Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)

2005-10-19 / 244. szám

4 2005. OKTÓBER 19., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Tovább szépül a maconkai víztározó kapcsolat, ennek keretében jelen­leg is intenzíven folynak a majda­ni Dorogháza-Maconka összekö­tő út déli partszakaszt érintő munkálatai, melynek keretében már a 2. ütem kerül a napokban átadásra. A bátonyterenyei ön- kormányzattal együttműködve a déli partszakaszon szilárd burko­latú utat építenek és tervezik az ivóvízellátás rendszerét. Kérdésünkre Dérer István, a BSHE elnöke elmondta, bíznak ab­ban, hogy a hónap végére teljesen elkészülhet a csatlakozó három parkolóval, a haltelepítési ponttal és kamionfordulóval együtt a vár­va várt útszakasz is, így az ide lá­togató sok ezer ember még kényel­mesebben pihenhet majd a terüle­ten, kihasználva a nagyarányú őszi telepítések vitathatatlan elő­nyeit is. Az egyesület vezetése ne­vében az elnök ezúton is megkö­szöni valamennyi érintettnek a korrekt együttműködést. A búvárok nagy segítséget jelentettek Maconkán Horog BátOliyterenye. A napokban befe­jeződött a tározó zsilipjének felújí­tása, melyet a vízkezelő KDV- VIZIG és a halászati és szabadidős hasznosító BSHE példás együtt­működésének köszönhetően mindössze 50 cm-es átmeneti víz- szintcsökkentéssel sikerült megol­dani. Az alkalmazott technológia és az anyagok minősége a gyakor­latban is jól szolgálta az élővilág megóvását és emellett a folyama­tos horgásztatás megoldását is. Ezt a folyamatot kihasználva az egyesület közben egy speci­álisan ide készített új műanyag hálóra cserélte ki azt a 90 mé­teres, 7 méter magasra emel­hető záró hálót, amely árvizes időszakban megakadályozza a „halelúszást”. így e szempont­ból újra több évre megoldódott a kiemelkedő értékű halállo­mány megőrzése. A munkában igen nagy segítséget nyújtottak a hivatásos tűzoltóság mentő- tunk, további jó példa a terület búvárai, Agárdi György is. fejlesztésére a bátonyterenyei ön­Ha az együttműködésnél tar- kormányzattal való egyesületi Már az első ütem befejezéséhez közelítenek a kivitelezők ■ Egészségünkért Báronyterenye. Az Ady Endre Városi Közművelődési Központ és Könyvtárban működő ifjúsá­gi klub Nemes Zsuzsanna veze­tésével három részből álló pre­venciós programsorozatot ren­dez az ősszel. A második ren­dezvényükre október 21-én, pénteken 17 és 21 óra között ke­rül sor a Bartók Béla Általános Iskola tornatermében. A röplab­da-, asztalitenisz- és tollaslabda­versenyek mellett az amatőr színjátszók bemutatják a „Do­hányozz egy napig!” című szati­rikus játékukat, de lesz aerobic­bemutató és kerékpáros ügyes­ségi vetélkedő is. Az ifjúsági klub aktivistái várják a diákokat és a felnőtteket egyaránt a szí­nesnek, szórakoztatónak ígérke­ző rendezvényre. Kerékpáros túra H. E. Salgótarján. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság városi bal­eset-megelőzési bizottsága a „Vi­gyázz rám” című baleset-megelő­zési projekt keretében nyárbú­csúztató kerékpáros túrára invi­tálja a gyerekeket és felnőtteket A túra célja a résztvevők biztonsá­gos közlekedésre nevelése, a ve­szélyhelyzeteket előidéző kerék­páros közlekedési szituációk szi­mulálása. A gyülekező Salgótarján Fő te­rén lesz október 22-én 9.30 óra­kor. Indulás előtt a gyermekek ré­szére láthatósági mellényeket osz­tanak ki, olyan fluoreszkáló levo- nókat ragasztanak a biciklikre, amelyek az esti szürkületben is biztosítják a láthatóságot, illetve felszerelnek kerékpárjukra egy „Vigyázz rám” feliratú zászlócs­kát, amely magasságából adódó­an túlnyúlik a kerékpározó gyer­mekek magasságán, így elősegíti a kerékpározók észlelhetőségét a parkoló gépjárművek között. A kerékpáros túra 10 órakor indul rendőrségi gépjárművek és motorok biztosítása mellett a Fő térről északi irányba: végál­lomás a kiindulóponttól mint­egy 10 kilométerre lévő eresztvényi játszótér, ahol frissí­tő itallal várják a túrázókat. A szórakoztató időtöltésről rend­őrségi gépjármű-, technikai­fegyverzeti, kutyás bemutató, valamint a kommandósok önvé­delmi bemutatója gondoskodik. Ünnepel a testület Balassagyarmat. Október 20-án tartja soron következő ülését a város képviselő-testű lete. A he­lyi önkormányzati rendszer 15. éves jubileumát is megünneplik a városatyák, akik ezúttal 11 na­pirendi pontot tárgyalnak meg. Többek között a Balassagyarma­ti Kistérség Többcélú Társulása megállapodását módosítják a képviselők, beszámoló hangzik el a Fogászati Alapellátási Intéz­ményi Társulás tavalyi és idei működéséről, javaslatot tesznek a „Balassagyarmat Szociál- pol i ti káj áért”-díj adom á nyozásá- ra, előterjesztés történik Balas­sagyarmat és Patvarc települé­sek Víziközmű Társulata hitel- felvételéről, illetve a Károly Ró­bert Főiskolával megkötött megállapodás módosításáról. Figyelmet az emlékezés napján! NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI SZOLGÁLAT 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon/fax: (32) 4204)20 .v*dSye. Mindenszentek ünnepén és ha­lottak napján megemlékezünk el­hunyt szeretteinkről, virágot, ko­szorút teszünk sírjaikra, gyertyát gyújtunk emlékükre. Ilyenkor azonban az emberek hajlamosak az átiagosnál kisebb figyelmet for­dítani vagyontárgyaik biztonságá­ra. Egyes személyek vagy csopor­tok ezt kihasználva követik el a bűncselekményeket. A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy minél ke­vesebben váljanak ilyen bűncse­lekmények áldozatává. Eredmény azonban csak akkor várható, ha az állampolgárok is többet tesznek saját biztonságuk érdekében. Már a temetők megközelítésekor is fo­kozott figyelem szükséges a közle­kedőktől, hiszen ilyenkor jelentő­sen megnövekszik az országutak forgalma, és a veszélyhelyzetet to­vább fokozza az is, hogy olyanok is a volán mögé ülnek, akik egyéb­ként ritkán használják gépkocsiju­kat, kevés rutinnal rendelkeznek. Nagyon sok gondot okoz a temetők körüli parkolás is, mert nagyon ke­vés olyan temető van az ország­ban, amely környékén megfelelő nagyságú terület áll rendelkezés­re a gépjárművek számára. Ezért, ha tehetik, igyekezzenek kissé tá­volabb megállni a temetőktől, le­hetőleg olyan helyen, ahol van közvilágítás, lehetőleg nem elha­gyatott helyen. A gépjárművekben ne hagyja­nak olyan értéket, amely felkelthe­ti az esetleges tolvajok figyelmét, mert egy táska, fényképezőgép, vagy más műszaki cikk miatt könnyen feltörhetik az autókat. A nagy sietségben az is többször elő­fordult már, hogy a járművek tu­lajdonosai elfelejtették lezárni gép­kocsijukat, vagy nyitva hagyták az ablakot A tapasztalatok szerint az ilyen gépkocsik szinte vonzzák a tolvajokat. Aira is számítani lehet, hogy a tömegben megjelennek a zsebtol­vajok. Ezért igyekezzünk a nálunk lévő értékeinket, igazolványainkat a ruházatunkban olyan helyre el­tenni, ahonnan nem tudják észre­vétlenül kiemelni. A hölgyek váll­táskáikat inkább maguk előtt tart­sák, mert így azokból nem tudnak semmit sem kilopni. Nagyon sok gondot jelentenek évről évre a viráglopások. Ez ellen akkor tudunk mi is tenni, ha a te­metők mellett árusító kétes egyé­nektől nem vásárolunk virágot, koszorút Gondoljunk arra, hogy lehet, éppen ugyanazok fogják majd szeretteink sírjáról a virágot ellopni, akiktől néhány perccel ko­rábban mi is vásároltunk. Ilyenkor olyanok is kilátogat­nak a temetőkbe, akik egészségi állapotuknál fogva máskor nem tennék ezt meg. Figyeljünk arra, hogy ilyen rokonainkat ne enged­jük egyedül, lehetőség szerint kí­sérjük el őket, hiszen ők válhat­nak legkönnyebben bűncselekmé­nyek áldozatává. Ebben az idő­szakban jelentősen megnő a teme­tőlátogatók száma, és vannak olyan emberek, akiket zavar a tö­meg. Ők előszeretettel választanak olyan időpontot, amikor rajtuk kí­vül kevesen róják le kegyeletüket Nekik is figyelni kell arra, hogy ne sötétedés után érkezzenek, mert a magányos látogatót köny- nyebben megtámadhatják. Hazánkban szinte majdnem minden évben fordult már elő olyan tragédia, amely azért követ­kezett be, hogy tönkrement sírem­lékek dőltek rá kisgyerekre. Ezért, ha módjukban áll, még kegyeleti látogatás megkezdése előtt, a sí­rok rendbetétele mellett ellenőriz­zük azt is, hogy milyen állapotban vannak a síremlékek. Amennyi­ben kisgyerekekkel látogatnak ki a temetőbe, fokozottan ügyeljenek arra, hogy ne kószáljanak el a gyertyaégetés ideje alatt. A szokásosnál nagyobb türe­lemmel, figyelemmel elkerülhető, hogy az emlékezés, a kegyelet ün­nepélyességét anyagi kárral vagy személyi sérüléssel járó baleset zavarja meg, senki ne váljon bűn- cselekmény, baleset áldozatává. Készült a Belügyminisztérium Országos Bűnmegelőzési Központja támogatásával Eladósodó önkormányzatok Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselője tartott sajtótájékoztatót Budapesten, amelynek témája az ál­lamadósság és az önkormányzatok eladósodása volt. A témához kapcsolódóan Salgótarjánban Becsó Zsolt or­szággyűlési képviselő és Tatár Csaba, a salgótarjáni közgyűlés fideszes frakcióvezetője a helyi önkormány­zatra vonatkozó adatokat ismertette. Hegedűs Salgótarján. - El kell mondani, hogy a lehetőségeket még nem merítette ki az önkormányzat - kezdte Tatár Csaba. - Pontosan szabályozott, hogy egy önkormányzat mennyire adósodhat el. 2005. évre a tervezett rövid lejáratú hiteltörlesztés 190 mil­lió forint, kamatra 30 millió forint, hosszú lejáratú hitel visszafizetésé­re pedig 185 millió, kamataira 139 millió forint Ezeket a tervezeteket 11 milliárd forintos büdzsére kell vetí­teni. Ezek jelentős terhek. Tatár Csaba hozzátette; az szja-t, amely az I. félévben 84 millió forint, zárolták, de a II. félévben a nagyobb pénzkiáramlás miatt éves szinten megközelíti majd a 200 millió forin­tot Ismerve a költségvetés helyzetét, a zárlatot valószínűleg nem fogják feloldani. Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy szűkösen ugyan, de az intéz­mények és a hivatal működtetésére megvannak a források. A tavalyihoz képest mindössze 2,5 százalékkal emelkedett a működtetésre fordítha­tó forrás, egyebek mellett azért, mert az intézmények saját bevételei nem a tervezett szinten alakultak, illetve benne van a visszatartott szja is. Ugyanakkor hozzátartozik az is, hogy intézményeket zártak be, több mint 200 főt elbocsátottak, tehát szű­kítették a költségvetés mozgásterét - Fontos, hogy a felhalmozási ol­dalon kevés a hozzáférhető forrás, saját jogon vagy állami támogatás­ként - hangsúlyozta Tatár Csaba. - Céltámogatás szinte nincs is ezen a területen, a pályázati forrásokhoz pe­dig önerő szükséges. A város 38 in­tézménye olyan állapotban van, hogyha éves szinten 500 millió forin­tot rá tudnánk fordítani, akkor is 10 év kellene, mire mindet felújítanánk. Erre az évre 2,1 milliárd forint a ter­vezet a felhalmozási-beruházási- fenntartási oldalon, és az I. félévben ebből 376 milliót tudtak összességé­ben megcsinálni, amely 18 százalé­kos teljesítésnek felel meg. S hiába indulnak be a III. félévben bizonyos beruházások, nincs esély ekkora csúszás behozására. Becsó Zsolt azt hangsúlyozta, hogy súlyos helyzet felé halad a me­gyei önkormányzat. A Szent Lázár Megyei Kórház csődközeli helyzete a drasztikus gázár- és gyógyszerár- emelés következménye, valamint a nem megfelelő OEP finanszírozásé. Felvetette a szocialista vezetés fele­lősségét, mert az szerinte nem hasz­nálta ki lobbyerejét a központi kor­mányzatnál annak érdekében, hogy a kórház működési célú támogatást kapjon. Hangsúlyozta azt is: ha nem kap a kórház a kormányzattól rend­kívüli támogatást, ha nem sikerül egy megalapozott, konszolidációs programot elindítani, akkor a me­gyei önkormányzatra vár, hogy pénzügyi segítséget nyújtson, amelynek mértéke olyan lehet, amely a jövő felélését jelenti. Felolvasóest Kanyarodott, ütközött Salgótarján, a temi Nógrád Megyei Könyv­tára (Munkásotthon tér 1.) október 19-én 16.30 órakor Bódi Tóth Elemér költő, író felol­vasóestjére várja az ér­deklődőket. Nagyoroszi. A településen tegnap a reggeli órák­ban két autó haladt egymás után: az első gépko­csi balra nagy ívben akart kanyarodni az egyik ke­reszteződésben. Az autó vezetője nem vette ész­re, hogy a mögötte haladó gépkocsi már megkezd­te az előzését, ezért kanyarodás közben összeüt­köztek. A kanyarodó autó 80 éves vezetője, egy drégelypalánki férfi súlyos sérülést szenvedett. RimÓC. Második alkalommal szervezik meg a településen a gége- és garatszűrést, amely október 20-án lesz fél négytől a tanácsadóban. A szűrésre nőket és férfiakat egyaránt vár dr. Lendvai László, a balas­sagyarmati kórház főorvosa.

Next

/
Thumbnails
Contents