Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)

2005-11-18 / 269. szám

2005. NOVEMBER 18., PÉNTEK SZOLGÁLTATÁS NOVEMBER 18. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Jenő nevű olvasóinkat! jenő. Török eredetű ősmagyar név, Jenő volt a hatodik honfoglaló törzs neve. Védőszentje: Szent Eugénius, a hispániai Toledo érseke. Nap kel: 6.55, nyugszik: 16.04 órakor. A Hold kel: 17.21, nyugszik 9.50. LEGALÁBB HÉT HIDEG NAP hőmérséklet + déli felhőzet 5 °C r® 3 “C-Szétóény Balassagyarmat , Rétság Fülek: Losonc:-Ve Salgótarján Bátonyterenye Nógrád megyében ma reggel kissé felhős, de később derűs, hideg napunk lesz. Jelentős csapadék nem hullik. Általában mérsékelt, északnyugati szél fúj. Erős lehűlés kezdődött. A jel­lemző hőmérséklet délutánra is csak 6, szombat reggelre -3 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: héttő reggelig - legfeljebb futó hózáporokkal - hidegre, na­gyobbrészt napsütésre számíthatunk. A jövő hét első felében marad a hideg, de felhősödésre, eset­leges havazásra is célszerű készülnünk. Orvosmeteorológia: erős hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: a hidegfront hatására a közlekedés­ben nő a feszültség, az ingerlékenység, azaz a balesetveszély! Az előrejelzés bizonytalansága: héttőig „KICSI" További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hti ) Vízhőmérséklet Duna 8-10 °C Tisza 6-8 °C Balaton 9 C Velencei-tó 8°C Fertő 6 C Tisza-tó 7 °C Hó|e tentés Dachstein 0-30 cm Tignes 0-30 cm Hintertuxer 0-100 cm KARÁCSONYI HITELAKCIÓ 2-3-5 %-OS KAMATCSÖKKENTÉSSEL A Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet kirendeltségeinél! BÁRHOL, BÁRMIKOR VÁSÁROLHAT BELŐLE! _______ Ö sszeg lejárati ügyvit. töri. részlet* kezelési hitelbí­THM idő (max.) hó kamat % Ft/hó költség % rálati díj % % 100 ezer- 500 ezer Ft 36 10,00 3.500 3,00 0,50 14,02- 14,59 600 ezer-1 millió Ft 60 13,00 2.400 3,00 0,50 16,21 - 16,42 1,1 millió - 5 millió Ft** 120 12,00 1.500 3,00 1,00 14,41 - 14,51 * A törlesztőrészlet minden kategóriánál 100 000 Ft összegre vetítve értendő. **5 000 000 Ft fölött egyedi hitelbírálat. Az adatok tájékoztató jellegűek, nem minősülnek konkrét ajánlatnak. A takarékszövetkezet a hitelbírálat jogát fenntartja. Igazgatóság HUMOR- Doktor úr, a férjem egész éjjel vicceket mesél.- És ez olyan nagy baj?- Igen, mert én nem jutok szóhoz mellette. A csinos Parajnét közlekedési baleset éri. A mentőorvos mobiltele­fonon diktálja a sérüléseket a kór­háznak:- Kulcscsonttörés, bokaficam, kézsérülés. Majd Parajnéhoz fordul.- Hány éves is, asszonyom?- Huszonhét.- Igen, akkor még átmeneti emlé­kezetkihagyás is... * * *- Ki az abszolút erős ember?- Aki nyakába veszi a várost HALLÓ SZÍVPOSTA NÓGRÁDÉHÍRLAP Salgótarjánba Klement Lojosnénak 66. születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván: férje, Edit, Karcsi, Lali, Erzsi, Tamás, Judit, Éva és kilenc unokája I NAPI HOROSZKÓP SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.) Bátraké a szerencse. Ha minduntalan kihátrál a kockázatos helyzetekből, lehet, hogy nyugodt lesz az élete és a szerencsétlenségek is elkerülik. Legfeljebb az una­lom öli meg. NYILAS (XI. 23—XH. 21.) Kedvezően alakulnak a dolgai. Elége­dett a jelenlegi feladataival és pozíciójával. BAK (XII. 22-1.20) Nagyon kellemes, szerencsés napra számít­hat. Anyagi helyzete javul, sőt váratlan bevételre is számít­hat. Már gondolhat az ünnepi bevásárlásokra. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.) Minden idejét igénybe veszi a sok mun­ka. Bár anyagilag jól megtalálja számítását, de nagy árat kell érte adnia, kimeríti erejét. HALAK (II. 21-111.20.) Elsősorban szerelmi sikerekre számít­hat. Partnere elhalmozza kedvességgel, ettől boldog és könnyed. KOS (lll.21-IV.20.) Vállalkozásai remekül sikerülnek és anya­gi helyzete is kedvezően alakul. Egy csapásra minden dolog jóra fordul, bármihez nyúl, szerencse kíséri. BIKA (IV. 21—V. 20.) Felemás hangulat jellemzi ezt az időszakot. Utazási lehetőségek várják, amik szép élményeket és vállal­kozásbeli sikereket ígérnek. IKREK (V. 21—VI. 21.) Jó volna, ha jobban vigyázna egészségé­re. Igen nagy energiát fektet abba, hogy javítson anyagi helyzetén, a túlzott erőfeszítések azonban nem sokat lendí­tenek bevételén. RÁK (VI. 22-VII. 22.) Ne keseredjék el, ha most sem jön látvá­nyos változás az életében. Bízzon önmagában, példakép le­het a fiatalok előtt az Ön magatartása. OROSZLÁN (VII- 23—Vili. 23.) Teljesületlen vágyai, magánélete és a személyes múltja sok figyelmet kap. A Vénusz ráébresz­ti a természetes történések folyamatosságára, szépségére. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.) Egy valaha nagyon fontosnak vélt cél mára sokat vesztett a jelentőségéből. Az álmait azonban ne adja fel. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.) Örül, mert valaki eltűnik az életéből. Az utóbbi időben túlságosan belekapaszkodott Önbe, ezért a jelenléte már terhes volt. Lazítson. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat mtv 5.50 Nap kelte 9.00 Max, a zsaru 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik 10.30 Napi mozaik extra 11.15 Izomláz 11.40 Lakrész 12.00 Híradó 13.00 Regi óra 14.00 Sorstársak 14.30 Fogadóóra 15.00 Kalandos nyár (142/83.) 15.53 József Attila 100 16.00 Híradó 16.05 Ptáza (212-213.) 17.00 12+ Hiúsági magazin 17.30 Híradó 17.50 A nagy vita Talkshow 18.25 Esti mese 18.50 Szomszédok 19.30 Híradó 20.05 Dob + basszus Két dal - egykor 21.05 Poénról poénra Hernádi Judit válogat emlékezetes szórakoztató tévéfelvételeiből 22.00 Péntek este 22.45 Kultúrház 23.00 Kultúrház-extra 23.25 Telesport Szabadidő-sport 23.45 Tabu Szia, majom! (francia-olasz film, 1978) A történet New York külvárosaiban ját­szódik, egy különös, katasztrófa utáni időben. A túlélő emberiség romok és patkányok között az egykori kultúra em­lékeivel bíbelődve tölti napjait. Itt bo­lyong céltalanul az ifjú Lafayette és a gondjaira bízott olasz emigráns, Luigi, amíg az egyik napon King Kong hatal­mas teteme mellett fel nem fedeznek egy igazi, élő majmocskát. Elhatározzák, hogy felnevelik, sót igazi emberi identi­tással is felruházzák az apró állatot. 12.00 Angolka tv 2 12.30 Nyelvoktatás az EU-ban 12.55 Földközelben 13.25 Delta 13.50 Slovenskl Utrinkl Szlovén nemzetiségi magazin 14.20 Együtt Velünk élő kisebbségek 14.50 Kárpáti krónika 15.00 Heti tükör 15.25 Nap nyugta 18.00 Repeta 18.30 Kultúrház 19.25 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Filmidő Sztálin (3/3.) 21.30 Kultúrház 22.00 Zsaru (fr.-olasz film, 1972) 23.40 Tudósklub m2 6.00 Segíts magadon! 6.25 Jó reggelt, Magyarország! 6.55 Mokka 9.05 Szóda 10.05 Teleshop 11.25 Salome (105.) 11.50 Játékidő 12.45 Mozidélután Hindenburg (amerikai film, 1975) 1937-ben járunk. A németek útjára in­dítják a Hindenburgot, az első luxuslég­hajót, amely átszelni készül az Atlanti­óceánt. Az indulás előtt az amerikai né­met nagykövetség furcsa figyelmezte­tést kap: a léghajót fel fogják robbanta­ni. Goebbels megbízza Franz Rátér pa­rancsnokot, hogy szálljon fel a hajóra és akadályozza meg, ha valami készül. Ám ő sem tehet semmit: a katasztrófa feltartóztathatatlanul bekövetkezik... 15.20 A szerelem ösvényei 15.55 Anita, a bűbájos bajkeverő (83.) 16.25 Charlie - Majom a családban (96.) 17.25 Hetedik mennyország 18.30 Tények 19.00 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív 20.10 Áll az alku Szórakoztató vetélkedő 21.50 Buzera Játékos showmúsor öt sztár­vendég közreműködésével 22.55 Tévépremier Gyilkos megváltó 2. Folytatódik a nyomozás a rendőrök szeretteit is fenyegető sorozatgyilkos­ság ügyében. Macintyre nyomozó lá­nyának, Mandynek a halála után min­den érintett család rendőri őrizetet kap, ám ennek ellenére további áldozatok kerülnek elő. Eközben Finnegan nyo­mozónak sikerül elkapnia egy férik, akiről azt gyanítja, hogy ő szúrta le Ericet. Mivel konkrét bizonyítékot nem találnak ellene, Susanra vár a feladat, hogy azonosítsa sógora gyilkosát... Közben: Kenósorsolás 0.50 Jó estét, Magyarország! 6.00 Ármány és szenvedély (amerikai sorozat-378.) 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Top Shop 10.15 Delelő 11.35 Receptklub 11.45 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 13.20 Mozimatiné Fanfan (francia vígjáték, 1993) Alexandre és Fanfan 25 évesek, amikor először találkoznak. A férik egy pillan­tás alatt lenyűgözi a kiszámíthatatlan lány, azonnal tudja, hogy Fanfan élete nagy szerelme. Mégsincs elég bátorsá­ga elhagyni Laurie-t, akivel békében, kényelmesen éldegél. Biztonságról ál­modik és retteg a saját magában lakozó szenvedélytől és vadságtól. Hogy meg­szabaduljon ettől az ellentmondástól, veszélyes kalandba kezd. Úgy dönt, el­nyomja magában azt a vágyat, amelyet Fanfan iránt érez, és soha nem vallja be igazi érzelmek. A lány szabadsága, vita­litása és érzékisége pánikba ejti. Fanfan egy személyben testesk meg minden nőt. A felismerés mögött valóságos té­nyek állnak: Fanfan ikertestvére 15 éves korában öngyilkosságot követett el, az­óta a lány két ember helyett él. Fanfant vonzza Alexandre precizitása és elkövet mindent, ami csak telik tőle, hogy le­győzze a férfi ellenállását. Az úton, amelyen elindulnak, a szenvedélyt már a fájdalom váltja fel. 15.00 Disney-rajzfilm 15.30 Gyagyás család (26.) 16.30 Balázs ­A szembesítőshow 17.30 Mónika ­A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.50 Barátok közt 20.30 Dominónap, 2005 A hollandiai Leeuwardenben ez évben szintén megkísérlik megdönteni a leg­utóbbi dominó-világrekordot. Szep­tember elején 88 építő, köztük 8 ma­gyar érkezett a világ minden tájáról, hogy mindössze 2 hónap alatt a 4 321 000 dominóból álló rekordme­zőt felépítse. A rekordkísérlet témája az örökzöld mesék és történetek, az első dominó pedig 2005. november 18-án indítja el az izgalmas dominó­eseményt. A közel 2 órás showműsor keretében pedig eldől, vajon elég do­minónak sikerül-e feldőlnie a rekord megdöntéséhez. 23.20 Találkozások - este Sztármagazin 23.40 Alias (amerikai akciófilm-sorozat) 0.35 MeneTrend VIASAT @ 15:20 Magnum 16.20 Baywatch (152.) 17.25 Vadmacska (228.) 18.25 Vészhelyzet (35.) 19.30 Őrült világ - Guinness World Records Primetime 20.00 Ally McBeal (2.) 21.00 Szex és New York 22.15 Matrioshki (4.) 23.15 X-akták (66.) 0.15 Vörös cipellők ^5^ DUNA TV 12.25 Magyarország kincsei 12.30 „Halak, vizek...” (ism.) 13.00 Kívánságkosár 13.50 Hungarorama 14.00 Kikötő (ism.) 14.25 Kisbaconi elégia 15.00 Az európai tudomány nagy évszázadai (4/1.) 15.25 Gyereknevelés (9/1.) 16.30 Talpalatnyi zöld 17.00 Világunk 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet (45.) 20.00 Derrick Halál az udvaron Heidi, egy bordélyház prostituáltja egy telefonhívást követően lelkesen átmegy a szomszéd bárba. Hamarosan holtan találnak rá az udvaron, halálát pedig késszúrás okozta. A rendőrségnek nincs könnyű dolga, hiszen a két szóra­kozóhelyen rengeteg gyanús alak fordul meg. Derricknek azonban egy makacs középkorú nó, a detektívregényeket is író Doris okozza a legtöbb fejtörést... 21.00 Századunk 21.30 Híradó. Sport 21.55 Közbeszéd 22.15 Kikötő 22.45 A szökés (amerikai thriller) Doc, vagyis Carter McCoy négy éve ül börtönben fegyveres rablásért, felmen­tési kérelmét pedig jó magaviseleté el­lenére is elutasítja a bíróság. Arra kéri feleségét, Carolt, szóljon a befolyásos Beynonnak, cserébe pedig szabadulá­sa után megtesz bármit a férfinek. Ha­marosan kiengedik, a feladat pedig egy bank kirablása lesz, amiből ő is meg­kapja a részét. Doc profi, az akció nem úgy alakul ahogy tervezték, ezért a rendőrség és a megbízók elöl is mene­külnie kell. Ketten maradnak Carollal az egész világ ellen, a szökés közben pe­dig nemcsak az időközben elveszített pénzzel teli táskát kell megtalálniuk, hanem érzelmeiket is tisztázniuk kell... SPORT 1 14.30 Jégkorong NHL, alapszakasz 16.30 Premier-síp 17.00 Heti helyzet 17.45 Női kézilabda Ferencváros-Comexi- Alcoa HSB Holding (élő) 20.00 T-Mobile sportmagazin 20.15 Motorshowl 21.00 Full kontakt-magazin W I 16.10 Zabolátlan időjárás 17.05 Tündöklő hegyek 18.00 Jimmynek malaca van 19.10 Hórusz szeme 20.10 Gémek és kócsagok 20.35 Vérrögirtók 21.40 Kelet fényei 22.45 A Broadway 23.55 Az Északnyugati-átjáró HALLMARK 6.00 Haverok (amerikai vígjáték, 1987) 7.45 Visszatérés a titkos kertbe (amerikai-német fant. film) 9.30 A négyek jele (amerikai krimi, 2001) 11.15 Merlin (amerikai-angol kalandfilm, 1998-2.) 13.00 McLeod lányai 13.45 Haverok (amerikai vígjáték, 1987) 15.30 Visszatérés a titkos kertbe (amerikai-német fant. film) Az időtlen mese, a Titkos kert történe­tében egy fiatal amerikai lány érkezik Misselthwaite Manorba. A ház, mely jelenleg árvaházként működik, Lady Mary és Sir Colin tulajdona, akik még gyerekként fedezték fel a varázslatos titkos kertet. A házra külföldi tartózko­dásuk alatt gonosz házvezetőnőjük vi­gyáz, aki a külvilágtól elzárva tartja a kertet. Lizzie megkezdi a küzdelmet a gyönyörű kert megmentéséért. 17.15 A négyek jele (amerikai krimi, 2001) 19.00 McLeod lányai (23.) 20.00 Ha elindul a busz... (amerikai filmdráma, 2005) 21.45 Feltétlen bizalom (angol filmdráma, 1999) 23.30 Elmeállapot (amerikai filmdráma, 1998) 1.15 Menekülés Szaúd-Arábiából (amerikai filmdráma, 1998) TARJÄNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 15.00 Csacska angyal (argentin filmsor., ism.) 16.00 Info Tv 17.00 Brill 20 magazin 17.30 Hírfüzér 18.00 Háttér - Érdekünk az euró Vendég: dr. Bőd Péter Ákos 18.40 Virágzó Magyarország (dokumentumfilm) 19.00 Hírfüzér 19.30 Csacska angyal (argentin filmsor., 45.) 20.30 Hírháló ­az ország hírei 21.00 Galaktikus támadás (amerikai fantasztikus film) 23.00 Maksavízió 23.30 Különjárat KOSSUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger Óránként: Hírek. Időjárás. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 A baptista egyház félórája. 14.04 Pén­tek kávéház. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16,15 „Magyarországról jövök.,.1' - Az én falum: Lovas. 17.05 Holnaprakész. 17.45 Kék boly­gó. 18.00 Esti krónika. 19.00 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.48 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Samu István pszichiáter. 20.35 A magyar népzene és népköltészet hete. 21.05 Tetten ért szavak. 21.15 A 23. óra. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Fórum - az idő tükrében. 23.00 Kenó. 23,04 „Egy hazában” 4.09 Folkóra. 5.23 Verkli. 6.03 Kívánságreggel. 8.45 Zöld(sport)reggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.20 Stúdióbeszélgetés. 10.52 Apró-cseprő. 11.15 „Vadűzés és erdőzúgás...” 11.45 Zene­sarok, 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.50 Víz­állásjelentés. 14.00 Péntektől péntekig. 16.01 Szünet nélkül... 16.30 Kerengő. 17.00 Csúcs- forgalom, 18.01 Slágermúzeum. 19.04 Sport­percek. 19.15 Viszonthallásra! 20.00 Terep-já­ró. 21.04 Karinthy Színpad. 22.00 Rádiós mara- ton a hajléktalanokért. 23.00 Sporthíradó. 23.15 34 Debreceni jazznapok. 0.10 Éjszaka... 5.00 Napköszöntő 7.00 Szentmise 8.15 Játék 9.05 Nektek adom a földet! 10.05 Közélet 11,05 Irodalom 12.00 Harangszó. Úrangyala 13.05 Év­ezredek asztalánál 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Kérem a következőt! 14.35 Anyanyelvűnk 15.00 Az irgalmasság rózsafüzére 15.15Tegyen valami jót! 15.30 Hitvalló 16.06 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Kora esti hírmondó 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.10 Könyvszemle 19.35 Esti mese 20.10 Heti tükör. Kultúrkör 21.05 Katedrális 22.10 Közélet 23.53 Napbú­csúztató, esti ima 24.00 Himnusz X ' Ä X _ Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadó: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. I) 4 T) M LI I I) 1 \ U Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. I X V/vJIaiTI/ S1KVF.I ELUVL/ll Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áraspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft, negyedévre 4785 Ft, fél évre 9570 Ft, egy évre 19140 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i azújsío» az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. •*-*•*„ o . Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zamappal auditálta. _______________________________________________________ ^_____________

Next

/
Thumbnails
Contents