Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)
2005-11-12 / 264. szám
2005. NOVEMBER 12., SZOMBAT 3 NOGRAD MEGYE Szociális munkások ünnepe A Kodály Zoltán Általános Iskola tanulóinak műsorával kezdődött tegnap az egészségügyi-szociális központban rendezett ünnepség, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek. A rendezvényen Puszta Béla országgyűlési képviselő, Salgótarján polgármestere mondott ünnepi köszöntőt. H. E. Salgótarján. - A Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete 1997. november 12-re hirdette meg a szociális akciót, és felhívással fordult a szakmai szövetségekhez, hogy minden évben ezen a napon emlékezzenek meg a szociális ellátásban dolgozó szakemberekről, feladatot ellátó munkatársakról, azokról, akik mások segítésében vállalnak munkát - kezdte köszöntőjét Puszta Béla. - A felhívásra a magyarországi szociális szakmai szövetség, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet és a Nógrád Megyei Közgyűlés kezdeményezte, hogy minden évben november 12-e legyen a szociális munka napja, az ellátásban dolgozók ünnepe. A polgármester elmondta: Salgótarjánban a kezdetektől ünnepük ezt a napot, immáron kilencedik alkalommal köszöntik az egészségügyi-szociális központ 137 dolgozóját. Utalt arra, hogy milyen szervezeti keretek között folyik a munka, egyebek mellett kiemelte a gyermekjóléti szolgálat tevékenységét, a családsegítő szolgálat gondoskodását, az addiktológiai szolgáltatást. Mint mondta, a férfi-női átmeneti szálló kihasználtsága maximális, szervezetten működik az utcai szociális munka. A népkonyhán naponta 40-60 ráA Kodály iskola diákjai adták az ünnepi műsort szoruló juthat térítésmentesen étkezéshez. Szólt az időskorúak gondozásáról, amely három gondozási központban történik.- Az idén Salgótarján közgyűlése elfogadta a hároméves szociális fejlesztő programot, amelynek keretében pályázati segítséggel újabb szolgáltatásokkal bővül a következő évtől a lakossági ellátórendszer - mondta Puszta Béla. - Újszerű ezeknél az ellátásoknál, hogy a salgótarjáni kistérség többcélú társulása 23 településének laÁtadták a Salkaházi-díjakat A mai napot a legjobban három fogalom fejezi ki: önzetlenség, önfeláldozás és felelősség - mondta tegnap Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Képzési Központjában azon az ünnepségen, amelyen a szociális munkásokat köszöntötték. Mint mondta, a 21. században már nem tartoznak a legdivatosabb kifejezések közé, de az e fogalmak jegyében végzett munka sikereket, eredményeket, élményeket hoz, amelyeket az utókor feljegyzésre érdemesnek tart. H. E. Salgótarján. - A trendeket, amelyek időszakosan divatosak, az utókor említésre méltónak sem találja - folytatta megkezdett gon- dolatait Dóm Ottó. - Az önök munkája, élete azonban a három klasz- szikus fogalom jegyében telik, hiszen látom és hiszem, hogy ennek tudatában dolgoznak. Olyan tevékenységet folytatnák, amely magában hordozza a jutalom, az elismerés valamennyi formáját, és irigylésre méltóak, bár nagyon nehéz úgy dolgozni, hogy a munka tárgya és eszköze maga az ember, de ennél szebb feladat egyik embertársunk életében sem adódhat. Az elnök a közgyűlés, az emberek nevében kívánt jó egészséget, és az elkövetkező évekre is azokat a hálás tekinteteket, amelyet a mindennapi munkájuk során kapnak azoktól az emberektől, akikért dolgoznak.- Legyenek jók, és dolgozzanak úgy, mint eddig - zárta köszöntőjét Dóra Ottó. 1 díjazottak a tegnapi ünnepségen HAROMKO TAKAREKSZOVETKEZET LEHETŐSÉGEK HÍDJA rr ŐSZI AKCIÓ! MINDEN ÉVSZAKBAN ÚJ LEHETŐSÉG KEDVEZŐ FELTÉTELŰ LAKOSSÁGI HITELEK A HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET MINDEN FIÓKJÁBAN. Jelzáloghitel: Éves kamatláb: THM: Hitelcél: 14,00%* 17,90-19,53% szabad felhasználású Személyi hitel 14,00%* 18,97-18,98% szabad felhasználású Éves kamatláb: THM: Hitelcél: ‘Lakossági folyószámla-vezetés esetén. Fiókjaink: Salgótarján, Klapka Gy. út 1. Tel.: 32/521-248, 521-230, Bátonyterenye, Ózdi út 47. Tel.: 32/355-708, Cered, Petőfi út 1. Tel.: 32/406-177, Karancslapujtő, Rákóczi út 66. Tel.: 32/447-321, Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115, Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/362-308, Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/341-439, Héhalom, Petőfi út 7. Tel.: 32/482-148, Buják, Felszabadulás út 10. Tel.: 32/488-088, Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/477-014, Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/484-400, Bag, Petőfi tér. 14. Tel.: 28/504- 020, Budapest, Teve u. 7-11. Tel.: 1/450-2160. Állás- és képzési börze Balassagyarmat Az őszi munkaügyi hetek keretében a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ állás- és képzési börzét rendez Balassagyarmaton. A börzére Szécsény, Rétság és Balassagyarmat körzetéből várják az álláskeresőket, a pályakezdő munkanélküli fiatalokat, a munkahelyváltást tervezőket és minden érdeklődőt. A Balassagyarmati Városi Sportcsarnokban (Balassagyarmat, Ipoly-part u. 3.) november 14-én 9 órától 13 óráig tartó rendezvényen 14 munkáltató 190 munkalehetőségre keres új munkatársakat. A foglalkoztatók 28 munkakörben keresnek munkavállalókat, A CNC-gépkezelőkön, vagyonőrökön, varrónőkön kívül jelentősebb igény segédmunkásokra és operátorokra. A börze jó lehetőség az álláskeresőknek, nem kell utazniuk, nem kell kutatniuk az álláslehetőségek után. A rendezvényen „helybe jönnek” a munkáltatók állásajánlataikkal, akár több munkalehetőségről személyesen lehet érdeklődni, vagy akár dönteni. Az állásbörzén interneten keresztül Magyarország más térségeiben bejelentett álláslehetőségek is megtekinthetők, sőt a nyelvtudással rendelkezők akár európai uniós állás- ajánlatok közül is válogathatnak az EURES standon. Mindehhez a munkaügyi központ munkatársai segítséget nyújtanak. A munkáltatók mellett hat felnőttképző is megjelenik 19, a munkaügyi központ által száz százalékban támogatott közeljövőben induló képzési ajánlattal. A képzések belépési és egyéb feltételei a tanulni vágyók, valamint a szakmaváltást tervezők számára jelentenek hasznos információkat. Az érdeklődők felzárkóztató, szakmát adó és nyelvi képzésekből választhatnak. A szakmát adó képzésekkel leginkább a fémiparban, textiliparban, vendéglátásban és a szociális ellátási területen hasznosítható szakmák sajátíthatók el. Az állásbörzén a munkaügyi központ szakemberei közvetlen tanácsadással, tájékoztatással segítik az álláskeresők és a képzést választók döntéseit. A foglalkoztatást elősegítő támogatásokról tájékoztató anyagok állnak rendelkezésre. A börze vár minden álláskeresőt, képzésre vállalkozót. Ölbe vett sorsok munkásai \%t Demus Iván kossága veheti igénybe ezeket az ellátásokat. Az ambiciózus gárda pályázati úton egészítette ki az önkormányzati támogatást, mindezek hatására városunkban stabil ellátórendszer működik, sokszínű szolgáltatással áll a városlakók rendelkezésére. A köszöntő után tárgyjutalmat vehetett át Gerlei Gáborné, a Várkapu idősek otthona munkatársa, Séra Lászlóné pénzügyi előadó és Somodi Györgyné, a női átmeneti szálló szociális gondozója. A szociális munka napján az előző évekhez hasonlóan átadták a Salkaházi Sára-díjakat. Elismerésben részesült Lakiné Kovács Enikő, a diósjenői dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló-Gondozó Otthon gazdasági igazgatója, Lőrikjózsefné, a felsőpetényi gyermekotthon vezetője és Böhm Sándor, a Vöröskereszt balassagyarmati szervezetének intézményvezetője. Az idén lehetőség nyílt arra is, hogy külföldi támogató tevékenységét is elismeréssel köszönjék meg: Nógrád Megye Közgyűlése „Gyermekeinkért” díjat adományozott Erika Pesenhofer Pintér svájci üzletasz- szony számára, aki a felsőpetényi Margaréta Gyermekotthon bútorcseréjét tette lehetővé adományával. A szociális munkát végzők talán felveszik legszebb ruhájukat, de lehet, hogy csak az intézményi étkező ajtajában állva hallgatják a róluk szóló elismerő szavakat, mert éppen dolgoznak. Hiába az ünnep, a gondoskodás nem ismeri a munka szünetét Fél szemük az ellátottakon, gondolatban a még hátralévő feladatokat sorjázzák. A legjobbak, a legtöbbet fáradozók piruló arccal mennek az ünnepi asztalhoz, feszengve hallgatják a róluk szóló méltató szavakat és izgatottan nyúlnak a megérdemelt elismerésért. NOVEMBER TIZENKETTEDIKÉN. A SZOCIÁLIS MUNKA NAPJÁN, közel negyvenezer szakember és majdnem ennyi segítő ünnepli a fáradozást hazánkban. Már ha a fáradozást lehet ünnepelni. A fáradozást megköszönni lehet és kell ezen a napon! Kilenc évvel ezelőtt, amikor Nógrád megyéből elindult az a kezdeményezés, hogy a segítő hivatást végzőkről is szóljon egy ünnepnap, nem gondoltuk, hogy ennyi idő alatt országossá terebélyesedik a szociális munka napja. Ma szinte minden intézményben, településen, de a Duna palotában is jut a szeretet-orvoslás művelőinek kedves szó, megérdemelt köszönet ma, AMIKOR leértékelődik A KÖZÖS CsaEKVÉS, amikor ember lesz embernek farkasa - a gondoskodást végzők nem szenvedik a lélekmérgezést, felkészülten állnak minden kihívást A hátsó udvarból is: a szegénység mély bugyraiból, a veszélyeztetettek alvilágából, a családon belüli erőszakot elszenvedőktől, a mindig droggal ébredőktől, a peremhelyzetű kirekesztettektől. Igen, mert a szociális munkások tevékenysége szinte napi kihívás, amivel megküzdeni csak széleskörűen felkészítve, felvértezve lehet. Mégis oly’ kevés a. szakmai presztízs, a megmentett élet sem jelent odacsúsztatott hálás borítékot Őket nem látom politikai ünnepeken rikoltozva szónokolni, hiszen az előző rendszerben, de azt követőben is a társadalmi lét [teremén dolgozva látták a hétköznapi gyalázatokat. Ők jól ismerik a társadalmi működés hlátu- sait, a leszakadás veszélyeit, a kirekesztés vádjait és előítéleteit mégis ezernyi szépsége van ennek az embert próbáló szakmának. Szépsége az idősek ellátásában, a fogyatékkal élők támogatásában, a család nélkül felnövők önálló életre nevelésében, a krízisek eredményes megoldásában. Szépsége a segíteni tudás hatalmában, a segítő szakember hitében, etikai normáiban. Tudom, mert köztük élek, hogy elhivatottak szakmájává lett a szociális munka. Tudom, hogy náluk embert próbálóan küzdelmes a siker. Azt is tudom, hogy kevés az érte járó elismerés. Tudom, hogy egyre több tanulás kell minőségi munkájukhoz, ami hatalmas erőfeszítéseket követel. ezért fordítom ma minden honfitársam figyelmét egy nehéz hivatás művelői felé, az elismerés minden emberi értékével és méltóságával. A szociális ellátás területén dolgozóknak, legyenek akár önkormányzatban, intézményben, civil szervezetben, egyházban, képzésben, kutatásban, e napon megköszönjük munkájukat. Példájukat követve mondom: jó lenne, ha egyre Inkább egymást megértő, egymást segítő társadalommá válnánk. Nem csak a leszakadók érdekében. Erre utal egy indiai közmondás is: „Ha nem teszünk magunkért, ki tesz értünk; ha nem teszünk másokért, minek élünk!” ^fizetői sorsolásunk nyertesei: E havi fődíjunk, egy liüi típusú DVD/DivX lejátszó nyertese: TŐZSÉR JÓZSEF Szécsény, Báthory út 5. Hordozható CD/MP3-as rádiós magnó: I ROZGONYI PÁI., Karancslapujtő, József Attila út 7. BLASKOVICS JÁNOS, Bátonyterenye, Madách út 1. CD/MP3 diseman: SIMON FERENC, Mátranovák, Liget úl 18. , PÓCSA JÓZSEF, Cered, Zrínyi út 4. Ebresztős digitális óra: TÓTI I LÁSZLÓNÉ, Kalló, Rákóczi út 17. PÁLIK JÁNOSNE, Sámsonháza, Petőfi út 87. Képes Forma-1 album: MÁRKUS 1STVÁNNÉ, Salgótarján, Március 15. út 8. GYŰRI-: NÁNDOR, Salgótarján, Rákóczi út 100. MA BONY IMRF.NÉ, Salgótarján, Kinizsi út 59. KAIBÁS SÁNDOR, Salgótarján, Szerpentin út 20. DVD film: I SIMON BARNA, Karancslapujtő, Deák Ferenc út 22. - HAI.MOSI GYÖRGY Szécsénytclfalu, Rákóczi út 4L - I KOVÁCS BEÁTA, Salgótarján, Medvcs krt. 57. - VARGA TIBOR, Cered, Petőfi út 89. - VÉGÉRT LAJOS, Salgótarján, Mrdver krt 39. - NAGY SÁNDOR, Bátonyterenye, Gyopár út 6. - SZÍ .HERÉNYI LŐRINC, Dorogháza, Arany János út 40. - RIGÓ ATTILA, Salgótarján, Táncsics út 48. - KISS FERENC, Balassagyarmat, Szontágh Pál út 6/C. Nora Roberts könyvcsomag: SZEGI LÁSZLÓ, Nagyhárkány, Petőfi út 21. - KAKAS FERENC, Drégelypalánk, Monti út 6. - SZABÓ LAJOS, Salgótarján, Sebaji út 5. - KANYÓ JÁNOS, Orhaloin, Széchenyi út 2. - VEZSENYEI SÁNDOR, Salgótarján, Béke krt. 112. - TAKÁCS ISTVÁN, Salgótarján, Bem út 12. - BAGI MIHÁLY Jobbágyi, Ady Endre út 7. - BOROS ISTVÁNNÉ, Pásztó, Mátyás király út 23. - GÉCZY BÉLA, Magyargce, Május 1. út 2. - FEKETE FERENC, Pásztó, Berzsenyi út 18. IjyffifŸf knfîk y-l'-Vi|>l‘",ti " I .0.. át ■x'MWií.H'-ii.