Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)

2005-11-12 / 264. szám

6 2005. NOVEMBER 12., SZOMBAT • • •• GAZDASÁGI TŰKOR BMKMMMHM Megkezdték a támogatás kifizetését KÖRNYEZETGAZDALKOOAS A Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivatal tájékoztatása szerint a 32 ezer kérelmező­ből 25 ezer kap az idén agrár­környezetgazdálkodási támo­gatást. Az összes támogatás 30,4 milliárd forint. A mint­egy 7 ezer elutasítás oka, hogy a kérelmezők nem ren­delkeztek olyan dokumentu­mokkal, mint permetezési napló, tápanyag-gazdálkodási terv, haszonbérleti szerződés stb. Mivel a program öt évre szól, a kedvezményezettek­nek már nem kell többször támogatási kérelmet benyúj­taniuk, a kifizetési kérelme­ket viszont minden évben várják a szükséges igazolá­sokkal együtt. November ele­jéig több mint 20 milliárd fo­rint átutalása történt meg mint­egy 13 ezer gazdálkodónak. Postán kérik a felajánlásokat GABONAINTERVENCIO Az inter- venciós gabonafelajánlásokat a Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivatal megyei kiren­deltségei nem fogadják el faxon, csak postai úton, mivel a faxolás tavaly nagy gondo­kat okozott. Erről a hivatal kommunikációs osztálya tájé­koztatta lapunkat. Újdonság az is, hogy a minőségi vizsgá­latokhoz nem felajánláson­ként, hanem legfeljebb 500 tonnánként kell reprezenta­tív mintát venni, s a korábbi 6 helyett 10 akkreditált labor működik. A hivatal azokat a felajánlókat részesíti előny­ben, akik legalább egy évig a tárolást is vállalják. Csökkenő baromfihús-fogyasztás SPANYOtORSZÁG A spanyol ba­romfihús szakmaközi szerve­zete, a Propollo ezen a héten 3-4 ezer tonna baromfihúst vont vissza a piacról annak érdekében, hogy a kínálatot a kereslethez igazítsa. A ma­dárinfluenza miatt kiváltott indokolatlan pánik miatt ugyanis az országban 10 szá­zalékkal visszaesett a barom­fihús-fogyasztás. A Propollo elnöke, Frederico Félix sze­rint „némileg korlátozni kell a termelést”, mivel csökken az értékesítés. A visszavont mennyiséget hűtőtárolókban helyezték el, és csak akkor dobják piacra, ha a fogyasztói kereslet újra meghaladja a kí­nálatot. Spanyolország jelen­leg 22 millió kg baromfihúst termel hetente, ezzel Európá­ban a második helyen áll. Az ágazat 140 ezer családnak biztosít megélhetést. Számíta­nak arra, hogy az ország 110 vágóüzemében foglalkoztatási korlátozásokat kell bevezetni. @ további hírek: www.reggel.hu a hírsav a pannon gsm TAMOGATASAVAL KÉSZÜLT. Szövetkezet, de nem téesz zöldségtermesztés Árbevételük három év alatt a tízszeresére nőtt A válogatócsarnok a tészeknek nyújtható támogatással épült Eredetileg harminchét gazda részvételével hoz­ták létre Kiskunfélegyhá­zán a Kiskunsági TÉSZ-t. Ám mire a papírokat beadták a cégbíróságra, a taglétszám már ötvenöt­re duzzadt, és azóta is folyamatosan nő. Kiskunfélegyháza A Kiskunsági TESZ tagsága je­lenleg huszonkilenc hektárnyi fedett (fólia, üvegház) területen termel úgynevezett hajtatott zöldségféléket, és nagyjából ugyanekkora a szabadföldi zöld­ségtermesztés földterülete.- A szövetkezet megalakulá­sához 2002 júliusában nem volt szükség propagandára, győzködésre - emlékezik a kez­detekre Hegyi László elnök. A gaz­dák rájöttek maguktól, hogy egyénileg képtelenek megfelel­ni a piacon maradás feltételei­nek. A szándék önmagában ke­A SZÖVETKEZET még most sem tudja teljességgel kielégíteni a kínálkozó igényeket, ezért a je­lenlegi taglétszámot - egy bizo­nyos keretig - tovább szeretnék bővíteni. Figyelembe véve, hogy Kiskunfélegyháza kistérségében legalább 700-800 család él zöldségtermesztésből, ennek gyakorlatilag nincs akadálya. vés volt, időbe telt, mire megta­nulták az együtt gondolkodást, együtt cselekvést. Az alakulás első (fél) évében 68 millió volt a szövetkezet ár­bevétele. Idén szeptemberig en­nek csaknem tízszeresét, 620 millió forintot értek el. Az álla­mi támogatások lehívása tekin­tetében a termelő és értékesítő szövetkezetnek összehasonlít­hatatlanul nagyobb az esélye, mint az egyéni gazdáknak. Az unió pedig már csak kifejezet­ten a tészeket támogatja.- Az elmúlt három esztendő egyértelműen bebizonyította, a tész nemcsak jó, de egyenesen nélkülözhetetlen - vélekedett Kaposi János értékesítési igaz­gató. Hozzátette: a siker azon­ban még korántsem jelenti a bővítési folyamat lezárását.- A tagfelvételnek nincs kü- | lönösebb feltétele - hangsú- £ lyozta Hegyi László elnök. Egyetlen elvárás, hogy az újon­nan belépő fogadja el a szövet­kezet alapszabályában rögzí­tett kötelezettségeket. Elsősor­ban a környezetvédelemre vo­natkozó kitételeket. Egyébként a szövetkezet már elkezdte az Eurogep minőségbiztosítási rendszer kiépítését, amely le­hetővé teszi a zöldségtermesz­tés minden műveletének szá­mítógépes nyomon követését a vetéstől a betakarításon és cso­magoláson át az elárusító pol­Ezt azonban mára kinőtték. Ezért a meglévő csarnok mellé hamarosan egy 2000 négyzet- méteres, hűtőkamrákkal, rako­dórámpákkal kiegészített, újabb létesítmény építését tervezik. A Kiskunsági TÉSZ kezdetben egyetlen áruházzal állt kapcso­latban, jelenleg ötnek szállít. A szövetkezet tehát olyan lehe­tőségeket biztosít, amelyek az egyéni termelők számára alig­ha elérhetők. ■ Szász András Az árbevétel alakulása 2002 68 2003 178 2004 480 2005 (szeptemberig) 620 FORRÁS: KISKUNSÁGI TÉSZ cig bezárólag. I A szövetkezetnek a 2004- ben átadott haleszi telephe­lyén öt, egyenként 700 köb­méteres hűtőkamrája, ha­talmas szortírozó- (válogató) es csomagolócsarnoka van. HIRDETÉS ■ 10% partner kedvezmény: minden mepénezemélynek, aki a szerződéskötés időpontjában társaságunknál folyamatos dijú élő szerződéssel rendelkezik, ■ 15% oasco együttkötési kedvezmény azoknak, akik a feielősségbiztoaftás mellé casco biztosítást kötnek az OTP Qaranciánél. Az OTP Garancia Biztosító kedvezményei között nem boszorkányság megfelelőt találni. ■ 10% junior kedvezmény: 14 évesnél fiatalabb gyermekek szülei részére, ■ 5% nyugdíjas kedvezmény: öregségi nyugdíjban részesülőknek, Kötelezőnket mindenkinek ajánljuk! A kedvezmények együttes összege nem haladhatja mag a 20%-ot. Részletes információk ügyfélszolgálati irodáinkban ás honlapunkon. www.garancia.hu Mi tényleg mindenkire gondolunk! Gépjármű-felelősségbiztosítás a legkülönbözőbb igényekre! OTP GARANCIA BIZTOSÍTÓ RT Magyarok hamisítják a magyar mézet? EREOETVÍöELEivi Lehet, hogy hazánkban három cég hami­sítja a mézet, jelenti a Dél-Ma­gyarországi Méhész című, Ba­ján megjelenő szaklap, vala­mint az Országos Magyar Mé­hészeti Egyesület (OMME) lap­ja. Amíg az EU brémai függet­len laboratóriumának vizsgá­lata be nem fejeződik, a hazai bevizsgálások eredményeit nem tárják a nyilvánosság elé. így veszik elejét a hosszas, bonyo­lult perek sorozatának. Rend­kívül nagy jelentősége van a mézvizsgálatoknak. À minta­vétel augusztusban kezdődött. Közjegyzők hitelesítették a ha­zai megismételt laboratóriumi vizsgálatokat, melyek szerint egyértelmű, hogy itt előállított műmézről van szó. A mintákat az Országos Magyar Méhésze­ti Egyesület kiküldte Brémába részletesebb elemzésre, me­lyet egy független szakértői gárda végez el. Erre évente 5,5 millió forintot költhet az OMME.- Feltehetően iparilag előállí­tott szőlő- és gyümölcscukor fel- használásával műmézet kever­tek a valódi mézhez - tudtuk meg Gégény Benjámintól, a Ba­ja és Körzete Méhész Klub Egyesület elnökétől. Növekszik a vidékfejlesztési támogatás KQRMÁNVPff06RAM Pásztohy András földművelésügyi ál­lamtitkár szerint jövőre 22 százalékkal emelkedik az ag­rár- és vidékfejlesztési támo­gatások összege. Ebből a 400 milliárd forintból 239 milliár- dot tesz ki az Európai Unió alapjaiból érkező összeg, 161 milliárd forint pedig a hazai forrás. Az egy termelőre jutó éves támogatás így elérheti a kétmillió forintot. Döntés szü­letett arról, hogy jövőre is a nemzeti költségvetésből támo­gatják az Európai Unióban nem támogatott sertés- és ba­romfitartást. A méhészeknek nem kell az uniós pénz? KlfTZETf&EK A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ada­tai szerint a magyar méhészek a lehetőségekhez képest alig él­tek az Európai Unió által kínált támogatási lehetőségekkel. Ugyanis az idén rendelkezésre álló egymilliárd forinttal szem­ben csupán 278 millió forint tá­mogatásra adtak be elfogadható igényt. Az összesen 3479 ilyen igénylő részére a hivatal határ­időre befejezte a támogatások kifizetését A tavaly elkészült Ma­gyar Méhészeti Nemzeti Prog­ram volt az előfeltétele, hogy az ország igénybe vehesse a méz termelése és forgalmazása után járó uniós támogatást. A BUX-index 2005. november 11-én Változás:-1,47%) 20200 15.30, ottailoitió 20100 __________________tőzsrte írttá»// 09 .00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT mmsm Részvény Utót» ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Linamar 1548 + 1,84 81 BChem 2368 +1,67 218 Démász 17 720 +0,57 9 Pfiax 938 +0,11 4 Egls 19460 +0,05 291 rnrnm FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Mól 18100-3,72 13970 MTelekom 980-2,39 1077 Rib 1376-1,57 106 Richter 36800-0,46 2109 OTP 7200-0,40 12367 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. november 11-én /Ft ■A. $/Ft /$ t f i 251,51 214,98 1,23 +0,71 Ft +2,08 Ft-leent

Next

/
Thumbnails
Contents