Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)

2005-10-27 / 251. szám

2 NÓGRÁD MEGYE 2005. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK A díjcsomagok között eligazodni nehéz, de érdemes Interjú Valló Ferenccel, a Hungarotel Rt. marketing igazgatójával (Folytatás az 1. oldalról) Ez azonban csak javaslat volt, elő- fizetőink szabadon választhattak más díjcsomagot is. Akik szeptem­ber végig jelezték, hogy nem az ál­talunk ajánlottba, hanem másik OTTHON díjcsomagba szeretnének inkább kerülni, októberben már az általuk választott díjcsomagról kap­tak számlát Akik addig nem válasz­tottak mást, az általunk javasolt díj­csomagba kerültek. Azonban a vál­tás lehetősége a mai napig nyitva ál- 1! Természetesen ha egy ügyfél úgy érzi, hogy ő egy másik díjcsomaggal jobban járna, mert például megvál­toztak a telefonálási szokásai, úgy van lehetősége csomagot váltani, Valló Ferenc melyet minden hó 30-ig jelezhet ügyfélszolgálatunkon, és akkor a kő- vétkező hónapban máris a másik csomag alapján kapja a számláját- TudeVallóÚrválasztadniarraaz előfizetőknek, hogy miért kellett ilyen mértékben megemelni a havidÿat?- A piaci gyakorlatnak megfelelő módon, versenytársainkhoz hason­lóan, sőt csak jóval utánuk vezettük be a magasabb havidíjú és alacso­nyabb forgalmi díjú csomagokat Ko­rábban országos szinten a legalacso­nyabbak közé tartozó havidíjak, vi­szont a jelenleginél sokkal maga­sabb forgalmi díjak jellemezték tari­facsomagjainkat, ezek a csomagok tehát a magasabb forgalmú lakossá­gi előfizetők számára kedvezőtle­nebbek voltak. Most, az új OTTHON csomagokkal, a havidíjba beépített jelentős mennyiségű lebeszélhető percek, illetve az ennek felhasználá­sa után érvényes - korábbinál ala­csonyabb - percdíjak együttes hatá­sának köszönhetően ők sokkal job­ban járnak. Vegyük például az új OTTHON 180 csomagot amelynek havi díja 180 perc telefonbeszélge­tést tartalmaz napszaktól függetle­nül helyi, helyközi és belföldi távol­sági irányokba. Ebben a csomagban közel 50 000 előfizetőnk van.- Mi indokolja, hogy a 20 perces csomagot csak az veheti igénybe, aki az előző három hónapban 15 percnél kevesebbet beszélt?- Az OTTHON20 csomagot azért hoztuk létre, hogy a keveset telefoná­ló előfizetőink számára a díjnöveke­dés ne legyen drasztikus.- Alapjában véve akkor az elmon­dott piád okok miatt kell most kétszer annyi havi díjatfizetni az ügyfeleknek havonta?Nem az inkább a piád hely zet most, hogy az ügyfelek kegyeiért megy a harc és jobbnál jobb akciók­kal próbálják a távközlési cégek elhó­dítani a másik szolgáltatótól az ügy Jelet?- Ha megnézzük, hogy a távköz­lési cégek milyen területen vívják a legnagyobb küzdelmet, nem fog meglepetés érni minket akkor, ami­kor azt látjuk, hogy főleg a percdíjak csökkentésével próbálják az egyes szolgáltatók magukhoz édesgetni az ügyfeleket. Ennek megfelelően, hogy mi is versenyképes percdíjak­kal tudjunk előrukkolni a piacon, az OTTHON díjcsomagok nem tartal­maznak csomagdíjat, mely sokkal kedvezőbb percdíjak kialakulásá­hoz vezetett. Ezen felül szeretném kiemelni azt a nagy különbséget, hogy a mostani havidíjaink INGYEN perceket tartalmaznak! Attól függő­en hogy ki melyik csomagban van, 20,60,180 és gyakorlatilag korlátlan mennyiségű lebeszélhető percet tar­talmaznak a csomagjaink és ezeket minden csomag esetén csúcsidőben is fel lehet használni.- És mivel magyarázza Valló áraz októberi magasabb összegű számlát?- Minden telefonszolgáltató - mi is - ugyanúgy számlázunk, mint például a távhőszolgáltatók: a for­galmi díjat csak UTÓLAG, a havidí­jat pedig a tárgy hónapra előre számlázzuk. Nézzük, mi is történt októberben! Mivel október 1-jével vezettük be a csomagokat, így az ok­tóberi számla már a magasabb, IN­GYEN lebeszélhető perceket tartal­mazó októberi havidíjat tartalmaz­za, viszont a forgalmi díj a SZEP­TEMBER HÓNAPRA VONATKOZÓ, még a régi csomagok magasabb percdíjaival kalkulált érték. Viszont a novemberi számla már egész mást fog mutatni: a novemberi hónapra vonatkozó, ingyen lebeszélhető per­ceket is magában foglaló havi díjat és már az október 1-jén bevezetett új, alacsonyabb percdíjakat tartalmazó október havi forgalmi díjat fogja tar­talmazni. Tehát ez a számla átlago­san sokak esetében kevesebb lesz, mint a régi csomagok esetében volt Az új OTTHON csomagoknak az az előnye, hogy minél többet telefonál a kedves előfizető, annál jobban jár, hiszen annál inkább érvényesül a lebeszélhető ingyen percek és az ala­csonyabb percdíjak hatása.- Emelkednek-e az árak január 1- től?- Minden kedves előfizetőt bizto­síthatok, hogy nem tervezünk üyen lépést- Napokon át nem lehetett elérni az ügyfélszolgálat számát; ennek mi volt az oka?- Nagyon sokan telefonáltak egy időben, messze az átlagos szint fe­lett, erre egy szolgáltató sem lehet felkészülve. Ugyanakkor igyek­szünk mindenkit maximálisan ki­szolgálni, és ezúton is elnézést ké­rünk, hogyha a szokásosnál hosz- szabb volt a várakozási idő a telefo­nos vagy személyes ügyfélszolgála­tokon.- Miért kellett annyi embert elbo­csátani, ha most meg nem győzik a munkát?- Mint említettem, ilyen mére­tű, az átlagosnál sokkal magasabb terhelés az ügyfélszolgálatainkon ritka jelenség. Ahhoz, hogy haté­konyan működjön egy vállalat, az átlagos forgalomhoz kell, hogy igazítsuk a telefonos ügyfélszol­gálatok, illetve az értékesítési kép­viseleteken dolgozók létszámát és nem a kirívó esetekhez. A mosta­ni esetben az ügyfélszolgálatokon természetesen ideiglenesen meg­növeltük a dolgozói létszámot az ügyfelek gyorsabb kiszolgálása érdekében, de ez csak átmeneti­leg szükséges, amíg a forgalom vissza nem áll az átlagos szintre. Ezen felül megnöveltük telefonos ügyfélszolgálatunk nyitva tartási idejét: reggel 8 és este 20 óra kö­zött várjuk kedves ügyfeleink hívását.- Ha valaki most lemondja az elő­fizetését, és később újra az ügyfélük szeretne lenni, milyen feltételekkel te­heti azt meg?- Terveink között szerepel, hogy megkeressük azokat az ügyfeleket, akik az elmúlt hónapokban fel­mondták szerződésüket. A vissza­kapcsolás feltételei ebben az eset­ben természetesen igen kedvezőek lesznek. Emellett év végi telefonvo­nal akciót is indítunk majd, ugyan­csak vonzó belépési ajánlatokkal, illetve jelenleg is tart ADSL akci­ónk, amelynek keretében a szol­gáltatás első három hónapjában akár 0 forintért is elérhető a széles­sávú Internet.- Miért szerelik le a telefonfülkéket a Hungarotel területein?- Országosan az a tapasztalat, hogy az emberek egyre ritkábban telefonálnak nyilvános állomások­ról. Azokat a fülkéket szereljük le, amelyeket annyira ritkán vesznek igénybe, hogy fenntartásuk gazda­ságtalan. Ezekről az állomásokról sokszor napokig egyetlen hívást sem kezdeményeznek. A leszerelt nyilvános állomásokat igyekszünk forgalmasabb helyeken újra üzem­be állítani, ott, ahol nagyobb igény van rájuk, mert esetleg a meglévő fülkék száma sem elegendő. Termé­szetesen azon állomásokat, melye­ket a statisztikáink alapján gyakran használnak, nem szereljük le, és még hosszú távon is számíthatnak rá a környéken élők.- Miért kell az ügyfeleknek vezeté­kes telefonra is előfizetniük, ha csak ADSL-t szeretnének?- Erre egyszerű a válasz: az AD­SL használatához vezetékes telefon- vonalra van szükség, a szolgáltatás­nak pedig van egy hozzáférési költ­sége, amelyet meg kell fizetni.- Mi szükség volt a meglévő ADSL ügyfélek esetében a sávszélesség bő­vítésére? Miért nem csökkentették in­kább az árakat?- Az Interneten elérhető tartal­mak robbanásszerű növekedése csak egyre nagyobb sávszélesség mellett teszi lehetővé a megszokott sebességű böngészést, ezért a meg­lévő ügyfeleink számára a sávszéles­ség bővítésével kívántuk az általuk eddig megszokott minőséget az In­ternet fejlődésével megnyíló új lehe­tőségekhez igazítani. A csökkentett havi díjú új előfizetési csomagok egyébként - regisztrációs díj ellené­ben - elérhetőek meglévő ügyfele­ink számára is.- Miért csak az új előfizetők kap­hatják akdós áron az ADSL-t?- Vállalatunk egyik legfőbb célja, hogy ösztönözzük a szélessávú In­ternet elterjedését, és minél széle­sebb felhasználói rétegekhez juttas­suk el a szolgáltatást A kedvezmé­nyes ADSL akcióinkkal ezt a célt sze­remén k elérni: kedvet csinálni a szé­lessávú Internethez az Internet- hozzáféréssel még nem rendelkező, vagy csak kis sávszélességű, betár- csázós Internetet használók köré­ben. A meglévő ADSL előfizetőink számára is nyújtunk kedvezménye­ket, hiszen a sávszélesség bővítés­sel, most ugyanazért az árért sokkal magasabb minőségű szolgáltatást kapnak ügyfeleink.- Köszönöm őszinte válaszait, s azt hiszem Ön helyett is mondhatom: mi­előtt bárki kellő információ birtoká­ban eldöntené telefonvonala sorsát, érdemes befáradnia az ügyfélszolgá­latokra, ahol ennél is részletesebb tá­jékoztatást kaphat félmerülő számla, vagy egyéb telefonos problémáival kapcsolatban. ▲ ÜDÜLJÖN ÖN IS A PIRELUVEL! Egy ragyogó egri üdülés lett a jutalma a salgótarjáni Garai Imrének és fele­ségének, miután tavaly részt vettek a Pirelli téli gumi akciójában. A kedvez­ményes nyereményes vásárt Nógrád megyében az Autotrade '91 Kft. hir­dette meg. A Fiat megyei márkakép­viselete valamennyi ügyfelének kikül­dött egy szórólapot, amelyben felhív­ta a figyelmüket a Pirelli akciójára. A nagy nevű gumigyártó felnire szerelt téli gumiabroncsokat kínált, kedvezménnyel, kizárólag Fiat tulaj­donosok részére. Garai Imre élt a le­hetőséggel, hiszen nem sokkal koráb­ban vásárolt egy Fiat Albea személy- gépkocsit. Az idén tavasszal megren­dezett sorsoláson 200 ezer forint érté­kű utazási csekket nyert, amellyel kellemes napokat töltöttek feleségé­vel az általuk választott üdülőhelyen, Egerben. Önre is rákacsinthat a szerencse, hiszen a Pirelli akciója idén is él. Rész­letek a Fiat szalonban: Salgótarján, Forgách A. út 100. Egyszínű szivárvány Sajátságos humorú, izgalmas és máris sikeres könyv jelent meg a napokban. A volt egykori Stécé-focista, Kiss (Medgyesi) László, Az úr benézett a Varga utcába című regénye új hang a hazai szépprózában, ráadásul az eddig szinte érintetlen hatvanas évek fojtott, rezervátumszerű világába vezeti olvasóit. Az egyébként sportújságíró elsőkönyves szerzővel beszélgettünk. Sütő Csongor- Mi volt az apropója a könyvnek, mi adta a té­máját?- A család, nagyszüleiül emléke. A nyom nélkül elmúlt mindenkori kisemberek világa, minden­napja, örömei, bánatai egy különösen izgalmas korban.- Mennyi benne a fikció és a valóság?- Jó néhány szereplő eredeti névvel szerepel, a helyszín pedig csak kicsit van átalakítva: Debre­cen városa az 1960-as években. A világháború és ötvenhat csatazaja is beszűrődik időnként, és per­sze mindkét alapélményt mindenki a maga mód­ján élte meg, még ebben a rezervátumszerű, szűk körben, a Varga utcában is.- Gondolja, van még, akit érdekel ez a kor?- Aki megélte, azt föltétlenül.- És aki nem?- Remélem, azt is. Hiszen kisemberek ma is vannak, sőt, ők vannak többen, s gondjaik, bána­taik, apró örömeik öröknek tűnnek számomra. Most nem attól kell félni, hogy elfogy a hús a hen­tesnél, mire ránk kerülne a sor, van helyette vi­szont madárinfluenza. Attól sem kell már tartani, hogy munkanélküliként elvisz a rendőr, ellenben a munkanélküliség nagyon is létező rémkép igen sokak számára.- Érdekes, hogy a félelem szinte kézzel tapintha­tó néhol a könyvben, de a humor és az emberek irán­ti szeretet mégis feloldja ezt a szörnyű kor légkörét- Magam is így gondolom, s nekem minden ro- konszenvem ezeké a csetlő-botló, időnként bor­ällii! A könyv borítója A szerző, aki Salgótarjánt is becsempészte a Varga utcába nírtságokat beszélő embereké. Közöttük nőttem fel, lestem kicsit bumfordi ítélkezésüket, fantasz­tikus történeteiket. Magaménak éreztem többnyi­re megmosolyogtató előítéleteiket, ugyanakkor fé­lelmeiket már csak felnőttfejjel tudtam igazán megérteni.- Hogyan van jelen Salgótarján a Varga utcában?- Egy-két szereplő nevében, no meg jó néhány Tarjában megélt vagy éppenséggel hallott történet­ben. Úgyhogy némileg öszszegzés is a könyv, az általam eddig megéltek lenyomata.- Néha úgy érezni, mintha nosztalgiázna is.- Nem igazán nosztalgia ez. A megtorlás évein nincs mit nosztalgiázni, hacsak elveszett fiatalsá­gán nem siránkozik az ember. Úgy hiszen, hogy mindent csak úgy lehet megítélni, hogy térben és időben kicsit eltávolodunk a dolgoktól. Éppen ezért úgy látom ma már, hogy akkor is volt szivár­vány, csak anyaghiányból, anyaghibából, kénye­lemből, na meg ideológiából egyszínű. De, mint a könyvből is kitetszik, akkor is léteztek apró örö­mök, volt tavasz, szerelem, születés - néha még sör is a kocsmában -, igaz, temetés is volt. És úgy hiszem, így lesz ez ezután is.

Next

/
Thumbnails
Contents