Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)

2005-11-19 / 270. szám

2005. NOVEMBER 19., SZOMBAT 11 Hamar elfogyott az erő KOSÁRLABDA NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak Bp. Honvéd-BLF - Balassagyarmati Justitia 94-60 (16-20,24-7,17-15,37-18) Budapest, Dózsa György út, 50 néző, vezette: Jakab, Menyhárt. Bgy. Justitia: Lovászi 15/9, Kenye­res 18/6, Koncsek 1, Hives 11, Si­mon 11. Csere: Back 4. Megbízottjá­tékos-edző: Kenyeres Róbert. Az eredmény alakulása. 4. perc: 5-8, 8. perc: 15-18,14. perc: 25-22,18. perc: 37-27, 24. perc: 46-33, 28. perc: 56-40, 34. perc: 67-42, 38. perc: 83-53. A Közép-magyarországi régió A- csoportjának hétközi mérkőzésén a fiatal, tehetséges játékosokat fel­vonultató Bp. Honvéd-BLF otthoná­ban lépett pályára a sereghajtó gyarmati együttes. A mieink a to­vábbra is betegeskedő Boronyai Ta­más edző mellett munkahelyi el­foglaltságok miatt ezúttal is kulcs- játékosok sorát voltak kénytelenek nélkülözni - a megjelent hat fő kö­zött vérbeli irányító például egyál­talán nem volt -, így azután nem is lehettek különösebben vérmes re­ményeik a teljes csapattal egyéb­ként verhetőnek tűnő riválissal szemben. A nyitó negyed játéka mindenesetre nem ezt látszott iga­zolni, ám az első kisszünetre még négy egységnyi előnnyel vonuló vendégek a mérkőzés előrehalad­tával egyre kevésbé voltak képe­sek tartani a fővárosi ifjak által dik­tált őrült tempót, s így végered­ményben több, mint harminc pon­tos különbséggel maradtak alul.- A kétszer annyi játékost felvo­nultató Honvéd a mérkőzés elejétől a lefújásig egész pályás letámadás­sal védekezett, mi viszont már az el­ső negyed végére elkészültünk az erőnkkel, így a folytatásban nem igazán tudtuk megnehezíteni a fővá­rosiak dolgát Sokat kell javulnunk ahhoz, hogy meccset tudjunk nyer­ni ebben a csoportban, de amíg az emberhiányt nem tudjuk megfelelő en megoldani, addig erre kevés esé­lyünk lesz - értékelt Kenyeres Ró­bert csapatkapitány. A kilenc találkozó után is nye­retlen Ipoly-partiak következő mérkőzésüket ugyancsak a fővá­rosban játsszák. A Rózsakért Álta­lános Iskolában (Budapest, Rákó­czi u.) hétfőn este hét órától kez­dődő összecsapáson az ötven szá­zalékos mérleggel a középme­zőnyben tanyázó Budafoki KK- juftior lesz Simonék ellenfele.- Bár a tavalyi szezonban oda- vissza legyőztük soros riválisunkat, ezúttal az ismert okok miatt nem mi számítunk a találkozó esélyese­inek. Valószínűleg ismét sok embe­rünket kell majd nélkülöznünk, en­nek ellenére bízom benne, hogy egy szoros mérkőzést tudunk játszani a budafokiakkal - mondta Kenye­res Róbert. MAFC Martos (5.) - Salgótaijánl Beszterce KK (14.) Budapest, Menyecske utca, vasárnap, 17 óra. Dávid Krisztián, az St. Beszterce KK elnöke: - Az előző szezonban nagyon kiélezett mérkőzést vív­tunk a MAFC Martos otthonában. Azon a találkozón a rivális legjobb­ja Katona Ádám volt, aki közel öt­ven pontjával gyakorlatilag egyma­ga nyerte meg a meccset a főváro­siaknak. Ezúttal is elsősorban őt kellene kikapcsolni, s ha ez sikerül annak ellenére is miénk lehet a győzelem, hogy új játékosaik azért okozhatnak még meglepetést. Saj­nos a hétre tervezett három foglal­kozásunk közül a teremfoci miatt kettő megint elmaradt, de az edzéshiányt talán ismét akarattal, és küzdéssel pótoljak majd a fiúk. Gondjainkat szaporítja, hogy Soós Gábor játékos-edző munkahelyi el­foglaltság miatt valószínűleg nem lesz jelen, ráadásul a mérkőzéseket most már sorozatban kihagyó Vin- cze Gáborral sem számolhatunk. Mindenesetre a fővárosiak játék­stílusa fekszik nekünk, s ha a fia­talok az elmúlt heti elánnal vetik magukat a küzdelembe és csatla­kozik hozzájuk egy-két „idősebb” is, akkor véleményem szerint két­esélyes a mérkőzés. ■ H.P. Bajnokságok, SPORTTÜKÖR Guinness-rekordra készülnek „Távcsocsóban”szeretnének világcsúcsot felállítani Guinness-rekordra és egyben csocsó időtartam-világcsúcsra készülnek no­vember 20-án, vasárnap 10 órától a salgótarjáni Saci bárban! Két-két pá­ros, két asztalon, egyben egymással is versengve, szeretné megdönteni az osztrák „sógorok” 33 óra 33 perces rekordját. Szokás szerint éppen a csocsótörzshelyen, a Saci bárban pörgették a „műanyag focistá­kat” a „számvitellsek”, amikor a háttérben az „Őrült világ” című műsor ment a tévében. Vé­get érvén a mérkőzés, egyre jobban a képer­nyőre figyeltek a fiúk és egyikük, Gubán Mik­lós fejében megfogant az ötlet, miért ne csinál­hatnának ők is valamilyen őrültséget, még­hozzá abban, amit úgy is kedvelnek, szeret­nek, azaz a csocsóban. Mivel internetkávé­zóként több számítógépes hozzáférés is ren­delkezésükre állt, azon nyomban utánanéz­tek valamiféle „szakmai" rekordnak, külön­legességnek, és kiderült csocsóban 111 óra az időtartamcsúcs (ezt egyébként nem fogadták el Guinness-rekordnak), ahol 12 ember egy­mást felváltva folyamatosan játszott. Rövid utánajárás és levélváltás után az angliai Guinness-központ jelezte a főiskolások részé­re, hogy amit viszont túl lehet szárnyalni, az két osztrák páros (4 fő) 33 óra 33 perces, hi­teles rekordként jegyzett folyamatos játéka, és jelentkezésüket a megadott feltételek mellett Guinnessfekord- Valamilyen nagy ötletért, vagy ember feletti teljesítményért jár.- A „produkciót” bírók és videokamera felügyeli és ellenőrzi.- Az Angliába elküldött dokumentumo­kat egy bizottság bírálja el, és ha hiteles, a résztvevők hivatalos tanúsítványt és egy „G” betűt ábrázoló szobrocskát kapnak.- A csúcskísérletért és elbírálásáért nem kell fizetni, de nem is kapnak érte semmit a résztvevők. (hivatalos ellenőrök, videofelvétel, jegyző­könyv stb.) elfogadják. így pár hete megindul­hatott a konkrét szervezés, ám a bökkenő a túljelentkezés volt. Az először tervezett egy- asztalos, két páros felállás azonnal megdup­lázódott, így legalább egymást is beleloval­hatják, űzhetik a csúcsba. Az előkészületek­ben legaktívabb öt főt vita nélkül kijelölték, a maradék három helyet pedig sorsolás útján töltötték be. A lebonyolításról íme néhány egyéb adalék: Minden óra után 5 perc pihe­nő jár, melyet lehet halmozni. A csúcskísér­let hol máshol lenne, mint a csocsóbázison, ahol a szakácsok - és Saci néni - haptákban várják a játékosok óhaját, sóhaját (könnyű) ét­kezés terén. Orvosról kell gondoskodni, ám masszőrnek is érdemes szólni. Szurkolókra, főiskolás társakra, biztatókra a kísérlet min­den percében szükség lesz, bár ebben nem lesz hiány, sót az előzetes érdeklődés szerint akkora tömegre számítanak, hogy be sem fér­nek majd a terembe. Az energiaitalokról és üdítőkről a Red Bull, a Gatorade, valamint a Rauch, Pepsi, majd a végén a Soproni Ászok gondoskodik. A fennálló Guinness-rekordot túlszárnyalni szándékozók - hogy mennyivel, azt majd az erőállapotuk és kitartásuk dönti el - a következő párosításban küzdenek meg egymás és az óra ellen: Gubán Miklós, Tamá­si Gábor Kiss Krisztián és Salamon Péter, Szendrei Imre, Sztrémi Ádám pedig Major László és Nagy Tamás ellen játszik, így a két duó közül valamelyiknek csak sikerül a világ­csúcs. Ha minden jól megy, kedd hajnalban okosabbak leszünk. ■ (satis) Megyénkben másodszor! Az első Guinness-rekordkíserletre me­gyénkben 1999-ben került sor, amikor is Salgótarján várossá válásának 77. évfor­dulóján Gabora Attila, a helyi pincértársa­dalom nevében tálcával - azon egy üveg­gel és egy pohárral - 77 kilométert gyalo­golt le. A szabályos körülmények ellenére a mai napig nem kapott hivatalos értesí­tést, igazolást - „diplomát” - mert az ak­kor magyar tv-ben folyó Guinness-műsor vezetőjén, Rózsa Györgyön keresztül bo­nyolódó ügyintézés és visszajelzés vala­hol, valahogy elsikkadt kézen-közön. Pontokért utazik a Gyarmat KÉZILABDA NB I/B, NB II, NB l/B, Keleti csoport, férfiak Salgótarjáni KC (12.) - Ceglédi KKSE (6.) Molnár Ferenc, az SKC szakmai igazga­tója: - Eddig még pontot sem veszítettünk a Cegléd csapata ellen. Ezt jó lenne meg­őrizni, de a realitások talaján maradva nem mi vagyunk a találkozó esélyesei. Szabó Ta­más most tölti le a két mérkőzésre szóló el­tiltását. Bízom benne, hogy a keretben lé­vő fiatalok valamilyen módon pótolni tud­juk a felnőtteket, és ki tudunk állni a talál­kozóra, ami már alapjában véve nagy szó. A készülő keret: Mészáros, Letovai (ka­pusok), Jakab Zs., Berta, Szabó G., 11. forduló Milosevics, Kovács, Forgács, Molnár, Ré­vai. Sérült: Jakab N. Eltiltott: Szabó T. NB II, Északkeleti csoport, nők Jászberényi TK (5.) - Salgótarjáni KC (6.) Molnár Ferenc, az SKC szakmai igazga­tója: - Jó lenne egy nagyon jó mérkőzésen, győzelemmel zárni. Remélem, hogy meg tudjuk oldani a feladatot. A készülő keret: Zvara, Cinger, Jánoska (kapusok), Tarlósiné, Kisbalázs, Boros, Marcsokné, Bodor, Korponai, Kovács, Princz, Budai, Medve. Sérült: Tuza. Eltiltott: nincs. ■ Mulicza NB II, Észak csoport, férfiak Pénzügyőr (10.) - Balassagyarmat (1.) Nyári József, a Balassagyarmat edzője: - Már őszi elsők vagyunk, de a hét végén gyarapítani kell pontjaink számát. A Pénz­ügyőr az előző évadban még NB I/B-ben volt, az idén viszont eddig csak hat pontot sikerült szerezniük. Remélem jó játékkal tudjuk befejezni az őszi szezont. A készülő keret: Jakab, Síró, Dósa (kapusok), Szabó, Hortobágyi, Lőrik, Demus, Rácz, Kertész, Kajdy, Széles, Kovács, Jakubecz, Köteles, Teski. ■ Balogh eredmények, táblázatok Labdarúgás Megyei Hl. osztály. Rétsági csoport 12. forduló Drégelypalánk - Vámosmikola 1-1 (0-1) Drégelypalánk, 150 néző, ve­zette: Kovács. Drégelypalánk: Szél - Dombai, Debre, Marsicz- ki, Benyó, Pál, Pásztor, Csósza, Hruska, Szabó, Benedek. Cs.: Hugli, Géringer, Koleszár, Terényi, Bálint. Vámosmikola: Matuk - Bernáth, Gábor K., Ta­kács B., Horváth, Gábor T., Szombati, Gyenes, Sági» Takács N., Varga. Cs.: Vozner, Kozsdi. GL: Marsiczki, ill. Horváth. Tereske - Rétság EL 0-5 (0-2) Tereske, 110 néző, vezette: Haj- nis. Tereske: Candidó - Vincze, Kiss, Oláh, Molnár, Koczur, Do­hány, Gubis, Pinke, Halai, Erdé­lyi. Cs.: Jónás, Bikkes. Rétság U.: Molnár - Talpas V, Madarász, Varga A., Havay, Talpas T., Laukó, Petrovics, Kramlik K., Pa­taki, Dinnyés. Cs.: Fábián G., Var­ga Gy. GL: Varga Gy. (2), Diny- nyés, Kramlik K., Talpas T. Borsosberény - Legénd 5-1 (2-1) Borsoberény, 120 néző, vezet­te: Széles. Borsosberény: Sipos D. - Oláh, Berki, Annus, Sipos Á., Cinege, Majer, Busái, Tóth, Ocsenász, Jardek. Cs.: Kovács, Kapor, Annus Sz. Legénd: Rafa­el - Koczkár, Néma Zs., Néma Cs., Kiss, Fehér, Franyó, Sinkó, Bujnyik, Molnár, Fleischer. Cs.: Kurnász. Gl.: Ocsenász (2), Busái, Tóth, Jardek, ill. Fleischer. Nógrád - Felsőpetény 3-2 (1-1) Nógrád, 120 néző, vezette: Má­té. Nógrád: Pfaff - Mikolai, Fritz J., Csabuda, Gyuricza, Mészáros, Ivanics, Szabó, Kovács, Po- vazsán. Cs.: Pákozdi G. Fel­sőpetény: Zsíros - Piszár, Rodák, Nagy, Tányéros, Brinyiczki, Szalai, Kosik, Gréczi, Majnik, Paulovics. GL: Fritz L, Gyuricza, Mészáros, ill. Tányéros, Bri­nyiczki. Ipolyvece - Tolmács 6-2 (2-0), ősagárd - Hont 3-0 (játék nélkül), Szátok - Szente 3-0 (já­ték nélkül). Szabadnapos: Ber- necebaráti. ■ Bulejsza János A bajnokság állása 1. Ipolyvece 1210 0 2 55-24 30 2. RétságII. 13 9 2 2 38-14 29 3. Berneceb. 12 8 2 2 48-21 26 4. Vámosmikola 12 7 4 1 47-24 25 5. Nógrád 12 7 3 2 52-26 24 6. Szátok 12 8 0 4 34-26 24 7. Legénd 12 7 1 4 34-35 22 8. Borsosberény 12 7 0 5 31-27 21 9. Drégelyp. 12 5 2 5 31-31 17 10. Ősagárd 12 4 1 7 27-29 13 11. Felsőpetény 12 4 0 8 34-35 12 12. Tereske 13 2 3 8 2046 9 13. Szente 12 1 2 9 1640 5 14. Hont 12 1 2 9 17-54 5 15. Tolmács 12 0 012 14-66 0 Megjegyzés: 12. forduló: A Nóg­rád - Legénd mérkőzés 4-1-es állásnál a 78. percben félbesza­kadt. A pályán elért eredményt hagyták jóvá, Rétság II. - Szente 3-0 (játék nélkül). Balassagyarmati csoport. 11. forduló: Galgaguta - Csesztve 3-0 (játék nélkül), Hugyag - Unicum FC Mohora 3-0 (játék nélkül), Magyar- nándor - Nógrádmarcal 3-0 (játék nélkül). Az őszi végeredmény 1. M.-nándor 11 8 2 1 28-12 26 2. Galgaguta 11 7 2 2 42-18 23 3. Szanda 11 7 0 4 29-18 21 4. Herencsény 11 5 4 2 29-22 19 5. NagybSc 11 6 1 4 26-20 19 6. Kétbodony 11 5 2 4 31-23 17 7. Csitár 11 4 3 4 31-21 15 8. Hugyag 11 4 2 5 16-17 14 9. Csesztve 11 4 2 5 16-22 14 10. Mohora 11 2 2 7 27-35 8 11. Nógrádsipek 11 2 1 8 13-35 7 12. Nógrádmarcal 11 1 1 9 9-54 4 NB Dl, Mátra-csoport, ifjúságiak 5. forduló: Kisbágyon-Karton - Putnok 3-0, Magyargéc - Gyön­gyöshalász 2-1, Ózd - Nógrád Volán-Baglyasalja 3-1, Mezőkö­vesd - Nagykáta 4-2, Kistarcsa - Salgótarjáni BTC 2-1, Gyöngyös - Jászberény 6-0, Túra - Nagyréde 0-5, Gödöllő - Veres­egyház 1-0. 6. forduló: Jászbe­rény - Magyargéc 7-0, Putnok - Gödöllő 3-1, Nógrád Volán-Bag­lyasalja - Gyöngyös 3-4, Nagyká­ta - Túra 2-0, Mezőkövesd - Kis­tarcsa 2-3, Nagyréde - Ózd 1-4, Veresegyház - Salgótarjáni BTC 3-0, Gyöngyöshalász - Kisbá­gyon-Karton 2-1. 7. forduló: Sal­gótarjáni BTC - Putnok 3-0 (já­ték nélkül), Kisbágyon-Karton - Jászberény 3-3, Magyargéc - Nógrád Volán-Baglyasalja 1-2, Ózd - Nagykáta 4-0, Kistarcsa - Veresegyház 0-7, Gyöngyös - Nagyréde 5-2, Túra - Mezőkö­vesd 1-7, Gödöllő - Gyöngyös­halász 1 -0. 8. forduló: Mezőkö­vesd - Ózd 5-0, Nagykáta - Gyöngyös 1-3, Nógrád Volán- Baglyasalja - Kisbágyon-Karton 5-1, Putnok - Veresegyház 3-2, Jászberény - Gödöllő 1-3, Nagy­réde - Magyargéc 2-1, Túra - Kistarcsa 0-4, Gyöngyöshalász - Salgótarjáni BTC 0-3. 9. forduló: Salgótarjáni BTC - Jászberény 1- 3, Kisbágyon-Karton - Nagyré­de 4-2, Magyargéc - Nagykáta 3- 2, Ózd - Túra 8-1, Kistarcsa - Putnok 1-2, Gyöngyös - Mezőkö­vesd 0-4, Veresegyház - Gyön­gyöshalász 2-0, Gödöllő - Nóg­rád Volán-Baglyasalja 5-2. 10. for­duló: Jászberény - Veresegyház 2- 2, Nógrád Volán-Baglyasalja - Salgótarjáni BTC 0-4, Mezőkö­vesd - Magyargéc 11 -0, Nagyká­ta - Kisbágyon-Karton 2-2, Ózd- Kistarcsa 5-0, Nagyréde - Gö­döllő 5-0, Gyöngyöshalász - Putnok 0-0, Túra - Gyöngyös 4- 1. ll.forduló: Salgótarjáni BTC- Nagyréde 0-1, Kisbágyon-Kar­ton - Mezőkövesd 0-6, Magyar­géc - Túra 9-1, Putnok - Jászbe­rény 1-2, Kistarcsa - Gyöngyös­halász 4-0, Gyöngyös - Ózd 3—1, Veresegyház - Nógrád Volán- Baglyasalja 2-0, Gödöllő - Nagy­káta 4-1.12. forduló: Nagykáta - Salgótarjáni BTC 3-2, Nógrád Volán-Baglyasalja - Putnok 4-3, Jászberény - Gyöngyöshalász 3- 1, Ózd - Magyargéc 8-0, Mező­kövesd - Gödöllő 6-3, Nagyréde- Veresegyház 4-5, Túra - Kisbá­gyon-Karton 2-5, Gyöngyös - Kistarcsa 8-2.13. forduló: Salgó­tarjáni BTC - Mezőkövesd 0-4, Kisbágyon-Karton - Ózd 4-1, Ma­gyargéc - Gyöngyös 0-6, Putnok - Nagyréde 0-0, Kistarcsa - Jász­berény 1-5, Gyöngyöshalász - Nógrád Volán-Baglyasalja 1-4, Veresegyház - Nagykáta 3-0, Gö­döllő - Túra 4-1. 14. forduló: Nagykáta - Putnok 2-0, Nógrád Volán-Baglyasalja - Jászberény 1 -3, Mezőkövesd - Veresegyház 5-2, Ózd - Gödöllő 3-9, Magyar­géc - Kistarcsa 3-6, Nagyréde - Gyöngyöshalász 4-0, Túra - Sal­gótarjáni BTC 3-1, Gyöngyös - Kisbágyon-Karton 3-4. A bajnokság állása 1. Mezőkövesd 1413 0 1 88-16 39 2. Gyöngyös 1411 0 3 58-26 33 3. Gödöllő 1410 0 4 45-30 30 4. Ózd 14 9 0 5 48-30 27 5.Jászberény 14 8 2 4 40-27 26 6. Veresegyház 14 8 1 5 48-26 25 7. Nagyréde 14 8 1 5 38-27 25 8. Kisbágyon-K . 14 6 2 6 3440 20 9.SBTC 14 6 0 8 44-29 18 10. Putnok 14 5 3 6 24-25 18 11. Nagykáta 14 5 1 8 26-35 16 12. Kistarcsa 14 5 0 9 2846 15 13. Baglyasalja 14 5 0 9 29-50 15 14. Magyargéc 14 3 011 23-91 9 15. Gy.-halász 14 2 111 841 7 16. Túra 14 2 111 14-56 7

Next

/
Thumbnails
Contents