyermekei jövőjét gondos alapossággal tervezőépítő családfő, majd hozzátette: - Elegendő az angol- és a matemati­ka-különóra... Sajnos a múltkor is angol helyett sportversenyre vitték a fiamat... Ha kell az iskolának a sport, akkor azokat a gyerekeket nevezzék be a versenyekre, akiknek nem fontos a tanulás! - zsörtölődött valóban: kinek fontos a sport? Ki hozzon érte áldozatot? Tapasztalhatjuk, hogy a rendszerváltozás óta a munkaadóknak- néhány üde kivételtől eltekintve - szűkebb környezetünkben sem fontos a sport... A szülők körében - mint azt fenti, kicsit szögletes példa is mutatja - talán a kiválasztási, a felvételi rend­szer furcsa szabályai miatt átrendeződtek az értékek. Nem vé­letlen, hogy az iskolák nem kis hányadának tevékenységrend­szerében sem a súlyának megfelelő helyen szerepel a sport.. Eszük ágában sincs az „áldozathozatalra”. - Nincs is miből! - mondják. TÉNY, HOGY - MIVEL A KÖZPONTI DOTÁCIÓ ÖSSZEZSUGORODOTT - Úgy vélik, sok helyen, hogy a sport a magánszférába sorolható... A helyzet tehát nem megnyugtató. Pedig a sportra - annak sem­mi mással nem pótolható - hozadéka miatt áldozni kellene..., a mostaninál jóval többet Nemcsak az államnak, a munkahelyek­nek, az iskoláknak, hanem mindannyiunknak. A SZÜLŐKNEK KIVÁLTKÉPPEN FIGYELNIÜK KELLENE gyermekük sporthoz való viszonyára, ha azt szeretnék, hogy a felnőttek vi­lágába gördülékenyen beilleszkedjenek, egészséges munkavál­lalók, vállalkozók s nem utolsó sorban szülők legyenek. S ez ta­lán nem is áldozat, hanem kötelesség. Áldozat? Nyolcvanöt esztendő fekete-fehérben A különböző válogatottakban játszott mérkőzéseik szá­ma sem kevés, a fekete-fehér színekben lejátszott mécs­eseik száma viszont több ezres nagyságrendű. Hiszen a Stécé egykori labdarúgói közül jó néhányan összegyűl­tek a minap Salgótarjánban, a bányamúzeumban. Ott volt Agócs Lajos, Baranyai Gyula, Básti István, Cséki Já­nos, Ferencz Gyula, Dávid Róbert, Jeck Ferenc, Kajdy Tibor, Kmetty József, Kökény József, Krajcsi József, Marcsok János, Répás Béla, Szalay Miklós, Szőke István, Szabó Géza, Varga Sándor, Vertig József. Nem egykorú- ak ők (sőt Szabó Géza edzőjük is volt), nem egyformán voltak sikeresek, de összefűzi őket a múltjuk, azonos módon gondolnak azokra a szép időkre, amikor a szur­kolók tömegeinek nagy tapsa közepette kifutottak a zöld gyepre vagy éppen a szorítóban vártak a gongütésre. nuszpontokkal végeztek, mert sok büntetőpontot levontak tőlük a szabályok hiányos ismerete miatt. A harmincas években már jóval előbb tartottak és megnyerték a magyar amatőr bajnokságot, a Corinthián-serleget. Először 1935- ben lett az SBTC NB I-es, de csak 1940-től sikerült stabilizálnia ma­gát a legfelsőbb osztályban. Egyéb­ként, bár már az első években fel­karolta a „Takács-bandának” ne­vezett városi csapatot a bánya, a fe­kete-fehér színnek nincs köze - mint sokan gondolni vélik - a szénbányászathoz. A színválasz­tásnak prózai oka volt: egy Gut- freid Antal nevű mészárosmester Ugyanis nemcsak hajdani focis­ták, hanem - például Szerémi An­dor személyében - a volt ökölví­vók is képviseltették magukat azon az ünnepségen, amelyet a Salgótarjáni Bányász Torna Club megalakulásának 85. évfordulója tiszteletére tartottak. Ott volt - má­sok mellett - dr. Gótai László, a Magyar Olimpiai Bizottság Nóg- rád megyei tagja, Mihalik Ferenc, az öregfiúk „kapitánya”, PájerZol­tán, a csapat örökös ügyintézője, Répássy László, a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség ügyvezető igazgatója, Simon Imre, a jelenlegi SBTC elnöke és megjelent a leg­idősebb Stécé-szurkoló, a 96 esz­tendős Persik János és a 82. életé­vét taposó Verbovszky Emil is, aki az élők közül legrégebben, 1938- ban lett a Stécé igazolt játékosa. Azé az 1920-ban alapított klubé, amely szinte egyidős az 1922-ben várossá nyilvánított Salgótarján­nal és amelyik az elmúlt évtize­dek során megannyi dicsőséget, Varga Sándor (balról) és Kmetty József (jobbról), az SBTC Öregfiúk Alapítvány részéről kezdeményezte az emléktábla elkészítését Középen Lonsták Elemér, a faragvány alkotója hírnevet szerzett a városnak. Né­hai László Imre, aki tizenegy tár­sával együtt egyik alapítója volt az egyesületnek, mondta el 1992- ben, a kilencvenedik születésnapi­ja alkalmából készült interjúban, hogy 1921-ben már beneveztek a környékbeli bajnokságba. Jellem­ző volt a helyzetükre, hogy mí­vette a csapatnak az első mezt, s mivel ilyet kapott, ez lett a Stécé színe. A bányamúzeumi megemléke­zés résztvevőit az emléktábkfava- tó ünnepséget szervező SBTC Öregfiúk Alapítvány nevében Kmetty József köszöntötte és kérte fel Zsuffa Miklóst, a hajdani Nógrá­di Szénbányák vezérigazgatóját be­széde elmondására. A volt bánya­igazgató elmondta, hogy mindig hazajön, ha belép a bányamúze­umba, mert az itteni légkör azt a hangulatot, szellemet adja vissza, sugallja, amelyben a bányászok - köztük a sportolók - annak idején éltek, dolgoztak. Beszélt gyermek- és ifjúkora színhelyéről, Kazárról is, ahol a többi településhez hason­lóan a bányavállalat megteremtet­te a szervezett sportolás lehetősé­gét Kifejtette, hogy később, már vezetőként bármerre járt is az or­szágban, mindenütt irigyelték kol­légái a nagyszerű futballcsapat mi­att Zsuffa Miklós véleménye sze­rint a lehető legjobb helyre került az emléktábla .Ferencz Gyula, a me­gyei labdarúgó-szövetség elnöke­ként ugyancsak ezt hangsúlyozta és visszamenőleg is köszönetét mondott az egyesületnek, amely­nek színeiben sportolhatott s ahol egzisztenciáját megteremthette. Bízik abban, hogy az előző generá­ciók példája ösztönzőleg hat a mai fiatalokra is. Ez esetben a jövője is szép lehet a Stécének, nemcsak a múltja. Végh Zsolt, a mostam, az NB Ill-ban szerénykedő SBTC el­nökségének fiatal tagja inkább elő­renézett és annak a reményének adott hangot, hogy éppen a tiszte­letet parancsoló múlt alapján a jö­vőben a város is jobban magáénak érzi majd a csapatot Mohácsi Lajos azért mondott köszönetét, hogy an­nak idején mint NB I-es játékveze­tő együtt edzhetett e nagyszerű já­tékosokkal, akik a közösségterem­tésben is élen jártak. Vajda István házigazdaként, a bányamúzeum vezetőjeként szólt a megjelentek­Dávld Róbert (balról) leplezte le a táblát, amelyet a volt SBTC-sportolók nevé­ben Jeck Ferenc (középen) és Szerémi Andor koszorúzott meg. Háttérben Sza­bó Géza mesteredző hez. Felidézte az SBTC-hez fűződő személyes emlékeit, élményeit El­mondta: azok közé tartozott, akik nemcsak a győzelem, hanem vere­ség esetén is sorsközösséget vállal­tak a csapattal. Beszámolt arról is, hogy a Nógrádi Történeti Múzeum igazgatósága támogatta a kezde­ményezést, hogy az emléktábla itt kapjon elhelyezést. Az egyesület nyolcvanöt éves múltját reprezen­táló egyéb dokumentumokat, ereklyéket is szívesen bemutatják a nagyközönségnek, amennyiben terveik szerint bővül a bányamúze­um kiállítóterme. A beszédek el­hangzását követően Dávid Róbert leplezte le a fából készült emlék­táblát, Lonsták Elemér alkotását. A míves faragvány emlékezteti az utókort az 1920-ban alakult SBTC valamennyi sportolójára - köztük a kézilabdásokra, ökölvívókra, ter­mészetjárókra, tornászokra - de a klub címere mögül kikandikáló fo­cilabda a legsikeresebb sportágra, a labdarúgásra utal. A megemléke­zés koszorúját Jeck Ferenc és Szerémi Andor helyezte el az em­léktáblánál. Mint mindig, ezúttal is torokszorító érzés volt végighall­gatni a felemelően szép dallamú és szövegű bányászhimnuszt és a mai helyzet ismeretében már in­kább csak nosztalgiahangulatú Stécé-indulóL A hivatalos gesztusokat követő­en fehér asztal melletti beszélgetés­re került sor, ahol folytatódott az anekdotázás, amely gyakran az „emlékszel?” kérdőszóval kezdő­dött és általában egy derűs poén­nal, mosollyal végződött. Amikor pedig a jelen és jövő jött szóba bi­zony el-elkomorultak az arcok, de a bizalom jelét is fel lehetett fedez­ni a gondolatok között. Remélhető­leg az optimistáknak lesz igazuk és újra eljön majd az az idő, amikor „zúg a nép, huj-hajrá!” és ha min­dig nem is, de a jelenleginél sokkal gyakrabban győz a Stécé-szín, arat diadalt a Stécé-szív! ■ Csongrády Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents