Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)
2005-12-17 / 294. szám
4 2005. DECEMBER 17., SZOMBAT KULTÚRA Szeretetéhség fogságában „A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” - fogalmazott „Anna Karenina” című regénye első mondatában Lev Tolsztoj orosz író, akinél jelentősebb mestere kevés élt eleddig a földkerekségen a nagyepikának. S e néhány sor igenis fontos lett az 1877-ben papírra vetett mű értelmezéséhez, mintegy kulcsot ad a szerelem és a házasságtörés mindennapos, ugyanakkor mindig egyedi szépségű és fájdalmú történetének megfejtéséhez. Egy anekdota szerint Tolsztoj a regény befejezésekor megsiratta Annát, a tragikus sorsú címszereplőt. Ki tudja mennyien reagáltak azóta ugyanígy szerte a világon. Feltehetően sokan éreztek és tettek hasonmód a minap a Budapesti Kamaraszínház előadása közben, illetve végeztével is. Amikor Anna vergődik két férfi között és alig látja gyermekét, majd önként a halálba menekül a szereim i háromszög megoldatlannak látszó konfliktusa elől. Akár azt is mondhatnék, hogy banális megoldást választott, amikor az esze helyett a szívére hallgatott, azaz gyengének bizonyult, megfutamodott. Ismerős szituáció, nagyon sokan cselekedtek már így a köznapi életben is. Egy-egy ilyen eset a közvélemény részéről egyrészt sajnálatot vált ki, de általában nem marad el az ítélkezés sem: miért nem keresett az íllető Karenin (Kulka János) nem tud megbocsátani Csaba a legfontosabb más megoldást? Volt-e joga a másoktól kapott, a mások számára is értéket jelentő életet eldobni magától? Átgondolta-e, hogy mit veszít gyermeke az ő végleges tá- voztával? E kérdések természetesen feltehetők Anna Kareninával kapcsolatban is, de ezzel a mélyen orosz, mégis abszolút egyetemes érvényű regénnyel összefüggésben, a családi motivációk, a bonyolult lelki tényezők alapos ismeretében nem evidens a válasz. Éppen abban rejlik Tolsztoj írói nagysága, hogy mesterien tudta árnyalni Anna, a férje és kedvese, Vronszkij gróf, valamint a körülöttük élő emberek sajátos, összetett viszonyát. Ez a kapcsolatrendszer a színpadi változatban - Kiss Csaba átiratában és rendezésében - is megőrzi a Tolsztoj által megálmodott különlegességét, bár szükségszerűen szikárabb, lényegretörőbb, kevésbé gondolat- és hangulatérzékeny mint a regény lapjain. így volt ez 1910 óta minden színházi szövegkönyv esetében, hiszen az „Anna Kareniná”-ból - amelyet Thomas Mann a„w- lágirodalom legnagyobb (társadalmi) regényének ” nevezett - sosem sikerült az eredetivel egyenértékű színpadi művet létrehozni. S ráadásul mint minden szerző - Tolsztoj is - kinek-kinek a fantáziájára bízza az élmények feldolgozását, az olvasottak mintegy továbbírá- sát... A cselekmény mindenestre hiteles, Kiss lelki stációkat, amelyeken a három felnőtt főhős - és negyedikként Szerjozsa, Alekszej Karenin és Anna kisfia átmegy - is nyomon követi, szemléletesen ábrázolja. Jól érzékelteti, hogy a kilenc éve férjezett Anna az örökké elfoglalt, hűvös, kimért hivatalnok Karenin oldalán miért szeret bele a jó megjelenésű, figyelmes, kedves katonaférfibe, Vronszkij grófba. Bemutatja azt is, hogy Anna - mintegy érezvén a veszélyt - igyekszik legalább késleltetni az új kapcsolatot: bár ellenállhatatlan vágy vonzza őt Vronszkij karjaiba, lelkiismeret-furdalást, bűntudatot érezi, amikor nemet mond eddigi, biztonságot jelentő házasságára és felforgatja nyolcéves gyermeke életét. Sokáig vívódik, de végül is őszintén elmondja férjének, hogy szeretője van és gyermeket is vár. Karenin először azonnal a válásra gondol, majd rádöbbenvén, hogy - minden külső jel ellenére - szereti a nejét, ezért, ha megbocsátani nem is képes, a „status quo” fenntartását látja jobbnak, feltéve, ha Anna szakít Vronszkijjal. Miután felesége erre képtelen, Karenin marad a fiával, Anna egy fél évre bezárkózik Vronszkijjal egy fullasztó bútorozott szobába, amelynek hangulatát azonban a szerelem sem tudja felmelegíteni. Elvetéli magzatát és tragikus helyzetére akkor döbben rá, amikor Vronszkij anyja - akitől anyagilag függ a fia - bukott asszonynak nevezi. S miután Vronszkij is csak külföldi utazással biztatja, de közvetlen környezetében, az előkelő körökben nyíltan nem vállalja A kétségbeesett Anna (Györgyi Anna) Vronszkij gróf (Haás Vander Péter) ölében őt, végleg kilátástalannak találja sorsát... A történés úgymond második vonulatát Anna testvéréinek, Sztyivának és sógornőjének, Dollynak a szintén majdnem zátonyra jutó házassága jelenti. Dolly azonban éppen Anna kérésére hajlandó túltenni magát azon - persze a gyerekei érdekében is - hogy megcsalta a férje. Később azonban - s így kapcsolódik szorosan Anna helyzetéhez - ő maga is mindennél jobban vágyik egy perzselő, lángoló nagy szerelemre. Egy olyanra, amelyik Annát is elérte, bár nagy árat fizetett érte. A darab és a rendezés az első pillanattól kezdve a feszültségre épít, a koromfekete dobozdíszletek is sugallják a bekövetkező drámát. Szellemes megoldás az idősíkok keverése, a dialógusok és a közönségnek szóló monológok szövegre koncentrált pó- diumjátékszerű vegyítése, nem kevésbé a zárómozzanat, a vonateffektus nagyvonalú kiváltása Anna magába roskadó, zárkózó gesztusával és ide illő zenével. Kiss Csaba a címszerepre remek színészt talált, akinek nem kisebb személyiségek mint például Bajor Gizi és Ruttkai Éva - után kellett beállni a sorba. Györgyi Anna elegáns hölgyként jeleníti meg Annát, aki, noha nem szentimentális, ösztönösen éli meg határtalan szeretetvágyát, de egyszersmind tudatosan is vállalja, szenvedi meg sorsát. Kulka János Alekszej Kareninje nem igazolja Anna véleményét, amely szerint férje egy gépember. Nem fitogtatja pozícióját, erejét, s bár nem lágyul el a nehéz pillanatokban, igenis van szíve, tud mélyen, emberként érezni is. Vronszkij grófot a daliás megjelenésű, kiváló hangadottságú Haás Vander Péter játssza. A kevésbé hangsúlyos szerepek megszemélyesítői közül Tímár Éva - mint Vronszkaja grófnő - és a tehetséges, ügyes gyermek- szereplő említhető. A Szűcs Miklós dirigálta Budapesti Kamaraszínház ezúttal is igazolta, hogy - bár nem dúskál anyagiakban - évek óta következetes munkát végez, igényes színházművészetet művel. Ebben az évadban ezt már az „Egy csepp méz”-zel is bizonyította. ■ Csongrády Béla „Signorina, süt a nap!” így köszöntötte Rómában az egyik reggel egy ismeretlen asszony V. Kulcsár Ildikó magyar újságírót, aki - utalván a két nép mentalitásbeli különbözőségeire - ebből (is) azt a következtetést vonta le, hogy Itáliából elsősorban derűt kell(ene) hazahozni. Egyebek mellett ez a sztori is elhangzott a Nők Lapja-staféta elnevezésű programsorozat idei utolsó rendezvényén a Területi Művelődési Intézmények Nógrád Megyei Könyvtárában Salgótarjánban. V. Kulcsár Ildikó újságíró szerint több derű kellene az életünkbe A publicista örömmel tett eleget a meghívásnak, mert szép emlékek kötik a nógrádi megye- székhelyhez. Annak idején, magyar-orosz szakos tanárjelöltként egy tudományos tanácskozáson itt tartotta az első előadását „Madách Imre fiatalkori drámái” címmel. Most pedig a „Királynők vendége voltam” című legújabb, nagyon friss könyvével érkezhetett ide. Negyedik saját kötetével, amelyikben olyan személyiségeket mutat be, akik koronával a fejükön, de legalábbis koronaközeiben születtek. Élete nagy szerencséjének, adományának tartja, hogy bebocsátást nyert a palotákba, vendége lehetett például a dán királynőnek és Frigyes trónörökösnek, Takamado hercegnőnek, a japán császár feleségének, XVI. Károly Gusztáv svéd királynak és Szilvia királynénak, a spanyol királynénak, interjút készíthetett a Habsburg-dinasztia ma élő képviselőivel, Ottóval és fia, György családjával. Ez azonban az életnek csak egyik oldala. A másikat - többek között - az az élmény jelenti számára, amelyben egy nyolcgyermekes nyír- adonyi családnál részesült: a nagycsoportos óvodásnak és a hatéves elsősnek egy cipője van, s anyjuk felváltva, hol az egyiküket, hol a másikukat viszi óvodába, illetve iskolába. De ezen a kevésbé napos oldalon sorakozik az a levél is, amelyben egy tizenöt éves gyerek azt kéri karácsonyra, hogy szülei ne veszekedjenek. A Nők Lapja főmunkatársa szerint az újságírói pályán az a szép, hogy megtapasztalni a gazdagok életformáját éppúgy, mint a szegénységet, a nyomorúságot, hogy lehet beszélgetni híres emberekkel, de olyanokkal is, akiket nem pásztáz a kamera, pedig annyi gondolatuk van, annyira érdekes az életük, hogy megérdemelnék a közfigyelmet. V. Kulcsár Ildikónak öt gyermeke van, s ez megóvja a toliforgatókat fenyegető elbizakodottságtól. - Az ember önkéntelenül téved, követ el hibát a gyermekek nevelésében, s ez helyreteszi a személyiségét - mondta. Kétszer volt ugyan főszerkesztő, de rájött, hogy ez a beosztás, az örökös viaskodás nem neki való, Ő akkor érzi jól magát, ha írhat. S nem öncélúan, nem sokkoló, hanem mindig segítő szándékkal. Ezért is örül annak a sok visszajelzésnek, amit írásai kiváltanak az olvasókból. Jó barátja, „pótmamája” volt Janikovszky Éva, akitől még élete utolsó napjaiban is lehetett, tudott tanulni. V. Kulcsár Ildikó tanít az egyik újságíró-akadémián és félti a fiatalokat. Tapasztalatai szerint túlképzés van a szakmában, s lehet, hogy éppen a legjobbak, a legtehetségesebbek nem tudnak majd érvényesülni a nagy tülekedésben. A stafétabot - a könyvtár olvasóinak kérésére - legközelebb Szegő Andráshoz kerül, aki várhatóan január végén, február elején találkozik az olvasókkal. ■ CS. B. JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: JAssuk mennyi támogatást kapott mára az egészségügy. ” Szerencsés nyertesünk: Pánczél Fenencné Mátraszele, Kossuth út 54. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb december 224g juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át! FOTÓ: P.TŐTH LÁSZLÓ
