Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)
2005-11-08 / 260. szám
6 2005. NOVEMBER 8., KEDD GAZDASÁGI TŰKOR Ma újabb uniós intő a pénzügyminiszterektől várhatóan megerősítik ma az uniós országok pénzügy- miniszterei, hogy Magyarország nem tett meg mindent a költségvetési hiány lefaragásáért. Emlékezetes: októberben az EU-bizottság elmarasztalta a magyar kormányt a magas államháztartási deficit miatt, (bl) Megadóztatná az sms-t az olasz kormány szöveges üzenetenként 1 centes (2,5 forint) adót vetne ki az olasz kormány, hogy növelje az államháztartás bevételeit. Az sms-adó a tervek szerint mintegy 300 millió eurót (75 milliárd forint) hozna a konyhára. A Telecom Italia elnöke idióta ötletnek minősítette az elképzelést. (bl) Hatvanéves osztrák munkanélküliségi rekord még soha nem volt olyan magas a munkanélküliség Ausztriában a II. világháború óta, mint az idén októberben. A most közzétett adat szerint 6,8 százalékra emelkedett az állástalanok aránya. Ez a szám még mindig jónak számít EU-s ösz- szehasonlításban. (bl) Az Autóklub az Allianz kötelezőit értékesíti tu SZOtGAJLTATASOKKAL bővítette együttműködését a Magyar Autóklub és az Allianz Hungária. Akik az autóklubnál kötik meg a biztosító kötelezőjét, 8 százalék kedvezményt kapnak a díjból, és egy évig ingyen tagjai lehetnek az autóklubnak, (tm) A vártnál kisebb lett az októberi hiány ALIG huszadrésze az eredetileg tervezettnek az állam- háztartási hiány az idei év tizedik hónapjában. Eredetileg 46 milliárd forintra számított a pénzügyi tárca, ám mindössze 2,1 milliárd lett a valóság, (bl) A mobilcég beleolvadt a nagy vezetékesbe jóváhagyta tegnap a Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése a T-Mobile Rt. és a Magyar Telekom Rt. egyesülési szándékát. A részvényesek szavazással döntöttek a mobilszolgáltató anyacégbe olvadása mellett. Az egyesülést követően a Magyar Telekom működési formája változatlan marad, (bl) A HiRSÁV A PANNON GSIY1 TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Nyertek a nagy családok adó, 2006 Csökken az szja, az áfa. Eho terheli a tőkejövedelmet. A kétgyermekes szülők már nem vehetik igénybe a családi adókedvezményt. Az csak azoknál marad meg, akiknek legalább három gyermekük van Megszavazta a parlament tegnap késő este lapzártánk után az adótörvényeket. A legtöbb változásra a személyi jövedelemadóban kell számítani jövőre. Füsi R-Tóth M. Az alacsony keresetűek és a sok- gyermekesek az igazi nyertesei a jövő évi adótörvényeknek. Az új szja-táblának köszönhetően több marad a magánszemélyek zsebében. Bár az alsó, 18 százalékos kulcs nem változik, magasabb éves jövedelemig adózhatnak ezzel az emberek. Míg idén 1,5 millió forint a határ, jövőre 1,55 millió. Két százalékponttal 36 százaA 2005. évi szja-tábla Eves jövedelem 0-1500 000 Ft Adókulcs 18% 1 500 001 Ft-tól 38% * • AZ 1 500 000 FT FELETTI ÖSSZEG UTÁN ♦ 270 000 FT lékra csökken az szja felső kulcsa, ezzel adóznak tehát azok, akik éves szinten 1,55 millió forintnál többet keresnek. Emelkedik az a határ is, éves 1,35 millió forintra, ameddig igénybe vehetik az alkalmazottak az adójóváírásnak nevezett kedvezményt. Ez azt eredményezi, hogy havi 63 ezer forintos bérjövedelem után nem kell adót fizetni. Gyökeresen átalakul a család- támogatások rendszere. Az egy- és kétgyermekesek esetében A 2006. évi szja-tábla Eves jövedelem 0-1550 000 Ft Adókulcs 18% 1 550 001 Ft-tól 36% * *AZ 1 550 000 FT FELETTI ÖSSZEG UTÁN + 279 000 FT megszűnik a családi adókedvezmény, emelkedik a családi pótlék, amely minden kicsiny után jár majd. Az a szülő, akinek egyke a gyermeke, havonta 11 ezer forintra számíthat (ha egyedül neveli, akkor 12 ezerre). Két gyermek után 12-12 ezer, három utódtól kezdődően 14-14 ezer forint jár 2006-ban. A legalább három gyermekesek emellett adó- kedvezményt is igénybe vehetnek, viszont a jelenlegi havi 10 Több marad a magánszemélyek zsebében jövőre iX ni kell azonban, hogy ezen engedménnyel csak azok élhetnek, akik éves jövedelme - három lurkó esetén - nem haladja meg a 6 millió forintot. Több gyermek esetén 8 millió a határ. Az alkalmazottak számára kedvezőtlen, hogy 2006-ban a munkaviszonyból származó éves jövedelem legfeljebb 15 százalékáig kaphatnak juttatásokat adó- és járulékmentesen. Ezt a munkáltató további 10-10 százalékkal egészítheti ki - a dolgozóval együtt élő házastárs, illetve családi pótlékra jogosult gyerekek számától függően - évenként legfeljebb 72 ezer forinttal. Az összes béren kívüli juttatás 500 ezer forint lehet, efölött 44 százalékos adót kell fizetni. (forint) j ! í jr 2005 2006 ettóres 2005 2006 eltérés 2005 2006 eltérés 2005 2006 eltérés 57000/63000 49 305 54495 5190 54 830 65 495 10 085 62 738 78 492 15 754 74 655 96 495 21840 80000 65 060 66 140 1080 73 585 77 140 82 633 90 140 7 507 94 550 11200 Î0 650 100000 77 927 79 007 1080 86 452 90 007 3 555 99 359 103 007 3 548 111850 128 500 1065Ó 150000 100 000 103 500 3 5Q0 108 525 114 500 121 433 127 500 6067 155 100 157 500 2 400 200000 122 000 124250 130 525 135 250 143 433 148 250 4817 177 350 178250 9 000 300000 170 500 174 750 4250 179025 185 750 6 725 191933 198 750 6817 225 850 228 750 2 900 500000 267 500 275 750 8250 276 025 286 750 IQ 725 288 933 299 750 1Q817 322 850 329 750 6900 600000 324 496 332 451 7 955 333021 345 745 12 742 345 928 358 745 12 817 379 845 376 745-4 000 700000 381496 391451 9 95.5 387 020 404 745 17 725 396 262 417 745 21488 430 179 435 745 5566 800000 438 496 450451 11955 444 020 463 745 19 725 451928 476 745 24 817 467179 494 745 27 566 A 2005-ös nettó keresetek számításakorfigyelembe vettük a családi adókedvezményt, a családi pótlékot, a levonandó személyi jövedelemadót és járulékokat. 2006-ban a háromgyermekesek kivételével megszűnik a családi adókedvezmény, a családi pótlék emelkedik. Emellett figyelembe vettük a levonandó szja-t és a járulékokat. A BUX-index 2005. november 7-én 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Zwack 11500 +6,48 4 Richter 38400 +3.78 3493 Eris 19475 +3,16 225 Econet 59 + 1.72 6 MTelekom 1 1000 +1,01 890 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Mól 20150-2,66 4198 Démász 17200-1.83 104 Synergon 575-08,6 16 OTP 7920-0.75 5706 BChem 2319-0,34 236 A BUX-index az elmúlt napokban 22500 22000 21500 21000 20500 c VT 20525 20000 20319 19500 ....£................................................. 1 9000__________________________ p it/ 10.27 10.28 11.02 11.03 11.04 11.05 /M* FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. november 7-én /Ft t 249,55 +0,61 Ft $/Ft t 211,13 +2,64 Ft /$ 1,18-lcent Romlott csirkehúst találtak, riasztás még nem történt Újabb húsipari visszaélés nyomaira bukkantak a hétvégén Németországban. Az alig három hete kirobbant bajor húsbotrány után most egy alsó-szászországi raktárban találtak romlott baromfit. A lejárt szavatosságú, emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlan szárnyashúst a nyomozás eddigi adatai szerint újra- dátumozták, és frissként adták el. A német élelmiszer-ellenőrök, akik a manipulált címké- zésű, büdös, ehetetlen húsra bukkantak, azonnal bezáratták a raktárát. Dr. Szeitzné dr. Szabó Mária, a Magyar Élemiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy hivatalos uniós gyorsriasztás egyelőre nem érkezett ebben az ügyben. Az unióban ugyanis akkor riasztják a tagállamokat, ha felmerül a gyanú, hogy az egészségre ártalmas élelmiszer átléphetett országhatárt. A cél, hogy a többi tagállam élelmiszer-biztonsági szervei időben intézkedni tudjanak. ■ B. L. Aszupermaratonon vizsgázott a Pannon GSM mobil EKG-ja A fejlesztés végső szakaszába érkezett a Pannon mobil elektrokar- diográfja. A sikeres tesztet követően hamarosan kereskedelmi forgalomba kerülhet az a berendezés, amely az egészségügy és a sport területén is forradalmi változást hoz a távdiagnosztikában. A mobil EKG prototípusa egy versenyző testére erősítve, vele együtt teljesítette a Bécs-Buda- pest szupermaratont. Ezzel egy évek óta tartó fejlesztési folyamat is célba ért: a nagy terhelésnek kitett személyek, illetve a szívbetegek folyamatos felügyeletét biztosító, rugalmas és költséghatékony eszköz várhatóan a jövő év közepére a nagyközönség számára is megvásárolható lesz. A projekt nem csupán a mobil adatátvitelen belül tár fel eddig feltérképezetlen alkalmazási területeket, de orvosi méréstechnikai szempontból is számos újdonságot hoz. A Pannon mobil EKG ugyanis amellett, hogy a páciensek számos fiziológiai paraméterét méri, a környezeti változók (légnyomás, páratartalom, sebesség, gyorsulás és így tovább) tükrében értelmezi is azokat Utóbbi funkcióra a berendezés GPS helymeghatározó modulja teremt lehetőséget, míg a nagy sebességű mobil adatátvitel gyakorlatilag tetszőleges időtartamú folyamatos megfigyelést tesz lehetővé. A hagyományos hordozható EKG-készülékeknél rugalmasabban alkalmazható Pannon mobil EKG a veszélyeztetett személyek felügyeletén kívül fontos prevenciós célokat is elláthat. ▲ HIRDETÉS