Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)
2005-10-27 / 251. szám
I Fészek egy „lakó” szemével SA7TÓ V> TANULÁS Egy vár a sorból Tekintve, hogy szerénységem a nagyvilág és lakosainak rezgéseire, színfoltjaira, apró csodáira, mozzanataira kiváltképp érzékeny gólya, természetesen éberen tanulmányozom újdonsült fészkelőhelyemet, és magamban - lévén új bérlő - ki is értékelem azt Augusztus volt, tombolt az iskolára kárhoztatott nebulók által piros betűs ünnepként tisztelt nyári szünet, de én - finom ösztöneimmel - már a szeptemberre voltam ráhangolva, hiszen ez az ősz az én csapatom számára a második fészekrakás szezonját jelentette. A zsigereimben éreztem, hogy jó lesz, „otthonra találás” lesz. így is történt. Mi, zöldfülű gólyák szeptember 1-én nagy célokra edzett lábainkkal a mindentudás eléréséhez vezető zöld ösvényre léptünk. Megkezdtük a szellemi (matekóra) és fizikai (lépcsőzés) tréninget, az élethez való felnövés folyamatához szükséges gyűjtögetést, hogy tudásunk apró homok- szemcséiből, az utunkba akadt faágakból, néha egymás tolláiból megépíthessük fészkünket - ezúttal - a világban. Azért kínozzuk nap, mint nap ifjú tüdőnket a tudás erődítményéhez vezető végtelen lépcsőfokok megmászásával, hogy szorgos munkával az általános iskola lepergett homokórájának alapokká kristályosodott homokszemcséire építkezhessünk. Furcsa ez a Gulliver-szerű változás, ugyanis azzal, hogy idekerültünk, a legnagyobbakból zsugorodtunk a legkisebbeké. Az első napokban kiváltképp különös volt ennek az egyszerre közeli, de kissé mégis távolinak tűnő iskolának a közel 40 éves folyosóin téb- lábolni, keresve a biztató tekinteteket, várva a segítő kezeket, remélve a barátságos, be- és elfogadó szavakat. Sasszemmel vizsgálódtam a környezetemben, vajon milyenek lesznek a szomszédok, a lakótársak? Szerencsére jelenthetem, hogy a többi lakó nyitott és közvetlen, nem túl zajongó, a kilátás pazar, a kosztat a menzán fellélegzésünkre nem madarak étvágyához mérten adják, az oktatók partnerként kezelnek, és ismételten nem túl lármázóak, a látóköröm tágul, a horizont szélesedik, én magam pedig tele vagyok ambícióval, élménnyel és reménnyel. Tetszik, hogy rengeteg olyan lehetőséget kaptunk, amelyet kreatívan, az egyéniségünket kibontakoztatva kamatoztathatunk, és hogy mindenki igazán magára találhat a tudományok azon területén, amelyen a legszilárdabban veti meg a lábát, s amelyből legnagyobb tehetséggel ajándékozta meg a sors. Most, hogy így átgondoltam mindezt, azt hiszem, megtaláltam az ideális kis fészket magamnak. Úgy gondolom, legalább 4 év távlatára beköltözők.. Puszta Szilvia, 9. a Minden salgótarjáni legalább egyszer életében „elzarándokol” a salgói várhoz, mint a mus- zlimok Mekkába, mint a zsidók a Siratófalhoz. Büszkék lehetünk a várunkra. Bár a legtöbb tarjáni nem ismeri a műemlék történetét, pedig igen nagy események rázták meg a vár köveit. Az erőd építése már közel 800 évvel ezelőttre tehető. Bár a legnagyobb fordulat az építés után csak 300 évvel történt. Ekkor az épület fontos szerepet kapott a végvárak között, új épületegységek is kerültek a várhoz, és megerősítették a falakat. Mikor már a környező nagyobb várak is elestek, mint például Fülek, akkor Völgyváros Általában naponta kétszer megyek át Salgótarján központján, gyalog. így mindig alkalmam nyílik közelről szemügyre venni a várost Hogy őszinte legyek, nem tetszik, amit látok. Utam során az utcaseprő folyton rám söpri a leveleket, egy buszmegállón áthaladva pedig az utasok átgázolnak rajtam. Hiába takarítják az utcákat, minden második lépésnél műanyagflakonba vagy csokipapírba botiok. Eközben a kukák széttúrva és üresen állnak. Az emberek figyelmetlenek. Gondolják, ha más eldobja a szemetet akkor ők miért ne? Mind az emberekkel, mind a környezetünkkel szemben figyelmesebbnek kellene lennünk. Mégis, ha túlnézünk a szeméten, akkor egy szép tájat látunk. Nem sok olyan város van, melynek központjából egy történelmi várat látni. Egyszer megéri kisétálni a Kistarján útra, a Ke- merovóra vagy más magasabban fekvő helyre, és gyönyörködni városunkban. A völgybe épült házak, a körülöttük lévő hegyekkel mindenkit magával ragadnak. Rajtunk múlik az, hogy ne csak madártávlatból lássuk szépnek lakóhelyünket, hanem a főutcán sétálgatva is. Csépe Kitti, Madách Imre Gimnázium, 11.B Az ismeretlen ismerős Van Nógrádban egy kis falu, melyet ősi lakosai Wyfolw néven ismertek. Ez a kis község már több mint 600 éves. Ezt az is bizonyítja, hogy 1884-ben a Várhegyen (a- hol a monda szerint egykor rablóvár állott) őskori urnát hoztak napvilágra. Az 1907-es kutatások során bronzkori tárgyat találtak a Bo- hotka (Bátka) nevű legelőn. 1960-ban 16 sírt fedeztek fel az ősi avar korból. A faluval foglalkozó monográfiái feljegyzések állítják, hogy egykor a Zách család volt az első nemesi birtokos. Több dinasztia uralkodása után a legutolsó földbirtokos a báró Prónay család. Ők rokoni szálak révén örökölték az előző földesúrtól a falu tulajdonát és az általa 1770-ben épített, későbarokk stílusú Kubinyi-kasté- lyt, mely műemlékké lett nyilvánítva, és még ma is őrzi régi szépségét A faluban templom 1939-től, iskola pedig 1823-tól működik. Akik eddig nem sejtették, melyik faluról szól a leírásom, azok talán tisztábban fognak látni, ha azt mondom, hogy a falut 1518- ban a családi birtokközpont (Karancsság) után Ságújfalura keresztelték. Most már ismerős az ismeretlen? Mózer Ramóna Madách Imre Gimnázium 9.B osztály Salgó vára még mindig tartotta magát. Jött a török Kara Hamza bég vezetésével. De úgy tűnt, hogy ez a vár még a sokat látott töröknek is nagy falat lesz, ezért cselhez folyamodtak. Katonáival a környező erdőkből fákat vágatott ki. A fatörzseket ágyúcső formájúra faragtatta, és görgő talpakat erősítettek rájuk. A műágyúkat a közeli Boszorkány-kőre húzták. Pont ezekben a napokban igen esős, párás idő volt. A rossz látási viszonyok miatt a várkapitány Ságiványi Simon igazi ágyúknak nézte a fatörzseket. így a kapitány feladta a várat a mindössze ötven fős katonai védelemmel. Véleményem szerint nem sok olyan település létezik manapság (értsd: Nógrád megye), ahol az emberek - természetüktől függetlenül - szinte soha nem unatkoznak. Mihálygerge pont ilyen hely. A tökéletes összkép érdekében képzeljük el a mennyországot, annak végtelen mezeivel, játszadozó kisdedekkel, mosolygó polgárokkal és szüntelen mulatságokkal... De mivel még két lábbal állunk a földön, az így kapott képet osszuk el nagyjából hattal, és fűszerezzük meg egykét pletykás öreg hölggyel. S bár e metafora nem áll olyan távol a valóságtól, főleg ha hatalmas „angyalkánkra” - Magyarország legnagyobb millenniumi emlékműjére - gondolok, most viccet Karancsalja 12 éve lakom Karancsalján, egy zsákutcában. Ez egy csöndes, nyugodt falu. Igazi arcát télen mutatja meg. Telente, késő délután, mikor már sötét van, az utca, amiben lakunk teljesen megváltozik. Természetfeletti nyugalom száll a házakra. Imádok kint lenni ilyenkor, olyan csodálatos, mikor csak az utcai lámpák fénykörében lehet tájékozódni, és ami ezen kívül van, szinte nem is látszik. Minden néma, csak elvétve lehet motoszkálást hallani a szemközti erdőből. Néha előjönnek a szarvasok, és éjjelente lopva esznek a nekik kirakott ele- ségből. Ilyenkor az sem zavar, ha 2005. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK A török kivonulása után a vár hanyatlani kezdett. A II. világháborúban több bombatalálat is érte a várat, de azóta már a régi pompájában tündököl, és egyre szebb. Aki egy éven belül látogatta meg a várat, nagy változásokat láthatott és láthat. Elkészült a vár ötszögű bástyája, a várudvar is már jól látható, és ami a legfontosabb, egyre több turistát láthatunk a várban és annak környékén. Reménykedjünk benne, hogy egyszer Salgótarján egyik híres látványossága lesz Salgó vára. Sótér Balázs Madách Imre Gimnázium 10.B félre téve kukkantsunk be a színfalak mögé! Biztosan mindenki életében előfordult már, hogy magányosnak érezte magát. Nos, én ilyen téren „állandó visszaesőnek” számítok, de itt mindig akadtak barátok, akik rámutattak a tulajdonképpeni élet értelmére. Elég csak a kultúrházi rendezvényekre, karácsonyi koncertekre, a hangulatos tóparti sátorozásokra, horgászatokra gondolni. A közösség varázsa - annak minden sokszor kicsinyes, nevetséges kliséjével - és a tudat, hogy biztosan számíthatunk egy másik ember segítségére, felbecsülhetetlen ajándék. Márton Géza Madách Imre Gimnázium 12. D osztály az arcomat vörösre csípi a hideg. Kiállók a hóesésbe és nézem, ahogy az apró pelyheket megvilágítja a lámpa, és ettől úgy csillognak, mintha apró, pici csillagok hullanának alá. Kiskoromban azt képzeltem, ezek hullócsillagok, és ezért minden nap kívántam tőlük valamit. Nem lehet leírni az érzést, amit ez a környezet kivált belőlem. Ez a falu olyan, mint egy relaxációs körpont. Békével tölt el. Azt hiszem nem is történhetett volna velem jobb, mint az, hogy ide költöztünk. Fürjesi Annamária Madách Imre Gimnázium 12.A osztály Milyen igazi Bolyaisnak lenni? Ezt nehéz elmondani! Egy évvel ezelőtt gólyaként, remegő térdekkel, tele izgalommal és kíváncsisággal álltam a gimnázium kapujában. Pár héttel később elmentem az első Bolyai Körre, majd következett a diáknap, tavasszal az osztálykirándulás és végül a sportnap. Csodálatos élményekkel gazdagodtam, és kezdtem úgy érezni, hogy én is ide tartozom. Mára a tanulás, a közös célok, a versenyek és persze jó barátságok kötnek össze társaimmal és az iskolával, melyet kisgyermekként félve nézegettem a szobám ablakából. Kozma Lenke 10. b A hatosztályos gimnázium Szerintem nem vagyok egyedül a dologgal, minden héten találkozom ezzel a kérdéssel: - Na müyen az iskola, kislányom? Milyen is a Bolyai? Ezt nehéz röviden kifejteni, de megpróbálom! Én már három éve járok ide, pedig még csak kilencedikes vagyok. Ez úgy lehetséges, hogy hat osztályos gimnáziumban koptatom a padokat. Először olyan „csöbörből vödörbe” érzés volt, de aztán izgalmassá vált! Még az általános iskolában sem tartoztunk a nagyobbak közé, amikor elballagtunk. Itt a Bolyaiban az első - második évben még a kisebbektől is kisebbek voltunk. A kilencedikesek a kicsik, mi meg a picikék voltunk. Szerencsére a nagyobbak nem éltek visz- sza a fizikai fölényükkel, csak a menza sorban. Én már szeretek ebbe a suliba járni! Már csak azért is megérte ide jönni, mert már 7. osztályban elmondhattam: én már középiskolás vagyok! Kiss Eszter, 9. d Nagycsaládom és egyéb állatfajták Úgy gondolom, az a diák, aki a Bolyai János Gimnázium tanulója, nem csupán egy a sok - sok gyerek közül. Akik ide járnak egy óriási családhoz tartoznak, akik egymásért és az iskola nevének öregbítéséért fáradoznak. Mint egy nagy gépezet kicsiny fogaskerekei egyenként fontosak, és mind mást tesznek hozzá az iskola életéhez. Ezt segítik a különböző kulturális, tanulmányi és sportrendezvények, ahol mindenki megmutathatja mihez ért, mihez van tehetsége. Ahogy minden kerék bordázata más, úgy különbözünk mi is, Bolyais diákok egymástól. Vannak közöttünk, kisebbek és nagyobbak, elevenebbek és szerényebbek. De éppen ettől különleges és sok színű ez a fauna. Illés Ádám, 10. a Az önrendelkezés tanulása A kizárólag tanár - meghatározottságú iskolai élet csak fokozatosan alakítható át olyanná, ahol a tanulóknak is lényeges szerepük van az iskolai élet irányításában. Ha a dolog nem működik, akkor erről nem elsősorban a tanárok tehetnek, (persze a lehetőségek biztosítása rajtuk múlik) hanem a tátott szájjal a sült galambot váró, vagy a számítógéphez „fagyott”, gépekkel társalkodó, a közösségi élettől zsigerből elforduló diákság. A Bolyaiban is elég sokáig problémát jelentett ez. Míg aztán az 1999/2000-es tanévben megtörtént a nagy áttörés. Azóta észrevehetően és hatékonyan működik a diákönkormányzat (DÖK). Ehhez persze kellett néhány meghatározó diák - és tanáregyéniség. Azóta tudjuk mi diákok, hogy a tanulói beleszólás megvalósítása és kiteljesítése csak megfelelően kiépített diákképviseleti intézmények révén valósítható meg. A közéle- tiséget is tanulni kell, de ez az, amit könyvekből nem lehet. Nem nehéz belátni, hogy égető szükség van azoknak a technikáknak (egy általam olvasott könyvben „demokráciatechnikáknak” nevezték )a gyakorlati elsajátításra, amelyek az önrendelkezés megteremtésének építőkövei. És hol tanulhatnánk ezt meg, ha nem az iskolában? DÖK - gyűléseinken minden osztály képviselteti magát, megfogalmazhatja javaslatait, elképzeléseit, kritikáit; képviselheti jogait, képességeinek megfelelően vállalhat részt a munkában. Mert azt is tudjuk, hogy az önrendelkezés nem csak beszéd, hanem - sok munka is. A tanárokat érdekli a mi munkánk, és a legfontosabb tantestületi értekezleten mi is képviseltetjük magunkat. Elnökünk, Kasza Eszter a tavalyi tanévben egy - az egész iskolát átfogó - sok diákhumorral fűszerezett „választási kampányban” lett DÖK-elnök. Az ilyen rendezvény a felületes szemlélőnek játéknak tűnik, de a valóságban egyáltalán nem az. Tanulás ez is. Persze tanulni játékosan a legkönnyebb. Alt Petronella, 11. d Tizenkettedikben Tanulmányaimat 2002 őszén kezdtem meg a Bolyai János Gimnáziumban angol tagozaton. Sok jó tapasztalatot hallva csatlakoztam az iskola diákönkormányzatos tanulóihoz. Ezt a kis csapatot nagyon megkedveltem és ahogy az évek folyamán cserélődtek a tagjai, úgy szereztem mindig újabb és újabb barátokat. Gyűléseink mindig nagyon jó hangulatban zajlottak és segítőtanáraink is nagyon jó kapcsolatban voltak velünk. Rendezvényeket szerveztünk együtt, utaztunk országos diákönkormányzati találkozóra Békéscsabára és minden, a Bolyaiban szervezett diszkó mögött ott rejlett a mi munkánk is. Kilencedikesként csak csendes megfigyelő voltam ebben a közösségben. Tizedikes koromra már újságot szerkesztettem egy diáktársam segítségével (és sokak közreműködésével) Tizenegyedikes koromra ennek az újságnak lettem a főszerkesztője. Ezeket összegezve tizenkettedikesként azt mondhatom, hogy soha nem unatkoztam ebben az iskolában. Osztályommal tavaly igyekeztünk egy hangulatos karácsonyi műsort megszervezni, ami kisebb - nagyobb hibákkal sikerült is. Most a szalagavatómra, ballagásra és az érettségire készülök, és úgy gondolom, hogy fájó szívvel fogom itthagyni a fészket, melyben a kis tanuló diáklány komoly, felnőü dolgozóvá nőtte ki magát Takács Brigitta, 12. a SÉTA című összeállításunk cikkei lapunk honlapján ( www.nogradmegyeihirlap.hu ) is olvashatók. DOROGHÁZA, A CSÖNDES FALU Az a hely, ahol én lakom néha szörnyen unalmas, néha viszont túlságosan pezseg. A Mátra legszebb részei veszik körül, mint például a Piszkés tető, ami körülbelül 5 kilométerre van ettől a településtől. Ez a falu azoknak való, akik szeretik a csendet, a nyugalmat és a friss levegőt. A Kastélytetőn jókat lehet kirándulni, bográcsozni és nyársalni. Mást nem is nagyon lehet itt csinálni, esetleg lemenni a meccsre. Van egy sikeres női focicsapatunk, a Toldi DSZSE, amely jelenleg is bajnok. Bár nem vagyok sokat itthon, szeretek itt élni. Igaz Renáta, Madách Imre Gimnázium. A régmúlt varázsa
