Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)

2005-11-21 / 271. szám

2005. NOVEMBER 21, HÉTFŐ VILÁGTÜKÖR 7 N@§H§B1£S ESOMMBS Zeneszóval Schröder! A hannoveri városháza előtt szombat, késő este a német poli­tikai, szellemi, társadalmi élet színe-java búcsúztatta a könnye­ivel küszködő Gerhard Schrö­der! A távozó kancellárnak előbb a Koldusoperából, majd a Porgy és Bessből játszottak rész­leteket a katonazenészek. Egy felmérés szerint a németek csak­nem 60 százaléka már-már zse­niális teljesítményűnek értékeli a fél évvel ezelőtt még népszerű­ségének mélypontját átélt politi­kust. Most azonban hősként ün­nepük. Politikai eüenfeleiből, a keresztény pártokból az elmúlt hetekben barátok, szövetsége­sek lettek. Schröder szociálde­mokratái pedig egy nyilvánvaló­an vert helyzetből kormányon tudtak maradni. A nagy pártok közötti béke magában hordoz egyfajta tartósnak ígérkező tár­sadalmi békét is, noha a most ünnepélyesen búcsúztatott kor­mányfő fájdalmas, az egyszerű emberektől áldozatokat követelő reformokba kezdett. E reformo­kat az Angela Merkel vezette, kedden hivatalba lépő új kor­mány folytatja. ■ K. F. Kubába tart Hondurasból az újabb vihar Hondurasban okozott hatalmas esőzéseket és áradásokat a kari­bi térség idei 24. trópusi vihara. A Gamma pusztítása következté­ben kilenc ember vesztette éle­tét. A hondurasi kormány kény­telen volt ismét segítséget kérni az amerikai csapatoktól, ame­lyek a hondurasi fővárostól északra fekvő Palmerola légi tá­maszponton állomásoznak. Ösz- szesen ötezer embert menekítet­tek el lakhelyéről, több város és falu azonban elszigetelődött a külvilágtól, mert az áradások el­mosták vagy megrongálták a hi­dakat. A 200 ezer lakost számlá­ló El Progreso 60 százalékát víz lepte el. A kubai meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a szabálytalan pályán haladó vi­har vasárnap éjjel csaphat le a szigetország nyugati részére. A korábbi, 1933-ban fóljegyzett rekord 21 hurrikán volt egy sze­zon alatt az atlanti-óceáni térség­ben. Idén kifogytak az előre megállapított 21 névből. ■ K. I. Találkozó a kibékülésért Hajlandó tárgyalni a fegyveres felkelőkkel is az iraki elnök a béke érdekében. Dzsalal Talabani ezt Kairóban jelentette ki vasárnap. Talabani a párbeszédet nemcsak az ellenállóknak, hanem az előző rendszer híveinek is felajánlotta azon a kibékülési találkozón, amelyet az Arab Liga szervezett az iraki politikusoknak. Bagdadból eközben arról érkeztek jelentések, hogy a hét végén több mint hetven ember halt meg öngyilkos merényletek és összecsapások következtében. A vegyi fegyver kísértete terroristák Az egész emberiséget kipusztíthatnák a készlettel A vegyifegyver-készletek megsemmisítésére újabb programot fogadott el az orosz kormány. Csák Elemér Újabb programot fogadott el a vegyifegyver-leszerelésről az orosz kormány október 24-én. Ezt követően az illetékes állami bizottság titkára, Alekszandr Hariscsev bejelentette: Udmurt- fóldön, Kizner város közelében 2009-ig megsemmisítő üzemet építenek. Kiszámolták ugyanis, hogy ez a megoldás olcsóbb, mint ha a nyugat-szibériai Scsucs- jébe szállítanák a halálos anya­got. A Kurgán közelében lévő ka­tonai támaszponton 14 raktár­ban jelenleg csaknem kétmilüó olyan lőszert őriznek, amely ma is használható lenne. Ha az ideg­gázok terroristák kezébe kerül­nének, többször is el tudnák pusztítani vele az emberiséget. A vegyifegyver-töltények alig nagyobbak, mint egy borosüveg. szágban a hivatali nehézkesség miatt csúszott az építkezés. 2008-ban kezdődhet meg az igazi megsemmisítés; ennek so­rán a fegyver összetevőit szétvá­lasztják és bitumenben kötik meg. Az 1997-ben aláírt nem­zetközi szerződés értelmében a teljes készletet semlegesítik; ehhez mintegy három évre lesz szükség. Nagy-Britannia további száz­millió dollárt szán a program végrehajtására, mert - mint a vé­delmi miniszter helyettese rá­mutatott - „vannak erők, ame­lyek meg akarják szerezni az ilyen anyagokat”. A helyzetet bonyoütja, hogy a scsucsjei lakosság nyomorban él, s elképzelhető, hogy akadá­lyozni fogja az eddigi keresti for­rás felszámolását. A településen ma is 49 százalékos a munka- nélküliség, a házak harmadában nincs folyóvíz. Az orosz kor­mány azt ígéri, hogy a beruhá­zásra fordított összeg tíz százalé­kát a környék lakosságának se­gélyezésére fordítják. Könnyű őket szállítani és aktivi­zálni. A Financial Times adatai szerint csupán az orosz hadse­reg birtokában 40 ezer tonna halálos töltet van; a lap azt állít­ja, hogy ez a készlet a legna­gyobb a világon. A vegyi leszerelés érdeke az egykori ellenfeleknek is. Az Egyesült Államok egymaga tíz­millió dollárt adott a scsucsjei bázis megerősítésére. Az onnan 15 kilométerre lévő megsemmi­sítő üzem bővítésére és üzemel­tetésére Nagy-Britannia, Kana­da, Olaszország, Svájc és maga Oroszország eddig csaknem 2 milliárd dollárt költött. A végre­hajtás nem könnyű. Az ameri­kai kongresszusnak három év­re volt szüksége, hogy megsza­vazza a költségvetést. Oroszor­£ ~ Uh Polgári védelmi gyakorlat esetleges ideggáztámadás esetére Az ENSZ nem megy Guantanamóra A VILÁGSZERVEZET VÍSSZaUta- sította, hogy emberi jogi szakértői Guantanamóra, az ottani börtönbe látogassa­nak, mert az amerikai kor­mányzat nem engedélyezi, hogy a foglyokkal négy- szemközt is, őrök nélkül beszélgethessenek. Ezt eddig csakis a Nemzetközi Vöröskeresztnek engedé­lyezte a Pentagon. Cserébe a Vöröskereszt az amerikai fogvatartókkal megosztja értesüléseit. Irán ismét bírálta az ügynökséget Teherán szerint a Nemzet­közi Atomenergia-ügynök­ség folyton újabb követelé­sekkel áll elő. A nemzetközi szervezet szerint viszont Irán akadályozza kulcs- fontosságú atomlétesít­ményei ellenőrzését. E héten a bécsi székhelyű testületnek el kell döntenie, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja-e Iránt gyanús atomprogramja miatt. @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu Terrorellenes CIA-bázisok világszerte Az amerikai hírszerzés (CIA) több mint kéttucatnyi ország­ban hozott létre a helyi titkos- szolgálatokkal együtt úgyneve­zett terrorellenes hírszerzési központokat. Az információt a The Washington Post című na­pilap közölte, a CIA azonban nem volt hajlandó kommentál­ni az értesüléseket. Az újság szerint ezek a központok a CIA központi adatbázisát használ­ják, és hozzáférhetnek az ed­dig legtitkosabban kezelt infor­mációkhoz is. Cél: a terrorista­hálózatok feltérképezése. A há­lózatot jórészt a CIA finanszí­rozza, és a Washington Post szerint nemcsak a nyugati szö­vetségeseknek tartott országok­ban építették ki. A cikk úgy tudja: Európa, Ázsia és a Közel- Kelet több országában is mű­ködik ilyen központ. ■ E. Cs. Boeingeket vásárol Kína bush Az amerikai elnök kívánságlistát adott át Pekingben Békekötés nélküli barátság puTYiN Megoldhatónak nevezte a fennálló problémákat Több ázsiai országot keres fel Egyesült államokbeli látogatásra szóló meghívást fogadott el Hu Csin-tao kínai államfő, kommu­nista pártvezető, aki vasárnap Pekingben találkozott vendégé­vel, George Bush amerikai el­nökkel. A hivatalos vizitre egyéb­ként már szeptemberben sor ke­rült volna, azt azonban a kínai el­nök elhalasztotta a Katrina hur­rikán pusztításai miatt. A találkozón a két ország veze­tője érintette az Egyesült Álla­mok és Kína közötti, mintegy 200 milüárd dolláros kínai több­letben testet öltő kereskedelmi háború kérdéskörét. Éppen ezért volt szimbolikus jelentősége is annak, hogy aláírták azt a szer­ződést, amely szerint 8 kínai lé­gitársaság 70 darab Boeing 737- es repülőgépet vásárol az ameri­kai cégtől. Áz importtal megbí­zott állami vállalat munkatársá­tól az Új Kína Hírügynökség úgy értesült, hogy hamarosan még 80 darab 737-es legyártásáról ál­lapodnak meg a Boeing-gyárral. A találkozón szó volt Tajvan­ról, amellyel kapcsolatban Hu Csin-tao megerősítette az ismert kínai álláspontot, nevezetesen azt, hogy Peking síkraszáll ugyan a Tajvani-szoros békéje és stabilitása mellett, nem tűri vi­szont Tajvan függetlenségét. Ugyancsak napirenden szere­pelt az észak-koreai atomfegy­verkezés problémaköre. ■ Cs. E. A lapánban tárgyaló orosz ál­lamfő úgy nyilatkozott: kölcsö­nös tisztelet esetén megoldhatók a két ország közötti problémák. A vitatott tulajdonú szigetek sor­sa a várakozásokkal ellentétben nem jutott előbbre a csúcstalál­kozón. A Kuril-szigeteket Orosz­ország második világháborús jó­vátételeként tarthatta, illetve tartja meg, Tokió azonban ra­gaszkodik a négy „északi terü­let” visszaadásához. A látogatás idején néhány tucat ember utcai tüntetésen fogalmazta meg a kö­veteléseket, s blokád alá vette az orosz nagykövetséget. A meglévő ellentétek azonban pem gátolják azt, hogy a két szomszéd hatalom erősítse gaz­dasági kapcsolatait - mutat rá beszámolójában a BBC. Az ener­giahiánnyal küzdő lapán igyek­szik a hasonló problémák előtt álló Kínánál előnyösebb megol­dást találni a felépítendő kelet­szibériai gázvezeték nyomvona­lára. lapán cégek máris sokmil- liárd dollárt költenek az orosz Távol-Kelet szénhidrogén-tarta­lékainak feltárására. Tokió előtt Vlagyimir Putyin Dél-Koreában tárgyalt a gazda­sági együttműködésről. Az elnök konkrét területként az energeti­kát, a közlekedést, a hírközlést, az informatikát és a halászatot említette. Idén az árucsere elér­heti a 7 milliárd dollárt - muta­tott rá az elnök. ■ Csák E. A szibériai földgázt és olajat árulta

Next

/
Thumbnails
Contents