Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)

2005-11-03 / 256. szám

4 PF. 9 6 2005. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK ■ - 1 'A , mm 0 \ Hírlap postájából A Pf. 96 • A Hírlap postájából ■ az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Prágai jutalomkirándulás Elérkezett a várva várt nap, amit barátaim és én is nagyon vártunk. Mint minden évben, idén is jutalomkirándulást szer­vezett iskolánk, a balassagyarma­ti Szent Imre Keresztény Általá­nos Iskola és Gimnázium. A négy­napos kiránduláson tanáraink kí­sérték el azokat a diákokat, akik kitűnő eredménnyel végeztek év végén, vagy előkelő helyezést ér­tek el valamilyen versenyen. Izga­tottan vártuk az indulás napját. Mint jeles tanuló már sokszor vet­tem részt ilyen kiránduláson. Is­kolánk fenntartója, a váci egyház­megye jóvoltából Meló Ferenc igazgató úr mindig igyekszik a ki­rándulásokat minél messzebb tervezni (Kárpátalja, Erdély stb.), amit ezúton is köszönünk min­den diák nevében. Az indulás napja előtt hosszú időbe telt, míg végre bepakoltam a bőröndömbe. Este, mikor lefek­véshez készülődtem, már tud­tam, hogy holnap hajnalban in­dulunk, ezért próbáltam hamar elaludni. Mikor reggel felébred­tem, kipattantam az ágyból, mint a gumilabda. Összepakoltam és elindultunk. Reggel az izgalomtól még fáztam is és arra gondoltam, teret néztük meg, ami lenyűgöző­en szép. Ezután az Óváros tér fe­lé vettük utunkat. Mindeközben a cseh kultúrába és a hagyomá­nyaiba is bepillantást nyertünk vezetőnk segítségével. A macska­köves utak igazán remek hangu­latot árasztottak. Az emberek na­gyon kedvesek voltak: igaz, hogy nem tudtak magyarul, ezért ki próbálhattuk angol és német nyelvtudásunkat is. Az Óváros tér után több gótikus és barokk templomot is megtekintettünk. Azt vettük észre eközben, hogy beesteledett. Egy remek étterem­be ültünk be, ahol megkóstoltuk a jellegzetes ételt, a knédlit. Min­denkinek nagyon ízlett, teli has­sal tértünk vissza a szállodába. Másnap a prágai várba vettük az utunkat, és szemügyre vettük szinte minden pontját A vár után názáreti házacskát és kolos­toregyüttest tekintettük meg, és gyönyörködtünk a harangjáték­ban, amely ismert Mária-éneke- ket játszott. Ezután a Károly-híd- hoz mentünk, ez is ámulatbaejtő volt, majd a zsidó negyed követ­kezett. Délután szabad program várt ránk. Szerencsénkre szép idő volt, aminek nagyon örül­hogy mennyire fognak hiányozni a szeretteim. Felültünk a buszra, mert megjött a legjobb barátnőm is. Beindult a motor, és én köny- nyes szemmel búcsúztam az édesanyámtól és a nővéremtől. Olyan szép tájakon vitt keresz­tül az utunk, hogy alig győztem kapkodni a fejem. A buszon sokat beszélgettünk és viccelődtünk. Prága felé útba esett Teres is, ahol a nagyon szép tér ejtett ámulatba minket: több mint 60 ház tárult elénk, melyek különböző díszí­tésben pompáztak. Mikor a „száztornyú” Prágába értünk, majdnem tátva maradt a szánk. Először a szálláshelyün­ket foglaltuk el, megkaptuk a szo­bákat, majd elmentünk vacsoráz­ni. Iskolatársaimmal az egész es­tét, mint minden iskolás diák, át­beszélgettük. Másnap a Vencel tünk. Kicsit szomorúan vettük észre, hogy megint eltelt egy nap. Ez volt sajnos az utolsó napunk. Reggel bepakoltunk a buszba és eljött az ideje, hogy búcsút ve­gyünk Prágától. Hazafelé megáll­tunk Brünnben, egy csodálatos templomot is megtekintettünk. Visszaszálltunk a buszra és in­dultunk haza. Nagyon gyorsan elment az idő, azon vettük észre magunkat, hogy már Nógrád megyében va­gyunk. Megérkeztünk és elbú­csúztunk egymástól. Én nagyon örülök, hogy Prágába is eljutot­tam, elhatároztam, hogy tanul­mányaimban jövőre is igyekszek minél jobban teljesíteni, hogy ilyen élménnyel teli kalandban legyen részem a következő kirán­dulás alkalmával is. Zemeny Aliz 9. b Sírokat szépítettek Sokan tapasztalhatták már Balassagyarmaton, hogy a Szent Imre Keresztény Általános Isko­la és Gimnázium vezetése és di­ákjai karitatív munkát végeznek a városban. Tavaly idősek és rá­szorultak részére hordtak min­den nap ebédet, idén egy beteg osztálytársuk gyógyulásáért szerveztek gyűjtést, amelyből közel félmillió forint gyűlt össze. Ezúttal az iskola igazgatója, Meló Ferenc kezdeményezésére - a diákönkormányzattal való egyeztetés után - ugyancsak ka­ritatív feladatot tűzött ki célul. Az iskola diákjai a honvédteme­tőben nyugvó első világháborús hősi halottak sírhelyét hozták rendbe október harmadik heté­ben. Az iskola diákjai szorgos munkába fogtak és megtisztítot­ták a gazoktól a sírokat. A lelkes nebulók városrendezői gyakor­latukkal nemcsak a hősök előtti tiszteletüket rótták le, hanem hozzájárultak a halottak napja díszéhez is. Az iskola kezdemé­nyezőkészsége, célkitűzése fi­gyelemre és elismerésre méltó cselekedet a város életében. Cserni Valentina Az MTA első elnökének emlékére 215 éve született és 150 éve halt meg gróf Teleki József, a Ma­gyar Tudományos Akadémia el­ső elnöke, az akadémiai könyv­tár megalapítója, Erdély kor­mányzója, történész, író és nem utolsósorban számos egyházi méltóság betöltője - aki történe­tesen nálunk, a Nógrád megyei Szirákon van eltemetve. Akik ismernek, jól tudják, rit­kán ragadok tollat, akkor is csak egy-egy műemlék megmentése ügyében, vagy éppen egy mél­tatlanul elfelejtett magyar haza­fi emlékének megőrzésére szen­telem soraimat. Ezúttal az utób­biról van szó. Emlékezésünk alanyáról, az MTA első elnökéről, az akadémi­ai könyvtár alapítójáról, megala­pozójáról az évfordulók kapcsán „regélnék” néhány mondatot. Csak röviden és lexikálisán. So­kan felteszik a kérdést - miért teszem? - Nem csak az október 24-i évforduló kapcsán! Én nagy tisztelője vagyok az egész gróf Teleki családnak, így Teleki Józsefnek is. Mivel sziráki lokálpatriótának érzem magam, fáj a szívem, hogy ilyen méltat­lanul porladnak Szirákon a di­cső Teleki család hamvai. Ez nem csak a településre, a me­gyére és az egész országra is szé­gyen. Mint fent említettem, T. József­ről szeretnék regélni, arról, aki gr. széki Teleki László és gr. Te­leki Mária házasságából szüle­tett 1790 október 24-én. Nem Szirákon, Pesten. A nagy tudo- mányú-műveltségű család és a házitanítók felügyelete mellett, az alapképzéseit otthonában kapta, majd a kolozsvári refor­mátus főiskola szigora várt rá. 1806-ban már protestáns létére a pesti egyetemen jogot tanult, amely elvégzése után Pest vár­megyénél gyakornokoskodott két évig, mint aljegyző, 1810-től újabb két évet „húzott le” szintén a közigazgatásban Budán, a ma­gyar királyi helytartótanácsnál, fogalmazóként. 1812-ben a Teleki család több évtizedes (százados) hagyomá­nyait követve, tanulmányait még két évig a göttingai egyetemen folytatta. Bejárta Németországot, Hollandiát, Svájcot és Észak- Olaszországot. Az 1815-ös évben történő ha­zatérése után újra elfoglalta itt­honi hivatalát, s ezután azon a bizonyos „ranglétrán” gyorsan emelkedett. í 818-ban már királyi titoknok, 1824-ben a királyi tábla bárója és bírója. 1827-ben már a Csanádi főispáni széket is elfoglalhatta, egyházi és tudományos tevé­kenysége mellett, a rendszeres munkálatok kidolgozására kine­vezett országos bizottság tagja. 1830-ban, a szabolcsi főispáni szék „melegítője”, s ugyanez év november 17-én már az akadé­miai igazgatótanács tagjává, a megalakult igazgatói tanács pe­dig elülülővé, az Akadémia első elnökévé választotta. Tisztségét haláláig viselte. Nem mellékesként jegyzem meg, hogy e „posztra” gróf Szé­chenyi István a legnagyobb ma­gyar - és egyik leggazdagabb, állítani annak ellenére, hogy bir­tokaik behálózták Nógrád, Pest megye és Erdély egy részét. Nagy volt a család és a tudo­mány oltárára sem keveset ál­doztak. Nézzük csak ismét T. Józsefet. Nem csak az én véleményem, de a lexikonok szerkesztői szerint is, az Akadémia legnagyobb ala­pítója és jótevője, akár anyagi­lag, akár szellemileg vizsgáljuk. Testvéreivel már 1826-ban 10 ezer koronával járult hozzá az Akadémia felállításához. Ő saját maga már 1834 és 1855 között 98 240 koronával bejegyezve. Ez Ember volt ő a legjavából, még­is 1848 után megtört. De nem cso­da! A családjáért is aggódott. Test­vérét 1848-ban, Ádámot, aki átállt a császári seregből a szabadság- harc oldalára, árulónak nevezték. Hogy miért? Csupán csak azért, mert a drávai sereg tábornoka­ként, parancsnokaként 5000 fős, rosszul felfegyverzett „serege” nem vette fel a harcot Jellasics bán 30 000-es, jól képzett és fegyver­zett seregével. Féltestvérét, Lász­lót - aki talán a legközelebb állt hozzá - a szabadságharc után tel­jes vagyonvesztésre ítélték és jel­képesen kivégezték. legműveltebb is „pályázott”. Természetesen tudni kell még gróf Teleki Józsefről, hogy őt már református hitsorosai (bizalma­sai) 1818-ban a pesti egyházme­gye algondnokává, s 1824-ben a Tisza melléki egyházkerület, va­lamint a sárospataki kollégium főgondnokává választotta. Szintén előzetesen - mielőtt 1832-ben a bécsi udvari kancel­láriánál előadó-tanácsos lett vol­na - a nádor főherceg már 1827- ben az Akadémiát, annak felállí­tását kidolgozó választmány el­nökének nevezte ki. 1840-ben koronaőrré válasz­totta az országgyűlés, 1842-ben már ő Erdély kormányzója. Ez a legmagasabb kitüntetés, ame­lyet egy birodalmi grófi család sarja betölthet. (Általában a kor­mányzói kinevezések, ha válasz­tások útján is, de az uralkodó ház főhercegei, hercegei kezébe kerültek.) De mit tett gróf Teleki József az Akadémia alapításának az ügyé­ben? Sokat, nagyon sokat. A Teleki család, a közhiede­lemmel ellentétben, a monarchi­ái viszonyok tekintetében nem tartoznak az ország leggazda­gabb mágnásai közé. Merem ezt bizony az akkori magyar „lép­tékkel” nézve sem kis pénz. Tisztelt családjával együtt 24 000 kötet könyvet adott át az Akadémiának, s ezzel megtéve, lerakva annak alapjait, majd ké­sőbb biztosítva működésének feltételeit. Nem akarom untatni vele az olvasót, de ehhez a családi ado­mányhoz vásárolt még néhány gyűjteményt. Ezek nem csak könyvekből, kéziratokból álltak, hanem éremgyűjteményekből is. Tudomásom szerint a köny­vek között három Korvin-kódex is volt, ha nem így van az illeté­kesek cáfoljanak meg. De gróf Teleki József 5000 fo­rinttal alapított egy könyvtárno­ki hivatalt és az éremtár növelé­sére is adott 2000-et. Sőt a vég- rendelkezésében a saját kézi­könyvtárát is az Akadémiára hagyta, mint ahogy a „Hunyadi­ak kora” című 12 kötetes 1000 példányának körülbelül 25 000 forint értékét. Ha lehetne személyesen meg­ismerném őt, mert szerény isme­retem alapján kiváló ember volt, szeretném ha emlékét sokan megőriznék, nem csak anyagi és szellemi hagyatéka miatt. Sorolhatnám még a családi tragédiák sorát, de nem teszem. Gróf Teleki József a lelki tragé­diák és a testi fájdalmak miatt maradék erejét ezután a tudo­mányos munkának áldozta. Küzdelmes és jótékony pályafu­tása és szellemi-anyagi hagyaté­ka után őkiérdemelte, hogy em­lékezzünk rá. Ismételten és szomorúan írom le, hogy a falum, a megyém, az országom szégyenére T. J. dicső múltját és hamvainak dicstelen poriadását én jobban szégyel­lem, mint az erre illetékesek. Pe­dig a sziráki Teleki-sírbolt mél­tán lehetne a nagy hírű Teleki család kultuszát ápolók zarán­dokhelye. 2006-ban gr. Teleki Lászlónak, a Kegyenc írójának, az 1848-49-es függetlenségi harcunk nemzetközi diplomatá­jának is évfordulója lesz. Szüle­tésének 195. és halálának 145. évfordulójáról illene megemlé­keznünk - méltóképpen és kö­rülmények között. A szirákiakat csak arra kérem, hogy ha tehetik egy-egy szál vi­rággal vagy gyertyával róják le tiszteletüket a Teieki-sírboltnál. ■ Laukó László Szirák Közösség épül Pásztón Figyelemre méltó és fontos esemény történt Pásztón. A pa­lóc kisvárosban működő méltán híres Muzsla néptáncegyüttes táncházat szervezett a művelő­dési házban, s tervük szerint havi rendszerességgel megis­métlik azt. Az esemény Iránti nagy érdeklődés azt bizonyítja, hogy ha néhányan közös aka­rattal összehajolnak valami jó létrehozására, az eljut az embe­rek leikéig. Valamikor lelkes kutatók jár­ták Pásztót és a környékbeli fal­vakat, hogy összegyűjtsék a nép­hagyományokat. Sikerrel jártak, mert minden háznál ismerték a jó palóc szokásokat. Az azóta el­telt mostoha évtizedek alatt sike­rült az embereket elidegeníteni saját kultúrájuktól, s ma már „idegen csodaként” nézik a szín­padon bemutatott táncokat. A Muzsla már eddig is sokat tett azért, hogy hagyományos népi kultúránkat őrizze és bemutas­sa. Azonban az együttes vezetői érezték, hogy ennél többre van szükség. Vissza kell vinni mind­ezt oda, ahonnan kaptuk, a fal­vakba és a kisvárosokba, hogy újraépülhessenek atomjaira hul­lott világunkban azok a közös­ségek, amelyek hagyományos kultúránkba gyökerezve kere­tet és biztonságot adnak az em­beri életnek. E feladatra legal­kalmasabb eszköz a világon egyedülálló magyar néptánc- és népzene- kincsünk, amely év­ezredeken átívelve közvetíti és jeleníti meg számunkra az ősi bölcsességet, a szellemi tiszta­ságot és a világmindenséget át­ölelő szeretetet. A gondolatok jegyében indult a pásztói táncház, kapcsolódva a már régóta sikeresen működő bu­dapesti és nagyvárosi táncház mozgalomhoz. Az első alkalom résztvevői főleg fiatalok voltak. Kellett már nagyon egy hely Pász­tón, ahol az ifjúság összegyűlhet, igényesen szórakozhat, ahol a tánc, a közös éneklés, és az együttlét által lelki kincsekkel is gazdagodva térhet haza. A fiata­lok mellett idősebbek is helyet ta­láltak maguknak a táncházban, nézve a táncolókat, emlékeik mé­lyéből biztosan felmerültek azok a képek, amikor még ők járták a régi bálokban a szülőktől tanult lépéseket. A kicsi gyermekek ré­szére játszóházat szerveztek a művelődési ház segítségével, így a legkisebbek is megmerítkez- hettek a hangulatban és bizonyá­ra elraktározták magukban a mu­zsikát. Remélhetőleg, felnőve ne­kik már nem fog idegenül csen­geni a magyar zene. Külön ki kell emelni a kiváló zenekart, amely tagjai nagy alázattal és szeretettel adták a tánchoz a kíséretet, újra és újra bebizonyítva, hogy az élő zene varázsát semmi nem pótol­ja. Sokan kapaszkodtunk egy­másba ezen az estén. Köszönjük ezt az élményt a Muzsla néptáncegyüttes vezetői­nek és a zenekarnak. Ők egészen biztosan értik Nagy László kérdé­sét: „S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!” Jó választ adtak! ■ Dr. Maczóné Káplár Zsófia

Next

/
Thumbnails
Contents