Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)
2005-10-04 / 231. szám
2005. OKTÓBER 4., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Habsburg György is itt lesz Salgótarján. A Medves Hotelban tartja vezetőségi ülését október 5-én szerdán 10 órai kezdettel a Magyar Vöröskereszt vezetősége, élén Habsburg György elnökkel és Morzsányi Éva főtitkárral. A vendégek a nógrádi szervezet tevékenységével, szociális munkájával, intézményeivel ismerkednek. Programjuk során megtekintik a Menedéket, a családok átmeneti otthonát. Mozgásszervi betegségekről Salgótarján. Dr. Deme Éva reuma- tológus főorvos előadásában a mozgásszervi betegségekről lesz szó az Egészséges Életért klub október 4-i, keddi összejövetelén, melyet 16.30 órától a József Attila Művelődési Központban tartanak. A. jelenlévők a programon részt vevő gyógytornász tanácsait is kérhetik a mozgásszervi bajok megelőzéséhez, a betegségek kezeléséhez. Bántalmazta testvérét NÓgrádmegyer. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 37 éves nógrádmegyeri férfi ellen. A férfi szeptember 30-án 20 óra körül szóváltást követően bántalmazta a vele egy háztartásban lakó testvérét. A földön fekvő sértettet többször ököllel megütötte. A sértettet október 1- jén szállították kórházba, ahol megállapították, hogy nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes lépsérülést és bordatöréses sérüléseket szenvedett. Közmunkára pályáznak Salgótarján. À hátrányos helyzetű tartós munkanélküliek foglalkoztatására - a legutóbbi városi közgyűlésen hozott döntés szerint - közmunkaprogramra pályázik a Salgótarján Foglalkoztatási Kht. A pályázatot három tárca hirdette meg. Amennyiben a támogatási igénynek helyet adnak, a közölt feltételeknek megfelelően december 1-jétől hat hónapig hatvannégy, a jövő év márciusától pedig három hónapig több mint háromszáz állástalant alkalmaznak. Új szervezet, új vezető Bátonyterenye. Fényszarusy Zsuzsannát választották a július elsején megalapított Bátonyterenyei Pénzügyi Ellenőrző Szervezet (Bipesz) vezetőjének. A nyertes pályázó 2005 szeptember elsejétől határozatlan időre tölti be a tisztséget. Egykori igazgató tárlata Balassagyarmat. Október 5-én 10.45 órakor nyílik meg az iskola nyugalmazott igazgatójának, művész-tanárának, Bacsúr Sándornak a kiállítása a Kiss Árpád Általános Iskolában. A tárlatot - mely október 28-ig tekinthető meg - Demus Iván alpolgármester ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Fogadószoba Bátonyterenye. Fogadónapot tart Soós Károly alpolgármester október 5-én, szerdán délelőtt 9-11 óráig a kisterenyei ügyfélszolgálati irodán, 12-14 óra között pedig a városházán. KÖSZÖNTÉS AZ „IDŐSEK VILÁGNAPJA” ALKALMÁBÓL A Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere az „idősek világnapja” alkalmából, a honvédelem ügye iránt elkötelezettségük és a nyugállományú katonák érdekében kifejtett kiemelkedő odaadó tevékenységükért elismerésben és kitüntetésben részesítette Kőszegi László nyugállományú alezredest, Vajvoda István nyugállományú őrnagyot és Répássy Imre nyugállományú törzszászlóst. Az elismeréseket Kovács György alezredes a Magyar Honvédség Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka ünnepi állománygyűlés keretében hétfőn adta át az érintettek részére. Ismét átadják a díszpolgári címet Juhász A. Salgótarján. A napokban üléseztek Nógrád Megye Önkormányzatának képviselői. Számos napirendi pont közül zárt ülés keretében javaslatot tettek a Nógrád Megye Díszpolgára kitüntető cím adományozására is.- Nagy támogatással dr Praz- novszky Mihály irodalomtörténészt és dr. Fancsik János nyugalmazott főorvost javasolták a képviselők, akik az október 21-i közgyűlésen fogják majd megkapni a megye legrangosabb díját - tudatta Dóra Ottó, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, aki a továbbiakban arról beszélt, hogy a zárt ülésen szó volt még a Szent Lázár Megyei Kórház gazdasági helyzetének konszolidálásáról. - Egy olyan határozati javaslat született, amelynek végrehajtása után a kórház gazdasági helyzete stabilizálódik. Ebben a témában fontosnak tartom azt elmondani, hogy a tulajdonos, Nógrád Megye Önkormányzata a felhalmozott adósság szanálásában részt tud és részt is akar venni. Ennek az a feltétele, hogy a folyamatosan újra „termelődő” veszteség szűnjön meg - mondta Dóra Ottó. A képviselők fontos döntést hoztak meg a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázattal kapcsolatban. A pályázaton elnyerhető összeg három évvel ezelőtt még összesen 500 ezer forint volt. Tavaly két és fél millió. Ezt most ismét „megtoldották”, így már ösz- szesen hárommillió forinttal tudja a megye önkormányzata támogatni a felsőoktatásban részt vevőket. Ehhez kapcsolódóan az elnök elmondta még, hogy lezárult az a pályázat, amelyben nemcsak a felsőfokú tanulmányokat folytatók vehettek részt, hanem a középiskolásoknak is meghirdették. Körülbelül ezer pályázat érkezett be, amelyből előzetes számítások szerint mintegy 150- 180-at tudnak majd nyertesként kihirdetni október végén. A felsőfokú tanulmányokat folytatók között hárommilliót (egy főnek 10 hónapon keresztül havi 10 ezer forintot), a középfokú oktatásban részvevők között pedig kétmillió forintot (egy főnek egyszeri juttatásként 20 ezer forintot) „osztanak” majd szét. Dóra Ottó megemlítette azt is, hogy a székelyudvarhelyi árvíz- károsultaknak 250 ezer forintot küld a megyei önkormányzat, amelyhez a szocialista frakció még további ötvenezer forinttal járult hozzá. Nógrád Megye Önkormányzatának képviselői legközelebb október 21-én üléseznek a salgótarjáni megyeházán. Csongrády Béla MANAPSÁG SZOMORÚ LÁTVÁNY FOGADJA Csesztvén a Tragédia-költő emlékmúzeumához érkezőket. A kastélypark díszeként, a Madách- kultusz egyik szimbólumaként számon tartott háromtörzsű krími hárs ugyanis nem bírta tovább a több évszázados viszontagságokat, s megadta magát a könyörtelenül szaporodó évgyűrűk és az elemek megpróbáltatásainak. A kidőlt famatuzsálem láttán sír a lelke min- denkinek, aki csak egyszer is látta teljes szépségében, s akiben tudatosodott, hogy a fenséges lombkoronák alatt egykoron - az 1845 és ’53 közötti években - Madách Imre sétálgatott, üldögélt, s elmélkedett a világ folyásán, népek, nemzetek és emberek - köztük a saját - sorsán. Reménykedjünk, hogy egy hajtás tavasszal majd újraültethető lesz, s átmenti a jövőnek e legendás természeti tüneményt. De akár az elhalt fa egy-egy darabja is nagy kincs lehet a Madách- hívők gyűjteményében. Ez utóbbi gondolatokat egyébként meg is fogalmazták a múlt hét végén rendezett irodalmi nap rendezői, résztvevői, akiket - természetesen - szívderítőbb, felemelőbb élmények is vártak a hagyományosan gazdag tartalmú rendezvénysorozat során. MEGISMERKEDHETTEK KÉT REMEK ÚJ KÖTETTEL - „Az ember tragédiájáénak kritikai kiadásával, amelyen Kerényi Ferenc irodalomtörténész több mint húsz esztendőn át dolgozott és a 83. életévében járó festőművész, Réti Zoltán kivételes szépségű, reprezentatív életműalbumával - továbbá színvonalas, tanulságos előadások révén is gazdagíthatták ismereteiket. Újdonság volt, hogy a Madách-szobor koszorúzási ünnepségén ezúttal egy diák - So Alexandra, a salgó- ; tarjáni Madách Imre Gimnázium tanulója - mondott okos, életkorával, saját tapasztalataival harmonizáló beszédet. A KORONÁT AZ IRODALMI napra a befejező program tette fel. A XIII. századi katolikus templomban Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész és Sebő Ferenc népzenetudós mutatta be „Szólt az ember” című, a népszerű és a kevéssé ismert versekből szerkesztett József Attila- müsorát. A két évtizede repertoáron tartott összeállításnak te idén a költő születésének centenáriuma kölcsönzött aktualitást. Az eleve a közvetlen előadásmódra, a közönséggel való intim viszonyra, mintegy a „beszélgetés” műfajára építő produkció hatását megsokszorozta az a hangulat, amelyet az érdeklődőkkel teli gyönyörűséges kis templom atmoszférája sugallt. így a remélt kommunikáció szinte irodalmi misévé, szertartássá magasztosult. Még inkább kidomborodott az előadás mottója, József Attila „Tanítások” című versének egyik gondolata: „Mindannyian és egyformán testvéreim • vagytok”. A míves zenébe foglalt, Sebő Ferenc gitárjátékával és énekhangjával ugyancsak ihletetten megjelenített versek szintén ka- tartikus módon hatottak e különleges alkalommal, az ősi falak között. Jó érzés volt hallani, látni, tudni, hogy a magyar kultúra felmérhetetlen jelentőségű két klasszikusa - a XIX. századi Madách Imre és XX. században élt József Attila - itt Nógrádban, 2005 őszén ezenmód tudott találkozni, kezet nyújtani egymásnak és az életművüket rangján értékelő utókornak. Október elsején Csesztvén valóban „Szólt az ember” és mondandója célba is ért. S mintegy ráadásként a humánus gesztusok sorában, a mély talajba ragadt Volán-autóbuszt a helyi jegyző, Kiss Pál vontatta ki saját - általa vezetett - traktorával. Ezért is köszönet! Gyümölcsnap, a tanító Skoda lett a vásárlás jutalma Vágvölgyi Dánielné mindennap a közeli coop-üzletben vásárolt, ám a blokkokkal nem törődött. Az egyik alkalommal aztán hallgatott a jó tanácsra: bedobta a nyereményládába. Kisvártatva jött a levél: Skoda Fábiát nyert a coop országos nyereményjátékán. pezsgővel köszöntötte a szerencsés vásárlót. Az országos kampány keretében havonta 5 autót sorsolnak ki, tehát több mint egy tucat Skoda kerülhet akár Nógrád megyei vásárlókhoz év véVágvölgyi Dánielnét pezsgővel köszöntötte Dóra Gyula vezérigazgató és Sisa József kereskedelmi vezető Varsány. Nagyon vidám, nagyon ízletes, illatos és ínycsiklandó, sőt, csupaszín napjuk is volt mostanában a helyi általános iskolásoknak. Ámulatba ejtő alkalmat teremtett ugyanis számukra az iskolavezetés, mégpedig a Nógrád Megyei Közművelődési Közalapítvány pályázati támogatásával. Az egészséges táplálkozásra nevelés, szoktatás jegyében gyümölcsnapot tartottak a suliban, s ez bizony nagyon ínyére volt minden tanulónak, de a szülőknek is. A pályázati pénzből hetvenötezer forint értékben egy egész utánfutónyi finomságot vásároltak, olyan különlegességekkel, mint a mangó, a papaja vagy a gránátalma. Pádár Zs. A gyepmesteri telepen gondozott, cserben hagyott kutyák esélyt és lehetőséget kaptak az életben maradáshoz, illetve ahhoz, hogy az eddigieknél jobb, szeretőbb, gondoskodóbb gazdát sikerüljön találniuk. Mindehhez a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. munkatársainak aktív közreműködése és seEz utóbbiak szinte tálcán kínálták a napi programnak azt a részét, melynek során meg kellett nevezni a terméseket. Tizennyolcféle gyümölccsel nemcsak ízleléssel, kóstolással, hanem Csomós Melinda tanárnő előadása segítségével ismerkedtek a gyerekek. Versenyben készítették a gyümölcstálakat, válaszoltak a táplálkozás-élettani kérdésekre, és mindeközben nagyon jól érezték magukat. A pályázati program korábbi eseménye egy szintén jól sikerült sportnap volt a varsányi iskolában, a folytatásban, októberben, a párkapcsolatokról, novemberben viszont a káros szenvedélyekről lesz szó. gítőkészsége is kellett. Az állatokat gondozó személyzet munkája sokban tudja segíteni a magukra hagyott állatokat és megfelelő környezetet, gondoskodást biztosít számukra. Tizennégy új gazdára váró kutya nevében a Salgótarjáni Állatvédő és Segítő Egyesület alapító tagjai ez úton is szeretnének köszönetét mondani a VGÜ Kft. munkatársainak.- Persze akkor sem úgy dobtam be, hogy enyém lehet a főnyeremény, s mégis bejött. Nagyon boldog vagyok - emlékezett vissza a történtekre, a vásárlás helyszínén, a Salgó Center Coop Rt. karancsaljai 15. számú minicoop üzletében. A második gyermekével gyesen lévő fiatalasszony azt is elárulta lapunknak, hogy jókor jött a nyereményautó, mivel a család korábbi verdája bizony már kiszolgálta az idejét, s épp' cserén gondolkodtak. Persze az új autót tartják meg, s a régit adják el. - Jászberényben vettük át a nyereményünket, egy kis ünnepség keretében - mondja. - Első utunk Esztergomba vezetett, mivel már régen szerettünk volna ellátogatni ebbe a gyönyörű városba. A kocsi nagyon jól viselkedett, s ráadásul keveset is fogyaszt.- A mesés nyeremények akció még folytatódik, tehát bárki előtt nyitva a lehetőség, hogy autót nyerjen - ezt már Dóra Gyula, a Salgó Center Coop Rt. vezér- igazgatója tette hozzá, aki egy géig. Ehhez nem kell mást tenni, mint a legalább 2 ezer forint értékű blokkot a nyereményládába bedobni. A karancsaljai minicoop boltban szívesen vennék, ha újabb vásárlójukat köszönthetnék a nyertesek között. Ide érdemes betérni, hiszen 8 milliós árukészlettel rendelkeznek. Három éve működik a helybeliek legnagyobb megelégedésére, széles választéka miatt a napi bevásárlások fontos színhelye lett. A Összefogtak a kutyákért