Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)
2005-10-22 / 247. szám
4 2005. OKTÓBER 22., SZOMBAT KULTÚRA Álom minden mennyiségben Van egy nézet, amely szerint a szív esztelen, híján van az értelemnek, az ész pedig szívtelen, érzéketlen. Azt ma már lehetetlen - nem is kell - eldönteni, hogy a 16. században, Angliában egy William Shakespeare nevű író ismerte-e ezt a vélekedést, mindenesetre drámái - sok más fajsúlyos kérdés mellett - gyakran éppen arról szólnak, hogy vajon a szerelem, - amely a szív dolga - szükségszerűen szemben áll-e a rációval, a józan gondolkodással. Megfogalmazódik persze ez a dilemma a tragédiákban is - főként a „Romeo és Júliá”-ban, az „Othello.. ban vagy az „Antonius és Kleopátrá”-ban - de inkább jellemző a vígjátékokra, így a „Szentivánéji álom”-ra is, amely egyike a magyar színpadokon legtöbbet játszott Shakespeare-műveknek. A társulatok hajlandósága és adarab általában kedvező fogadtatása ez esetben is egyrészt magyarázható az emberi természet játékos kedvével, „homo ludens” jellegével, amely felnőttként is megmarad és életkortól függetlenül szívesen merítkezik meg az álmok, a mesék színes forgatagában. Másrészt a legtöbb ember érdekelt volt, jelenleg az, vagy az lesz a szerelem tárgykörében s önmaga is átélte már - vagy átéli - a bevezetőben jelzett konfliktust. Harmadrészt pedig azért is közkedvelt a „Szentivánéji álom”, mert az emberek szeretnek nevetni és sokszor észre sem veszik, hogy amikor másokon derülnek, önmagukat mosolyogják meg. Ahogyan például a magát szívesen oroszlánerejűnek és -hatalmúnak képzelő Zuboly- lyal történik szamárfüleket viselvén az ugyancsak elvarázsolt Titania ágyánál. Pukk (!)-ot Eperjes Károly a szokásosnál is több színűre festette Mindezt azért is kell hangsúlyozni, mert egyébként nem érthető a különben nehezen előadható s rendezhető darab népszerűsége. Az álomfejtők számára is komoly kihívást jelentő, a titokzatos, misztikus és mitologikus elemek elegyéből „előállított” képzetvilágnak, a látszat és a valóság határán lebegő történéseknek nincsenek jellemekkel megáldott főhősei, egyénített karakterei, sőt az sem mindig világos, hogy voltaképpen ki kicsoda. Puck ugyanis még az álomországból is kilóg több szerepre is érdemesült különleges képességeivel, varázserejű kópéságával s még azt sem lehet róla tudni, hogy férfi vagy nő. Hagyományos értelemben vett, úgymond építkező cselekményre sem hagyatkozhat a rendező, mert ilyen egyszerűen nem létezik. A szerelmetes Theseus herceg arra vár, hogy oltárhoz vezethesse a karddal kért Hippolytát, még sincs az igazi szerelem pártján, amelyet egyfelől Oberon tündérkirály és Titania tündérkirályné, másrészt a fiatalok, Lysander és Hermina valamint Demetrius és Heléna másra áhítozó, kicserélt, majd lélekben is egymásra talált kettőse képvisel. Az érzéki vágy, a testi szerelem, a megcsalás-megcsalattatás szertelen erotikája is jelen van a szereplők bonyolult viszonyrend- szerében, amelyet szintén nem könnyű megjeleníteni. A színpadi miliőt is teljes egészében a rendezőnek kell megteremtenie az Athén illetve egy közeli erdő megjelölésből, s rá van bízva az is, hogy miként fogja fel a „színház a színházban” jelenetsort, a mesteremberek színielőadását, amellyel a derék kézművesek a hercegi nászünnep rangját igyekeznek emelni, holott a legelemibb ismereteik sincsenek erről a „szakmáról” s ily módon csak bumfordian, sete-sután képesek az önmaguk vállalt szerepre. S mindenekelőtt azért nagy feladat a „Szentivánéji Zuboly (itt Tompor) alakjában Gáspár Sándor remekelt álom” rendezése, mert nemcsak fantasztikum, hanem legalább annyira líra is minden elemében. Nem véletlenül mondta Edgar Allan Poe, a 19. századi amerikai költő, novellista, hogy a költészet meghatározása kapcsán neki elsősorban Titania és Oberon jut eszébe. E jellemzők figyelembe vételével természetesnek kell tekinteni, hogy az elmúlt évtizedek, vagy akár az utóbbi évek során annyiféle, egymástól merőben különböző koncepció szerint állították színpadra e shakespeare-i klasszikust. A kifejezetten merész - ha úgy tetszik avantgarde, újabban alternatívnak nevezett - vállalkozások sorába iratkozott fel a nyár folyamán az Új Színház produkciója, amelynek stílusosan Szent Iván éjszakáján - június 24-én - volt a premierje a szentendrei Skanzen-Amfiteátrumban. A minap Salgótarjánban is látható változatot az ukrán Szergej Maszlobojscsikov vitte színre NádasdyÁdám fordítása alapján. Ez esetben jól egymásra talált a szürrealitások iránti érzékenységéről híres vendégrendező és az új színházi formanyelvre - nevéhez méltón - különösen fogékony színészgárda. (A társulat e jellemzőjét a két évvel ezelőtti, Taub János rendezte Goldoni-előadással, a „Chioggai csetepatéival is igazolta.) Maszlobojscsikov rendezése tudatosan épít e prózai darabhoz egyébként is nélkülözhetetlen zenére, a mozgások, tánclépések sokféleségére, a lendületre, a jelmezek eredetiségére. Az általánosítás irányába mutat, hogy a muzsikát mixeli, az énekszövegeket pedig szinte „internacionalizálja”. Ugyanakként, Kórászként szerepelnek. A rendező kvalitását bizonyítja, hogy díszletek nélkül, mindössze egyetlen mobil dobogó, jócskán adagolt füstköd és rózsasziromnak adaptált tolleső segítségével látványos, mozgalmas színpadképet sikerül teremtenie, egyformán nyújtva az erdei édenkert és Theseus palotája illúzióját. A más-más szakmai előélettel, eltérő sikerlistával rendelkező színészek mozgatása - híven a darab jellegéhez - a csapatmunkára épül. Jószerivel - már csak a szövegkönyvi adottságok folytán is - a Pukk(!)ot, Philostratust és Tetőfit egyaránt megformáló Eperjes Károly és a Tomport alakító Gáspár Sándor emelkedik ki, pedig a játszók soraiban ott van Hirtling István, Galkó Balázs, Gosztonyi János, Kecskés Karina, Györgyi Anna, Takács Katalin és Tordai Teri is. A kétségkívül sajátos élményt eredményező előadásban azonban olyannyira sok volt az ötlet, az álmokat még tovább szövő fanA látványos, mozgalmas jelenetek sajátos rendezői koncepcióra, kiváló koreográfiára épültek kor - nyilván Nádasdyval összhangban - „magyarítja” is az előadást, amennyiben például a mesteremberek itt Tomporként, Vinkliként, Sipákként, Lavórtázia, hogy a szöveg olykor érdektelenné, sőt - a sokféle hatás nyomán - néha érthetetlenné is vált... ■ Csongrády Béla „Czinke Ferenc művészi hagyatékát Salgótarján megőrzi és beépíti a város jelképes szellemi templomába” - mondta Puszta Béla polgármester 2000 november végén, amikor a Munkácsy-díjas, Érdemes és Kiváló Művész címmel kitüntetett grafikust, festőt örök nyugalomra helyezték a régi köztemetőben a megyeszékhely díszpolgárának adományozott díszsírhelyen. Az akkori elhatározásnak megfelelően, a minap a városháza Czinke-termében emlékbizottság alakult, hogy kidolgozza és megvalósítsa az 1926. november 4-én született, művész 2006-ban esedékes 80. születésnapjáról való méltó megemlékezés programját. A különböző kulturális intézmények, önkormányzatok képviselőiből és a Czinke Ferenc baráti köréhez tartozó művészekből, közéleti személyiségekből alakult 21 tagú grémiumot Puszta Béla, Salgótarján polgármestere, az emlékbizottság elnöke köszöntötte. Külön is üdvözölte dr. Bereczky Lorándot, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóját és Barati Attilát, a Borsodi megyei Pácin község polgármesterét, aki a művész szülőföldje, Bodrogköz nevében fogadta el a meghívást. Az előzetes terveket, elképzeléseket Csongrády Béla közíró, nyugalmazott lap- szerkesztő - aki a civil szféra részéről kezdeményezője, egyik koordinátora a megemlékezés-sorozatnak - ismertette. Az általa elmondottakkal a bizottság tagjai egyetértettek és számos további ötletet, javaslatot fogalmaztak meg. Az emlékbizottság alakuló ülésén körvonalazódott program meghatározó eleme Czinke Ferenc életmű-kiállítása lesz, amelyet a Nógrádi Történeti Múzeumban rendeznek - minden bizonnyal - május és november között. A tárlatot Bereczky Loránd nyitja meg. Várhatóan jövő őszre megjelenik egy mind tartalmában, mind küllemében reprezentatív kiadvány, amely bemutatja Czinke Ferenc életútját, szakmai érdemeit, megszólaltatja egykori tanítványait. A vitában felmerült monográfia megírását a jubileumi évben csak indítani lehet, hiszen ahhoz több éves kutatómunka szükséges. Ugyancsak a jövő év végére készülne el egy emlékfilm is Czinke Ferenc munkásságáról a Palóc-kép Műhely gondozásában. A József Attila Művelődési Központban 2006-ban kialakítandó városi galéria a tervek szerint Czinke Ferenc nevét veszi fel. A Salgótarjánban honos országos egyedi rajzbiennálé a város nagydíját jövő novembertől Czinke-díjnak nevezik el. A jövőre alapításának 40. évfordulóját ünneplő Bolyai János Gimnázium - ahol a művész hosszú éveken át tanított és ahol létrehozta az ország első iskolagalériáját - szintén gazdag programmal emlékezik volt tanárára. Többek között róla nevezik el a rajztermet, képzőművészeti pályázatot hirdetnek a megye középiskolásai számára és a diákok alkotásaiból kiállítást rendeznek. A „Palócföld” című folyóirat illetve a „Palóc Parnasszus" elnevezésű élő irodalmi újság különszámmal tiszteleg Czinke Ferenc emléke előtt. Az ülésen felvetődött egyéb javaslatokat, gondolatokat (alapítvány létrehozása, emléktábla a lakóházon, fotó- és illusztrációs kiállítás, tanítványok tárlata, bibliográfia összeállítása, Czinke-mesék s egyéb írások megjelentetése, a „Bolyai Helikon” különszáma, tanácskozás a korszak művészeti életéről, múzeumbaráti köri foglalkozás stb.) egy szűkebb körű - Bódi Györgyné, Csongrády Béla, Kovács Anna, Korill Ferenc, Praznovszky Mihály és Sándor Zoltán összetételű - bizottság rendszerezi és építi be a Czinke-emlékév programfüzetébe. Az ülésen elhangzott, hogy a város 2006-os költségvetésében a program finanszírozása e célra elkülönített tételsoron jelenik majd meg. A bizottság jó együttműködésre és szponzori támogatásra is számít. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: ,y\bba hagyhatod a próbálkozást Jenő, indulnunk kell haza ” Szerencsés nyertesünk: Dartkó János, Somoskőújfalu, Köztársaság út 54. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb október 27-ig juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át! Czinke Ferenc emlékezete
