Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)

2005-11-19 / 270. szám

2 2005. NOVEMBER 19., SZOMBAT NOGRAD MEGYE Fél évszázados zeneoktatás „Salgótarján a magyar zeneoktatás egyik bástyája” - fo­galmazott nemrégiben a Zeneakadémia egyik professzora. S valóban... A városban immár fél évszázados múltra te­kint vissza a muzsika intézményes tanítása. A Váczi Gyu­la Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a jubileumi tan­évben nagyszabású hangversenysorozatot szervez. Salgótarján. - 1955-ben kezdő­dött meg Salgótarjánban a zene­oktatás intézményes szervezése, az első igazgatónak Váczi Gyula zongoraművészt, pedagógust nevezték ki. A szakmai munka eredetileg állami zeneiskola né­ven indult. Hányattatott éveket, s mostoha körülményeket ma­gunk mögött hagyva jutottunk el napjainkig... - meséli az isko­la igazgatója, Becze Lajos. Az állami zeneiskolából a mil­lennium évében, 2000-ben lett Váczi Gyula Zeneiskola - tiszte­legve az alapító igazgató előtt - s a 2001-2002-es tanévtől már alapfokú művészetoktatási in­tézmény. A lózsef Attila út 2. szám alatt így a zene mellett képzőművészetet, táncművésze­tet, valamint báb- és színjátszást is oktatnak. A képzések iránti érdeklődés, a gyermeklétszám ebben a tanévben sem csökkent.- Az ötven év során 200 nö­vendékünket vették fel zenei pá­lyára, vagyis évente négyet. A nagy szimfonikus zenekaroknál országszerte megtalálhatóak azok, akiknek pályafutása tő­lünk indult. Példaként Kukely Jú­lia és Pándy Piroska (Salgótar­ján Pro Arte-díjas énekesének) nevét említeném. A salgótarjáni tanulók számos országos zenei verseny közreműködői, szerep­lői, s minden hangszeren az él­vonalba tartoznak - hangsúlyoz­ta Becze Lajos. Az igazgató mondandójának legutóbbi ékes példája a novem­ber elején, Zalaegerszegen meg­rendezett országos trombitaver­seny, ahol az intézmény diákja, Gergely Ádám második helyezést ért el. Budapesten december ele­jén tartják a Bartók Béla zongora- versenyt, amelyre az elődöntőből az iskola három tanulója is beju­tott - ez a salgótarjáni zeneokta­tás színvonalát, s a mindenkori tantestület hozzáértő, kiváló szak­mai munkáját dicséri. Az intézmény - az oktatás mellett - a zenei közéletnek is aktív szereplője, bérletes előadá­saikkal részt vállalnak az általá­nos iskolások és a középiskolás­ok zenei műveltségének erősíté­sében. Ebben a tanévben a meg­hívott híres művészek mellett zömmel a salgótarjáni zeneisko­la tanárai lesznek a szereplői a felnőttbérlet nyolc hangverseny­ből álló sorozatának. November 21-én, hétfőn este hat órakor pél­dául a Magyar Hárfaduó ad hangversenyt. Az első tanévnyi­tó ünnepély évfordulóján, de­cember hetedikén, szerdán dél­előtt ünnepi tantestületi értekez­letet tartanak, majd este dísz- hangverseny következik. A jubileumi rendezvénysoro­zat keretében januárban vissza­hívják a zenei pályára került volt növendékeket, de fellép a zene­iskola művészházaspárja, Len­gyel Judit (ének) és Tóth Tibor (hegedű), a megyeszékhely rézfúvóskvintettje, a budapesti harmonikatrió, s közreműködik a salgótarjáni szimfonikus zene­kar is.- Az eltelt ötven esztendő ju­bileumi mérlege a jövőre nézve is biztató, a szakmai munka Kortárs segítők képzése Negyven órás, négynapos képzés kezdődött a napokban Salgótarjánban az egészségügyi-szociális központban, amelyen Salgótarján és Bátonyterenye középiskolásai­nak képviselői vesznek részt. A felkészítés célja, hogy a drogprevencióba olyan fiatalokat kapcsoljanak be, akik értő módon képesek iskolatársaik, barátaik ügyes­bajos dolgaiban megfelelő segítséget adni. H. E. A szerhasználat azonban nem­csak egészségügyi-szociális-pszi­Satgótanál. A kábítószer haszná­lata - bár mostanában keveseb­bet beszélünk róla - továbbra is komoly kihívás a fiatalok, a peda­gógusok és a szakemberek szá­mára egyaránt, országosan és megyei szinten is. A probléma jelen van vala­mennyi ifjúsági közösségben, mérések mutatják, hogy a közép- iskolások jelentős része használt már tudatosan hangulatmódosító szereket. Napjainkban újabb anyagok jelentek meg, sajátos használati módok terjednek el. Komoly probléma a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a hagyo­mányos valamint a modernebb kábítószerek használata is. A fia­talok ismerik a drogokat, tudják, kik használják, ismerik a problé­más fogyasztókat is, a szülők je­lentős része nehezen szembesül a használattal, különféle állomá­saival, gyermeke egészségbeli, vi­selkedésbeli változásaival. chológiai kérdés, hanem bűncse­lekmény is, ez utóbbiról azonban alig esik szó, annak ellenére, hogy a kábítószert fogyasztók ügyészségi elterelésében az idén is több mint 50 fő vesz részt az egészségügyi-szociális központ addiktológiai szolgáltatásán. A drogprobléma kezelése szé­les összefogást igényel, ennek a munkának jelentős része a most induló kortárssegítő-képzés is: negyvenórás, négynapos képzé­sen vesznek részt Salgótarján és Bátonyterenye középiskolásainak képviselői. A felkészítés célja, hogy a drogprevencióba olyan fi­atalokat kapcsoljanak be, akik ér­tő módon képesek iskolatársaik, barátaik ügyes-bajos dolgaiban megfelelő segítséget adni. A megelőzés legfontosabb sze­replői a kortárs segítők, akik a képzés során önismereti, kom­munikációs, személyiségfejlesz­tési tréningen vesznek részt. Megismerkednek saját élményü­kön keresztül a segítés embert formáló helyzeteivel. A programot minisztériumi tá­mogatással a budapesti székhelyű Tiszta Jövőért Közhasznú Alapít­vány szervezi a salgótarjáni egész­ségügyi-szociális központban. Tré­nerek Gondi János, az alapítvány elnöke, Telek Ervin, az intézmény addiktológiai konzultánsa. A szombatig tartó esemény zá­ró programja, hogy a frissen ki­képzett kortárssegítők találkoz­nak azokkal a fiatalokkal, akik a kezdeti években kezdték a mun­kát, s ma már főiskolások, többen már diplomás szakemberek. „Méltósággal megérkezni..." Dr. Lenkei Gábor neve bizonyára már nem ismeretlen olvasóink előtt Ő az az orvos, aki nyíltan mer beszélni, írni arról, hogy bizony az egészség­ügy nem más, mint „üzem”, amelynek „futó­szalagjain” mi is ott va­gyunk. Dr. Lenkei Gábor szerint a nagy gyógyszer- gyártó cégeknek nem ér­dekük, hogy kutatások­ra áldozzanak összegeket, hiszen a gyógyszerek eladásából szerezhetik meg a legtöbb profitot. A „Méltósággal megérkez­ni...” című könyv ismét dr. Lenkei nevét fém­jelzi. Társszerzője Zarka Éva, aki a Pazar nők című magazin megálmodója, főszerkesztője. Zarka Eva a Méltósággal megérkezni című könyv kapcsán utalt rá, hogy ez a kötet egy sorozat első tagja. Olyan írásokat tartalmaz, amelyek a havonta megjelenő magazinban is szerepeltek már. Továbbá tartalmaz még ol­vasói véleményeket, leveleket. A kötet a szü­letéssel foglalkozik, és azt boncolgatja, hogy vajon megfelelő körülmények között szüle­tik-e ma az ember? A társszerző szerint a fe­lületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy az érintett területen minden a legnagyobb rendben van. A könyv ezt megkérdőjelezi. Dr. Lenkei Gábor is dolgozott szülészként, így a téma nagyon közel áll hozzá. Testközel­ből tapasztalhatta meg mindazt, amit papír­ra vetett. Nem véletlenül szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy milyen mó­don károsíthatja az anyákat és a gyermeke­ket a mai gépies szemlélet... Négyes a megyének Vizsgált az ÁSZ M.J. Azokat a települési és megyei vezetése­ket, melyek az állami költségvetésnek és va­gyonnak országosan jelentős hányadával gazdálkodnak, kiemeltebben és átfogó jel­leggel vizsgálja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - mondja ki egy 2003-as országgyű­lési határozat Ennek eleget téve, ületve a megelőzés céljával vizsgálta a megyei ön- kormányzat elmúlt évét, részben az ideit, va­lamint az elmúlt két-három esztendő va­gyongazdálkodását az ÁSZ. Ugyanis, mint dr. Lóránt Zoltán főigazgató, a megyeházán tegnap tartott sajtótájékoztatóján hangsú­lyozta, elsősorban nem ostorozni szeretné­nek, hanem felhívni mindarra a figyelmet, amivel megelőzhetők a hiányosságok. S ez egyrészt a folyton változó jogszabálydzsun­gel miatt ajánlatos.- A Nógrád megyei önkormányzat a számvevőszéki vizsgálatok alatt nemcsak hogy együttműködött velünk, hanem az el­lenőrzésekkel mintegy párhuzamosan fo­lyamatosan kijavította mindazokat a - ha úgy tetszik - szabályozási elégtelensége­ket, melyekre felhívtuk a figyelmet - jelez­te az elnök. Szavai szerint annak ellenére, hogy az elmúlt három évben az éves költ­ségvetési és a bevételi előirányzat között bi­zonyos értelemben nem volt összhang, ér­demi torzítás nem történt. Nem került for­ráshiányos helyzetbe az önkormányzat. S ez azért lényeges, mert a hazai önkormány­zati rendszerben eladósodási folyamat fi­gyelhető meg, mivel az állam sokkal több fel­adatot ad, nem megfelelő pénzösszegekkel. Az elnök a további vizsgálati eredmények­ről szólva közölte, működési hitelt nem vett fel a megye, a Szent Lázár Kórházzal kapcso­latban van egy negyvenötmilliós kezesség­átvállalás, melyet a pénzügyi bizottságnak alaposabban elemezve kellett volna a köz­gyűlés elé terjeszteni. Gazdálkodása keretjel­leggel megfelelő, finanszírozás tekintetében pedig jobb az országos átlagnál - fogalmazott dr. Lóránt Zoltán, aki arról is szólt, hogy or­szágosan alulfinanszírozott az intézmény- rendszer. Ilyen okok miatt akadozik az aka­dálymentesítés is. Az elmúlt években meg­fogalmazott számos javaslatuk kilencven százalékát megvalósította a megye. Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke egyebek mellett elmondta: - Erre a nekünk adott, általam négyesnek értékelt érdem­jegyre büszkék lehetünk. Úgy tartottuk be a szabályokat, hogy közben tudtunk dolgoz­ni. Az elmúlt négy évben összesen csak­nem hatvanmilliárd forintból gazdálkod­tunk, mintegy háromezer embert foglalkoz­tattunk. Sajnos, a költségvetésünkben a mű­ködés hányada nagyobb annál, amit ideális­nak lehetne mondani, ezért évente fejlesz­tésre egy-két müliárdot fordíthattunk az in­tézményrendszerünkben. Dóra Ottó végül megköszönte az ÁSZ megyei szervezete és az önkormányzati hivatal dolgozóinak az együttműködést, munkát. Az elmúlt évek során 200 növendéküket vették fel zenei pályára színvonala mindenképpen biz- zenei-művészeti tevékenységé- tosítéka lesz az elkövetkezendő nek - zárta gondolatait Becze tanévek eredményes, sikeres Lajos. HIRSAV Díjazott fellépő Salgótanán. A Gabora-asztaltár- saság november 19-i, szombati rendezvényén a tűzhelygyári Láng étteremben fellép Teplán Sándor karancslapujtői nótaéne­kes is, aki a miskolci országos versenyen második díjat kapott. DVDfl az évforduló Szécsény. Gazdag, színes, változa­tos volt az az ünnepi programso­rozat, amelyet a Nógrád megyei önkormányzat és Szécsény váro­sa, az 1705-ös szécsényi ország- gyűlés 300. évfordulójának em­lékére szervezett. Elkészült, s a helyi könyvesboltban már kap­ható az a DVD, amelyről fel lehet idézni az évforduló eseményeit Ipoly Euror^óSzabad^y€tem ipoiyszaflta. A 125 éve elhunyt Csepreghy Ferenc színműíróra emlékeznek november 20-án 14.30-tól szülőfalujában, Ipoly- szalkán. Az író emléktáblájánál Valasek Árpád polgármester és Németh Péter Mikola költő, az Ipoly Eurorégió titkára mond be­szédet. „Csepreghy és a népszín­mű” címmel dr. Kincses Edit fő­iskolai tanár tart előadást, majd a „Dunakanyar költészete” című műsor veszi kezdetét Színdarab Erzsébetről Balassagyarmat November 21-én 18 órától Árpád-házi Szent Er­zsébetre emlékeznek a szalézi kollégium diákjai. A megemlé­kezés szentmisével kezdődik, majd a kollégium teljes jogú tag­jaivá válnak az idén felvett tanu­lók. „Erzsébet, a szeretet szentje” címmel Csábi István előadómű­vész színdarabját mutatják be a Rózsavölgyi Márk Művészeti Is­kola dráma tagozatos, a szalézi kollégiumba járó növendékei. PoStá tÓÖr nyereményjáték 2. TARTKÖZEL I AD D I M U G K RÓR í SROYGG I POJOLCSÓF FOSTSOTZ I B AR AF IZET POLAUTÖRÉS ZÚTTÓŐŰ Ó SODNOGRKÖT Posta Autóőr szókereső Találja meg a játékmezőben a megadott szavakat és húzza ki azokat! A fel nem használt betűk halmazát sorrendbe téve és össze­olvasva a megfejtéshez jut. Küldje el megfejtését, és Öné lehet a Posta Biztosító heti nyereménye, egy éves Autó-Motor előfize­tés, vagy megnyerheti fődijunkat, a márkás Michelin téligumi garnitúrát! A játék megjelenését követő egy héten belül küldje be feladványunk megfejtését „PostaAutóőr" jeligével a 1537. Bp. Pf. 349 címre. A helyes megfejtők között hetente egy éves Autó-Motor előfizetést sorsolunk ki. A három hetes (november 12., 19., 26.) nyereményjátékunk minden beküldője részt vesz fődíjunk, a Michelin téligumi garnitúra sorsolásán. Részletek a www.mpb.hu honlapon. A nyereményjáték lebonyolításáért a Magyar Posta Biztosító Rt. felel. Ügyfélszolgálat: 06 40 200 480 • www.mbp.hu J\)sta Az elérhető gondoskodás ^ Biztosító A táblán vízszin­tesen és függőle­gesen, esetenként fordítva írva, az alábbi szavakat helyeztük el:

Next

/
Thumbnails
Contents